Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-21 / 142. szám

mm 14 Kultúra 2017. JÚNIUS 21„ SZERDA KELET Mindent, s annak az ellenkezőjét is bevallották Volt, akit szörnyű választás elé állítottak: vagy itthon akaszt­ják fel, vagy kiadják a Szovjetuniónak. NYÍREGYHÁZA. Jól jellemzi az 1956 utáni kaotikus állapo­tokat, a hosszú évekig tartó törvénytelenségeket, hogy a forradalom után az a vicc jár­ta: jobboldali fordulat várha­tó, visszatér Rákosi Mátyás. Nem nehéz elképzelni, miféle borzalmak történtek, ha ilyen otrombasággal viccelődtek az emberek. A karhatalmisták fiatal, 17 éves lányokat erőszakoltak meg, gazemberek a dissziden- sek ingatlanain marakodtak, s néhányan képesek voltak fel­kelőnek beállított embereket agyonlőni a lakásaikért. Töb­bek között ilyesmiről is lerán­totta a leplet Szakolczai Attila történész nemrég megjelent s Nyíregyházán is bemutatott tanulmánykötete, amelybe 1956 utáni koncepciós perek, egészen pontosan négy, sok tanulsággal szolgáló koholt per került. A kötet alighanem felkavarja majd a történelem- tudomány állóvizét, s várha­tóan komoly vitákat gerjeszt. Sajnos, minden 1956-tal eddig elhangzott fontos állítás mellé oda kell tenni egy kérdőjelet, figyelmeztet a szerző. Annyi csúsztatással van tele az ’56- os kádárista irodalom - amely próbálta az 1966-ig elhúzódó önkényt is szebbre festeni -, hogy mindez teljesen átrajzol­hatja a kádári konszolidáció eddig ismert arcát. Akarva se tudta volna elkövetni Az első tanulmány egy 17 éves szellemi fogyatékos fiúnak a perével foglalkozik, akinek az egyetlen bűne volt: imádta a vonatokat. Nyilván 1956-ban is kijárt a Keleti pályaudvarra.- A legnagyobb ellenforra­dalmi csoportnak akkoriban a Baross téri fegyveresek számí­tottak, s az ő ügyeik farvizén Vas Gált is vizsgálni kezdték. Ez az 5 éves gyerek szintjén élő fiú az első 2-3 pofon után készséggel elismert mindent. Magára vállalt egy gyilkossá­got, s „bevallotta” hogy részt vett a Köztársaság téri párt­ház ostromában. A vele A könyv szerzőjét (balról) és a tanulmánykötetet dr. Sipos József, a Nagy Imre Társaság elnökségi tagja méltatta fotó: sipeki Péter Tóth Ilonka neve örökre összeforrt az ártatlansággal fotó: internet készült orvosi vizsgálatokból egyértelműen kiderült, a val­lomásait valaki más fogalmaz­hatta, ugyanis az abban foglalt bűnöket a vádlott már csak a betegségéből kifolyólag sem tudta volna elkövetni. A fiú­nak szerencséje volt, mert va­lamiféle véletlen folytán elke­rülte a bírósági tárgyalást és az ítéletet - magyarázta a kutató. A „szívrabló gyilkos” Hasonlóan érdekes a korszak legismertebb, „leghírhedtebb” figurájának, Jankó Piroskának az esete, akit mindenki csak úgy ismert: a nő, aki a Köztár­saság’ téren kivágta Asztalos ezredes szívét. Pedig a szóban forgó tisztet még csak meg sem szúrták, erre utaló sérülés ugyanis nem volt a testén.- A rendőrségi vizsgálat so­rán Jankó Piroska is azonnal beismerte a senki által el nem követett bűnt. Ráadásul olyan személyleírást adott, amely tö­kéletesen ráillett az ezredesre. A koholt vád tarthatatlanságá­ra akkor derült fény, amikor az ezredest exhumálták. így aztán keresni kellett egy má­sik testet, s előkerítették Papp ezredes tetemét, akit szintén a Köztársaság téren gyilkoltak meg, habár őt is „csak” hasba szúrták. Viszont már volt egy használható nyom, amiért újra számon lehetett kérni Jankó Piroskát. Ő azonnal bevallot­ta: félre akarta vezetni a ható­ságot, s valójában Papp ezre­desnek vágta ki a szívét, aztán pontos személyleírást „adott” róla is.- Az ügy pikantériája, hogy Asztalos magas volt és sovány, Papp alacsony és köpcös, ösz­Márász Sándor karhatalmista főhadnagy ügye az egyetlen, amelyről első pillantásra azt hihetnénk, hogy a működő igazságszol­gáltatás eklatáns példája 1957-58-ban. Azzal vádolták, hogy 1956 decemberében kivégzett egy hátrakötött kezű férfit a Du- na-parton, s azért lőtte fejbe, hogy a lakását megszerezze. Márász Sándort elítélték és ki is végezték, ám az alaposabb elemzés rá­világít, hogy nem az igazságtétel volt a leg­főbb indíték. - Először is a bűncselekményt sze sem lehetett őket téveszte­ni. Nyilván bárkit mutathattak Jankó Piroskának, minden­képpen aláírja a beismerő val­lomást - sorolta Szakolczai Attila, aki azt is megfejtette, miért vallottak ezek az embe­rek maguk ellen.- Már a Rajk-pernél feltűnő volt, hogy - a vádirat szerint - ő is „minden létező nagyha­talomnak eladta az országot”, s talán azt is magára vállalja, ha egy afrikai országot is ezek közé sorolnak. S hogy miért? Johannes Junius bambergi polgármester börtönből kijut­tatott 17. századi leve lehet a kulcs a megoldáshoz. Ő ugyan­hárman követték el, s csak egy bűnöst ítéltek halálra s végeztek ki. A másik elkö­vető - megtudva, hogy nem egy horthysta ellenforradalmárt öltek meg - öngyilkos lett, kiugrott a 9. emeletről. A harmadik tettes egy rendőrnyomozó főhadnagy volt, aki tagadta bűnösségét. A bíróság ugyan kiszabott rá valamennyi felfüggesztettet börtönbüntetést, de az ítélet kimondásakor mentesítették a büntetett előélettől, s alez­redesként, kiemelt operatív beosztottként, A legtöbb ügy hátterében általában valamiféle alkut kötöttek. SZAKOLCZAI ATTILA is leírta, hogy akárki kerül is be az inkvizíció börtönébe, egy hónap alatt bármit képes elis­merni és bevallani, sőt annak az ellenkezőjét is, s még el is hiszi önmagáról, hogy bűnös. Ráadásul nem is kellett ehhez senkit megverni vagy megkí­nozni. Fortélyos félelem és vádalku- Ahogy az inkvizíció börtöné­ben, úgy az ÁVO börtönében is olyanok voltak a körülmé­nyek, hogy az ott tartottak akár önmaguk ellenségévé is válhattak. Mindemellett per­sze az együttműködés kikény­szerítésének az eszköztárába tartoztak a rendőri trükkök, a visszaélések, s megfigyelhető, hogy a legtöbb ügy hátterében általában valamiféle alku köt­tetett. A legtöbb vádlott akár meg is úszhatta a legsúlyosabb ítéletet a beismerő vallomás­tétel után. Tóth Ilona ügyében is nyoma van, hogy a vizsgáló tiszttel kötött vádalkunak kö­szönhetően elkerülhette az akasztást. dupla járandósággal ment nyugdíjba 1984- ben. Márásznak viszont valójában nem azért kellett meghalnia, amit elkövetett, hanem mert hűtlen lett a feleségéhez, komoly kellemetlenségeket okozva ezzel apósának, Házi Árpád egykori belügyminiszternek. Mivel az asszony kitartott a férje mellett, s válni sem akart, az apja ilyen módját választotta annak, hogy megszabaduljon a kellemetlen vőtől - foglalta össze a különös eset lényegét Szakolczai Attila. MATYASOVSZKI JÓZSEF jozsef.matyasovszki@kelet.hu Nem a valóban elkövetett bűne miatt kellett meghalnia Széles körű műfaji kínálat a Magyar Színházak XXIX. Kisvárdai Fesztiválján Az idei kisvárdai színhá­zi fesztivál programjában minden érdeklődő megtalálja a számára legmegfelelőbb előadást. A bemutatandó produkciókat most is Balogh Tibor válogatta, arra törekedett, hogy az értékes előadások közül azokat részesítse előnyben a program összeállítása­kor, amelyekben megkülönböztetett figyelemre érdemes színészi alakítá­sokat tudunk kínálni a közönségnek. A fesztivál kilenc napja alatt huszon­négy produkció lesz látható, ebből tizennégy képezi a versenyprogra­mot, melyet egy szakmai zsűri véle­ményez, tagjai: Fábián Péter színész- rendező, K2 Színház; Keszég László, a Szegedi Nemzeti Színház főrende­zője, a Magyar Színházi Társaság el­nöke; Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője; Zappe László színikritikus és dr. Zsigmond And­rea, színházi szakíró, szerkesztő (Játéktér, Székelyföld), egyetemi oktató (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Ko­lozsvár). A versenyelőadások vitájának helye az idén is a Szakmai Klub. Házi­gazdája Sztarenki Pál és Máté Gábor színművészek; állandó meghívottjai Mészáros Ibolya és Zeck Julianna színművésznők, Cserje Zsuzsa dra­maturg, Árkosi Árpád rendező, Benkó Bence színész-rendező és Kovács De­zső kritikus. Hozzájuk csatlakoznak alkalomszerűen a fesztiválra érkező filmrendezők, színikritikusok, A napi eseményekről - híven a hagyomá­nyokhoz - a Kisvárdai Lapok tudósít, melyet Ungvári Judit szerkeszt. Érdemes tehát Kisvárdára láto­gatni a szinházkedvelőknek júni­us második felében is. A színházi fesztivál előadásairól bővebben, szereposztások, tartalmi leírások, információk a www.kisvarda . szinhaz.hu oldalon. A ROSENBERGER MAGYARORSZAG KFT. UJ TELEPHELYEN EPULO GYÁREGYSÉGÉBE, ELEKTRONIKAI TERMÉKEK GYÁRTÁSÁRA ÖSSZESZERELŐKET KERESÜNK JÁSZÁROKSZÁLLÁSRA, KÉSŐBBI NYÍRBÁTORI MUNKAVÉGZÉSRE. A jászárokszállási munkavégzés alatt ingyenes szállás, napi egyszeri étkezés, hetente ingyenes hazautazás, az itt tartózkodásod alatt plusz jutalom biztosítása a Rosenberger Magyarország Kft. által. Jelentkezés: 70/414-7171 f"""J,"iViberen és * Whatsapp-on is! Azonnali kezdés, hosszú távú lehetőség, jutalmak és prémiumok Dolgozz hosszú távon Jászárokszálláson, hogy 2017 nyarán az elsők között kezdhess a nyírbátori új üzemcsarnokban! HIRDETÉSEK 11 r *1 .1 1 I I y ] HORLUX KFT. i-M-kS^A3 I—■ V# wY 1 E-maít: hortux@hortux.t-enllne.hu Az Ön felnőttiskolája vYww.hor(ux.hu www.facebeok.com/HortuxoUlal Jyp Induló képzéseink: Targoncavezető || Emelőgépkezelő & hídmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő W BOLTVEZETŐ X fll TŐLTŐÁLLOMÁS-KEZELŐ m élelmiszer-, vecyiáru gü muszakicikk-eladó ELADÓ k- ..................... ■ ■ Jffl * SZAK ÁC . , 1 ÉLELMEZÉSVEZETO W VENDÉGLÁTÓ-ÜZLETVEZETŐ & VENDÉGLÁTÓ ELADÓ I KÉZÁPOLÓ t/ LÁBÁPOLÓ * ÉS MÜKÖRÖMÉPÍTÖ ♦t' ÓVODAI DAJKA * PEOAGÓGIAI- ÉS '■ CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS ff SZEMÉLY-ÉS VAGYONŐR •J» MÉHÉSZ jSj ARANYKALÁSZOS GAZDA RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! I 4700 Mátészalka, Kölcsey u. 10., tel: 06-44-500-138 Sétahajózás Tokajban ** mindennap 11 és 15 órakor Jegyár: teljes árú 1500 Ft/fő, kedvezményes (3-18 év között és 65 év fölött) 1200 Ft/fő, családi (2 felnőtt, max. 3 gyerek) 3900 Ft/család. Június 24-én 10 órától 16 óráig: Hajókirándulás Szabolcsra a Szent László-ünnepségre! •j-w _ •­___________• ■ ■ ­0 _ Jallatf*. ^ &MMS} napi menüajánlata: Rendezvények, « Magyaros karfiolleves, esküvők j CTafill ‘ssri Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! készítését ~T‘ Napi levesajánlatunk mellé és külön Is uáll al ii ilr rendelhetők frissensült ételek kedvező áron! VdUaijUK. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, M Vft El1!' MM kiszállítással: 750 Ft. £ Het^lofizetessef60^t^zallitassal^50Ft 411-433/2118 www.startrehab.hu > ^ p. Vf A//^ Húsleves A: Főtt hús, burgonya, sóskamártás “ ,l r B: Zúzapörkölt, tészta, savanyúság r 4400 Nyíregyháza Bujtosu. a Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával!

Next

/
Oldalképek
Tartalom