Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-02 / 127. szám

2017. JÚNIUS 2.. PÉNTEK 6 www.keleUiu Km Indiai cég parkolt le Polgáron Az indiai cégcsoport vállalkozásbarát miliőre talált az M3-as mellett Az indiai Kapur család és a he­lyi parkot működtető Székely család együttműködésének, no meg a helyi önkormányzat vál­lalkozásbarát hozzáállásának köszönhetően a világ gépjár­műipara számára precíziós fém alkatrészeket gyártó SONA BLW Group legújabb gyáregy­ségét avatták fel május 31-én a Hajdú-Bihar megyei Polgár Ipari Parkjában. A 2021-ig 4,2 milliárd forint érté­kű polgári beruházást az indiai Sona vállalatcsoportot alapító, hajdani ék­szerész leszármazottja, Sunjay Kapur, a cégcsoport elnöke és Mocsár József gyárigazgató mutatták be: az autó­ipari fémmegmunkálással foglalkozó cég két németországi gyártóüzeme mellett ez a magyarországi a harma­dik kovácsoló üzemük Európában, ahol összesen 1300 dolgozót foglal­koztatnak. A kovácsolási technológia globális piacán jelenleg 12 százalék a cégcsoport részesedése, öt éven be­lül ezt szeretnék megduplázni. Polgáron 40 embert foglalkoz­Mocsár József gyárigazgató tatnak, s a létszámot folyamatosan fejlesztik 2021-ig százharmincra. A megvalósuló 4,2 milliárd forintos beruházással a tervezett árbevétel­ük a beruházási szakasz végére meg­haladja majd az évi 10 millió eurót, azaz 3 milliárd forintot. A Sona Csoport a világ legnagyobb személykocsi- és tehergépkocsi­gyártóinak szállít kovácsolt alkatré­szeket, de megtalálhatóak a gyárt­mányaik a különféle mezőgazdasági, építőipari eszközökben is. Elhang­zott, hogy az e-mobilitás területén szintén részt vesznek, az elektromos autógyártóknak is beszállítói.- Az ipari parkok szerepe fontos az ipar- és térségfejlesztés, a tőke­vonzás és a munkahelyteremtés szempontjából, ezért a kormány kiemelten támogatja ezt a területet. A polgári ipari parki beruházásokat eddig 800 millió forinttal támogatták - mondta Rákossy Balázs, a Nemzet- gazdasági Minisztérium államtitkára a gyáravató ünnepségen. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhe­lyettese köszöntőjében hangsúlyoz­ta, az utóbbi években jelentősen növekedtek hazánkban az indiai be­ruházások: 2014-ben és 2015-ben a legnagyobb zöldmezős beruházáso­kat indiai cégek valósították meg. A magyar ipar zászlóshajója a jár­műgyártás, ehhez kapcsolódik a Pol­gáron fejlesztő indiai Sona Csoport is - jegyezte meg a külügyi államtitkár. Székely Ádám, a polgári ipari par­kot működtető InfoGroup Kft. ügy­vezetője többek között elmondta: tizenöt év alatt 30 ezer négyzetmé­ter összterületű csarnokrendszert alakítottak ki a betelepülő vállalko­zásoknak. A most átadott 1,5 milliár­dos csarnok kialakítását a kormány 600 millió forinttal támogatta. 14:00 ZENÉSZT AL ALKOZO cc rv i_

Next

/
Oldalképek
Tartalom