Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-22 / 143. szám
875746 2017. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK 14 Hangvilla KELET ■ Kétszer két verővel egy húron pendültek A Művészeti Szakgimnázium népzene tagozatos növendékei a hangversenyteremben gáláztak, és többek között a két verővel megszólaltatott húros hangszer, a cimbalom is szépen szólt a tanítvány (Ludnai Mátyás) jóvoltából, akit a mester (Dezsőházi Mátyás) cintányéron kísért. fotó: racskó tibor A Depeche Mode újra Budapesten lép fel A májusi, telt házas koncert után február 2-án ismét Budapesten lép fel a Depeche Mode: a világhírű brit rockcsapat legutóbb a Groupama Arénában mutatta be produkcióját, legközelebb a Papp László Budapest Sportarénában láthatják a rajongók játszani Dave Gahant, Martin Gore-t és Andy Fletchert. A jelenleg is aktuális Global Spirit a Depeche Mode tizennyolcadik turnéja. A csapat először 1985-ben koncertezett Magyarországon, az akkori Volán-pályán. Eddig tizennégy stúdióalbumot jelentettek meg, ezek több mint húsz ország slágerlistáján jutottak a Top 10-be. A Hotel Sóstó katlanjában dübörögnek a nyíregyházi együttes slágerei pénteken este nyolctól. NYÍREGYHÁZA. Farkas „Shulcz” Tibor ikon volt. Sajnos, múlt időben írhatunk róla, de a szellemisége most is él és áthatja a nyíregyházi pop-rock zene több mint öt évtizedes múltjában otthonosan mozgók lelkét. Korock című könyvében a megyeszékhely könnyűzenei életét, annak jeles alakjait mutatta be. A rockleltárban szerepel a Zenith együttes is, amely (hihetetlen, de igaz!) 50 éves születésnapi koncertre invitálja az érdeklődőket. Emlékezetes, ütős este lesz- Hatalmas bulikat csaptunk anno Sóstón. Ott volt szinte az otthonunk. A Nyíregyházi Ifiparkban a hetvenes évektől virágzott a zenei élet. Például 1974 júliusában tizenkét naDömötör Sándor (áll) szívesen idézte fel a sóstói bulikat pon belül 4 koncertet is adott a Zenith. És most elérkeztünk oda, hogy az 50. születésnapon megállunk egy kicsit, visszatekintünk, előadjuk a ma is jól csengő slágereket. Szerintem minden adott ahhoz, hogy egy igazán ütős esttel emlékezzünk meg a mi kis jubileumunkról - jegyezte meg Döme, azaz Dömötör Sándor, az együttes dobosa, szószólója. Június 23-án, pénteken 20 órától a Hotel Sóstó megnyitja kapuit a Zenith barátai előtt. Felragyoghat a csillag- Szeretnénk óriási élményt adni mindazoknak, akik valaha is velünk buliztak, és azoknak is, akik csak most akarnak részesei lenni egy látványos koncertnek - fűzte hozzá Bütyök, vagyis Zbo- ray Károly, a csapat gitárosa, FOTÓ: LADÁNYI TÓTH LAJOS énekese. Rajtuk kívül fellép Molnár Renáta (Reni), Zentai Edit (Editke), Dömötör Sándor (Sanka), Vörös Lajos (Lompos), Roskó Béla (Rutya), Bari Lajos (Lui) és Száraz Tamás (Tomó). Bár az esőnap június 25-e, gyanús, hogy nem lesz szükség a vészmegoldásra, így aztán péntek este felragyoghat a csillag a nyíregyházi zenei élet égboltjának zenitjén. km-ltl Elárulta csodás hangja titkát Zakariás Éva Az ember nem is gondolná, hogy a Némó nyomából Szenilla, vagy a Jótündér Keresztanya a Shrekből magyar hangja, Zakariás Éva milyen praktikákat vet be, hogy a hangja mindig olyan tiszta és csillogó legyen. Ha valaki, akkor a színésznő tudja, milyen kellemetlen, ha légúti problémája van az embernek.- Már egészen kicsi korom óta sok gondot okoztak a felső légúti betegségek. Fél évesen derült ki, hogy allergiás vagyok. Anyukám majd szívbajt kapott, amikor először meghallotta, hogyan „hörgők -sípolok” a kiságyban. Kamaszként évekig minden tavasszal injekciókúrát kaptam, hogy átvészeljem a parlagfű és a vadkender szezont - emlékezett vissza Éva. Később az allergia mellett még az asztma is megjelent a színésznő életében.- Hihetetlenül legyengültem, berekedtem, nem tudtam énekelni, és ülve aludtam, mivel fekve fulladtam. Ekkor az édesanyám elvitt a MÁV kórház pulmonológusához, aki amellett hogy gyógyszereket írt fel, azt ajánlotta, hogy inhaláljak Salvus vízzel. így is tettem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre kevesebb gyógyszerre van szükségem. Ma már az asztma csak ritkán jön elő, és az allergiával sincs gondom. Amikor Évi anyuka lett, a Salvus gyógyvíz még nagyobb szerepet kapott a család életében. A gyermekei ugyanis szintén légúti gondokkal küszködtek.- Amíg a gyerekeim óvodás korúak voltak, az őszi-téli időszakban sokat betegeskedtek. Ilyenkor a gyerekorvosunk tanácsára egy elektromos inhalálót használtunk, amibe Salvus gyógyvíz került. Esetleg, ha nagyobb volt a gond a Salvus vízbe tettünk pár csepp gyószert, de ez ma már egyre ritkábban fordul elő - folytatta Éva. Én pedig, mivel már jóval kevesebb időm van, áttértem a Salvus Gyógyvíz Permet használatára: ha kicsit fáj a torkom vagy rekedtebbnek érzem magam, rögtön spriccelek egyet a torkomba. Enélkül már el sem indulok sehová. A Salvus Gyógyvíz Permet gyószertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Auchan, Fűszértek, Coop, DM, továbbá Rossmann üzletekben) kapható. X Csupa 5-ös Jutalmazzuk a csupa 5-ösöket! Csupa ötös! - reméljük, az idén is sok diák vitt haza ilyen bizonyítványt! NYÍREGYHÁZA. Az örömben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye napilapja is szeretne osztozni, ezért hirdettük meg a Csupa 5-ös akciót. Ezzel azokat az általános iskolásokat kívánjuk megajándékozni, akik az egész tanévet szorgalmas tanulással töltötték, s kiemelkedő munkájuk jutalma nem is maradt el: kitűnő lett a bizonyítványuk. A kitűnő bizonyítvány mellé pedig a Kelettől a diákok ingyen belépőt kapnak a Nyíregyházi Állatparkba (alsó tagozat) és az Aquarius Élményfürdőbe (felső tagozat), amihez nem kell mást tenniük, mint befáradni a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe, és felmutatni azon oldalt, ahol megjelent a fotójuk. Arra kérjük tehát a szülőket és a gyermekeket, hogy küldjenek szerkesztőségünkbe egy fényképet a kitűnő bizonyítvánnyal végzett gyermekről, ehhez mellékeljék a bizonyítvány másolatát, valamint a Keletben rendszeresen megjelenő Csupa 5-ös kupont, kitöltve. Hozzák el július 2l-éig a Kelet szerkesztőségébe személyesen 9 és 15 óra között, vagy küldjék el postán a Kelet-Ma- gyarország címére: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. A borítékra kérjük, írják rá: Csupa 5-ös. Fontos! Bizonyit- ványmásolat és kitöltött, eredeti kupon nélkül nem tudjuk elfogadni a jelentkezéseket, km HIRDETÉSEK Nagy durranás a zeniten [csupa 5-ös kupon, 2Ö17 : Töltsd ki ezt a kupont (csak eredetit fogadunk el), 1 ragaszd a megjelölt helyre az arcképed, I és kitűnő bizonyítványod fénymásolatával küldd el I szerkesztőségünk elmére: Ide ragaszd * I Russmedfca Kft.. Kelet-Magyarország afényképet. ( ■ 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. I ■ A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös”! Beküldési határidő: 2017. július 21. j J Családi név: _______________________________________________________! I Utónév:_________________________________________________________LI ! Iskola/osztály:_____________________________________________________! I Szülő/gondvlselő neve: ________ I * Címe: ________________________._______________________[ I Tel, száma:________________________________________________________I 1 E-mall-címe: ' y ! Szülő/gondvlselő aláírása:_________________________________________5y I Jár-e nektek a Kelet? igen nem • Hozzájárulok adataim felhasználásához: 2 teen nem ■ Akik mindezt elektronikusan szeretnék megtenni: a csupaotos@kelet.hu | . e-mail-címre várjuk a gyermek jó felbontású igazolványképét és a bizonyít-. [ vány másolatát. Kérjük, a szülő jelezze, hogy hozzájárul a fotó megjelenésé- [ 1 hez és ezzel egyidejűlegfelhasználhatjuk az őszi iskolakezdési kampány során 1 1 a napilapban és a Kelet Facebook-oldaián. ■ A szelvény kitöltésével, adatainak megadásával a _ __ _ ■ I résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasz- Iff Cl CT I I nálásához a Russmedla Kft. részére. lm ELE I I Ül — _ — — — _ — j