Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-07 / 130. szám
2017. JÚNIUS 7-SZERDA KELET Háttér 3 Vétlenek és súlyosan vétkezők A gyermeknek nincs félelemérzete, a szülőnek azonban van felelőssége illusztráció: stockphoto Megyénkben tavaly több, mint 170 esetben emeltek vádat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. nyíregyháza. - A mai napig visszatérő rémálmom, amikor több mint 20 évvel ezelőtt a fiam magára rántotta a forró levest és leforrázta a combját. Egyetlen percig nem figyeltem rá, mégis évekig vádoltam magam azzal, hogy én vagyok a hibás, mert „ha arrébb teszem a tálat, ha később akarom bezárni az erkélyajtót” nem történt volna meg a baj. Évekig marcangoltam magam:, felelőtlen anya vagyok? - osztotta meg lapunkkal kétségeit Horváth Judit. A kétgyermekes családanya ügyében nem, az Urán kútba esett kisgyermek esetében vizsgálta a rendőrség a szülői felelősség kérdését.- A rendőrség a törvényben meghatározott magatartás gyanúja esetén indít büntető- eljárást kiskorú veszélyeztetése miatt. Ha a bizonyítékok alapján a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúját megállapítják, következhet a gyanúsítotti kihallgatás. A nyomozás eredményes befejezés után a rendőrség az ügyészségnek megküldi az ügy iratait vádemelési javaslattal - közölte dr. Fedor Rita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A tőlük elvárható- Szabolcs-Szatmár Bereg megyében tavaly több mint 170 esetben emeltek vádat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, s az idén is hasonlóan nagy számú vádemelés várható - tájékoztatta lapunkat a megyei főügyészség helyettes szóvivője. Dr. Borsodi-Buss Emese elmondta: kiskorú veszélyeztetése bűntettét követi el az a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy, aki e feladatából eredő kötelezettségét Mindig mérlegelni kell a veszélyeztetés mértékét. OR. BORSODI-BUSS EMESE súlyosan megszegi, és ezzel a gyermek testi, értelmi, erkölcsi, vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti.- Csak a súlyos kötelezettségszegés bűncselekmény. Ezért mindig a konkrét ügyben kifejtett magatartást kell vizsgálni, hogy az eléri-e a büntetőjogi szankcionálás határát, a szülők, gondviselők a lehetőségeikhez mérten megtet- tek-e minden tőlük elvárhatót. Tipikus elkövetési magatartás a gyermek testi fejlődésének veszélyeztetése, amikor a szülő, a gyermekét elhanyagolja, nem az évszaknak megfelelő ruhában járatja, a gyerekek tetvesek, a szülő nem főz, mos, vagy nem megfelelően táplálja gyermekét. Ide tartozik az is, ha valaki bántalmazza a gyermekét, okkal, ok nélkül fenyí- ti, esetleg különféle eszközzel veri. Ez a szülők fenyítő jogán túl mutat, és büntetőjogilag mindenképpen szankcionálni kell - hangsúlyozta a helyettes szóvivő. Gyakran előfordul, hogy az egyik szülő italozik és rendszeresen randalírozik, vagy veszekszik otthon. Ha ez a gyermek jelenlétében történik, zavarja a kiskorúakat a pihenésben, iskolai felkészülésben, mely megmutatkozhat a tanulmányi eredményeikben, ily módon ez a gyermek értelmi fejlődését veszélyezteti, s ide sorolható, ha a szülő a gyermeket nem járatja általános iskolába - sorolta Borsodi-Buss Emese. Lelki terror, megalázás Az erkölcsi fejlődés veszélyeztetésénél vizsgálják azt is, a kiskorú fel tudja-e fogni, hogy a cselekmény elítélendő. Gyakran előfordul, hogy a szülő bűncselekmény, vagy szabálysértés elkövetésére bírja rá a gyermekét, ilyen esetben kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell a bíróság előtt. Ebbe illeszthető az is, ha az egyik szülő rendszeresen megalázza, esetleg bántalmazza a vele együtt élőket, ezzel olyan példát mutat, amely miatt a gyerek hajlamos lehet az agresszióra, és számára ez a konfliktusok kezelésének elfogadott módja lesz. - Az érzelmi veszélyeztetés magába foglalja az úgynevezett lelki terrort, de az érzelmi elhanyagolást is. A lelki terror esetén nincs nyílt erőszak, súlyosabb testi bántalmazás, a hatalmi és döntési helyzetben lévő szülő megalázza a gyermekét. Elhanyagoláskor a szeretet, gondoskodás hiánya veszélyezteti a gyermek egészséges érzelmi fejlődését - mondta a főügyészség helyettes szóvivője, hozzátéve: kiskorú veszélyeztetésének bűntette 1 évtől 5 évig terjedő szabadság- vesztéssel büntethető.- A büntetések indítványozásánál mindig mérlegelni kell a veszélyeztetés mértékét. A bíróság tipikusan felfüggesztett szabadságvesztést szab ki az elkövetőkkel szemben, illetve a súlyosabb esetekben nem ritka a végrehajtandó börtönbüntetés sem. Az ilyen ügyekben kötelező a szabadságvesztés mellett a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránt is indítványt kell tenni. Ez pedig gyakran súlyosabban érinti a szülőt, mint maga a büntetés - jegyezte meg Borsodi-Buss Emese. km-bm ítéletet hoztak A Nyíregyházi Járásbíróság márciusban jogerősen 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte V. Sz. N.-t. A vádlott otthon volt 9 gyermekével, mosáshoz készülődve egy forró vízzel teli lavórt tett a földre. Nem figyelt a másfél éves gyermekére, aki belenyúlt a forró vízbe és a jobb alkarja megégett, de a nő csak másnap vitte orvoshoz. A gyerek 8 napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. _________ Tavaly októberben a Debreceniftélőtábla jogerősen 12 év börtönbüntetésre ítélte D. M. Gy.-t, aki molesztálta lányunokáit, a fiúkat pedig lopni küldte. A nagypapát háromrendbeli szexuális erőszak bűntettében és ötrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találták bűnösnek. A gyerekeket bántalmazta, nem adott nekik enni, hetente csak egyszer fürödhettek, hiányos ruhában jártak télen is. Még 2015 áprilisában nem jogerősen 11 év fegyházbüntetéssel sújtott a Nyíregyházi Törvényszék egy férfit, aki molesztálta kiskorú gyermekét. A bíróság B. J.-t folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében találta bűnösnek. A másodrendű vádlottat, B. J.-nét, aki tudta, mi történik, de semmit sem tett ellene, kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték. Családdá bővült a varipár Különleges makibébi született a Nyíregyházi Állatparkban. nyíregyháza. Új jövevénnyel ismerkedhetnek meg a park látogatói, a fekete-fehér vari- kölyök ugyanis már csatlakozott családjához a kifutóban. A Madagaszkáron őshonos vari a legnagyobb termetű makifaj. Az anyaállat nem hordozza a testén utódját, a maga építette fészekben hozza világra fejletlen kicsinyét, majd visszajár hozzá a biztonságot nyújtó menedékbe.- A park fekete-fehér varipárja részt vesz a tenyész- programban: 2013-ban érkeztek a SóstóZooba, s ez az első közös utódjuk. Az apróság 100 napnyi vemhesség után született. A két hónapos hím már a felnőttekhez hasonló ügyességgel ugrál és csimpaszkodik az ágak között, s bár anyatejjel is táplálkozik, már édes, lédús gyümölcsféléket is fogyaszt. A varicsalád kommunikációjában a hangjelzések a legfontosabbak - tudtuk meg Révészné Petró Zsuzsától. Az állatpark osztályvezetője hozzátette: a faj súlyosan veszélyeztetettnek nyilvánították. KM A kis varit már a látogatók Is megnézhetik FOTÓ: ÁLLATPARK Nézőpont Nyéki Zsolt Tyukodi pajtások Legendákkal találkozni mindig felemelő érzés: a nagy idők emberei visszafelé forgatják az idő kerekét, valami különös erőt árasztva energiával töltenek fel, s nagy titkok nyomába eredhet, aki őket hallgatja. Nem történt ez másképp legutóbb Szatmár szegeletében, Tyúkodon sem... Az előzményekről érdemes tudni: negyven évvel ezelőtt e nagyközség focicsapata a magyar kupában kiütötte azt a Diósgyőrt, amely az idő tájt aranykorát élte, válogatott játékosokkal teletűzdelten bajnok és címvédő volt, s amely nem mellesleg pár nappal korábban az akkori Kupagyőztesek Európa Kupájában 5-0-ra verte a török Besiktast. Szóval ezt a DVTK-át kiejtve a szintén válogatottakra épülő Ferencvárost fogadta, s végül becsülettel küzdve, egy góllal maradt alul. Azóta is keresik a legendás tett titkát, amely mögé most, a negyvenedik évfordulón talán sikerült bepillantani. Már az is jelzés- értékű, hogy a tíz évenként esedékes barátságos mérkőzésekre nem a legyőzött, hanem a legyőző csapat kap szíves invitálást Tyúkodra, a Fradi öregfiú válogatott pedig mindig jön a hívó szóra. Tette ezt most is, s a két csapat Mitró és Varga, Mucha és Szokolai vezérletével újra küzdött egy jót; nyomták rendesen a hőségben, este pedig köszönettel fogadták, s fogyasztották az őz- és birkapörköltet (na, mondjuk ez után Karcagon is mindenki nyalta volna a tíz ujját). Ám nem ez a lényeg: e két csapat negyven évet ment vissza az időben, ezek a „srácok” hetven felé közeledve is felöltötték a mezt, kifutottak a gyepre. A patinás klub nagy neveit pedig újra elhozta a sport és az egykori nagyszerű ellenfél iránti tisztelet, a barátság. Mitől lesz szerethető egy csapat? A győzelmektől? Ez valóban nagy élmény, de sokkal fontosabb a csapat, amely szerethető és tisztelhető emberekből áll, akik kicsit mi vagyunk, a cél pedig közös, amelyért együtt dobban szív, rezdül lélek. Ha ez adott, az eredmény másodlagos. Negyven éve Tyúkodon volt egy nagyszerű közösség, egy nagy foglalkoztató, a sikeres téesz, amely összes iparágával 680 embernek adott munkát. Az elnök, Bajka Zoltán gardírozta szövetkezetben volt munka, vonzotta a munkaerőt, amelyből kikerült sok fiatal, focit szerető tehetség. Rájuk a helyettes, dr. Nyéki Gyula csapott le, aki fiatalított, s ha kellett, edzésre vezényelt. Az egykori játékosok ma is megmutatják, a falu határában hol tárcsázták fel a földet, ahol annyit futottak, sprinteltek. „Többet edzettünk, mint az NB I-ben, de hát megmondták: az kezd, aki rendesen jár edzésekre” - adnak ízelítőt rendből, s fegyelemből. így hát edzettek, persze munka után, lelkes amatőrként, mert játszani akartak. Szívből, szeretetből, nem pénzért. zsolt.nyeki@kelet.hu A patinás klub nagy neveit újra elhozta a sport és az egykori nagyszerű ellenfél iránti tisztelet, a barátság. Kelet kvíz Itt született Bornemissza (Bornemisza) László (1910. május 22. -1995. május 22.) festő, grafikus. a) Nyírkárászon b)Ömbölyön c)Tiszadadán d) Tiszalökön A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. A nőt tiltott prostitúció miatt állították elő NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság munkatársai tiltott prostitúció miatt állítottak elő és vettek őrizetbe egy 36 éves nyíregyházi nőt, aki az Arany János utca és a Toldi utca kereszteződésében anyagi ellenszolgáltatásért kínálta szexuális szolgáltatásait - tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya, km *> Ajándék járt a szemétért A THG Kft. a környezetvédelmi világnap alkalmából akciót szervezett: aki kedden a hulladékudvarokra szemetet vitt be, ajándékot kapott. fotó: sipeki Péter Megkérdeztük: On szerint a szülői felelősség mellett elkerülhetőek a gyermekbalesetek? Miklósiná Takács Ilona Sajnos az állandó odafigyelés mellett is megtörténhet a baj. Apróságok nálunk is előfordultak, de súlyos helyzetről szerencsére még a környezetemben se halottam. De ha valaki egyáltalán nem figyel a gyerekére, azt elítélem. Turcsánné Pásztor Krisztina Egy gondos szülő mindent megtesz a gyermeke biztonságáért, de a baleseteket nem lehet előre látni, ezért én nem is ítélkezem. Nálunk két kicsi van otthon, időnként engem is megizzasztanak, de szerencsére soha nem történt baj. Kótls József Nem biztos, hogy mindig elég az odafigyelés, érdemes például a konyhát is úgy alakítani, hogy a gyerek ne férjen oda a tűzhelyhez. A konyha nem játszószoba, és sokszor két kifordított székkel is megelőzhető a baj. Bagolyné Sípos Viktória Ha egy gyerekre igazán odafigyelnek, nem szabad, hogy komolyabb baj érje. Én például - mivel nincs külön segítségem - inkább átszervezem a feladataimat, s akkor főzök, ha alszik vagy bölcsődében van a gyerek.