Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-03 / 128. szám
2017. JÚNIUS 3., SZOMBAT KELET Sport 11 KELET Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6, Már kapható Befőzés a Kelettel receptmagazinunk! :és» Kelettel Olvasóink házi receptjei szakmai zsűri válogatásában. . nyár izei uvegekbe-gstfva' \ íefőzes: cukorral vagy anélkül leceptek, tippek, pfiéffkáK Szabó Tícia is gyorsan felfutott a csúcsra Szabó Tícia a célba érkezéskor (az órán látható az idő az úgynevezett bruttó idő, ettől jobb eredményt ért el a nyíregyházi versenyző) FOTÓ: BSI ATLÉTIKA. A 20. KPMG Kékes Csúcsfutáson több mint 1950 résztvevő vállalkozott arra, hogy legyőzi a 11,6 kilométeres, 671 méter szintemelkedést rejtő pályát Mátrafüred és Kékestető között. A leggyorsabban a címvédő Pelsőczy Attila ért fel az 1014 méter magas Kékestetőre, 49 perc 59 másodperc alatt. A szabolcsi résztvevők közül a legjobb eredményt a hölgyek közül a 23 éves nyíregyházi Szabó Tícia érte el, ő 1:07:48 órás idejével a 13. helyen végzett. A mezőnyben 16 olyan sportember is akadt, akik az idén már huszadszor értek célba, azaz 1998 óta minden évben teljesítették a távot. Köztük még 70 éves versenyző is futott (Jusztin Ferenc), ám a legidősebb csúcsfutók az októberben 82. születésnapjukat ünneplő Fehér Károly és Zsiga János voltak. A versenyre 10 országból érkeztek futók, a határon túlról a legtöbben Szlovákiából. Két egykori válogatott labdarúgó (ma edzők), a 43 éves Dombi Tibor és a 40 éves Ferenczi István is felfutottak az ország legmagasabb pontjára, nem is akármilyen teljesítménnyel, a legjobb 100 férfi között végeztek: Dombi a 81. (1:04:16), Ferenczi a 91. (1:05:14) lett. BSI sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja ® A nagy meccsre is emlékeztek Több településről érkeztek vendégek a térségi gyermeknapra pénteken Tyúkodra, ahol az egész napos program csúcspontjaként a Fradi öregfiúkcsapata tartott focibemutatót. Negyven évvel ezelőtt a Magyar Kupában Tyúkod kiejtette a címvédő Diósgyőrt, majd a Ferencvárost fogadta - erre a nagyszerű mérkőzésre is emlékeztek. fotó: nyéki zsolt Kvízmegfejtés A település természeti értékeinek egyike a Petőfi-fa, amely alatt a hagyomány szerint Petőfi Sándor a Tisza című költeményét irta. Hol járunk? b) Kisar Követik társaikat Kisvárdára kézilabda. Kiderült, nem Katona Flóra lesz az egyedüli, aki Mosonmagyaróvárról érkezik a Kisvárda Master Good SE NB I-es női csapatához és Vesna Milanovic-Litrének is akad követője a szlovén Krim Ljubljana csapatából. A várda- iak ugyanis újabb két játékost szerződtettek: a 20 éves Élő Beatrix Mosonmagyaróvárról, a 24 esztendős, irányítóként és bal oldali átlövőként bevethető, a szerb válogatott Tamara Georgijev pedig a szlovén bajnoktól érkezik a KKC-hez. KM Spici kölcsönautóval szeretne bizonyítani Izgalmas futamokat ígér a Totál Kupa a má- riapócsi RabócsiRingen. RALIKROSSZ. Ez bizony nem semmi! A profiknál nyolcvankét, az amatőröknél harmincöt pilóta adta le a nevezését a pünkösdi Totál Kupára. A ralikrosszozóknál az első osztályban a harmadik, az országos amatőr sorozatban a második forduló vár az indulókra. Túl a szezon nyitányán, egyre inkább összeállnak a technikák, a versenyek és tesztelések remek lehetőséget adnak arra, hogy a legjobban felkészített autókkal nyomják a versenyzők. Skoda helyett Mitsubishivel Persze olyanok is vannak, akiknek gondjuk volt vagy van a technikával. A Super- cars kategóriában Spitzmüller Csaba Skodájának motorja megadta magát a húsvéti versenyen, és a csapat gőzerővel dolgozott azon, hogy pünkösdre újra harcra kész legyen az autó. Mindhiába. Nem érkezett meg minden alkatrész Svédországból, így Spici egy Mitsubishivel indul a hétvégén. Minden kategóriában nagy csata várható FOTÓ: JANICS ATTILA- Most érkezett meg a csomag, de csak az alkatrészek kétharmada van benne. Mó- zer Attilának van egy Evő VI-os Mitsubishije, és azzal tudok indulni majd Máriapó- cson, így próbálok minél több pontot megmenteni.- A Skodában az elektronika is tönkrement, és tulajdonképpen ez okozta a motorhibát is. Újra kellett építeni a kábelköteget, az elektronikát ki kellett cserélni, de a dugattyúk, az ékszíjtárcsák és a vezérlőtárcsák sajnos nem érkeztek meg. Most már lemondtam róla, hogy kész lesz az autó, akkor is, ha előkerül a hiányzó csomag. Két versenyen már kapkodtunk, rohantunk, harmadszorra nem szeretnék, mert ennek nem lenne jó vége - olvasható a rallycrossrx.hu oldalán Spici nyilatkozata. Az amatőr sorozat második körében a húsvéti győztesek szeretnék majd bizonyítani, hogy sikerük nem a véletlen műve volt. A riválisok pedig ennek az ellenkezőjét, azaz új fent izgalmas versengésekre van kilátás. KM Ralikrossz A máríapócsi Totál Kupa menetrendje Június 4., vasárnap «Mi MK-Astra, STC, S1600) 13:-14: elődöntők RNOB 9-10:1. edzés_______________RNOB 17:30: 2. előfutam amatőr 14:-14:20: elődöntők amatőr 10:10-10:30:1. Edzés amatőr 14:40-15.40: döntők RNOB 10:50-12:2. edzés ___________RNOB Hhius5.,hiflHIH^^HI 15:40: döntők__________amatőr 12-12:20:2. edzés __________amatőr 9-9:15:2. előfutam Az utolsó döntő futam leintése 12:40-14:40:1. előfutam RNOB RNBO (Supercars) _____________ után 20 perccel díjátadó ünnepség 14:40-15:20:1. előfutam amatőr 9:15-9:40:3. előfutam amatőr a rajthelynél ______________ 15:40-17:40:2. előfutam RNOB 9:40-12:3. előfutam RNOB RNOB: országos bajnokság' (Junior Kupa, Magyar Kupa, MK-Swift, 12-13: Betétprogram Amatőr: országos amatőr sorozat