Kelet-Magyarország, 2017. július (74. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-01 / 151. szám

2017. JÚLIUS 1.. SZOMBAT 2 Mindenfelől Angela Merkel FOTÓ:AFP Melegházasság: németországi igen Berlin. Németországban a szövetségi parlament (Bun­destag) pénteken megszavaz­ta a melegházasság bevezeté­sét. Az ügyet az Angela Merkel kancellár vezette jobbközép CDU/CSU pártszövetség koalí­ciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) kezdeményezésé­re vették napirendre. Angela Merkel közölte, hogy nemmel szavazott, mert számára a há­zasság egy férfi és egy nő kap­csolatát jelenti. MTI Jobbik: mennyit költött a Fidesz? Budapest. A Jobbik felszólí­totta Orbán Viktor minisz­terelnököt, hogy hozza nyil­vánosságra a Fidesz 2010-es választási plakátkampányá­nak költségeit és egyéb rész­leteit. Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője pénteken, Bu­dapesten tartott sajtótájékoz­tatóján elmondta, sajtóhírek szerint a Fidesz 2010-ben nagyságrendileg feleannyiért kapott plakáthelyeket Simics- ka Lajos cégétől, mint a Job­bik az előző hónapokban. MTI Emelkedett a bírák száma BUDAPEST. Emelkedett a bírák, bírósági dolgozók létszáma a központi régióban - közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH). A közlemény szerint az ország legnagyobb létszá­mú bíróságán, a Fővárosi Tör­vényszéken az idén már 770 bíró ítélkezik, 59-cel több, mint 2010-ben. A közigazgatási per- rendtartás hatálybalépéséhez kapcsolódóan összesen 90 bíró, 64 bírósági titkár és továb­bi 161 igazságügyi alkalmazott fog munkába állni a Fővárosi Törvényszéken. MTI Nézőpont Dr. Bene János Magyar-török csúcs: stabil és erős Törökország az érdekünk Kulcsfontosságú szövet­séges, aki nélkül a terro­rizmussal és a migráci­óval szembeni fellépés nem lehet sikeres. Ankara. Az az érdekünk, hogy Törökország stabil és erős or­szág legyen egyértelmű és vi­lágos vezetéssel, amely képes érvényt szerezni az akaratá­nak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken An­karában. A kormányfő több miniszterével együtt részt vett a felső szintű stratégiai tanács ülésén, amely a gyakorlatban magyar-török „kormányü­lést”, kormányzati csúcstalál­kozót jelent. Orbán Viktor az ülést köve­tő sajtótájékoztatón kiemelte: a török alkotmányos változá­sokat üdvözöljük, mert bár ez török belügy, ezek növelik Törökország képességét, hogy meg tudja védeni Európát és segítségére legyen Magyaror­szágnak is. Kifejtette: Magyarország Törökországot a NATO meg­becsült tagjának látja, meg­határozó tényezőnek, amely kulcsfontosságú szövetségese Európának, és amely nélkül „a modern kor két nagy bajával” Binali Yildirim török miniszterelnök fogadja Orbán Viktor magyar kor­mányfőt (J) FOTÓ: MTI, KOSZTICSÁK SZILÁRD- a terrorizmussal és a nemzet­közi migrációval - szembeni fellépésben nem lehetünk si­keresek. A miniszterelnök megkö­szönte Törökország erőfeszíté­seit e két ügyben, és azt mond­ta, Törökországnak tisztelet jár, mert megvédte Magyar- országot és védi egész Európa jövőjét. Jó lenne, ha ezzel min­denki tisztában lenne Európá­ban - jegyezte meg. Kitért rá: a nemzetközi fóru­mokon együttműködik a két ország, és közösen lépnek fel a kettős mérce időnként meg­mutatkozó példáival szemben, minden ügyben fair eljárást és azonos mércét kövételnek. Arról is beszélt, hogy Ma­gyarország (szombattól) át­veszi a visegrádi négyek (V4) elnökségét, így felhívta a fi­gyelmet a Közép-Európában rejlő lehetőségekre is. Orbán Viktor beszélt továbbá a kul­turális emlékek fontosságáról, úgy látja, a közös kulturális emlékek ápolása közelebb hozhatja a fiatal generációkat egymáshoz. Emellett közös oktatási intézményeket, egye­temet, gimnáziumot hozná­nak létre - fűzte hozzá. A miniszterelnök a kétolda­lú gazdasági kapcsolatokról elmondta: Recep Tayyip Er- \ dogan akkori miniszterelnök | 2013-as budapesti látogatá­sakor világos feladatot adott, ötmilliárd dollárra kell növel­ni a magyar-török gazdasági kapcsolatok volumenét. Még nem értük el ezt a célt, de 17 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelem az év első négy hónapjában, így az idén átlép­heti a hárommilliárdos határt, de még sok a tennivaló - ma­gyarázta. Hozzáfűzte: ezért is ment nagy üzleti küldöttség Ankarába. Orbán Viktor végül hivatalos látogatásra hívta meg török kollégáját Magyarországra, j és azt mondta, szép távlatok bontakoznak ki a magyar-tö- | rök kapcsolatokban, nagy dől- ( gokat hozhatnak létre közösen j a jövőben. A török kormányfő úgy vé­lekedett, hogy a kétoldalú kápcsolatok folyamatosan fej- j lödnek, a legfelsőbb szinteken is jó az együttműködés, a két ország sok témában egyetért, hasonló az álláspontjuk több kérdésben. mti Devizaárfolyam (2013. 09.02) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 300,56 -0,04 USA dollár 226,92 +0,33 Svájci frank 243,95 -0,35 Angol font 351,59 +0,04 Román lej 67,71 +0,09 Ukrán hrivnya 27,93 +0,04 Horvátkuna 39,70 -0,06 Lengyel zloty 70,46 +0,24 <9 http://www.szon.hu Valutapiac. További Információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Vállalkozóvá válhatnak A munkaviszony megszű­nését megelőzően az újra elhelyezkedést segítik. Budapest. A. Gazdaságfejlesz­tési és innovációs operatív program 3 foglalkoztatási tár­gyú pályázatára péntektől be­nyújthatók a jelentkezések, a pályázható összeg csaknem 15 milliárd forint - tájékoztatott Rákossy Balázs, a Nemzetgaz­dasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára. Az álláskeresők vállalkozó­vá válásának ösztönzésére 6 milliárd forint fejlesztési for­rás nyílik meg, az elnyert ösz- szeget eszközbeszerzésen túl képzések szervezésére, men­tort feladatok elvégzésére is fordíthatják a támogatási ké­relem benyújtására jogosult vállalkozások, nonprofit vagy egyéb, nem nyereségérdekeit szervezetek. A jogszerű foglal­koztatás fejlesztését kiemelt felhívás segíti a programban 3,8 milliárd forinttal, a pénz­ből az ellenőrzési eszközpark fejlesztése, új munkavédelmi és munkaügyi tananyagok és módszertanok kialakítása, a munkaügyi ellenőrzést vég­ző szakemberek képzése, a munkavédelmi és munkaügyi j ismeretek terjesztése a mun- ; kábátoknál és a munkaválla­lóknál valósulhat meg. Rákossy Balázs hangsú- 1 lyozta: a létszámleépítések megelőzése és kezelése című felhívás az esetleges csopor­tos létszámleépítéssel érintett munkavállalók elhelyezkedé­sét segíti. Még a munkaviszony megszűnését megelőzően az újra elhelyezkedést segítik a munkanélkülivé válás elkerü­lése érdekében - mondta. MTI Erősítik a gyermekvédelmi ellátórendszert Többek között emelke­dik például a nevelőszü­lői díj mértéke. Budapest. Erősíti a kormány a gyermekvédelmi ellátórend­szert jövőre, emelkedik példá­ul a nevelőszülői díj mértéke - mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az Ml ak­tuális csatorna péntek reggeli műsorában. Czibere Károly közölte: je­lenleg az országban 5500 ne­velőszőlő dolgozik és ők körül­belül 15 ezer gyermeket látnak el. A kormány 2016 végére tel­jesítette vállalását, és sikerült elérni, hogy a 12 évesnél fiata­labb gyerekek csaknem 90 szá­zaléka már nevelőszülőknél él, vagyis a legkisebbek már nem kerülhetnek nagy intézmé­nyekbe - tette hozzá. Az államtitkár a nevelőszü­lőknek juttatott támogatások­ról szólva elmondta: 2013-ban egy 3 éves gyermek után havi 15 ezer forint nevelőszülői díj járt, ez jövőre 60 ezer 500 fo­rint lesz. Kiemelt figyelmet fordítanak a nevelőszülők to­borzására is, mert azt tapasz­talják, hogy Budapesten és a nyugati határszélen relatíve Támogatják a nevelőszülőket kevesebb a nevelőszülő. Mint mondta, ingyenessé tették a toborzás eredményeként je­lentkező nevelőszülők kép­zését, emellett jelentősen, 500-ról 240 órára rövidítik a FOTÓ:ÉM tanfolyami időt. Ez a követke­ző ütemben 2,5 ezer nevelő­szülő képzését teszi lehetővé. Mindezek mellett a nevelőszü­lők továbbképzési programját is ingyenessé tették. mti Vivát huszár! Örömmel olvastuk az elmúlt napok híradásaiban, hogy a magyar tanya, az erdélyi Torockó mellett a magyar huszár is bekerült a hungarikumok gyűjteményébe. A Hungarikum Bizottság 2017. június 20-i döntése utáni sajtótájékoztatón Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt mondta: „a magyar huszár a világon mindenhol ismert, egyedülálló fegyvernem, amely a hagyományőrzés, a nemzeti büszke­ség és a magyar életérzés elválaszthatatlan részét képezi.” Nekünk, Szabolcs-Szatmár-Beregben élőknek ez külön öröm is, hiszen a régi vármegyék a magyar huszár 500 éves történelme során fölös számban adták fiaikat huszárnak a végvárakhoz, Rákóczi hadseregébe, szolgáltak megyebeliek a Habsburg állandó hadsereg magyar huszárezredeiben, de idegen hadakban is. 1848-ban a haza hívó szavára éppen a Tiszántúlról sorozott Württemberg-huszárezred egyik szá­zada szökött haza elsőként Lenkey János kapitány parancs­noksága alatt. A hosszú XIX. század második felében az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének 16 huszárezrede mellett a kiegye­zési törvényben foglaltaknak megfelelően 10 honvédhuszár ezred is alakult és harcolt a közösök mellett az I. világhá­ború különböző frontjain, a háború vége felé lovaitól meg­fosztva, már csak a nevében élő huszárként gyalogosan, lövészárkokba kényszerítve. Egy dologban töb­bek voltak mindenki királyi 14. huszárezredre, másnál. Bennük élt mely 189,1:tő1 \™narcíia, cl Hagyományos ma- a vasútállomás mögötti híres gyár huszárszellem. nagylaktanyában állomá­sozott, es a magyar királyi kassai 5. honvédhuszár ezred II. osztályára, akiknek szintén Nyíregyháza adott otthont a ma már nem létező Honvéd utcai kaszárnyában 1869-től a háború végéig. Sok száz szabolcsi ifjú töltötte e városban hároméves huszárszolgálatát. A két világháború között sem maradt huszárok nélkül a megye, hiszen a régi nagylaktanyába a magyar királyi Hadik András 4. honvéd huszárezred költözött, s 1944- október végéig „lakta” az épületeket, istállókat. Több mint 500 éves fennállása után azután a II. világ­háborúban a magyar huszár letette a fegyvert. Letette, de nem ellenségei, hanem a technika előtt. Nincsen Európában olyan hadszíntér, ahol történelme során ne harcolt volna, ahol ne ontotta volna vérét. Megállta a helyét a fölényes fegyverzetű ellenséggel szemben is. Valamikor a magyar huszárt tartották a világ legjobb lovas katonájának. Irigyelték, utánozták. De hiába bujtatták a külföldi uralkodók lovas katonáikat zsinóros atillába, hiába nyomtak a fejükbe forgós csákót, azokból magyar huszár nem lett. A magyar huszár huszár maradt csukaszürkében az I. világháború lövészárkaiban, a Pripjaty-mocsarak őser­deiben gyalog és szekéren, tábori barnában. Huszár maradt a háború után civil gúnyában is! Az első Nyíregyházi Hu­szártalálkozókon még módunkban volt megismerkedni jó néhány egykori nyíregyházi huszárral. Csodáltuk az akkor már hetven fölött járó öregek nagyszerű tartását, fegyelmét, megnyilatkozásaikat. Mintha megállt volna felettük az idő... Mert egy dologban többek voltak mindenki másnál. Bennük élt a hagyományos magyar huszárszellem. Rájuk emlékezve idézzük fel az egykori nyíregyházi hu­szár, báró Splényi Géza őrnagy szavait a magyar huszárról, s azt hiszem, e gondolatok olvasása közben magunk is rájö­vünk arra, mitől különleges a magyar huszár, s miért lehet teljes joggal igazi magyar különlegesség, hungarikum: „A huszárszellem alapja az elöljárókba vetett feltétlen bizalom, azoknak tisztelete és megbecsülése. Hozzájuk való ragaszkodás. Ez vonatkozik minden huszárra, úgy a tisztre, mint a legénységre. A huszártiszt sohasem volt csak parancsnok, hanem századának apja, papja, tanítója. Apja, aki minden körülmények között gondoskodik. Papja, akihez minden alárendeltje minden bajával, gondjával fordulhat. Tanítója, aki megtanította a legfontosabbra, a hagyomá­nyos huszárszellemre, bajtársiasságra, jóban-rosszban az önfeláldozásig. Ez forrasztott össze tisztet, altisztet, huszárt egy családdá, ennek folyománya az a viszony, melyet más fegyvernembeliek úgy megcsodáltak. Ebből származik a tiszteleten, megbecsülésen alapuló fegyelem, melyet nem változtat se súlyos harchelyzet, se hadifogság, se civilruha. A magyar huszár megszűnt lenni, de a huszárszellem él, és élni fog, amíg a legutolsó öreg huszárra rá nem húzzák a koporsó fedelét.” Ezt a szellemet ápoljuk és próbáljuk meg átültetni az ifjabb generációkba a kétévente megrendezett sárvári és nyíregyházi huszártalálkozókon is. Szerzőnk a Jósa András Múzeum címzetes igazgatója kelet@kelet.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom