Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-24 / 197. szám

2017. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK 6 Oktatás KELET wmmmmm Képes ünnepelni a mátészalkai iskola Svéda István Iskolaigazgató és Pénzes Ottó tanár a történelmi lépcső átadásán fotó: tudósítónktól Harmincöt esztendeje adták át az egykori ötös iskolát, amely ma Képes Géza nevét viseli. Mátészalka. Ünnepre készü­lődik a Képes Géza Általános Iskola: harmincöt éve, 1982. augusztus 20-án adták át 5. Számú Általános Iskola né­ven ünnepélyes keretek kö­zött az intézményt, amely 711 tanulóval és 38 pedagógussal kezdte meg az első tanévet. Oláhné Borzován Edit, az is­kola jelenlegi tanára nyújtott átfogó képet az eddigi három és fél évtizedről: „Szeretlek, tehát követelek”- Az alapító-igazgató, Korcs- máros István felelősségteljes munkával, a szakfelügyelők véleményének kikérésével állította össze a tantestületet, amelyet a szakmai hozzáér­tés, az elhivatottság, a tenni akarás, a gyermekközpontú­ság jellemzett.- Az eltelt harmincöt év során úttörői voltunk városi szinten az angol, a német, a francia nyelv oktatásának, az angol és a francia vendég­tanárok alkalmazásának, a francia, az osztrák és a hol­land cserekapcsolat kiépíté­sének, a számítástechnika, a néptánc, a társastánc és az úszásoktatás bevezetésének, az erdei iskola program kere­tében az egész hetes zánkai kirándulásoknak, az iskola­újság, az iskolarádió, a Képes Üzenő, az Iskolanyitogató, az Országos Francia Nyelvű Gyermekfesztivál, a jóté­konysági bál, a táncgála, a Hó­fesztivál, a Képes-hétre terve­zett programok (Képes-futás, matematikaverseny, fizika­kísérleti délután, angol és német prózamondó verseny, Képes versmondóverseny)’ megrendezésének. Rövide­sen iskolánk lett a Mátészalka és Környéke Iskolaszövetség központja és a térség bázisis­kolája, bekapcsolódtunk a Comenius I. „Partnerközpon­tú működés” minőségbiztosí­tási programba. Az iskola-ösz- szevonások után - amikor 1997-ben hozzánk került a II. Rákóczi Ferenc Általános Is­kola és a Hősök Terei Általá­nos Iskola egy része - vette fel iskolánk a mátészalkai szüle­tésű Képes Géza költő, mű­fordító, irodalomtudós nevét.- Korcsmáros István nyug­díjba vonulása után Papp Lászlóné vette át az iskola vezetését, folytatva és meg­újítva a programjainkat. A Képes-hagyományok mellett a „Szeretlek, tehát követelek” célt állította a középpontba.- Papp Lászlónét - nyug­díjba vonulása után - Svéda István követte az intézmény élén, aki érzékelve ezt a gaz­dag múltat, elődeihez ha­sonlóan, de a megváltozott körülményeket - gyakran nehézségeket - figyelembe véve vezeti a jelenleg 506 ta­nulót számláló iskolát. A kor igényeit követve bevezette az emelt szintű matemati­kaoktatást, a természettu­dományi gyakorlatot, a gim­náziumhoz kapcsolódva az Eszes-labor-kísérleteket és a sportfejlesztés terén biztosí­totta a lovaglás lehetőségét. Támogatta a lelkes kollégák kezdeményezéseit (például a történelemlépcső és történe­lemterem kialakítása,a Képes Rádió Facebook-oldala, a Szí­nes napok vagy az olimpiai sportok jegyében zajló prog­ramok). Végül pedig ő fogja össze, irányítja a 35- és a 20. évforauló megrendezését, km Nyíregyházán pénteken lesz a soros konferencia nyíregyháza. Húsz helyszínen tart megyei és fővárosi szak­mai tanévnyitó konferenciát az Oktatási Hivatal augusztus 24. és szeptember 6. között az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma és a Klebelsberg Központ közreműködésével. Tájékoztatást adnak a közne­velési rendszer fejlesztési irá­nyairól és az új tanév felada­tairól, a pedagógusbér-emelés szeptemberben életbe lépő újabb üteméről, az iskola- fejlesztésekről, az ingyenes gyermekétkeztetésről és tan­könyvellátásról, az államilag támogatott nyelvvizsgáról, valamint más, az oktatást, a gyermekek, szülők és peda­gógusok életét érintő előrelé­pésekről. A résztvevők az Ok­tatási Hivatal adott megyében működő Pedagógiai Oktatási Központjának az új tanévre tervezett szakmai programjait is megismerhetik. Nyíregyházán augusztus 25-én, pénteken 10 órakor kezdődik a tanévnyitó konfe­rencia a Kodály Zoltán Általá­nos Iskolában. km ■ Intézmények igazgatóit nevezték ki Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke köznevelési intézmények igazgatóit nevezte ki az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartott ünnepségen kedden. fotó: mti, kovács attila az egyenruha viselését belgrád. Az új tanév a szer­biai általános iskolások szá­mára jelentős változásokat hoz, Mladen Sarcevic oktatási miniszter bejelentése szerint ugyanis minden általános iskolában kötelező lesz az egyenruha használata. A szerbiai iskolások eddig nem hordtak sem köpenyt, sem egyenruhát, ám az okta­tási minisztérium úgy dön­tött, annak érdekében, hogy a diákok közötti társadalmi kü­lönbségek ne legyenek látha­tóak, a 2017/2018-as tanévtől kezdve egyenruhák viselését javasolja. Eddig az iskolák fele mon­dott igent, ám a tárcavezető bejelentette: a többi intéz­ményben is kötelezővé teszik az uniformist. Mladen Sarcevic kiemelte: nem az évtizedekkel ezelőtt- ről ismert, kék köpenyt kell hordaniuk a diákoknak, min­den iskola egyénivé teheti az egyenruhát saját lógójával. Ä ruhákat a textilipari kö­zépiskolákban varrják majd meg ingyen. Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen egyenruháról van szó, vagy hogy köpenyt vagy egységes pólót kell-e majd viselniük a diákoknak. A szerb közvéleményt azonban nem is az egyenruha kinézete bolygatta fel, hanem az, hogy azt sem lehet tudni, ezekért a kötelezően viselen­dő ruhadarabokért a szülők­nek vagy az iskoláknak kell-e egyáltalán fizetniük, vagy esetleg a szakminisztérium ingyenesen bocsátja-e hasz­nálatra őket. Az általános iskolásoknak emellett ősztől több testneve­lésórájuk lesz, valamint a szá­mítástechnikai ismereteket is kötelező tárggyá nyilvánítot­ták. MTI Európai Unió Európai Strukturális és Beruházási Alapok SZÉCHÉNYI MAGYARORSZÁG Kormánya A hazai vállalkozások építik a jovot . 7200 milliárd forinttal támogatjuk a gazdaságfejlesztést és a munkahelyteremtést MAGYARORSZAC BEFEKTETÉS A JÖVÖBE HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom