Kelet Magyarország, 2017. augusztus (74. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-08 / 183. szám

899897 2017. AUGUSZTUS 8-KEDD KELET A Szálkai Sándor, Tóth Illés, dr. Berta László, Bogáti László, Király István és Joó László alkotta Old Rock együttes megmutatta: az évek múlásával sem a tudásuk, sem a kedvük nem kopott meg fotó: pusztai Sándor Oldott volt a hangulat az Old Rock nyíregyháza. Szálkai Sándor és Tóth Illés a rövid szünet után visszatért, dr. Berta László, Bogáti László, Király István és Joó László pedig színpadra lépett péntek este a Városmajori Művelődési Házban Nyíregyházán, hogy a Retro est második felében szórakoztassák a szép számú közönséget. koncerten Az Old Rock együttes meg­mutatta, hogy az évek ugyan múlhatnak, de sem a tudá­suk, sem a kedvük nem ko­pott meg. A közönség több számot is együtt énekelt az örökifjú zenekarral. km-ps (j) www.kelet.hu Esti kiadás. Járjon egy lépéssel előrébb, mint mások. Kvízmegfejtés A település neve írásos alakban 1181-ben tűnik fel, a czégényi monostor határjárása alkalmával. c) Tiszacsécse Jalta, napi menüajánlata: Zöldborsóleves, töltött paprika Rendezvények, jj esküvők 5 lebonyolítását, | hidegtálak f készítését 3 vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! rendelhetők frissensütt ételek kedvező áron! A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft. kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde U.10/A a 20/571-1373 AJÁNLATI FELHÍVÁS A Pannon-Biomassza Kft. ajánlatokat kér szakolyi telephelyre BIOMASSZA-TÜZELÉSI ALAPANYAGOK 2018. ÉVBEN TÖRTÉNŐ SZÁLLÍTÁSÁRA. Szállítási ajánlatok a következő tüzelőanyag-fajtákra adhatók: •ErőmOvi berendezésben égethető, ömlesztett napraforgómaghéj •Erőmüvi berendezésben égethető mezőgazdasági terménytisztítási melléktermék (napraforgó, kukorica, repce stb.) •Hengeres tűzifa •Faipari melléktermék (széldeszka, szélléc) • Erdei faapríték •Faipari apríték Jelige: „Pannon-Biomassza Kft. - Biomassza 2018. Szakoly" A szállítási ajánlatokat 2017. szeptember 1-jén 12:00 óráig kérjük zárt borítékban, jeligével az alábbi címünkre eljuttatni: Pannon-Biomassza Kft. 7630 Pécs, Edison u. 1. (7612 Pécs, Pf. 19.) A különböző tüzelési alapanyagok részletes meghatá­rozását, továbbá a szállítás egyéb feltételeit tartalma­zó ajánlati dokumentáció a fenti címen átvehető, illetve a http://biomassza.pannonpower.hu/ weblapcímen elérhető. A határidőn túl vagy nem zárt borítékban, illetve jelige nélkül ér­kező ajánlatokat érvénytelennek tekintjük és a versenyből kizárás­ra kerülnek. A Pannon-Biomassza Kft. fenntartja magának a jogot, hogy ne hirdessen eredményt vagy a pályázatot eredménytelennek tekint­se, illetve hogy egyik ajánlattevővel se kössön szerződést. Jelen ajánlati felhívás alapján az ajánlattevők nem támaszthatnak PännOFl Biomassza igényt a Pannon-Biomassza Kft.- A © vcoua csoport tagja vei szemben. Teljes értékű kikapcsolódás Több mint száz gyermek vesz részt az idén ingye­nesen terápiás táborok­ban megyénkben. NYÍREGYHÁZA. A Jósa András j Oktatókórház Gyermekreha- | bilitációs Osztálya, illetve ala­pítványa, a „Kérlek, segíts...” évek óta szervez intenzív te­rápiás, bentlakásos nyári tábo­rokat, kirándulásokat az osztá­lyon gondozott gyerekeknek. A speciális programokon a krónikus betegségben szenve­dő, többek között mozgáskor­látozott fiatalok, illetve a több­szörösen sérült, hátrányos | helyzetűek vehetnek részt.- Az idén nyáron három j alapítvány - a Sundancer Gyermeküdültetési Alapít­vány, a Turicum Magyar-Finn Párbeszédért Alapítvány és a Plastilina Alapítvány támo­gatásával valósulnak meg a „Kérlek, segíts...” élménydús, a fogyatékkal élők fejlődését elősegítő programjai - mesél- j te a hétfői sajtótájékoztatón A három alapítványtól 3 millió forint támogatást kaptunk. DRlDOUNAY ESZTER A gyermekrehabilitációs osztályon minden a legkisebbek gyógyulását, fejlődését szolgálja fotó: szarka lajos dr. Dolinay Eszter alapítványi kurátor. - Az ingyenes, egyhe­tes, 10-10 gyermeket befogadó terápiás táborokban mindvé­gig specialisták foglalkoznak a fiatalokkal, akiket akár a szü­leik is elkísérhetnek. E nemes ügyet felkaroló alapítványok 3 millió forinttal segítették elő a hátrányos helyzetű megyebeli gyerekek gyógyulását, a részt­vevők felhőtlen, tartalmas időtöltését. A felajánlott pénz ráadásul arra is elegendő, hogy folytatódjanak a terápiás táborok! - tette hozzá dr. Doli­nay Eszter. Hétfőn speciális környe­zetvédelmi tábor kezdődött Márokpapiban. A hátrányos helyzetű családokból szárma­zó fiatalok alig várják, hogy felfedezzék a természet érté­keit, szépségeit, a Nyilas Foga­dóban töltött családi feltöltő- dés pozitív tapasztalatai pedig magukért beszélnek. Dr. Kántor Katalin osztály- vezető főorvos elmondta: a fekvőbeteg-ellátást is nyújtó gyermekrehabilitációs osz­tályon elsősorban mozgássé­rült fiatalokkal foglalkoznak. Évente több ezren jelennek meg szakorvosi szakrendelé­sen, s mintegy 300 fekvőbe­teget látnak el, a nem orvosi szakrendelésen pedig 80 ez­ren fordulnak meg. - Nagy az ellátási kapacitásunk, de ennél is többre lenne szükség - sum­mázta. KM-PI Az osztályon főleg moz­gássérült gyerekekkel foglalkozunk. DR. KÁNTOR KATALIN Megalakult az 1956-os helytörténész tagozat nyíregyháza. Megalakult az Összefogás 1956 Örökségéért Egyesület Helytörténészek Tagozata - adta hírül Krisár Miklós elnök. A nyugállomá­nyú alezredes hozzátette: a szervezet elnöksége hívja és várja mindazoknak a helytör­ténettel foglalkozó magyar állampolgároknak a jelentke­zését, akik szeretnék feldol­gozni a szűkebb vagy tágabb környezetükben lévő szemé­lyek, szervezetek történetét.- A téma elsősorban az 1956- tal összefüggő eseményekről szóljon, de természetesen a magyar történelem bármely koráról írhatnak. Fontosnak tartjuk a magyarság őstörté­netének alaposabb megisme­rését, a megmásított, elhallga­tott valóság feltárását. Például; az 1956-os forradalom első 3 napján hányán haltak hősi ha­lált, mi lett az irányítókkal? Mit gondolnak az ötvenhato­sok a jelenünkről? Miért nem vagyunk jelen Kínában a hun városok feltárásánál? - fejte­gette Krisár Miklós. KM © A pályamunkákat november 15-éig lehet beküldeni, további információ: Összefogás 1956 Katonai és Polgári Örökségéért Egyesület, 1051 Budapest, Nádor utca 36., 4. em. /405,406. <§> Mint a mókus fenn a fán... .... oly vidám volt a Kistelekiszőlői Őszi Rózsa Nyugdíjas Kiub fellépőcsapata, akik nagy sikert arattak úttörő-paródiájukkal a tiszaberceli regionális nyugdíjas-találkozón, fotó: olvasónktól ÉRSZAKRENDELÉS Angiológiai magánrendelés- visszérbetegség- mélyvénástrombózis- diagnosztika, -kezelés- érszűkület megállapítása, kezelés Érszakrendelésünkön várjuk azokat, akiknél lábfájdalom, lábszíneződés, nehéz lábérzés, lábdagadás, lábgörcs, végtagfájdalmak jelentkeznek. Dr. Mohamad Hour Mohamad Belgyógyász/ Angiológus szakorvos Nyíregyháza, Ér u. 23. Rendelés: Csütörtök: 17.00-19.00 Előjegyzés: 30/255-10-40 v 100 Ím GYÓGYSZERTÁR 1896 ÓTA ÉJJEL-NAPPAL NYÍLVA! Állandó akciók! Ingyenes szűrővizsgálatok! Ingyenes parkolás! Orvosi rendelések! Csatlakozzon 100% Figyelem Programunkhoz! Nyíregyháza, Hatzel tér 1. Telefon: 42/780-260 www.100evespatika.hu Dr. Rubi Zsuzsa radiológus főorvos ultrahang diagnosztikai magánrendelés Nyíregyháza, Körte u. 16. Előzetes Információ, bejelentkezés: 06-20/966-8714 o 4D színes Doppler ultrahang készülék o o Hasi és klsmedencei vizsgálat o o Emlő ultrahang vizsgálat O o Nyaki lágyrészek (pajzsmirigy, nyálmirigyek) O Nyaki erek (carotis) vizsgálata o o Végtagi erek (artériák, vénák) Doppler vizsgálata o o Lágyrészek uh. vizsgálata o o ízületi uh. vizsgálatok O O Here uh. vizsgálat O Dr. Farkas Csaba Ph.D. ortopéd és traumatológus szakorvos Elérhető: Nyíregyháza, Epreskert u. 51. szám alatt szerdai napokon, 16 és 19 óra között előjegyzés alapján. Előjegyzés: 06-30/2500-390 J\/ldermaart tyyvw üfifliiäii Fia bőrgyógyászat, akkor Derma-Art Klinika! • ránc-és ajaktöltés • lézerkezelések • orvosi fogyókúra • kozmetika • sminktetoválás • esztétikai fogfehérítés • számitógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyajegyek, szemölcsök eltávolítása • benőtt köröm műtété • bőrallergia-vizsgálat • ételérzékenységvizsgálata Rcndd. Dr. Beleznay Gyöngyike Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, wwwzlermaart.hu — ^Drl(ÖLÖzSYzÖLTÁrrN az orvostudomány kandidátusa UROLÚGUS ANDROLÚGIAI RENDELÉS Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. a 30/677-9556 www.urodoktor.hu Lézersebészeti magánrendelés Benőtt körmök, szemölcsök, bőrnövedékek, értágulatok, időskori bőrelváltozások, basaliomák, szem körüli növedékek keloidok, condylomák lézersebészeti megoldása. Rendelési hely: Nyíregyháza, Ungvár sétány 35/A Rendelési idő: hétfő+szerda: 16.00-18.00 Rendel: Dr. Kovács Mária sebész szakorvos Tel.: 42/595-533, 30/9250-387 www.haon.hu/lezersebeszet HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom