Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-18 / 165. szám

2017, JÚLIUS 18., KEDD KELET Jó eredménnyel zárta a tavalyi évet a Nyírerdő nyíregyháza. A Zalaerdő Zrt., a Nyírerdő Zrt. és a Sefag Zrt. volt 20l6-ban a három legna­gyobb eredményt elérő állami erdészet a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által fel­ügyelt erdőgazdaságok közül - írja a Világgazdaság. A há­rom cég együtt a huszonkét A Nyírerdő Zrt. jól teljesített ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV erdőtársaság adózott eredmé­nyének 47 százalékát hozta össze, miközben árbevételük csupán az összes 24 száza­lékát tette ki. Az agrártárca 2014 júliusa óta gyakorolja a tulajdonosi jogokat huszon­két állami erdészeti társaság felett. E társaságok összesen 1,083 millió hektáron gaz­dálkodnak, melyből 956 ezer hektár az erdőművelési ágba tartozik. Ez az összesen 1,156 millió hektár állami tulajdonú erdő 83,4 százaléka. Ökológiai érték és stabilitás Az FM több stratégiai célt is meghatározott a vagyon­kezelésében lévő erdészeti cégeknek. Ilyen például az ökológiai értékük és a stabi­litásuk, valamint a maximális hozamtermelő képességük folyamatos fenntartása és gyarapítása, a fenntartható erdőgazdálkodás megterem­tése - közölte az agrártárca. VG.HU MIÉRT AZ EPCOS? • Nyugat-Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója. • Egy 2500 fős csapat tagjaként dolgozhatsz. • Könnyű fizikai munkát végezhetsz. • Tiszta, kényelmes, igény munkakörülmények várnak. • Szombathelyen jó élni, jó dolgozni. NE MARADJ LE A SZEMÉLYES TÁJÉKOZTATÓKRÓL! Szerdánként 15.00-16.00 Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Könyvtár I.emelet Csütörtökönként 15.00-16.00 Kisvárda, Művelődési Központ ! Csupa 5-ös kupon, 2ÖÍ7: 1 Töltsd ki ezt a kupont (csak eredetit fogadunk el), 1 ragaszd a megjelölt helyre az arcképed, • és kitűnő bizonyítványod fénymásolatával küldd el • I szerkesztőségünk címére: Ide ragaszd * I RussmedlaKft.Kelet-Magyarország a fényképet. ( I 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. • A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös”! ! Beküldési határidő: 2017. július 21. . Családi név:_________________________ : I Utónév: _______________________________________________ 1 ! Iskola/osztály:_____________________________________________J I Szülő/gondvlselő neve:_______________________________________I J Címe: ________________ 1 I TeL száma:' ______________________________________________I 1 E-mail-címe: y J Szülő/gondviselő aláírása:___________________ ________________________5y I Jár-e nektek a Kelet? igen nem 1 Hozzájárulok adataim felhasználásához: igen j nem • I Akik mindezt elektronikusan szeretnék megtenni: a csupaotos@kelet.hu . . e-mail-címre várjuk a gyermek jó felbontású igazolványképét és a bizonyít-! J vány másolatát. Kérjük, a szülő jelezze, hogy hozzájárul a fotó megjelenésé- J 1 hez és ezzel egyidejűleg felhasználhatjuk az őszi iskolakezdési kampány során 1 1 a napilapban és a Kelet Facebook-oldalán. • A szelvény kitöltésével, adatainak megadásával a __ I I résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasz- If Cl E | 1 I nálásához a Russmedia Kft. részére. |%CLE I I qT MAGYARORSZÁG — — — — — — — — — — — — — — — — »— — J Várják a felajánlásokat a Magyarok Kenyeréhez Tavaly több mint 3000 gazdálkodó adott búzát a kenyérhez fotó: km-archív A megyében több gyűjtőpontra is be­szállíthatják a búzát a gazdák. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. He­tedik évébe lépett az idén a Magyarok Kenyere program. A Nemzeti Agrárgazdasá­gi Kamara főszervezésében megvalósuló jótékonysági kezdeményezés keretében a Kárpát-medencében össze­gyűjtött búzából készült lisz­tet szétosztják a szociálisan rászoruló, hátrányos helyzetű gyermekeket gondozó ma­gyarországi és határon túli szervezeteknek.- A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megalakulása óta segí­ti a programot, ezen keresztül a közösségek és a rászorulók támogatását. Eleinte stratégi­ai partnerként, 2015 óta pedig már főszervezőként vesz részt a programban a köztestület. A megalaku­lás óta segít­jük a programot. RÁCZIMRE A Magyarok Kenyere program támogatottsága évről évre növekszik: a kezdeti 2011-es 10 tonna után 2015-ben már 440, 2016-ban pedig már 515 tonna adománybúza gyűlt össze. Tavaly több mint 3000 magyar gazda felajánlásával alakult ki ez a mennyiség 19 magyarországi megyéből és 12 határon túli régióból, 81 gyűj­tőpont üzemeltetésével. A kamara minden megyében ki­jelöli azokat a gyűjtőpontokat, ahová az adományozók be­szállíthatják a felajánlásokat, emellett segíti a teljes prog­ramsorozat megszervezését. A Magyarok Kenyere program hungarikummá nyilvánítása is folyamatban van, ennek kere­tében a kezdeményezés várha­tóan rövidesen bekerül a Ma­gyar Értéktárba, így kulturális örökség jön létre - tájékoztatta lapunkat Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara me­gyei elnöke. KM-TG Gyűjtőpontok Tímár: Vetőmag és Szárító Kft., Lehel u. 21, Pásztor András Apagy: Apagyi Sütőüzem Kft., 41-es számú főút 15-ös km, Bakti János Balkány: Bocskai út 1.; ifj. Rácz Imre Nagykálló: Nyír Gabona Kft., Bátori utca 37. Nyírbátor: Bátortrade Kft., Árpád út 156. Ma már a kínálat is egyre színesebb Paprikából az idén 170-180 ezer tonnát takaríthatnak be a termelők ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV Nagyobb termésre számítanak az idén az étkezési paradicsom ter­mesztésével foglalkozó gazdálkodók. Budapest. Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Ter­méktanács, a FruitVeb elnöke szerint a hajtatott zöldségből az idén 120 ezer tonna körüli mennyiség kerülhet a piacok­ra. A növekedés elsősorban a technológiai fejlődésnek kö­szönhető, a terület ugyanis nem változott az elmúlt évek­hez képest. A gazdálkodók mintegy 400 hektáron hajtat­nak paradicsomot hazánkban.- A régi fóliasátrak helyett egyre többen építenek mo­dern üvegházakat, ahol bő­vebb terméssel számolhatnak a termelők - mondta el a szak­ember. A kínálat a fajtákat te­kintve is egyre színesebb. Míg évekkel ezelőtt még több­nyire bogyós paradicsommal foglalkoztak a termelők, azó­ta a többség átállt a fürtös nö­vény termesztésére; mára a teljes hazai mennyiség 60-70 százalékát ez a típus teszi ki. Az utóbbi években jelent meg a magyar gazdaságokban a kisebb méretű koktél-, illetve cherryparadicsom, ami egyre népszerűbb. Ledó Ferenc sze­rint míg az elmúlt években 5-10 százalékos volt a rész­arányuk a termesztésben, az idén ez az arány már inkább 15-18 százalék közeli. Paprikából az idén 170-180 ezer tonnát takaríthatnak be a termelők, paprikahajta- tással 1500-1600 hektáron foglalkoznak a gazdák. A leg­nagyobb területen az úgyne­vezett tölteni való paprikát termesztik. Ezt követi a he­gyes erős és a kápia paprika. A hegyes erős paprika túlnyo­mó része belföldön fogy el. A tölteni való paprikából jelen­tős az export is, éves szinten mintegy 20 ezer tonna kerül a külpiacokra, míg kápiából 5-6 ezer tonnát vásárolnak meg a külföldi partnerek. nak.hu A régi fólia­sátrak helyett egyre többen építe­nek üvegházakat. LEDÓ FERENC Csupa 5-ös Jutalmazzuk a csupa 5-ösöket! Csupa ötös! - reméljük,' az idén is sok diák vitt haza ilyen bizonyít­ványt! nyíregyháza. Az örömben Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye napilapja is szeretne ősz-, tozni, ezért hirdettük meg a Csupa 5-ös akciót. Ezzel azokat az általános iskolásokat kí­vánjuk megajándékozni, akik az egész tanévet szorgalmas tanulással töltötték, s kiemel­kedő munkájuk jutalma nem is maradt el: kitűnő lett a bizo­nyítványuk. A kitűnő bizonyít­vány mellé pedig a Kelettől a diákok ingyen belépőt kap­nak a Nyíregyházi Állatparkba (alsó tagozat) és az Aquarius Élményfürdőbe (felső tago­zat), amihez nem kell mást tenniük, mint befáradni a Ke­let-Magyarország szerkesz­tőségébe, és felmutatni azon oldalt, ahol megjelent a fo­tójuk. Arra kérjük tehát a szü­lőket és a gyermekeket, hogy küldjenek szerkesztőségünk­be egy fényképet a kitűnő bi­zonyítvánnyal végzett gyer­mekről, ehhez mellékel­jék a bizonyítvány másolatát, valamint a. Keletben rendsze­resen megjelenő Csupa 5-ös kupont, kitöltve. Hozzák el július 2l-éig a Ke­let szerkesztőségébe szemé­lyesen 9 és 15 óra között, vagy küldjék el postán a Kelet-Ma- gyarország címére: 4400 Nyír­egyháza, Dózsa György u. 4-6. A borítékra kérjük, írják rá: Csupa 5-ös. Fontos! Bizonyít­ványmásolat és kitöltött, ere­deti kupon nélkül nem tudjuk elfogadni a jelentkezéseket. KM HIRDETÉSEK • HA KÉRDÉSED VAN, TEDD FEL! E-mail: whc.szombathely@whc.hu Tel.: 06 94 509 515/06 30 281 5972 K co

Next

/
Oldalképek
Tartalom