Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-06 / 129. szám

2017. JÚNIUS 6-, KEDD KELET Háttér 3 Málnaszedéstől a múzeumig Nem minden diák vágyik arra, hogy egy zárt irodában dolgozza végig a nyarat. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A nappali tagozatos középisko­lás diákok, főiskolai, egyete­mi hallgatók munkavállalását több mint másfél évtizede segítő Mind-Diák Szövetke­zetnél már gyakrabban nyíl­nak az ajtók, azonban az iga­zi rohamra mindegy két hét múlva számítanak, amikor a 16 éven túliak tömegesen ke­resik majd a feladatot.- Megfelelő embert a meg­felelő feladatra - mondja egyfajta szlogenként Varga Szabolcs, a szövetkezet nyír­egyházi divízióvezetője.- Mindig a diákok döntik el, hogy milyen munkát, s ab­ból mennyit tudnak vállalni. Senkitől nem várunk el olyat, amihez nincs affinitása, illet­ve nem bírná el a terhelést. Nincsenek slágermunkák, a közhiedelemmel ellentétben nem mindenki akarja egy iro­dában végigdolgozni a szüne­tet. A kínálat pedig széles, hi­szen a betanított munkától az adminisztrációs irodai és call centeres feladatokig van mi­ből választaniuk a diákoknak. Vizsgaidőszak után- A munkabért törvény rögzí­ti. Teljes munkaidőben a havi minimálbér bruttó 127 500 forint, órabéres alkalmazása esetén bruttó 733 forint jár a fiatal dolgozónak - szám­szerűsített Varga Szabolcs, hozzátéve: ez a minimum, de a feladat jellegétől és az elvégzett munka minőségétől függően lehetőség van a pre­mizálásra is, így akár a 900 Tavaly húsz diáknak tud­tunk valami­lyen munkát adni. MIZSER ZSOLT A nyelvtudással rendelkezdő diákokat várják az információs pultok mögé illusztráció: racskó tibor forintos órabér is elérhető. A Mind-Diák Szövetkezet tavaly is több száz megyei fiatalnak tudott nyári munkát ajánlani, a szövetkezeti tagság pedig biztonságot ad a munkát vál­lalóknak: a kötelezettségek mellett jogokat is.- A munkabért minden hó­napba pontosan átutaljuk a bankszámlájukra, ha pedig bármilyen probléma merül fel, ott állunk mögöttük - em­lítette a nyíregyházi divízió vezetője.- Az idén már nagyon ösz- szesűrűsödtek az óráim az egyetemen, így néhány alka­lomtól eltekintve nem nagyon tudtam a szorgalmi időszakban munkát vállalni. A vizsgaidő- szak után azonban felkeresem a diákmunka szövetkezeteket. Főként a szezonális munkák érdekelnek, például szívesen mennék málnát szedni vagy szüretelni, inkább, mint egy irodában ücsörögni egész nap, miközben elrohan mellettem a nyár - jegyezte meg Anita, s hozzátette: persze, az sem len­ne rossz, ha az önkormányzati diákmunkák közül megcsípne egyet. Tavaly a vásárosnaményi önkormányzatnál kilencve- nen vehettek részt a kormány meghirdette nyári diákmun­ka programban. Megismerik a munka világát- Csak jó tapasztalatokról tu­dok beszámolni, hiszen a fia­talok lelkiismeretesen, szor­galmasan végezték el a rájuk bízott feladatot - összegezte a tapasztalatokat Filep Sándor. A város polgármestere felso­rolta, hogy a Szilva fürdőben, az önkormányzatnál, önkor­mányzati cégeknél és intéz­ményeknél kaptak munkát a diákok. Az idén ezt a kört szeretnék kiegészíteni a Bere­gi Múzeummal.- Most is élünk a lehető­séggel, bejelentjük a munka­erő-igényünket a járási hiva­talnál, s bízunk benne, hogy a tavalyihoz hasonló számban foglalkoztathatunk majd fia­talokat, akiknek ez nem csu­pán pénzkereseti lehetőség, de kiváló alkalom arra, hogy megismerjék a munka vilá­gát, bepillantást nyerjenek az önkormányzati, hivatali mű­ködésbe - fogalmazott Bereg fővárosának első embere. Mizser Zsolt lapunk érdek­lődésére elmondta: a kor­mányhivatal foglalkoztatási főosztálya fizette azoknak a fiataloknak a bérét, akik ta­valy négy órában dolgoztak az önkormányzatnál.- Ha jól emlékszem, az előző évben húsz diáknak tudtunk valamilyen munkát adni. Volt, aki krumplit őr­zött, más a hivatalban látott el irodai feladatokat, megint más a nyári napköziben ügyelt a kicsikre - sorolta Ti- szadada polgármestere. KM Önkormányzati diákmunka A nyári diákmunka programban 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkor­mányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak mun­kalehetőséget. Azok a nappali tagozatos diákok jelentkezhetnek rá június 19-éig a lakóhelyük szerint illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályain, akik július 1-jéig betöltik a 16. életévüket és augusztus 31-éig még nem múltak el 25 évesek. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2,3 milliárd forint támogatású programja a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás foglalkoztatás mellett. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált szakmunkás bérminimum időará­nyos részének felel meg, így a szakképzetteknél 120 750 forint, a szakképzettség­gel nem rendelkezőknél 95 625 forint lehet személyenként és havonta. Embercsempészettel vádolnak egy 16 éves fiút Segített az iráni férfi­nak illegálisan átlépni a magyar-román határt. nyíregyháza. Embercsempé­szés miatt nyomoz a megyei rendőr-főkapitányság egy 16 éves encsencsi fiú ügyében. A fiatalkorú a megalapozott gyanú szerint segített egy 35 esztendős iráni férfinak ab­ban, hogy illegálisan átlépje a magyar-román határt. A fiú szállást és ellátást biztosított a külföldi férfinak encsencsi otthonában. Az iráni állam­polgárt - aki sem személy- azonosságát, sem jogszerű magyarországi tartózkodását nem tudta igazolni - lakossági bejelentést követően fogták el a napokban. A 16 éves encsencsi fiút a rendőrök embercsempészés gyanúja miatt elfogták, kihall­gatták, majd bűnügyi őrizet­be vették, és indítványozták az előzetes letartóztatását. A külföldi férfival szemben ide­genrendészeti eljárás indult - olvasható a rendőrség hiva­talos honlapján. KM Indítványozzák a fiú előzetes letartóztatását fotó: police.hu Adó-traffipax A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatósága az ellenőrzések kiemelt helyszíneinek nyilvánosságra hozatalával szeretné felhívni az adózók figyelmét, hogy bizonylatolási kötelezettségüknek körültekintően tegyenek eleget. A közzétett adatok nem zárják ki, hogy a NAV ellenőrei máshol is fognak elle­nőrzést tartani, azonban a megjelölt településeken teljes bizonyossággal jelen lesznek. A NAV megyei adó- és vámigazgató­ságának operatív ellenőrei a 23. héten a következő településeken fognak ellenőrizni: kedd: Nyíregyháza; szerda: Tiszavasvári; csütörtök: Nyírbátor, Mátészalka; péntek: Nagyhalász, Ibrány. <•> http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Nézőpont Kiss László Átverők és átvertek Nem tudom, megfigyelték-e, hogy ha van egy picit is üzleti­leg ígéretes terület, a csalók azonnal megjelennek. Most nem a nagy pályázati uniós pénzes hiénákra gondolok, ha­nem a kicsikre, akik mindig a megfelelő kis rést lelik meg. Az egyik kedvencem a tűzifabiznisz. Az átverés rengeteg módja létezik benne, olyan rétegezett üzletág ez, hogy nem is hinnék. Kezdődik onnan, hogy vizes a fa, folytatódik azzal, hogy nem annyi köbméter, amennyit fizetünk, vagy a kaloda alján hulladék lapít. Arról már nem is beszélek, hogy a forrás, azaz hogy honnan is van fa, az egy másik problémahalmazhoz vezet - erről az erdészek tudnának mesélni. De a kocsibeállók leaszfaltozása is jó terület. Jobb esetben csak arról van szó, hogy a környéken folyó, amúgy állami-önkormányzati munka „melléktermékeként” jön az ajánlat, rosszabb esetben nem is aszfalt lesz belőle, csak valami fekete kulimász- szal kenik be a betont. Az ereszcsatorna-csere is príma üzlet. Megfelelő meggyő­ző erő, rábeszélés, és már kapják is le a régit, és rakják fel az újat, csakhogy az ár, mint kiderül, kissé vastagon fogó ceruzával íródik. No de, akkor már fenn van minden, a régi összelapítva, mit lehet tenni? Az útszéli zöldségesek között is akad - nem mindegyik -, aki hát, hogy finoman fogalmazzak, magas árfekvéssel dolgozik, ez is jó biznisz, hogy majd aztán ősszel átadja a helyét az autóról krumplit, hagymát árulóknak. Itt az a baj, hogy a becsületes, rengete­get dolgozó és megélni próbáló emberek közé befurakodó „bizniszmenek” passzra teszik azt a minimális bizalmat, ami nem lenne rossz, ha létezne. De az üzletnek vannak speciális ágai is. Nem olyan régen még csak Isztambulban rángatták a karomat a garantáltan márkás parfümök árusai, most már Budapesten a plá- zákban sem lehet öt lépést tenni, hogy ne botoljunk bele ugyanezekbe. Vagy, ha nem ebbe, akkor szintén garantált minőségű Iphone mobilt is lehet venni, nylonszatyorból. Persze aki elhiszi mondjuk egy Armaninak látszó parfümről, amit háromezer forintra lealkudva vett meg, hogy erede­ti, az meg is érdemli, nem beszélve a mobilokról. Az igazi probléma ott kezdődik, ami például a tűzifával zajlik. Mert itt azért, leszámítva a szegény nénikéket, időseket, akiket könnyű átverni, van egy sajátos összjáték. Mindig elhiszi a vevő, hogy okos lehet, nyerhet az itt a piros hol a pirosban is, azaz „okosban” olcsón fog sokat venni. Azaz egy kis szo- ciodráma ez, amiben mindenkinek meg van a maga szerepe. És persze a legnagyobbak is hozzáteszik a magukét. Mondja egy anyuka, hogy a gyerek bőgött, amikor a nem kevés pénzért vett gyurmás játékból elkészült a kutyus, az őzike, a lovacska, hogy ezek miért nem mozognak? Merthogy a tévéreklámban mozogtak. Ez ám az átverés! Felnőttként persze nem az, hiszen az a kis mesevilág, ami a klipben látható, csak amolyan fantázia szülte inspiráció. De egy háromévesnek nem. Ő azt várja, mikor fog szaladni a gyurmapaci. így tanul a gyerek. Komoly esély van rá, hogy majd később ne vegyen vizes tűzifát, hajtsa el kapás­ból az ereszleszerelőket, mint ahogy a szatyorral sutyorgó parfümösöket is. Persze, addig az átverőipar is fejlődik majd - lesz mire felkészülni. kelet@kelet.hu Aki elhiszi egy Ar­maninak látszó parfümről, amit háromezer forintra lealkudva vett meg, hogy eredeti, az meg is érdemli. Kelet kvíz Ma a település önálló, Lónya községtől vált el 1995-ben. a) Fábiánháza b) Omboly c) Mátyus d) Piricse A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Miért hasznos a diákmunka? Kurucné Lukács Tímea Fontos, hogy már a tanuló­éveik alatt belekóstoljanak a fiatalok a munka világába, így nem lesz ismeretlen számukra, amikor később elhelyezkednek. Megtanul­ják értékelni, mennyit kell dolgozni a pénzért. Szabó Lajosné Az önbecsülés, közösséghez tartozás és a felelősségtudat miatt ajánlom a diákoknak, hogy hasznosan töltsék a nyarat. Ne szégyelljenek tanácsot kérni a tapasztalt munkaerőktől, sokat tanul­hatnak tőlük! Rézműves Szabina Tizenhat évesen lassan már vállalhatok munkát. Egy okostelefont szeretnék venni a pénzből. Természetesen jól jön a nyári kereset, de elsősorban azért fontos a di­ákmunka, mert önállóságra nevel, önbizalmat ad. Varga Attila Én már főállásban dolgozom. Csak ajánlani tudom a fiata­loknak, hogy próbálják ki ma­gukat. Legyenek pontosak, tisztelettudóak, és ne adják fel, ha akadályokba ütköznek, ennél csak nagyobb kihívá­sokkal fognak találkozni! " Szétdarabolt Magyarország Emlékművet avatott Beregdarócon Tilki Attila országgyűlési képviselő és Pálinkás György polgármester a Nemzeti Össze­tartozás Napja alkalmából. fotó: pusztai Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom