Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-08 / 131. szám

2017. JÚNIUS 8.. CSÜTÖRTÖK elismerés Záhonyban Záhony. A berkeszi lakóott­honban élő, a határvárosi középiskolában ötödik éve tanuló Katona Dávid már elsősként bekapcsolódott a kollégiumban folyó vöröske­resztes munkába. Évek óta szervezi az intézményi vér­adónapokat, képzett kortárs segítő és baleseti imitátor. Jeleskedik az adomány- gyűjtésben, többször volt alkalma határon túli magyar iskolákat is segíteni. Számos katasztrófavédelmi gyakor­laton és elsősegélynyújtó bemutatón működött közre a megye településein. Két alkalommal az országos dön­tőbe jutott a diákotthon csa­patával a felmenő rendszerű prevenciós versenyben, a területi elsőségek mellett az elsősegélynyújtásban me­gyei 2. helyezést, kataszt­rófavédelemben megyei 4- helyet ért el a kollégium csa­pataival. Tavaly a városnapi ünnepségen a záhonyi kép­viselő-testület részesítette elismerésben sokrétű közös­ségi tevékenységéért. A Vöröskereszt világnap­ja alkalmából nemrégiben Mándokon rendeztek megyei ünnepséget. Itt az intézmé­nyünk két önkéntesét is ki­tüntette a karitatív szervezet. Dr. Pataki Piroska megyei el­nök és Gurály Edina megyei igazgató a Magyar Vöröske­reszt országos vezetőségének és az Ifjúsági Vöröskereszt elnökségének elismerő okle­velét Katona Dávidnak nyúj­tották át. A bázisiskolai szervezet tanár-elnöke, Háda Zoltán kollégiumvezető, aki másfél évtizede szervez résztvevő­ket a különféle versenyek­hez, összefogja a kollégisták felkészítését, az intézményi véradásokat, s akinek pálya­munkájával egy évtizede elnyertük a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisiskolája címet, „Kiemelkedő Okta­tó-Nevelő Tevékenységért” kitüntetést vehetett át. KANDÓ KÁLMÁN KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DR. BÉRES JÓZSEF KOLLÉGIUM, ZÁHONY w Oktatás 11 ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ nmmmmmmmmmmm Nagy fába vágták a vésőiket Hamar belesimult a véső a diákok markába, lelkesedésük és aktivitásuk mindvégig töretlen maradt fotó: iskola Életfa-kompozíciót készített a főként fiata­lokból álló fafaragó csoport a reformáció­emlékév alkalmából. nagydobos. „Csodavilág nyílik meg előttünk, amikor egymás sikereiért és egymás boldogu­lásáért dolgozhatunk. Ezt a csodát fenn kell tartani, nem elég szemlélni, de „mívelni” kell.” Ez az idézet vezérelte a dolgos hétköznapjainkat, amikor a nagydobosi fafaragó szakkörös fiúkkal nagy fába vágtuk a fejszénket, akarom mondani, a vésőinket. Mintegy fél éves előkészítő után, elég hamar belesimult a fiatalok markába a véső. Lát­va az ősi akaraterőt, a velük született, Isten adta tehetsé­get, lendületet, felbátorod­tunk arra, hogy nagyobb ívű közösségi munkába fogjunk. Az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma és a Hagyomá­nyok Háza közös pályázatán három táblaképből álló élet­fa-kompozíciót készítettünk. Az alkotás témája és mon­Baráth Sándor munka közben danivalója a reformáció 500. emlékévéhez kapcsolódott. Az élő népművészet szim­bolikájával jelenítettük meg a Biblia máig ható kérdését: „...ember, hol vagy?”. Ez is fontos felvetés a reformáció emlékévében, hiszen megvá­laszolása elkerülhetetlen. „Kaláka” munkában kezdték A fafaragó csoportunk alkotá­sa a kalotaszegi mintakincsből Hamarosan Debrecenben ál­lítjuk szakmai bírálóbizottság elé a három táblaképből álló életfa-kompozíciót. Megcsi­náltuk, szép volt fiúk! Köszö­nöm a közös munka élmé­nyét és eredményét. Hálával továbbfejlesztett beregi ékro­vás formavilágára épül. A do­bosi általános iskola tanulói­val - Jónás Béni, Lakatos Alex, Lakatos Richi, Boros Alex, To­kár Attila, Tóth Balázs, Balogh Alex, Haga Sándor, Jóni Ar­nold - hagyományos „kaláka” munkában kezdtük el, hozzá­juk kapcsolódtak be Mátészal­káról az Esze Tamás Gimná­zium tanulói, Kokas Attila és Kokas Márton. A feladat nagy­tartozunk az intézmények ve­zetőinek: Giczeiné Képíró Éva igazgatónőnek, Pesti László tankerületi igazgatónak és Kovács Gábornak, Nagydobos polgármesterének a támoga­tó hozzáállásukért. ' Köszönöm a közös, kitar­tó munka élményét és eredményét. JÓNI JÁNOS ságát és mennyiségét elnézve egyre inkább azt éreztük, kép­telenség lesz befejezni a mun­kát a megadott határidőre, de sikerült megnyernünk Baráth Sándor gergelyiugornyai fa­szobrászt, népi iparművészt és Esze Géza vásárosnaményi fafaragót. Velük kiegészülve sikerült tartanunk a határidőt, az alkotás pedig, amelyben a lelkes fiatalok keze munkája is benne van, magáért beszél. JÓNI JÁNOS FAFARAGÓ, NAGYDOBOS Bírálóbizottság elé kerül Szépen csillog az ezüstérem Jól jött az előző tanév­ben szerzett versenyru tin a diákolimpián. NYfREGYHÁZA. Egy éve még az iskolával szembeni játszóté­ren edzettek lelkesen a frizbi fiatal szerelmesei, Bodnár Mi­hály edző tanítványai azon­ban mára sokat fejlődtek. A II. Ultimate Frizbi Diákolim­pia országos döntőben igen eredményesen szerepeltek a' diákjaink: a 3. korcsoportban (5-6. évfolyam) indult csapat országos 7- helyezést ért el, míg a 2. korcsoportban (3-4. évfolyam) sikerült megsze­reznünk a 2. helyet. Miként tavaly, legutóbb is a fővárosi Goldball Sporttelep adott otthont a rendezvény­nek, ahol 5 fős vegyes csapa­tok mérték össze tudásukat: 43 iskola 69 csapattal, közel 700 gyerekkel vett részt a megmérettetésen, négy kor­csoportban. A tavalyi debütálással el­lentétben ezúttal már előze­Kitettek magukért az apáczais csapatok tes erőviszonyokat is lehetett sejtem, s valóban szemmel látható volt azon iskolák/csa- patok fejlődése, melyek már az előző tanévben versenyru­tint szereztek. A Magyar Frizbi Szövetség úgy döntött: a jövő tanév­ben az Ultimate Diákolimpia verseny regionális fordulók­kal indul majd, s az országos döntőbe korcsoportonként és divíziónként csak 8-8 csapat jut majd be. NYÍREGYHÁZI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI ■ A tagiskola tagjait sem felejtették itthon Erdélyi kiránduláson vettek részt nemrégiben a tuzséri Lónyay Menyhért Általános Iskola, illet­ve a tiszabezdédi tagiskola hetedikes diákjai a Határtalanul pályázat keretében. fotó: iskola HIRDETÉS A kitüntetett Katona Dávid a karitatív szervezet záhonyi munkatársainak társaságában fotó: tancsik Róbert FOTÓ: ISKOLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom