Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-15 / 163. szám

2017. JÚLIUS 15., SZOMBAT Hazai tájakon 7 KELET Hongkong elbűvölésére készül most a Banchieri NYÍREGYHÁZA. Igazi nagyüzem Vein ezekben a napokban a nyíregyházi Cantemus kóru­sintézmény háza táján. A Can­temus Gyermekkar tagjainak egy része Firenzében vesz részt egy nemzetközi kórus- versenyen, az együttes többi énekese péntek este Buda­pesten a vizes világbajnokság megnyitóünnepségén lépett fel, a Banchieri énekegyüttes pedig vasárnap utazik Hong­kongba. A hattagú kórus ta­vasszal Londonban és Hanno­verben is koncertezet, most pedig az ázsiai városban meg­rendezett mesterkurzuson adnak ízelítőt a Kodály-mód- szerből és az acapella-kama- raéneklésből. A nyíregyházi művészeti együttes a helyi házigazda énekkarral közös koncertet is ad. A Banchieri énekegyüttes tagjai: Földesi Ildikó, Toldi Orsolya, Kinyik-Bartha Kin­ga, Szabó Soma, Nagy Gábor, Szilágyi Szilárd. A nyíregyhá­zi énekesek július 22-én ér­keznek vissza Magyarország­ra. KM Firenze egyik templomában a Cantemus Gyermekkórus (az énekkar többi tagja körben áll) fotó: szabó dénesné Hivatásos vadászoknak: „csapdás” továbbképzés napkor. Az élethosszig tanu­lás alól egy szakma képviselői sem húzhatják ki magukat, így a hivatásos vadászok sem. A jogi változásokkal, a tech­nikai fejlődésekkel nekik is tisztában kell lenniük, ezért továbbképzéseket is rendez­nek a számukra. Júniusban Nyíregyházán a megyei Va­dászkamara szervezésében többek között a vadföldgaz- dálkodásról, a hattyúnyak csapda működéséről hall­hattak előadásokat a hivatá­sos vadászok. A „csapdás” előadásra szorosan épül az a szakmai nap, amelyet a Fel- ső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége rendez a hivatá­sos vadászoknak július 19-én 9 órától a napkori Kerekerdő Turisztikai Központban. A két szakmai szervezet együttmű­ködésének köszönhetően tel­jesen új ismeretekkel lehet­nek gazdagabbak a vadászok, hiszen szó lesz többek között az egyes csapdák élesítéséről és mindennapi használatáról a kártevők gyérítése érdeké­ben. KM ■> Terefere történelmi hangulatban A baktalőrántházi Dégenfeld Kastélymúzeum parkjában üldögélve a történelmi környezetnek köszönhetően még a beszélge­tésnek is más a hangulata. fotó: m. magyar László Korszerűsödik a hivatal Jól érezték magukat a fiatalok az Erzsébet-táborban fotó: önkormányzat A felújítás ideje alatt a közigazgatási ügyeket a helyi általános iskolá­ban intézik. nyírtét. Hamarosan megújul Nyírtéten az egészségház, ugyanis a fejlesztésére a te­lepülés önkormányzata 60 millió forint pályázati forrást nyert. A beruházás során felújítják a védőnői és a há­ziorvosi rendelőt, valamint korszerűsítik a szolgálati la­kást. Az elnyert támogatási összegből jut majd modern egészségügyi eszközök vásár­lására is. Átköltöztek az iskolába Az egészségház felújítását 2018-ban tervezi az önkor­mányzat, azonban most is vannak munkálatok a tele­pülésen. Jelenleg az önkor­mányzati hivatal korszerűsí­tésén, bővítésén dolgoznak a szakemberek. Az önkormány­zati hivatalnak ugyanis 2018. január napjától csatlakoz­nia kell az ASP (Application Service Provider) rendszer­hez, amelynek az informati­kai feltételeit is biztosítania kell. Ennek az a lényege, hogy a közigazgatási szolgáltatások bárki számára elektronikusan is igénybe vehetők legyenek. Ráadásul az irattárolási, vala­mint az ügyfélfogadási és az adminisztratív munkavégzés előírt feltételeinek sem tudott már megfelelni a régi hivatal helyiségrendszere, ezért dön­tött úgy az önkormányzat, hogy erre a célra fordítja azt a 20 millió forint pályázati forrást, amit az adósságkon­szolidációban nem részesült önkormányzatok támogatá­sára kiírt pályázaton nyert. Az önkormányzati hivatal az át­építés ideje alatt a helyi Bónis Sámuel Általános Iskolában gondoskodik a közigazgatási feladatok ellátásáról. Kirándulás, mozizás A nyári szünet ellenére az is­kolában továbbra is hallható a gyermekek nevetése, kaca­ja, hiszen július 10-étől két héten keresztül heti turnu­sokra bontva 79 gyermeknek szervezte meg az általános iskola az Erzsébet-tábort. A tábor ideje alatt az iskola pe­dagógusai gondoskodnak a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltéséről. A prog­ramok sokszínűségét segíti, hogy szabadidős eszközök váráslására is adott lehetősé­get a pályázati keret. Az Er­zsébet-táborban különböző foglalkozásokkal fejleszthetik a diákok kreatív képessége­it, sportbéli tudását. Része a programnak Tokaj és a füzéri vár megtekintése, valamint mozizás Nyíregyházán. km Cukrászda a MÁV- főnökség helyén A Mátészalka környéki vasúti pályák fenntar­tását és felügyeletét irányították az épület­ből. MÁTÉSZALKA. Egy fénykép­pel tudósítottunk a tegnapi számunkban arról, hogy csü­törtökön a vasutasnap alkal­mából emléktáblát avattak a mátészalkai Grillázs Cukrász­da épületének falán. Szabó Menyhért nyugal­mazott könyvtárost, helytör­ténészt kérdeztük meg arról, hogy mire emlékeztet a fel­avatott márványtábla.- A város központjában - a polgármesteri hivatal és a Szentpétery Zsigmond Kul­turális Központ és Színház szomszédságában - található a hangulatos Grillázs Cuk­rászda. Ma már kevesen tud­ják, hogy ez a hely korábban 70 éven át a MÁV tulajdona volt. Ezért kezdeményezte a Vasúti Helytörténeti Gyűj­temény az emléktábla ava­tását az idei vasutasnap al­kalmából, s ezt az ötletet támogatta a Művészetbarát Egyesület is. Leleplezték a táblát- A kis ünnepségünkön a résztvevőket Pénzes Ottó köszöntötte. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Ta­kács Ede, a MÁV Pályavasút területi igazgatóhelyettese is. Képes Gábor, a főnökség utolsó vezetője tartott avató­beszédet, majd utána a cuk­rászda jelenlegi tulajdonosá­val, Szabó Sándor országos hírű cukrásszal leleplezték a táblát, amelynek felirata: „Eb­ben az épületben működött 1923-1993 között a MÁV Osz­talymemokseg, 1952-tól a Pályafenntartási Főnökség” - avatta lapunkat a részletekbe a szakember. Kóstoló az év fagylaltjából- A beszédekben elhangzott, hogy a trianoni békediktátum következményeként létrejött vasúti szervezet a Mátészal­ka környéki vasúti pályák fenntartását és felügyeletét irányította. A vasúti szer­vezet megszűnése után az épület magánkézbe került. A rendezvény végén kötetlen beszélgetés közben a jelen­lévők Mátészalkán elsőként kóstolhatták meg az év fagy­laltját. Mostantól ez a kis mé­retű ízléses tábla emlékeztet az egykoron itt dolgozott és innen irányított vasutasok élethivatással végzett színvo­nalas szakmai munkájára és aktív közéleti tevékenységére - tette hozzá befejezésül Sza­bó Menyhért. KM www.hubner-hungary.com A Hübner-csoportot 1946-ban alapították Németországban, s most a családi vállalkozás a világon több mint 2500 munkatársat foglalkoztat. Az 1997 óta működő, idén 20 éves fennállását ünneplő, s ma közel 670 dol­gozóval büszkélkedő nyíregyházi gyárunk fő profilja a busz, villamos illetve vasúti szerelvények csuklórészé­nek gyártása, illetve különböző gumiipari termékek előállítása. Vállalatunk további bővüléséhez nyíregyházi gyáregységébe, az alábbi pozícióba keres munkatársat: Minőségellenőr (gumi) (KM_17_QW) Elvárásaink: ■ Középfokú műszaki végzettség (fémipari). ■ Gyakorlati tapasztalat mérőeszköz-használatból (tolómérő, mikrométer). • Rajzolvasási (műszaki) gyakorlat és tapasztalat. • Számítógépes ismeret (Word, Excel, Power Point). • Csapatmunkára való képesség és terhelhetőség. • Műszakos munkarend vállalása. Előnyt jelent: • Minőségirányítási szabványok ismerete (iSO 9001, ISOTS16949). • Minőségbiztosítási gyakorlat és gumiipari tapasztalat. ■ SAP-ismeret, németnyelv-tudás írásban és szóban. Feladatai: • Bejövő és kimenő áru ellenőrzése, vizsgálati/mérési jegyzőkönyvek elkészítése.- Reklamációk kezelése. ■ Minőségirányítási rendszer felügyelete és fejlesztése. ■ Auditok (külső, belső) előkészítése, prototípusok vevői átvételének előkészítése és lebonyolítása. • Kiértékelések, megelőző és javító intézkedések elvégzése, koordinálása. Amit kínálunk: • Stabil, multinacionális nagyvállalati háttér, 20 éves tapasztalattal már Magyarországon is. • Széles körű juttatási rendszer:- Bejárási támogatás: busz- vagy vonatbérlet vagy 15 Ft/km,- Karácsonyi és húsvéti ajándékcsomag, májusi sörpénz,- Beiskolázási támogatás,- SZÉP-kártya, havi prémiumrendszer, 13. havi fizetés, stb. • Számos rendezvény a kikapcsolódáshoz, • Tiszta, rendezett munkakörülmények. A nyitott pozíciók részletes leírását megtalálják a weblapunkon is: wwvt.hubner-hungary.com HÚBNER-H A fénykép« Önéletrajzokat a hivatkozási szám feltüntetésével a g Ú111 következő címekre várjuk: allas@hubner-hungary.com g ____________Tel 36-42/529-519. fax 36-42/501-422__________________________________________________________________ HIRDETÉS A megemlékezés egyik pillanata fotó: sipeki Péter Ügyeletes állatorvosok Július 15-én és 16-án a következő állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Berea Lajos (06-30/495-5621), a baktatóránt- házi körzetben dr. Kozák Gyula (06-30/968-6833), a nyíregyházi kerületben dr. Kovács Petra (06-30/914-0913), a tiszalöki vonzáskörzetben dr. Bodnár József (06-30/324-3023), a mátészalkai kerületben dr. Molnár Antal (06-30/477-5334).

Next

/
Oldalképek
Tartalom