Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-19 / 140. szám

2017. JÚNIUS 19., HÉTFŐ KELET MAGYARORSZÁG Ez nem hála- Sosem voltam még itt, kell fizetni a főorvos úrnak? - for­dult a váróteremben mellette ülő hölgyhöz egy idősebb férfi a kórház folyosóján. Az asszony rákérdezett az orvos nevére és bólintott. Majd arról mesélt az egyre inkább zavarba jövő bácsinak, hogy ha kellő figyelmet, megértést, gyors vizsgálati eredményeket szeretne, akkor ennyit és eny- nyit tegyen a borítékba, előre adja oda. Ha pedig be kell feküdnie az osztályra, akkor legyen a keze ügyében pár öt­százas, ennyiben mérik a nő­vérek segítőkészségét. Hosszú percek teltek el, míg a bácsi megemésztette a hallottakat, és annyit mondott: azt hittem, viccet mesélnek az ismerő­sök, amikor a köpenyzsebet megveregető orvosokról, az ajándéktól tündérré változó, addig marcona nővérekről beszéltek. Sajnos nincs olyan kórház az ország egyetlen pontján sem, ahol ne keringenének hasonló elszomorító és megdöbbentő történetek. Értjük mi már régen, hogy a létszámhiány, a túlterheltség, a nyugat-európaitól - még az emelés után is - elmaradó fizetés rányomta a bélyegét a magyar gyógyításra. Ám, amikor olyanért kell előre fizetni, amire valaki esküt tett, az amúgy is kiszolgáltatott beteg még rosszabbul érzi magát. Mennyivel emberibb, méltóbb lenne orvoshoz és pácienshez egyaránt, ha ez utóbbi a hálája jeléül adhatna borítékot, s mondhatna őszin­te szívvel köszönetét. Mert a rossz gyakorlatban ebből van a legkevesebb. monika.bednarik@kelet.hu Farkas Flórián, újraválasztva Budapest. Ismét Farkas Flóriánt választotta elnökévé a Lungo Drom Országos Cigány Érdek- védelmi és Polgári Szövetség. A tisztújító kongresszuson a küldöttek egyhangúlag vá­lasztották meg újabb öt évre Farkas Flóriánt - közölték. A Lungo Drom, a Fidesz straté­giai szövetségeseként a ma­gyarországi cigányság boldo­gulásához szükséges feltételek megteremtéséhez elsődleges eszköznek a kormány társadal­mi felzárkózás programjának folytatását tekinti. Szerintük a külföldi munkaerő helyett a ha­zai cigányság képes helytállni a munkaerőpiacon. mti Erdőtűz: nem tudnak magyar áldozatokról Budapest. A Külgazdasági és Külügyminisztérium meg­döbbenéssel értesült a Por­tugáliában tomboló erdőtü­zekről, magyar áldozatról jelenleg nincs tudomása. A halálos áldozatok száma a hírek szerint meghaladja a hatvanat, a rendkívül heves erdőtűzben a portugáliai Le- iria térségében. A továbbra is tomboló, számos falut fenye­gető tüzet a rendőrség szerint egy villám okozhatta. mti Pokoli torony, pokoli fájdalom, tüntetéssel London. Több ezren tüntet­tek szombaton Londonban a miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Street előtt, Theresa May miniszter- elnök lemondását követelve. A tiltakozók szerint a kon­zervatív párti kormány nem tett megfelelő lépéseket a 24 emeletes Grenfell Tower to­ronyházban pusztító tűzvész károsultjainak megsegítésére. Ezt szombati nyilatkozatában Theresa May is elismerte, mti A falak ledöntésének fontosságáról VATIKÁNVÁROS. Afrikáról, a párizsi klímaegyezményről és multilaterális politikai és társadalmi kérdésekről is szó volt Ferenc pápa és Angela Merkel találkozóján szomba­ton a Vatikánban. A katolikus egyházfő és a német kancel­lár a „falak ledöntésének” szükségességét hangsúlyozta - derül ki a híradásokból. Ez volt Ferenc pápa és a német kancellár hatodik találkozója 2013 óta. MTI Angela Merkel és Ferenc pápa fotó: afp/ ettore Ferrari Orbán Viktor: első­ként bizonyítottuk be, megállítható a népván­dorlás. BUDAPEST, Orbán Viktor mi­niszterelnök Budapesten, a Hősök terén beszélt erről, ahol 1206 rendőr tiszthelyet­tes tett ünnepélyes esküt szombaton. „Nem fogjuk hagyni” „Elsőként mutattuk meg azt is: nem fogjuk hagyni, hogy tömegével ültessenek a nya­kunkra olyan embereket, akikről nem tudjuk, kicsodák, és milyen szándékkal érkez­nek” - fogalmazott a kor­mányfő a határvadász-avatá- son. „Mi abban hiszünk, hogy Európa jövőjét nem egy biro­dalmi központban, hanem az európai nemzetek fővárosai­ban írják”, Varsóban, Párizs­ban, Berlinben és Budapesten is - fejtette ki. Vannak azon­Rendőr tiszthelyettesek ünnepélyes eskütétele Budapesten a Hősök terén fotó: mti/máthé Zoltán ban, akik azt is elfogadnák - folytatta -, hogy Magyarország jövőjéről is máshol és mások döntsenek. „Láttunk már ilyet, tudjuk, hogyan történik, és azt is tudjuk, hogy alávetettség és elszegényedés szokott lenni a vége” - jegyezte meg. Orbán Viktor szerint ezért ragaszkodni kell ahhoz, hogy Magyarország sorsáról csak és kizárólag a magyarok dönt­hessenek. Ha ugyanis hagy­ták volna az ellenkezőjét, akkor Európába még mindig százezerszám özönlenének ismeretlen bevándorlók Ma­gyarországon keresztül, még most is ellenőrizetlenül jut­na át a határon mindenki, aki menekültnek mondja magát - tette hozzá. Hangsúlyozta ugyanakkor: a magyarok nem hallgattak azokra a „szirénhangokra”, amelyek szerint egy rendes ország mindenkit habozás nélkül beenged, akit az em­bercsempészek odaszállíta­nak. MTI Esküvel fogadták meg: a magyar hazát szolgálják Belpolitikai vita a migráció miatt BECS. Belpolitikai vitát váltott ki Sebastian Kurz osztrák kül­ügyminiszter ötlete, amely szerint le kell zárni a földkö­zi-tengeri migrációs útvona­lat. Christian Kern osztrák kancellár populistának minő­sítette az ötletet, és hiányolta a tervezet konkrét lépéseit - számolt be a Kurier című osztrák lap vasárnapi száma. Az Osztrák Néppártot ve­zető Sebastian Kurz szerint az illegális migráció megaka­dályozása és az embercsem­pészet visszaszorítása érde­kében a Földközi-tengeren megmentett menedékkérő­ket tunéziai vagy egyipto­mi befogadó központokban kellene elhelyezni. Christian Kern szociáldemokrata oszt­rák viszont arról írt, hogy a migrációval kapcsolatos kér­déseket nem lehet jól hangzó jelmondatokkal megoldani. Tavaly februárban Sebasti­an Kurz kezdeményezésére Bécsben megegyeztek a bal­káni menekültútvonalban érintett országok illetékesei, hogy lezárják az útvonalat. Ezt megelőzően naponta em­berek ezrei vonultak Görögor­szágból Közép-Európába. MTI Úgy akarták, hogy jövőre is jusson annyi, mint az idén „A családok megerősí­tése és a munkaválla­lók segítése a legfonto­sabb”. BUDAPEST. A kormány szán­déka változatlan, a családok megerősítése és a munkát vál­lalók segítése a legfontosabb eleme a jövő évi költségve­tésnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Új­ság című műsorában. A tárcavezető kiemelte, hogy a 2017 első negyedévi 4,2 szá­zalékos gazdasági növekedés is alapot adott arra, hogy a 2018- as költségvetés legfontosabb számait úgy tervezzék, hogy eleget tudjanak tenni négy fő gazdaságpolitikai iránynak, az adócsökkentésnek, a bér­emelésnek, a beruházások és fejlesztések támogatásának, valamint az államadósság csökkentésének. A nemzetgazdasági mi­niszter közölte: a gazdasági növekedés többletbevételei fedezik a társasági adókulcs és a munkát terhelő járulékok csökkentése miatti kiesést, így továbbra is egyensúlyi le­het a költségvetés. Hozzátet­te: a parlament úgy fogadta el a módosításokat, hogy a hiány mértéke nem változott, jövőre 2,4 százalékos állam- háztartási hiányt terveznek. Varga Mihály elmondta, arra törekedtek, hogy sen­kinek ne kelljen kevesebből gazdálkodnia jövőre, mint ebben az évben. Oktatásra 80 milliárd fo­rinttal, szociális-családügyi támogatásokra csaknem 200 milliárd forinttal fordítanak többet, a gazdaságfejlesztés pedig nagyobb arányt képvi­sel ebben az uniós ciklusban, mint korábban - sorolta. Hangsúlyozta, olyan válto­zásokat fogadtak el, amelyek a munkából élőket segítik. Kiemelte, hogy jövőre 17.500 forintra nő gyermekenként az adókedvezmény a kétgyer­mekes családoknál. mti <§> Nyílzáporos megemlékezés Hagyományőrző íjászok a Nyílzápor elnevezésű, a 907-es pozsonyi csata 1110. évfordulója alkalmából rendezett megem­lékezésen vasárnap. fotó: mti/kelemen zoltán gergely @ Szabihíd, négy hétvégére A Valyo - Város és Folyó Egyesület kezdeményezte Szabihíd projekt első napja a lezárt Szabadság hídon június 17-én. Négy hétvégén nyitják meg a teljes hidat a gyalogosoknak, a piknikezőknek és lezárják a közlekedés elöl. FOTÓ: MTI/BALOGH ZOLTÁN Plakátháború: ki, miért és mennyit fizetett...? Vigyázó szemek Párizsra vetve PÁRIZS. A választásra jogo­sultak 17,75 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési válasz­tások második fordulójában - közölte a francia belügymi­nisztérium. Öt évvel ezelőtt a második fordulóban 21,41 százalék szavazott délelőtt. Az egy hónappal ezelőtt ál­lamfővé választott Emmanuel Macron A Köztársaság lendü­letben (LREM) nevű mozgal­mának az első fordulóban el­ért győzelme után a második forduló kérdése, hogy milyen arányú lesz az elnöki többség az alsóházban. mti BUDAPEST. Mélyen a piaci ár alatt kapott köztéri plakáthe­lyet Simicska Lajos tulajdo­nában álló reklámcégektől a Jobbik áprilisban és május­ban, havi 27 millió forintért - írta a Népszava online ki­adásában szombaton. A cikk szerint a Jobbik áprilisban 2468 óriásplakátot és mint­egy 300 „city light” hirdető­helyet vett igénybe. A lap szerint a mostani ár még annál is sokkal olcsóbb, mint ahogyan korábban a Fidesznek adták a plakáthe­lyeket, pedig a piac ismerői szerint az sem fedezte még az önköltséget sem. Szakértő szerint Magyarországon mint­egy 25 ezer óriásplakát-hely van. Ezeket általában havi 30-40 ezer forintért lehet bé­relni, amihez még hozzáadó­dik a plakát gyártásának költ­sége. Ez utóbbi erősen függ a legyártatni kívánt plakátok számától. A kisebb méretű „city light” poszterek bérlése akár annyiba, vagy még többe is kerülhet, mint egy-egy óri­ásplakáté. MTI Devizaárfolyam (2017 06.16.) PÉNZNEM ______árfolyam változás Euró 307,76 +1,02 USA dollár 275,45 +1,09 Svájci frank 282,86 +1,06 Angol font 351,67 +3,10 Román lej 67,19 +0,27 Ukrán hrivnya 10,58 +0,03 Horvátkuna 41,58 +0,17 Lengyel zloty 72,97 -0,01 / 1 81«* IRbb «Bis 88811 8« 88 88^8(1^ fli Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom