Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-06 / 129. szám
2017. JÚNIUS 6., KEDD KELET Zsoldos János nyíregyházi olvasónktól: Könnyebb egy háborút elkezdeni, mint befejezni. GABRIEL GARCIA MARQUEZ E Megkoszorúzták az emlékművet Az orosi katolikus temetőben tartotta a hősök napi megemlékezését az Őrösért Közéleti Egyesület. A résztvevők koszorúkat, virágokat helyeztek el a hősi emlékműnél. FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Tisztelt Olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Olvasóink írják A barát síron túl is barát! A címben leírt mondat betű- ről-betűre igaz a mi esetünkben. Jó harminc éve Nyíregyházán, a TIT székházban huszonnyolcán alakítottunk egy „laza” baráti társaságot. Beszélgettünk, kártyázgat- tunk, poharazgattunk, és közben megvitattuk közös dolgainkat. Természetesen az aktuális névnapokat is megtartottuk. Az eltelt hosszú évek sajnos gyászt is hoztak. Az idő múlásával szép csendben barátaink eltávoztak. Akkor támadt az az ötletem, hogy minden év június első péntekét szenteljük „elhunyt barátaink napjának”: találkozunk az Északi temető bejáratánál, felkeressük elhunyt 10 barátunk sírját. Az idén is ez történt, egy szál virággal emlékeztünk a közösen eltöltött régi szép időkre. KISS GYULA Gondolatok a könyvtárról Nem tudom, mikor kezdődött „szerelmetes kapcsolatom” a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárral. Arra emlékszem, hogy általános iskolába jártam, amikor a könyvtár a Benczúr téren volt, a szabadtéri színpad mellett. Parkettás volt, s hogy az akkori spicvasas cipőkkel fel ne sértsük, mamuszt kellett húznunk. Azóta sokat fejlődött a könyvtárkultúra, mert a Szabadság téren lévő háromemeletes épület a város-és a megye egyik kultúrcentrumává vált. Sokan nem tudják: a könyvkölcsönMegpihent a csoport a Mudrány-kúria parkjában fotó: magánarchIvum Borsodban is barangoltunk Egynapos kirándulást szervezett a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjasai Egyesület tagsága a Gyenes házaspár kiváló kalauzolása mellett. A paszabi szőttesházban élő bemutató keretében elevenedett meg előttünk gyermekkorunk mindennapi valósága. A magyarság egyik legrégebbi településén, Szabolcsban hatalmas katlanként tárult elénk a honfoglalás-kori földvár a 15 méter széles vizesárokkal, ahol I. László idejében még egyházi zsinatot tartottak. Gyönyörködtünk a Mudrány-kúria pazar barokk díszítettségében és a virágzó növényektől pompázó parkjában. A11-14. században vert falból épített gótikus templom előtt megkoszorúztuk Szent László szobrát. Tokajban kiadós sétát tettünk, megnéztük a zsinagógát és a város szülöttjéről, Paulay Edéről elnevezett színházat. Tarcalon már messziről mágnesként vonzotta tekintetünket a kavicsbánya helyén képződött csodálatos tengerszem. Próbára tette állóképességünket az Ó-temető feletti domb megmászása, ahol 2015-ben állították fel a nyolc és fél méter magas, Áldást osztó Krisztus szobrot. Megérte átrándulni a Borsod-megyei Tolcsva községbe is, ahol a Szirmay-Waldbott kastély eleganciáján álmélkodtunk. VINCZE ISTVÁN zésen kívül az összes Magyar- országon megjelenő folyóirat, újság elolvasható itt. A harmadik emeleten hatalmas választék található zenéből, komolyzenétől kezdve a magyar nótán át a rockig. A megszokott szolgáltatásokon kívül minden napra esik egy festmény-, fotó-, könnyűzene- vagy filmbemutató. Itt tartja ülését többek között a Bessenyei Társaság és az Idősügyi Tanács is. A gyermekkönyvtár központja az óvodások és az általános iskolások által sokat látogatott Csiriptanya. Szeretném, ha a nyári három hetes zárva tartás alatt is biztosítaná a könyvtár a folyóirat-olvasást, s a nyitvatartás egy órával tovább tartana, hogy a tanulók és a dolgozók több időt tölthetnének a könyvtárban. GYURJÁN LÁSZLÓ Mi még kóstoltuk A tej minőségével foglalkozó „Micsoda marhaság” című jegyzethez hozzászólva: 1994-től kivonták a jószágokat vidékről, még a múlt rendszerben legalább 300 tehene volt egy községnek! Az én korosztályom még tudja, hogy milyen ízű is az igazi tej, milyen volt a házi tejföl, a túró! E. NAGY ISTVÁN <§> Két év múlva újra találkoznak Ötvenöt éves érettségi találkozóját tartotta nemrégiben a kisvárdai Bessenyei György gimnázium 1962- ben végzett 4. a osztálya. A 34 végzősből tizenhármán sajnos már meghaltak, a találkozón 14 öregdiák vett részt. A jó hangulatú visszaemlékezések után úgy döntöttünk, hogy két év múlva újból találkozunk. FOTÓ: HUBICSÁK BÉLA 'Dr. KOLOZSY ZOLTÁN1 az orvostudomány kandidátusa ANDROLÓGIAI RENDELÉS (nemzőképesség és merevedési zavarok) Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. « * 30/677-9556 • - ■ (OHBHÉMllIBBÉaÉÉÉÉÉIÉÉÉHlH Azok a milliárdok... Bizonyára magam is kételkednék benne, ha a hírt nem az a Magyar Nemzet közli, amely az utóbbi időben gyakran üt meg kritikus hangot az itthon tapasztalt jelenségekről. Még mielőtt félreértene bárki, közlöm, hogy bár Andy Vajnáról lesz itt szó, de nem az éppen hosszabb ideje Amerikában élő, ott angolul tanuló szépséges fiatal feleségéről - hiszen az szerintem is magánügy -, hanem arról, milyen ügyes ember a mi hazánkfia, aki néhány évtizeddel ezelőtt még fodrászként kezdte pályáját. A fentebb jelzett sorokból tudtam meg, hogy 2016-ban Vájná Las Vegas Casinó Kft-je 6,5 milliárdos profitot termelt, amiből a szivarjairól közismert filmproducer 4,8 milliárdot helyezett el Vannak, akiknek az itthoni játékbarlangokkal nem kell a fogukhoz Cégnél. Máris vessen magára veri a garast, olyan követ> aki ezért irigykedni sok milliárdnyi ke- SÄtS meny valutájuk lan- akiknek nem kell a fogukhoz ríni vatahnl titnVhan veriasarast>mert o|yan sok ÜOi VdldflOl, lllOKÜdi 1. milliárdnyi kemény valutájuk landol valahol, titokban. Én például mindig felcsigázott érdeklődéssel forgatom a leggazdagabb száz magyart bemutató könyvet, akik között még a 99. is milliárdokon ücsörög. Persze eközben azt is tudom, hogy azok vannak többen a nép körében, akik nem tudják törleszteni a lakáshitelt, s utcára teszik őket, vagy képtelenek minden gyógyszert kiváltani, netán a téli hidegben kiegyenlíteni a gázszámlát. Mindeközben eszembe jut, ha emlékeim nem csalnak, nem is olyan régen jó néhány ilyen játékbarlangot bezárattak az arra illetékesek, de a fentebb megnevezett filmbiztos még bővíthetett is új kaszinókkal. Nehogy már hónap végén anyagi zavarba jöjjön,.. sandor.angyal@kelet.hu Vendégsorok Angyal Sándor J\jldermaart jáí; ur UV; , , ** ^ Ha bőrgyógyászát, akkor If ~ Derma-Art Klinikája 'U J, • számítógépes • ránc- és % S. ****&*{* íjam anyajegyvizsgáiat ajaktöltés • bőrrákszűrés • lézerkezelések 5 t • anyaiegyek. • orvosi fogyókúra szemölcsök eltávolítása • kozmetika • benőtt köröm műtété • sminktetoválás • bőrallergia-vizsgálat * esztétikai fogfehérítés • éteiérzékenységvizsgáiata Rende|; Dr. Beleznav Gyöngyike ................................................................................................................................................................................Ví. ..............fi........................................... 7 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, wwwdermaart.hu r-~ M 0 k Egészségtár . ....._______________II________ i ■ fül-orr-gégészet ■ foniátria (hangképzési betegségek) ■ bőrsebészet ■ plasztikai sebészet ■ esztétikai kezelések Dr.Tóth Andrea PhD 06-30-206-1325 Dr. Szűcs Attila PhD 06-30-349-2694 www.fonoplasztika.hu v www.annabeauty.hu y Nyíregyháza, f «42/780-260 Hatzeltérl. mm.iooeveswtikUiu 100 fjzou GYÓGYSZERTÁR 1896 ÓTA XIV. Országos Patika Nap P v ) 2017. június 9., péntek ' Ingyenes szűrővizsgálatok! Allergia, csontsűrűség, vércukor, koleszterin, vérnyomás, testtömeg, testmagasság, testzsír, melanoma szűrés. Ingyenes gyermekprogramok! Ugráló vár, arcfestés, bohóc » Minden programunk st Ingyenesen látogatható! BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u. 33. (szerda, péntek) Budapest, Károly krt.3./a. (az Astoriánál): szombat • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgáiat és bőrrákszűrés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, • Botox, ráncfeltöltés sitrrwí is-?*) <AéJ tv-r, iU'/iIU'J-L-Vflil'l í *r - T - a T j 1T > > ■ .11 ■ Benőtt körmök, szemölcsök, bőrnövedékek, értágulatok, időskori bőrelváltozások, basaliomák, szem körüli növedékek keloidok, condylomák lézersebészeti megoldása. Rendelési hely: Nyíregyháza, Ungvár sétány 35/A Rendelési idő: hétfő+szerda: 16.00-18.00 Rendel: Dr. Kovács Mária sebész szakorvos m hBMfc Bar Uir■<>T-Wtr Ir»ri 1 T.’.Ja7-fi>r 1-k <0 &&&. B 1 j cd ■■MW')' ym'Wi wuwraiup™ w ,JI f * Sül f'-ifiira I á, Jí M -i IWBSa HIRDETÉSEK