Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-14 / 136. szám

2017. JÚNIUS 14„ SZERDA 6 Nyírbátor KELET Elismerték a tanárokat, díjazták a diákokat Nyírbátor. A város vezeté­se ebben az évben is méltó módon értékelte és köszönte meg a pedagógusok áldozatos munkáját, a nyírbátori Kultu­rális Központ színháztermé­ben a napokban megtartott városi pedagógusnapi ünnep­ségen. Az idén több mint 30 pe­dagógus részesülhetett vala­milyen elismerésben, köztük heten a legértékesebbet, az aranygyűrűt érdemelték ki. Régi-új hagyomány folytató­dott, mivel az idén is díjazták a nyírbátori tehetséges gyere­keket. A több mint 200 diák mind­egyike valamilyen megyei, országos vagy nemzetközi ta­nulmányi vagy sportverseny döntőse volt. A gyerekek mel­lett a szüleiket és a felkészítő pedagógusokat is köszöntöt­ték. A pedagógusnapi ünnepség kitüntetettjei fotó: önkormányzat A cipőgyár felújításával új sportközpont jön létre Nyírbátor. A város önkor­mányzata képviselő-testületi ülésen döntött a Nyírbátori Sport- és Utánpótlás-nevelő Nonprofit Korlátolt Felelős­ségű Társaság megalapításá­ról. A cég ügyvezetője Makrai László lett, akit 2022. március 29-éig bíztak meg. A Kft. célja a kézilabda korosztályos fiú utánpótláscsapatai és felnőtt férfi csapata magas színvo­nalú működésének további eredményes biztosítása és fenntartása városi szinten. Je­lenleg nincs a város vagyonke­zelésében olyan tornaterem, sportcsarnok, mely a városla­kók profi és hobbiszintű spor­tolásához színteret adna, de a város központjában található cipőgyár felújításával és átala­kításával létesülhet a jövőben egy sportcentrum, mely a ké­zilabda és egyéb sportok ott­hona lesz. KM Lebontják a Bóni-múzeumot A Bóni-múzeum anyaga most még az Unilever területén látogatható fotó: önkormányzat A költözéstől azt vár­ják, hogy még többen látogassák a kiállítást. Nyírbátor. A maga nemében egy páratlan hely-, ipar- és családtörténeti gyűjtemény­nyel gazdagodhat Nyírbátor közönsége: az önkormányzat ugyanis azt szeretné, hogy az Unilever gyár területén mű­ködő Bóni-múzeum anyagát vegye át a Báthori István Mú­zeum, s ezzel váljon teljessé a Nyírbátor évszázadai kiállítás legújabb kori része. A dolgozók is kedvelik I Ficsor Klaudia, a múzeum tárlatvezetője elmondta: maga a kiállítás 1974 óta van a jelenlegi helyén az eredeti állapotában, általában közép- és általános iskolai csoportok, valamint nagyon sok nyugdí­jas csoport látogatja, de a cég dolgozói is kedvelik a tárlatot.- Elsősorban az épület han­gulata és az illatok fogják meg a vendégeket. Teljesen ledöb­bennek, hogy itt a sör- a tég­la- és a cserépgyártáson át a kenyér- és gőzgyártásig min­den volt. Mudri Imrének, a Nyírbáto­ri Kulturális Központ jelenle­gi vezetőjének családi kötő­dése van a Bóni-múzeumhoz.- Nagyapám likőrmester­ként dolgozott itt. A múzeum jelenlegi adottságai miatt, hogy egy gyárterület köze­Tősgyökeres nyírbáto­riként is örülök a változásnak. DR. BÁTHORI GÁBOR pén található, kevesebben látogatták, ezért azzal, hogy a Báthori Múzeumhoz kerül, üyen szempontból ez egy elő­nyös „mentés” - fogalmazott Mudri Imre. Repes az örömtől Joggal gondolhatjuk, hogy egy múzeumigazgató szíve repes az örömtől, ha egy hi­hetetlen gazdag kiállítással gyarapíthatja a gyűjteményét vagy azon kezdhet el gondol­kodni, hogy mit is kezdjen ez­zel a hatalmas anyaggal.- Boldog és elégedett va­gyok, mert nemcsak mint múzeumigazgató, hanem mint tősgyökeres nyírbátori is nagyon nagy örömmel fogad­tam a hírt, amikor a lehetősé­get meghallottam, hogy oly sok küzdelem, annyi évtized után végre hazatérhetnek, vagyis átkerülhetnek ezek az értékek a Báthori Múzeum­ba - fogalmazott dr. Bátho­ri Gábor múzeumigazgató, aki elmondta: a gyűjtemény megszerzésére már korábban is voltak törekvések.- A múzeum első éveiben, azaz 1955 és 1961 között azok az emberek, akik akár a Bo­mbán, akár a városban, akár a múzeumban értékteremtő munkát végeztek, nagyon jó barátságban voltak egymás­- A Báthori Múzeumban lát­ható jelenleg is a Nyírbátor évszázadai című állandó ki­állítás, amely vonzza a nyír­bátoriakat. 1999-ben a nyír­bátori határőrségnek került át hozzánk a csapatmúzeuma, ami 70 évet ölel fel. Ezt a kiál­lítást nemcsak az itt élő nyug­díjas határőrtisztek és hozzá­tartozóik, barátaik látogatják sál. A múzeumalapító igaz­gató, dr. Szalontai Barnabás keze munkáját dicséri 1974- ben ennek a tárlatnak a lét­rejötte, hisz Orosz Miklóssal, Krajzler Andrással együtt ők voltak azok, akik ezt a múzeu­mot megálmodták. Természe­tesen a privatizációs időszak kezdetével felmerültek olyan gondolatok, hogy ez a tárlat átkerülhetne hozzánk. KM meg, hanem eljönnek az egy­kori sorkatonák is, akik a ’60- as, ’70-es, ’80-as években itt határőrként szolgáltak. Ez mindenféleképpen biztató, reméljük, a gyárbemutató hasonlóképpen becsalja majd a helyieket, illetve azokat, akiknek szüleik valamikor itt dolgoztak, csak elkerültek az ország különböző részeibe. Becsalja majd a helyieket Lefedik a műfüves pályát, télen-nyáron lehet majd focizni A már készülő szerke­zet oldalát nyáron fel lehet majd húzni. NYÍRBÁTOR. - Fűtött és fedett műfüves focipályán futbal­lozhatnak októbertől a nyír­bátori fiatalok - tudtuk meg Baracsi Balázstól, a helyi lab­darúgó-egyesület elnökétől, aki szerint a beruházással egy régi álom valósulhat meg a városban. TAO-s és önkormányzati forrás- Egy 25x40 méteres sátorral fogjuk lefedni a pályát, a szer­kezet legyártása már elkezdő­dött. A beruházást egyrészt a környékbeli és a helyi cégek társasági adójából finanszí­rozzuk majd, az önkormány­Baracsi Balázs fotó: önkormányzat zat ehhez még 10,8 millió forintot biztosít - tudtuk meg Baracsi Balázstól, majd hoz­zátette: a készülő sátor leg­kisebb belmagassága 4 méter lesz, nyáron pedig a széleit fel lehet majd húzni, ezzel válik megoldhatóvá a szellőzés. Kedvükre rúghatják a bőrt- Örülünk, hogy ezzel a kicsik és nagyok is tudnak majd té­len-nyáron kedvükre focizni- tette hozzá Baracsi Balázs, a nyírbátori labdarúgó-egyesü­let elnöke. KM & http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. A ROSENBERGER MAGYARORSZAG KFT. UJ TELEPHELYEN ÉPÜLŐ GYÁREGYSÉGÉBE, ELEKTRONIKAI TERMÉKEK GYÁRTÁSÁRA ÖSSZESZERELŐKET KERESÜNK JÁSZÁROKSZÁLLÁSRA, KÉSŐBBI NYÍRBÁTORI MUNKAVÉGZÉSRE. Azonnali kezdés, hosszú távú lehetőség, jutalmak és prémiumok Dolgozz hosszú távon Jászárokszálláson, hogy 2017 nyarán az elsők között kezdhess a nyírbátori új üzemcsarnokban! A jászárokszállási munkavégzés alatt ingyenes szállás, napi egyszeri étkezés, hetente ingyenes hazautazás, az itt tartózkodásod alatt plusz jutalom biztosítása a Rosenberger Magyarország Kft. által. Jelentkezés: 70/414-7171 JSSJViberen és .(» Whatsapp-on is! hirdetések ELŐTTED A LEHETŐSÉG, HOGY KARRIERT ÉPÍTS EGY KÜLÖNLEGES IPARÁG NEMZETKÖZI VÁLLALATÁNÁL! A nyírbátori vállalkozás a Diehl csoport részeként a légiközlekedési iparban mára már nemzetközi viszonylatban is a legszínvonalasabb be­szállítók közé tartozik. Magyarország legdinamikusabban fejlődő repü­lőgépalkatrész gyára jelenleg több, mint 550 embernek biztosít stabil munkahelyet A jó hír, hogy nemcsak a létszámunk növekszik, hanem a termelési területünk és a gyártott termékek palettája is. MIÉRT VÁLASZD A DIEHL-T? + /' * + '! - + * * . . *** Hosszútávra biztosítunk Szakmai és Fiatalos, Műszakhoz megélhetést, személyes fejlődési lendületes igazítottan ingyenes határozatlan időre lehetőség csapat céges buszjárat kötünk szerződést számos településről * + / * ár Pozíciótól függően Termékeink kézzel Versenyképes Családias légkör németországi készülnek, így az juttatás csendes környezet betanulás, emberi alkotómunkát Munkavégzés kiküldetés nem fogjuk lecserélni közben szól a rádió gépekre------- 5 JELENTKEZZ! n I EZ LJ I Fényképes önéletrajzokat az alábbi elérhetőségeinkre várjuk: wmmM ■ ■■■ I I mmm E-mail: allas@repulogepgyar.hu , . Postán: 4300 Nyírbátor, Ipán park utca 9. Aircabin Hunoary Érdeklődni az ingyenesen hívható Diehl vonalon lehet: 06-80/200-270 L _____________________________________ S § O' col _______ ni I 1 < z I I I 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom