Kelet-Magyarország, 2017. június (74. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-14 / 136. szám

2017. JÚNIUS 14., SZERDA KELET Háttér 3 Vakáció: kulcs vagy tábor? A táborszervezők tartalmas programokat találnak ki a diákoknak illusztráció: km-archív A V betű is felkerül ezen a héten az iskolatáb­lákra, a gyerekek örö­mében azonban nem minden szülő osztozik. NYÍREGYHÁZA. Ami a diákok­nak öröm, az a felnőtteknek bizony fejtörés és idegesség. A nyári szünet hosszú hetei alatt nem mindenki tudja megoldani, hogy együtt le­gyen a csemetéjével, sokan pedig az anyagi helyzetük miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy hétről hétre más - nemegyszer méregdrá­ga - táborba küldjék a meg­érdemelt szabadságát töltő gyermeküket. Megnyugtató megoldás az is, ha van nagymama, nagy­papa, gyermekmegőrzést vállaló keresztszülő vagy ro­kon, akinek azonban egyik sincs, annak komoly fejtörés, mit csináljon a gyerek egye­dül. Egy közös hét jut csak- Van bennem egy kis féle­lem, mert a 13 éves fiam úgy döntött, ő már nagy és nem akar napközis táborba men­ni, ráadásul az idén a nővére sem tud felügyelni rá a nyári szünetben, mert az egyetemi vizsgaidőszak után dolgozni fog - osztotta meg lapunkkal aggodalmát Papp Katalin. A nyíregyházi, gyermekeit egyedül nevelő édesanya el­mondta, most is végignézték a nyíregyházi napközis tábo- ros lehetőségeket, a hét hely­színen, nyolc turnusban meg­hirdetett program közül a nyelvi és a sportos valameny- nyire érdekelte a nyolcadikba készülő fiát, neki is megnyug­tató lett volna, hogy egy hétig nagyon kedvező (alig 2500 forintos) áron biztonságban tudhatja a tinédzsert, aki vé­gül nemet mondott.- Kulcsos gyerek lesz. Nyugtat, hogy ne aggódjak, de mégis, melyik anya ne ag­gódna? - kérdezett vissza. - Azt ezért sikerült elérni, hogy hárman együtt el tudjunk menni egy hétre nyaralni, nem kaptam több szabadsá­got, sajnos nagyszülők sin­csenek, akik besegítenének a gyerekfelügyeletbe - jegyezte meg Katalin.- Peti úgy tervezi, hogy a legjobb barátjával, aki szintén egyedül tölti itthon a szünetet, Pálócziéknál eddig nem oko­zott különösebb fejfájást a legifjabb családtag nyári programja.- Az édesanyja rugalmas munkaidejének és mun­kahelyének hála mindig sikerült megoldani Eme­se felügyeletét - válaszolta érdeklődésünkre a lassan hat­éves lány édesapja. Pálóczi Ádám elárulta azt is: számít­belemerülnek az informatika világába, kitalálták, hogy web­lapot akarnak szerkeszteni. Ez legalább egy terv, tudja, mit szeretne. Végül abban állapod­tunk meg, hogy az interneten, telefonon folyamatosan tart­juk a kapcsolatot, ha bármi történne, elérhető leszek, a többit meg meglátjuk, de bí­zom a fiamban, nem esztelen, felelőtlen kamasz - nyugtatta magát is az édesanya. Jónai Éva a kincset érő nagymamák táborát gazda­hatnak a nagymamák segít­ségére, s a gyerek már elég nagy hozzá, hogy akár náluk is aludjon.- Emese az idén először fog napközis táborba járni - az egyik játszóházban főzni ta­nítják majd a gyerekeket -, és nem maradhat el a közös családi nyaralás sem - sorolta a szünidei terveket a nyíregy­házi édesapa. gítja. Amíg menye, veje és felnőtt fia, lánya dolgoznak- nemritkán hétvégén is -, ad­dig ő vigyáz a kilencéves Peti­kére, az ötesztendős Dávidra és a család kis tündérkéjére, a kétéves Nórikára. Nagymamaként bizonyít- Sütök-főzök, játszunk, sé­tálgatunk, elalvás előtt me­sélek nekik. Bár fárasztó min­den pillanatban odafigyelni a kicsikre, nem teherként, hanem örömként élem meg ezt a vakáció alatt is. Annak idején éjt nappallá téve dol­goztam, nem jutott elég időm a gyermekeimre. Most nagy­mamaként bizonyíthatok, ne­kik és önmagámnak - mesélte | a borbányai szupernagyi, km Nem teher­ként, öröm­ként élem meg, hogy segíthetek. JÓNAI ÉVA Nem mindenütt gond Élelmiszercsomag a rászorulóknak A szociális felzárkózást segíti az uniós támoga­tású program. VÁSÁROSNAMÉNY. A Rászoru­ló Személyeket Támogató Operatív Programban a helyi gyerekesély-irodát kereste fel szerdán Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Miniszté­riumának szociális ügyekért Nyolcvanhá­rom csoma­got osztanak ki a munka­társak. FILEP SÁNDOR t és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, aki kö­zölte: - Az egymilliárd forint keretösszegű, európai uni­ós támogatású programban három megyében havonta 8 ezer forint értékű élelmiszer­csomagban kapnak a három évnél fiatalabb gyermekek, akik rendszeres gyermekvé­delmi kedvezményben része­sülnek és nem járnak bölcső­débe. Sokat jelent- Összesen 83 élelmiszercso­magot osztanak ki a mun­katársak a kistérségben élő rászorultaknak - jelentette ki Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere, hozzátéve, Czibere Károly ott volt Rózsa András csomagbontásánál fotó: sipeki Péter hogy az önkormányzatuk, a kistérségi társulás, valamint a gyerekesély-iroda mellett a bölcsődével is segítik a kis­térségben élő gyermekes csa­ládokat. Rózsa Andrásnak virágos jókedve volt, amikor átvette és kibontotta a finomságok­kal teli csomagot.- Nagyon sokat jelent ez ne­künk. Két gyermekünk van, körülbelül havi 120 ezer fo­rintból élünk négyen. A ház­tartásunkban jó helye lesz az élelmiszercsomagnak - árulta el a közmunkás, és bár be­csukta maga mögött az iroda ajtaját, ezzel egy új világ nyílt meg előtte. km Nézőpont Nyéki Zsolt Fiókaröptető fészkek nyarai Lassan, de biztosan győzedelmeskedik a táblafoglaló diák­ság: a betűkben rótt visszaszámlálás a végéhez közeledik, s az „ó-ió-ció-áció” sorozat élén hamarosan ott daliáskodik a nagy „V” is. Viktória! Vakáció!! Ha végre itt a nyár, s meleg az idő, az ember fiának jár a hosszú pihenés, már ha életének zsenge szakaszában a boldog iskolás éveit tapossa még. Ami számára a végtelen szabadság mámora, izgalmakkal teli várakozás, az bizony megoldandó, komoly feladat a szülőknek. Jó ég, hol legyen a gyerek két hónapig...?! Ötlet, segítség és persze kellő anyagi muníció hiányában a legegyszerűbb megoldás: marad otthon. Kezdetben voltak a kulcsos gyerekek, akik sajátos nyakláncaikkal (a nyakukba akasztott kulcsok­kal) verődtek ártatlan ban­dákba paneltornyok árnyéká­ban, utcaszéli játszótereken. Hogy a foci, pingpong, vagy csak egyszerű beszélgetés közben ki kovácsolt itt életre szóló barátságot, s kiből lett csellengő, az nagyrészt azon dőlt el, hogy otthonában a kulcson kívül kapott-e valami mást is. Aztán jöttek a táborok: piros nyakkendős úttörők, zöld kendős cserké­szek, sál nélküliek - az ingyenes jutalomüdüléstől a fizetős kínálatig, végtelen lehetőségekkel a fapadostól a csillagos égig... Sok gyereknek lesz végtelen boldogság, ha eltölt- het pár napot valamelyik tó, folyó partján, ahol pecázni tanítják, míg korosztályuk más tagja vitorlázni tanulhat a tengeren. Csiripelik a verebek, hogy a szigorúbb szabályo­zás óta az orvoslátogatók célt, illetve ajánlatot váltottak, s a top-gyógyítók szimpátiáját a gyermekeiknek szóló exkluzív táborajánlatokkal igyekeznek elnyerni. Helyzeti előny, de mielőtt bárki irigykedne, sopánkodna, ne feledje: legfeljebb a csiga álmodozhat az autóút túlsó oldaláról úgy, hogy „oda születni kell...”. A szülőn sok múlik, milyen utat, pályát választ, a vele járó terhekkel együtt. A nyári szünet a nevelésre is jó alkalom, főleg akkor, ha a jobb módú osztálytársakra mutogató csemete bőszen követel szebb ruhát, márkásabb cipőt, vagy épp nyaralást valamelyik „trendibb” helyen. A legjobb módszer bevonni az esély megteremtésébe: rendben, de tegyen érte valamit. Garantáltan másképp fog nézni a harmincezres cipőre, ha az ár felét neki kell előteremteni; rögtön megtanulja, mennyit is ér tizenötezer forint, ha azért tűző napfényben három-négy napig árul dinnyét, vállal napszámot. Ez az együttműködés közös sikerélmény, de még inkább életre szóló tanulság és bölcsesség. Na de akitől az igazi bölcsességet elleshetik, azok a nél­külözhetetlen nagyik, akik a nyári szünetekben újra a régi fényükben ragyognak! Tárt karokkal és szívük minden me­legével várják ők az unokákat, s gondoskodnak róluk, míg a szülők dolgoznak. A legbiztonságosabb helyet nyújtják, kívánságot lesve és teljesítve ételben s játékban, reggeltől napestig. Közben persze maguk is megfiatalodnak kicsit, fáradt karjaikat új energiák mozgatják, és a zsörtölődésre is kevesebb az ok, ha a nyári szünetben újra ifjú élet, a jövő tölti be a családi fészket, amelyből már kireptettek jó néhány fiókát. Szerencsés, aki ezen a nyáron ilyen nagyik­ra támaszkodhat. zsolt.nyeki@kelet.hu Kelet kvíz 1417-ben a Domahydiak megtámadták és teljesen elpusztították a telepü­lést. Ekkor kapta a Puszta előnevet, amelyet később megváltoztattak. a) Fülpösdaróc b) Tornyospálca c)Nagyecsed d) Tunyogmatolcs A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Sok gyereknek lesz végtelen boldog­ság, ha eltölthet pár napot valamelyik tó, folyó partján, ahol pecázni tanítják. Főigazgató-helyettesi látogatás Nyíregyházán A vezetőket a laktanya előtt fogad­ták FOTÓ:KATASZTRÓFAVÉDELEM nyíregyháza. Irányítószervi ellenőrzésen a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság igaz­gatóhelyettesi szervezetének a tevékenységét tekinti át a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A tűzoltósági, a polgári védelmi és az ipar­biztonsági szakterületek vizs­gálatát megnyitó értekezleten részt vett Erdélyi Krisztián főigazgató-helyettes, dr. Tóth Ferenc országos polgári védel­mi főfelügyelő is. km Megkérdeztük: On hol töltötte annak ideién a vakációt? Sütőné Vedres Viktória, Nagyvarsány Gyürei származású vagyok. Szép emlékeim vannak azokról a nyarakról, amiket a testvéremmel töltöttünk Debrecenben az új tanév kezdetéig. Sokat fürödtünk, horgásztunk, sátoroztunk. Tóthné Török Zsuzsanna, Vásárosnamény-Gergelyiugornya A nagyszüleim gulácsiak, tehát földrajzilag is közeli­ek. A Tisza-parti vidéki élet összes örömét átélhettem. Közös gyümölcsszedések, nagy játszadozások az utcán. Kötetlen volt a vakáció! Vezse László, Nyírmada Élénken él bennem, hogy a tanáraink szervezésében és aktív közreműködésével isko­lai táborokban vettünk részt. Volt kézműves-foglalkozás, focizás, biciklizés, sőt még kertészkedés is. Elek Erzsébet, Vásárosnamény Természetesen sokszor voltam a helyi Garabonciás Ifjúsági Táborban. Örömmel értesültem arról, hogy elkez­dődött a Bereg Szíve Üdülő- központ kivitelezése, ami új távlatokat nyithat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom