Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-18 / 165. szám

2017. JÚLIUS 18., KEDD KELET Megmutathatták tehetségüket fotó: magánarchIvum Remekeltek Pócson az ifjú színészpalánták Máriapócs. Legördült a füg­göny, véget ért az idei, szám szerint tizenegyedik orszá­gos színjátszó- és musical­tábor Máriapócson. Az ifjú színészpalánták hét nap, hét éjjel próbáltak, hogy zök­kenőmentesek legyenek a szombat esti premierek. A 12-18 év közötti diákok délelőttönként szakmai órá­kon (színészmesterség, ének és hangképzés, beszédtech­nika, színpadi mozgás, tánc) vettek részt a Móricz Zsig- mond Színház művészeinek vezetésével, míg este - és gyakran éjszakai is - a tábor­záró előadásokra készültek. Szakály Viktória (tánc, ko­reográfia), Gulácsi Tamás és Tamás Attila (musical), vala­mint Nagyidai Gergő, Munká­csi Anita és Rák Zoltán (próza) tanítványai négy darabban álltak színpadra: a szülőkből, rokonokból, barátokból ver­buválódott közönség A pad­lás, az Ördögcsapda, A bűvös nyalóka és' A salemi boszor­kányok cimű darabokat lát­hatták. A fiatalok jutalma nem ma­radt el, hiszen ahogy a mon­dás is tartja: a színésznek a taps a legnagyobb ajándék - abból pedig igazán nem volt hiány. KM Múlt és jelen: zenei időutazás Hamarosan megkez­dődik az 51. Nyírbátori Zenei Napok program- sorozata. NYÍRBÁTOR. A nyírbátori refor­mátus templom ősi falai kö­zött 1967 nyarán csendült fel először Kodály Zoltán Psal­mus Hungaricusa, mely meg­alapozta a Nyírbátori Zenei Napokat. A több mint fél évszázados komolyzenei programsoro­zat - követve a hagyományo­kat - évről évre változatos ze­nei kínálattal várja a közönsé­get. Visszarepít a múltba A fesztivál célja, hogy a klasz- szikus műfajokon és darabo­kon kívül, a szellemi örökség ápolásán túl a modern kor legfülbemászóbb dallamai is felcsendüljenek a koncerte­ken. Fúvószenei találkozó, fan­fárok, különleges zenei cse­megével szolgáló hangverse­nyek és egy méltóságteljes, ünnepi zárókoncert várja eb­ben az esztendőben is a zene szerelmeseit augusztus 5-19. között. Mindemellett csodálatos látvánnyal várja látogatóit a református, valamint a római katolikus minorita templom és rendház, illetve a görög­katolikus templom, s további kalandokra hív a legendákat bemutató várostörténeti sé­tány és a Báthori Várkastély panoptikuma, mely a Bátho- riak korába repíti vissza a lá­togatóit. KM Kilencedik alkalommal rendezik meg a Nyírbátori Fúvószenei Találkozót FOTÓ: KM-ARCHfV Programok Augusztus 5., szombat 16 óra: Farkas Ferenc: Nyírbátori toronyzene három trombitára, négy kürtre, három harsonára és tubára - a Kelet Brass Band fúvósainak közreműködésével, a polgármesteri hivatal erkélyéről (ingyenes) IX. Nyírbátori Fúvószenei Találkozó - fellépő együttesek: Nyírbátori Koncert-fúvószenekar, Fiatal Fúvósok Zenekara, Szeged Thrombone Ensemble, Kelet Brass Band, Papa Jazz Seven, Nyírbátori Kultu­rális Központ lépcsőpiramisa (ingyenes) ____ Augusztus 7., hétfő 19 óra: Cinemagic - Mozivarázs - a Szolnoki Szimfonikus Zenekar műsora (vezényel: Cser Ádám karmester), Nyírbátori Kulturális Központ színház­terme _____________________ _________________ Augusztus 12., szombat 19 óra: Anima Musicae Kamarazenekar, római katoli­kus minorita templom belső udvara ____ Augusztus 13., vasárnap 19 óra: Változnak az évszakok - a Kossuth-díjas Ba­lázs Fecó koncertje, a Nyírbátori Kulturális Központ színházterme _____________________________ Augusztus 18., péntek 19 óra: Komolyat vidáman - műfaji határok nélkül - Illényi Katica Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Magyarország Érdemes Művésze és Sárik Péter jazz-zongoraművész, zeneszerző koncertje; vendég: Illényi Csaba (hegedű), közreműködik: Pintér Tibor (gitár), Gálfi Attila (dobok), Barcza H. József (nagy­bőgő), Nyírbátori Kulturális Központ színházterme Augusztus 19., szombat 17 óra: Farkas Ferenc: Nyírbátori toronyzene a Kelet Brass Band fúvósainak közreműködésével, a refor­mátus templom bejárata előtt (ingyenes) Augusztus 20-ai ünnepi műsor: zárókoncert és ünnepi műsor a Tinódi Vegyeskar és a Nyírbátori Koncert-fú­vószenekar közreműködésével, református templom (ingyenes). Kísérőprogram: Kodály Zoltán-emlékkiál- lítás a kulturális központ aulájában (ingyenes) Ebben az évben is meghirdetjük a limerickíró bajnokságot Két kategóriában és négy témában várjuk a műveket. nyíregyháza. Olvasóink biz­tosan émlékeznek rá: az el­múlt két VIDOR Fesztiválon óriási sikere volt a Nyírségi Limerickbajnokságnak, ame­lyet a Móricz Zsigmond Szín­ház, A Vörös Postakocsi folyó­irat és lapunk hirdetett meg. Egyéniben és csoportosan A megmérettetésen mind­két alkalommal több száz pályamű versengett, s az el­söprő sikert látva egyértelmű a folytatás: a nemes versen­gést az idén is meghirdetjük, így aki eddig lemaradt, most megmutathatja limerickíró tudását. Gergely Ágnes író, költő megfogalmazása szerint „a limerick kötött formájú, öt­soros nonszensz vers, amely az első sor „Volt egyszer...” mesei fordulatával bejelen­tett hős kalandjait beszéli el, a kalandoknak az ötödik sor­ban félig megismétlődő első vagy második sor szab ha­tárt. A rímképlete: AABBA, a BB sorok mindig rövidebbek. Bárkiből válhat limerickíró, csak humor és kreativitás kell hozzá. Ezúttal is két kategóriá­ban (egyéni és csapat) várjuk a műveket, négy témában: sport, közélet, a hely szelle­me (az én kis falum/városom) és szabadon választott. A jel­igével ellátott alkotásokat az anita.szaraz@kelet.hu címre, illetve postai úton a Nyíregy­háza, Dózsa György utca 4-6. címre várjuk augusztus 13-áig. Finálé a VIDOR Fesztiválon A műveket a színház, a fo­lyóirat és lapunk képviselői előzsűrizik, a döntőre a VI­DOR Fesztivál keretében ke­rül sor. A fináléra meghívjuk az oda bekerült alkotások szerzőit és szurkolóikat, a verseny pedig amellett, hogy maga a műfaj humoros és szó­rakoztató, nagyon is komoly: mindkét kategória győztese értékes jutalmat kap. km Az eddigi mindkét döntő merénylet volt a rekeszizmok ellen FOTÓ: KM-ARCHlV Piramis Büfé Ajak Tulipán u. 8 Sarki Kocsma * Búj Kossuth u. 122 Sarki Gyros Büfé Fehérgyarmat Damjanich u. 2 Park Italbolt Fúlesd Föu. 40 Kozmetika Gyulaháza Petőfi u. 1 Helló Turista Szálló Kisvárda Mátyás király u. 105 Mamma Mia Pizzéria és Étterem Kisvárda Szent László u. 21 Kraszna Vigadó Kocsord Hunyadi u. 62/a Cimbora Presszó Komoró Ungvári u. 31 Sláger Presszó Kótaj Árpád u. 59 Western Pub Máriapócs Selyem u. 22/b Belvárosi Pizzéria Mátészalka Hősök tere 2 Tavi Presszó Nagykálló Kossuth u. 179 Városkert Étterem és Kávézó Nagykálló Mártírok u. 9 Sarok Kocsma Nyírbátor Kossuth u. 55 Muskátli Presszó Nyíregyháza Bujtosu. • 28 Kiwi Sun Solarium Nyíregyháza Búzau. 34 City Burger és Pizzabár Nyíregyháza Kossuth u. 27 Szamóca Fagyizó Nyíregyháza Rákóczi u. 4 Gólya Presszó és Fogadó , Ópályí Rajk László u. 15 Piros Tulipán Presszó Panyola Szombathelyi u. 33 Erdei Korcsma Pátyod Kossuth u. 52 Big Buti Presszó Vásárosnamény-Vitka Kiss Ernő u 65 Sport Presszó Záhony Új élet u. 8 Betyár Csárda és Panzió Záhony 4-es számú főút —— KELET Ilii 1 8 i * . ón.:. mw'Hkvhxix ÉPÍTŐANYAG Bontott magyar hullámpala és kupás 160x110 cm jó minőségű kis és nagytételben eladó Nyíregyházán. 0620/2935-654. ____________900060 GÉP, SZERSZÁM BENZINMOTOROS bugaverőgép AKCIÓSÁN eladó. 06-20-548-0138 900057 500-as UNHZ eladó felújítva, gyári szalagcsiszoló és fűrészlap élező. Érd.: 0630/566-5859 _______900128 JÁRMŰKERESÉS Keresünk 3,5 tonnás (0-5 C-ig) hűtős kisteherautót bérbeadással. Tel:30 9 557 667 900133 ÁLLAT Fiatal, szabad tartásé, kukoricán nevelt, vörös tojótyúkok 1300 Ft/db áron, ingyenes házhoz szállítással eladók. Érd: 0630/480-1817 900106 Piros fiatal tojótyúkok, kakasok 2,5- 3 kg-os, eladók, megrendelhetők. Napos és előnevelt csibe, kacsa, gigant gyöngyi, paraszt gyöngyi oltva, vakcinázva . Nyh.,Kéz u. 38. Halindáné keltetős. 20/352-0466. 900054 Tyúkvásár! Még jól tojó tyúkjaimat eladom 500 Ft/db áron, minden délután 16-őrától. Sipos, Fényes- litke, Rákóczi u. 39. Érd.: 0645/ 447-004____________________900039 Választási malacok, hasas koca, keverék tacskó kiskutyák eladók. Takarmány csere. 30/958-6757. 900071 28 hetes, fiatal, vörös tojótyúkok, 1200 Ft/db, házhoz szállítva eladók. Érd.: 0630/502-0615 ____________________________900155 NÖVÉNY Szalmát veszek renden, Nyírbátor térségében. Érd.: 0670/630-8152 ____________________________900142 SZOLGÁLTATÁS Konyhai mosogatók, fürdők, < wc padlóösszefolyók gépi tisztítása. : «20/415-8098 EGYÉB KERESÉS Szarvasagancs felvásárlása, aktuális napi áron. Érd.: 0630/981- 3095 ______________________900055 MUNKAHELYET KÍNÁL Csirkegondozót felveszek ottlakás- sal. Tel.: 0620/376-0973. 900088 Fertődi szarvasmarha telepünkre állatgondozót keresünk. Szállás biztosított! Érdeklődni: 70/453- 8507 900097 Tranzit-Ker zRt. nyírbátori baromfi tartó telephelyére viljanyszerelő munkatársat keres. Érd.:06 30/ 234-04-39. ___________899999 Tranzit-Ker zRt. teremi baromfitartó telepére baromfigondozót keres. Érd:06 30/510-82-76. _____________900000 Álláslehetőség A Beregszászi Gerendaház Kft. a dinamikusan növekvő piaci igények miatt az alábbi pozíciókban hirdet felvételt azonnali belépésre, gerenda- és készházak össze­szerelése és kivitelezése területre • Asztalos • Ács • Festő • Kivitelezési csoportvezető • Kivitelezési projektvezető A további részletekről az alábbi lehetőségek bármelyikén több információt kaphat illetve • teadhatla jelentkezését: E-mail: allas.gerendahaz(8gmall.com Telefonon: +36 30 943 8319 Személyesen: 2017.07.25-én, 9.00-18.00 között a cég telephelyen (Újfehértó. Ady Endre utca 34) http://gerendahaz.hu VEGYES Akác, alma tűzifa eladó 1800 Ft- tól, kiszállítás megoldható. Erdőt, gyümölcsöst veszek. 30/839-1024. 900123 Tűzifa akác, nyár 1200 Ft/q-től eladó. Szállítás megoldható. Papp Erdészet. 20/932-9588. 898518 Akác, alma tűzifa eladó 1800 Ft- tól, kiszállítás megoldható. Erdőt, gyümölcsöst veszek. 30/839-1024. 900123 Korai munkakezdéssel, HÍRLAP­KÉZBESÍTŐKET keresünk Napkor területére. a+36 20 958-9917 Nyírbogdány és Kisvárda területére. a+36 20 958-9919 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. I Érdeklődni 9-16 óráig | / I MMTlÉtfjff S jpa Hft 'Zfrs* £ I jg|Ä Ifll m |j II jj gg£H

Next

/
Oldalképek
Tartalom