Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-22 / 143. szám

895585 2017. JÚNIUS 22., CSÜTÖRTÖK KELET Szélrózsa 11 Kilátás a világ tetejéről - nyíregyházi szemmel Ugyan Anita a gleccserhasadékoknál tart az előadásában fotó: a szerző Megyénkből származik, Amerikában él az első magyar nő, aki a világ tetején állt. nyíregyháza. Ugyan Anita az idén nyáron hosszabb időre látogatott Nyíregyházára, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársai pedig lecsaptak a lehetőség­re: meghívták, hogy az Uta­zók a könyvtárban című so­rozat keretében bemutassa az érdeklődőknek a magashegyi expedíciók világát. A hegy­mászónővel az előadása előtt beszélgettünk néhány aktu­ális témáról, utána ugyanis nehéz lett volna a közelébe férkőzni az érdeklődők, isme­rősök gyűrűjén keresztül. Más szemmel látja Klein Dávid az idén is arra ké­szült, hogy első magyarként oxigénpalack nélkül érjen fel a Mount Everestre - mivel ki­lencedszer sem járt sikerrel, sokan pedzegették, hogy ta­lán a tehetségesebb mászók elől veszi el a lehetőséget.- Dáviddal több expedíción is részt vettem, s úgy vélem, a média kissé felfújta a ku­darcsorozatát, ami egyébként nem példa nélküli: világklasz- szisokkal is előfordult hason­ló - kommentálta a májusi hírt Ugyan Anita, aki Klein Dávidhoz hasonlóan plusz oxigén nélkül szeretett volna feljutni a csúcsra, azonban az utolsó szakaszon úgy döntött, inkább palackkal éri el a cél­ját, mintsem visszaforduljon, közben pedig tapasztalatot, helyismeretet szerez a követ­kező kísérlethez. - Egy évvel később ismét oxigénpalackkal jutottam fel egy kisebb beteg­ség miatt, ami a halálzónában, 8000 méter fölött akár végze­tes is lehet - árnyalta a képet. Ugyancsak a közelmúltban járta be a sajtót, hogy egy földrengés eredményekép­pen eltűnt a Hillary-lépcső, a hegymászók életét megke­serítő, csúcs alatti sziklakép­ződmény. - A képek alapján könnyebb lett a csúcstáma­dás, a közel függőleges szikla helyett most már hómezőn lehet mászni - vélekedett helyismerettel bíró beszélge­tőpartnerem. Elárulta azt is: álmai vannak, konkrét tervei nincsenek - hatéves a kislá­nya, ezért az utóbbi években nem volt lehetősége két hó­napos expedíciókban részt venni, s immár a hegymászás veszélyeit is egészen más szemmel látja. Jakhús, lámaáldás Az Utazók a könyvtárban című előadás-sorozat közel két éve kezdődött, hogy azok is megismerhessék a távoli tájakat, akiknek nincs lehe­tőségük személyes élménye­ket szerezni. Ugyan Anita a 2010-es Everest-expedíció képein keresztül mutatott be egy kevesek számára elérhető világot.- Ez számomra nem csu­pán a mászásról szól, hason­lóképpen fontos az utazás, a kultúra és az emberek meg­ismerése - mondta az előadó, aki második alkalommal egy kereskedelmi expedícióhoz csatlakozott. - Bár ismeretle­nek voltak a mászótársak, en­nek nem éreztem hátrányát, az engedélyekkel, teherhor­dókkal kapcsolatos ügyinté­zés terhét viszont levették a vállamról. Második alkalom­mal is Nepálból indultam; a főváros, Katmandu varázsla­tos hely, kedves emberekkel, rengeteg látnivalóval - vi­szont érdemes megválogatni, mit eszünk, egy fertőzés mi­att könnyen kárba vész a több hónapos felkészülés.- Már a Himalája lábához el­jutni is'hatalmas élmény - foly­tatta a hegymászónő, s közben az alaptáborban készült ké­peket mutatta. - A tábor 5364 méteren, egy gleccseren fek­szik, vagyis folyamatosan mo­zog. Éjjel hatalmas reccsenése- ket lehet hallani, később mégis felértékelődik a tábor kényel­me: ennél följebb már nincs wc- és zuhanysátor, s nem szolgálnak fel jakhúst sem a közösségi sátorban. Ebben a magasságban az oxigénszint a fele a tengerszinten mérhető- nek. Az alaptáborból indulva több akklimatizációs útra in­dultunk, előtte egy láma min­denkit megáldott - a serpák ezt nagyon komolyan veszik.- Az út gyakran változik - a gleccserhasadékokat létrával hidalják át a serpák -, s gya­koriak a lavinák is - engedett bepillantást a nehézségekbe Már a Hima­lája lábához eljutni is hatalmas élmény. UGYAN ANITA az előadó, majd hozzátette: jó idő esetén szinte lehetetlen el­tévedni, annyian igyekeznek a csúcs felé. - A hármas tábor­ban - 7300 méteres magasság­ban - már sokasodnak a ne­hézségek: sűrűsödik a vér, sok folyadékot kell inni, azonban fél óra is eltelik, míg elegendő havat olvasztunk egy pohár teához. Alvás helyett inkább csak szakaszos pihenésről be­szélhetünk. A négyes tábor­nak már a látképe is szörnyű, odáig ugyanis a szemétszedő expedíciók is ritkábban jutnak fel. Innen este tízkor indul­tunk a csúcsra, hogy legyen elég idő visszatérni. Ezen a szakaszon a mászó már csak a következő lépésre tud gon­dolni, előny, ha bírja a mono­tóniát - viszont amikor végre feljön a nap, az csodás élmény. Lefelé veszélyesebb- A csúcson fél órát töltöttem, de az nem volt felhőtlen élve­zet. Lefelé ugyanis könnyebb kicsúszni, ezért igazán csak az alaptárborban nyugszik meg az ember, és a -35-40. Celsi- us-fokos hőmérséklet sem kellemes - emlékezett vissza a hegymászó, s szót ejtett az extrém UV-sugárzásróí, a be­fagyott fényképezőgépről és arról, hogy egy-egy expedíci­ón akár hét-tíz kilót is fogyott. Ugyan Anita nem csak az első, azóta is az egyetlen ma­gyar nő, aki meghódította a világ legmagasabb hegyét. Teljesítményét 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdem­rend tisztikeresztjével ismer­ték el, a nyíregyházi közönség pedig hosszú tapssal köszön­te meg az előadását, amely a rekkenő hőségben hófödte csúcsok közé kalauzolt, km-hp A Zempléntől az Everestig Ugyan Anita a Krúdy Gyula Gimnáziumban, majd a Test- nevelési Főiskolán tanult. Az egész életét végigkísé­ri a sport: atletizált, azután jött a sziklamászás - először a közeli Zemplénben, majd következtek a magasabb he­gyek. Kilenc magashegyi ex­pedíción vett részt; a világ tizennégy nyolcezer méternél magasabb csúcsa közül négy­re jutott fel, a legmagasabbra kétszer is. 1 11 FI NA VILÁGBAJNOKSÁG j2017 JÚLIUS 14-30. r BUDAPEST -BALATONFÜRED VÍZBEN SZÜLETNEK A ( jJ.EGENDÁIfj WATER. WONDER. WELCOME. www.fina-budapest2017.com Hivata-Oi ’cunagatö Z. , — MAdLa P<u Vmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom