Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám
2017. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK KELET Az Örökzöld egyesület büszkeségei: Jakabné Sándorné Vicuska (balra) és Lentvorszkiné Zsóka fotó: olvasónktól Ezüstöt és aranyat hoztak Nyíregyházára nyíregyháza. Az idén hetedik alkalommal rendezte meg az Országos Nyugdíjas Ki-Mit- Tud rendezvénysorozatot a Hontravel Kft. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az ország legjobbjainak versengését elődöntők előzték meg hazánk megyeszékhelyein, illetve nagyobb városaiban annak reményében, hogy a kisebb településeken működő klubok is bemutatkoznak a rendezvényen. A június 23-25. között Hajdúszoboszlón rendezett or- I szágos Ki-Mit-Tud döntőjében a nyíregyházi Örökzöld Nyugdíjas Egyesület két tagja is elismerésre méltó minősítést ért el: Lentvorszkiné Zsóka versmondásban ezüst, Jakabné Vicuska szóló ének kategóriában arany minősítést kapott. KM # Csibék vertek tábort az iskolában Remekül érzik magukat a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI egyhetes csibetáborában az intézmény leendő elsősei fotó: palicz istván Kvízmegfejtés A települést egykor szászok lakták, és Szaksza előnéwel használták. Nevét a Hunyadiak korában már a mai alakjában írták. ^ Dam(, InterjúSzurovcsják Honával, a Szabolcs-Coop Zrt vezérigazgatójával A „Jó szomszéd” vonzereje A beszélgetőpartner Palicz István Június elsejétől új pozícióban, vezérigazgatóként dolgozik tovább a cég fejlődéséért és az egyre gyarapodó vásárló- közönség elégedettségéért a Szabolcs-Coop hűséges munkatársa, Szurovcsják Ilona. Diákeladóként 1981-ben kezdett a jogelőd nyíregyházi ÁFÉSZ-nél, ma egy több száz dolgozót foglalkoztató, vásárlók százezreit kiszolgáló hazai élelmiszerlánc vezérigazgatója. Milyen szakmai utat járt be a vezérigazgatói posztig? SZUROVCSJÁK ILONA: Közel negyven éve dolgozom a kereskedelem világában, így jól ismerem annak összes ágát, árnyát, feladatát. A pozícióhalmozás és -hajszolás sosem érdekelt, viszont már a kezdet kezdetén beleszerettem ebbe a szakmába. A feladataimat minden munkakörben igyekeztem maximálisan ellátni, és sosem hátráltam meg a feladatok elől. Mindez, valamint a családomtól, a tanáraimtól, a kollégáimtól, a vezetőimtől és a legnagyobb tanítómestertől, az élettől kapott tudás és tapasztalat, támogatás vitt előre az évtizedek alatt, amihez töretlen lojalitás társult. Az érettségi után - élelmiszereladó szakképesítéssel a kezemben - a nyíregyházi ÁFÉSZ-központ számviteli osztályán kaptam munkát, könyvelő, majd rendszer- gazdaként. Munka mellett végeztem el a Budapesten a pénzügyi és számviteli főiskolát, majd ellenőrzési osztályvezetőként folytattam a munkámat. Ezt követően ez év május végéig kereskedelmi igazgató munkakörben láttam el feladatomat, június elsejétől pedig - a több mint hatvanéves munkaviszony után nyugdíjba vonuló, de az igazgatóság elnökeként máig aktív - Béni Mihály elnök úr javaslatára kineveztek vezér- igazgatónak. A multinacionális láncok gyűrűjében nem könnyű helytállni a piaci versenyben, megtartani a rendkívül árérzékeny szabolcsi vásárlóközönséget. Ennek ellenére egyre többen ragaszkodnak a „Jó szomszédhoz”. SZUROVCSJÁK ILONA: A Coop az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező hazai élelmiszerlánca. A „Jó szomszéd” jelmondat kifejezi a legfontosabb ismérvünket: kisebb-nagyobb üzletekkel szinte mindenütt jelen vagyunk. A jó árak és a hűségakciók mellett nagy hangsúlyt helyezünk a kulturált, tiszta, korszerű környezet kialakítására, de főképp a személyes eladásra, a családias hangulatra. A Szabolcs-Coop boltjainak nagy része Nyíregyházán található, szinte karnyújtásnyira a lakosságtól, de Nyírteleken, Nagycserkeszen, Kótajban, Nyír- pazonyban, Balkányban, Sza- kolyban és Kálmánházán is megtalálnak minket. Új Coop ABC üzletet szeretnénk nyitni Oros Fő utcáján, valamint Nyírpazonyban is. Jól tudjuk, a falvakban, külső városrészeken többnyire a kisboltokban szerzik be a helyiek a mindennapi élethez szükséges árucikkeket, legyen szó friss, megbízható minőségű élelmiszerekről, pékárukról, hús- és tejtermékekről, vegyi árukról. Az egyik legtöbb hazai terméket forgalmazó, ízig-vérig vásárlócentrikus kiskereskedelmi láncként mindezeket mi gazdag választékban, pénztárcabarát áron és jó szóval „fűszerezve” i Szurovcsják Ilona vezérigazgató szerkesztőségünkben mesélt pályájáról és a Szabolcs-Coop Zrt. jelenéről, jövőképéről fotó: pusztai Sándor kínáljuk. A „Jó szomszéd” vonzerejének, növekedésének titkát a Szabolcs-Coop üzleteinél az emberközeli, vásárlóközpontú, családias, barátságos jellemvonásaiban is látom. A töretlen népszerűségünk és fejlődésünk sok évtizedes, példás csapatmunka eredménye, ami a korábbi és a jelenlegi kollektíva közös érdeme. Milyen hatással volt a forgalmukra a vasárnapi zárva tartás kényszere, majd eltörlése? SZUROVCSJÁK ILONA: Valljuk be, a vásárlók többsége nem vette jó néven, hogy a vasárnap nem lehet „vásárnap”. Mi a törvényi előírást, mint minden más esetben, a jogszabályt betartva megpróbáltuk a vásárlókat hosszabb szombati nyitvatartással kárpótolni. A tilalom feloldása után visszaállítottuk a korábbi nyitvatartási rendet, a vásárlóink pedig azonnal visszatértek hozzánk, amikor hírét vették, hogy már nem kell a szembe szomszédnál kilincselni, ha hiányzik valami a vasárnapi ebédhez, vagy jól jönne egy kis hűsítő, édesség utána, hiszen vasárnap is várja őket a Szabolcs-Coop valamennyi üzlete, azaz a „Jó szomszéd”. A vásárlók számának megtartásához és növeléséhez a szüntelen modernizáció elengedhetetlen, gondolok itt az üzletfelújításokra, a korszerű kasszarendszerre, hűtőberendezésekre, szeletelőgépekre. Ezen téren is folyamatos korszerűsítéssel tudjuk a kiszolgálás Névjegy Foglalkozás:vezérigazgató, Szabolcs-Coop Zrt. lskoták:Kereskedelmí Szakközépiskola Nyíregyháza - élelmiszer-eladó szak; Budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskola - üzemgazdász Hobbi:olvasás, séta, belföldi kirándulások színvonalát emelni. Ahhoz, hogy a jövőben is növekedni tudjunk, a vásárlóink kimondatlan igényeinek is meg kell felelnünk. PAUCZlsTVÁN istvan.palicz@kelet.hu HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Tulajdonostól eladó a Szegfű utcán egy 87 nm-es, K-NY-i fekvésű, egyedi gázfűtéses, klímás, nappali +3 hálószobás, első emeleti, társasházi lakás, belső udvari garázzsal, vagy anélkül. Ár: 23+2 MFt. Érd.: 06 20 966 9668 896088 ÉLELMISZERJAKARMÁNY Jó minőségű kisbálás lucerna eladó. Érd.: 0630-206-3022 897887 15 hetes kendermagos jércék, vörös babosak, 1500 Ft/db, kakas 1200 Ft/db, házhoz szállítás díjmentes. Érd.: 0630/611-4449 897964 3 db 26 kg-os fehér színű malac, 1 db ártány, 2 db koca, 22 E Ft-ért eladó Kálmánházán. Csak komoly érdeklődők hívását várom! Érd.: 0630/427-2610 ________897993 ÁLLAT Anyajuhok toklyók eladók. Érd.: 0630/484-1089._____ 897948 Fiatal vörös tojótyúkok aktív tojók ingyenes házhoz szállítással 1000 Ft/db áron eladók. Érd: 0630/820- 07 0 7 897990 Naposcsibe, mulárd kacsa, gigant gyöngyi, pulyka házhoz szállítással eladó. Érd.: 52/458-025, 0630/ 958-7309. 897929 Tojótyúk eladó 300-400 Ft/db, 8- 16 óráig a Tiszavasvári úti Siska- tyúkház udvarán. 30/9836-937. 897877 28 hetes, vörös tollas tojótyúkok, szállítással. Érd.: 0630/981-3095 897924 NÖVÉNY Tranzit-Ker zRt. szalmát vásárol fel nyírbátori állattartó telepeire. Árajánlatokat kis és nagybálás szalmára beszállítva, berakodva várjuk a viszloczkigyorgy@freemail.hu címra vagy a Tranzit-Ker zRt. 4028, Debrecen, Simonyi út 23. postai címre. Érd.:06 30/234-04-39. 897694 Ébredjen On is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! Red Scarlet apró burgonya (vető méretű) termelőtől eladó, kb. 4-5 tonna. Szállítás megegyezés szerint megoldható. Érd.: 0630/2210-247. 897952 Akciós kalodás tűzifa lmxlmxlm s akác, tölgy, bükk, nyár llOOOFt/ m3-től szállítással. 30/722- 6121 897946 Eladó tűzifa bükk, tölgy tavalyi vágás kalodában rendezetten 13000Ft/m3. 20/933-7465 897640 Konyhakész tűzifa 28000Ft/m3 erdei m3-ben, ömlesztve, kalodás 12500Ft/m3. 70/596-1631 897785 EGYÉB KERESÉS Szarvasagancs felvásárlása, aktuális legjobb ár. Érd.: 0630/ 981-3095 ____________897912 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Klímatelepítés és fertőtlenítés 20/ 392-3706. ____________897730 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS Meggyrázást,meggyfelvásárlást megkezdtem. Érd.: 0630/3834853 896134 MUNKAHELYET KÍNÁL Építőgép-alkatrészeket forgalmazó cég alkatrészértékesítőt keres nyíregyházi telephellyel. Elvárás: angol nyelv ismerete, releváns szakmai tapasztalat. Telefon: 30/593-3505; E-mail: serabalazs@nehezgep.hu Orosi étterembe szakácsot, konyhai kisegítőt és takarítót felveszek. Érd.: 10.00 órától. 0620/5191- 241. 897268 MUNKAHELYET KERES Munkaerőtoborzás Nyugat- magyarországi munkahelyre! Betanított munkákra keresünk munkatársakat! Fizetés nettó 140- 150 ezer Ft + ingyenes szállás + havi egy hazautazás térítése! Jelentkezés: júl. 30.10:00, Nyíregyháza Vasutas Művelődési Ház (Toldi U. 23.) ______________897773 VEGYES Akác, nyár, tölgy tűzifa eladó. Szállítás megoldható. Erdőt, fasort vásárolnék. 30/520-0544. 897799 Tűzifa akác, nyár 1200 Ft/q-tól eladó. Szállítás megoldható. Papp Erdészet. 20/932-9588. 896ii9 Közműépítési munkákhoz csőszerelő, kőműves és burkoló munkatársakat, és segédmunkásokat kere- sünk. 20/957-3583. ______897985 Logisztikai ügyintézőt keresünk nemzetközi közúti áruszállítással foglalkozó, nyíregyházi telephelyű céghez. Előny: szakmai tapasztalat, angol vagy német nyelv ismerete. Jelentkezni lehet a transport@braun-brothers.hu e-mai- len önéletrajzzal. _________897544 Minősített AWI hegesztőket keresünk, lejárt minősítéssel is és csőszerelőket kiemelt bérrel. 70/7776- 644, chomyl@freemail.hu 897675 Nyíregyházi Hotel-be takarítónőt keresünk. Érdeklődni: 30/239- 2460 897837 Korai munkakezdéssel, HÍRLAPKÉZBESÍTŐKET keresünk Napkor területére. 9 +36 20 958-9917 IvíI Nyírbogdány, Nagyhalász és Kisvárba területére. S+3620958-9919 Csak helyi lakosok jelentkezését várjuk. Érdeklődni 9-16 óráig ( A Tranzit-Dió Kft. megkezdte S ( a napi legmagasabb \ ( felvásárlási áron ) ( Szabolcs-Szatmár-Bereg ) ) megye területén. ) Érdeklődni: 30/525-5270, ( 30/649-5474 vagy jy §( 21/2333-152 számon, l) EGYÉB ELADÁS H hirdetés feladás telefonon! ; 603-60a ^psfflSS