Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-31 / 125. szám
2017. MÁJUS 31., SZERDA 10 Sport A Nyírgyulajnak helye van az élvonalban! FUTSAi. A Nyírgyulaj élvonalbeli futsalcsapatának zalaegerszegi fellépésének idején még besütött a nap a sportcsarnokba, majd az est leszálltával fokozatosan vetült egyre mélyebb árnyék - a házigazdára. A sereghajtó Göcsej ugyanis lejtmenetben csúszik egyre lejjebb: az alsóházi rájátszásban eddig valamennyi mérkőzést elbukó együttes szélsebesen közelít az NB II. irányába. Az ötszáz kilométeres túra után betoppant nyírségiek pedig tovább taszították a szakadék felé a zalaiakat. Nem akármilyen izgalmak árán. Az életükért küzdő hazaiak a második félidőben kétgólos hátrányból egyenlítettek, miközben öt (!) kis- büntetőt végezhettek el. Hármat értékesítettek, a vendégek kapusa, Pallai Gábor azonban a legjobbkor, az utolsó percekben kettőt hárított. A csattanóról pedig Nagy Imre gondoskodott, aki négy másodperccel a befejezés előtt szépségdíjas emeléssel győzelemhez segítette a Gyu- lajt. Pallai Gábor oroszlánrészt vállalt a nyírgyulaji sikerből FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A Lovas-legénység ekképpen két legyet ütött egy csapásra. Az újabb, szám szerint hetedik sikerével - a hátralévő négy forduló eredményeitől függetlenül - immár garantáltan kiharcolták a bennmaradást, mivel az osz- tályozót érő helyen állomásozó Ferencváros már nem dolgozhatja le ponthátrányát. Folytatás pénteken, amikor a nyírgyulajiak a Fradihoz látogatnak. KM-KT Futsal NB1., alsóházi rájátszás. B.forduto Nyfigyulal: Pallai G. - Tóth B„ Fekete G„ Orosz 0., Faragó L. Csere: Ópre R. (kapus), Sánta J„ Angyalos A., Nagy I., Gömze A„ Lovas N„ Szabó Á. Játékos-edző: Lovas Norbert. __ Gól: Szőke A. 2, Gugcsó B„ Horváth D„ illetve Gömze A. 2, Nagy 1.2, Gugcsó B. (öngól). További eredmény: Bőny-Ferencváros 2-2. Az állás: 1. Nyírgyulaj 26 pont, 2. Bőny 15,3. FTC 13,4. Göcséj-Zalaegerszeg 3. ■ A kapitánnyal is találkoztak a Tiszavasvári DSEII. korcsoportú futballcsapata részt vett a Telkiben rendezett a Bozsik Intézményi Tanévzáró Fesztiválon, ahol Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya is megnézte őket. fotó: tudósítónktól A dekázás is megerőltető A kép régi, a fejlemény viszont új: a sok kapott gól, valamint a csapat helyzete elvette néhány ú|dombrádi játékos kedvét... fotó: pusztai Sándor Azújdombrádiedző azokat a játékosokat sajnálja, akik betyárbecsületből legalább pályára léptek. labdarúgás. Mindenki azt gondol, amit akar... A száraz tény: a megyei másodosztály Nyírerdő csoportban félbeszakadt a Dombrád-Újdombrád szomszédvári ütközet, mert a vendégcsapat a szünet után már nem jött ki a pályára. A sereghajtó vendégek eleve nem számíthattak sok jóra, elvégre a bajnok otthonában volt jelenésük, amely az első félidőben tíz gólt rámolt be. Az eleve tíz futballistával (tehát hiányos összetételben...) kiálló látogatóknak csak a szépítésre futotta, majd a hivatalos Azokat sajnálom, akik pályára léptek, minden tiszteletem az övék. SZŐLŐSILÓRÁND Tarjányi István egy plakátot meglátva csöppent a pástok világába, ahol egyre sikeresebb. sport. A Vakok és Gyengén- látók Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Egyesülete egy nyertes pályázatnak köszönhetően, melyet a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatott négy prevenciós programot szervezett az Egész-séker projekt részeként. Az eseménysorozat záróakkordjaként tartott nyíregyházi előadáson Forgács Szabolcs, a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének elnöke lebbentette fel a fátylat a csörgőlabda és az egyre inkább hódító vakfoci rejtelmeiről. Utóbbi sportágról kiderült, hogy speciális szabályai miatt az olykor beszálló „látók” legverzió szerint létszámuk - sérülések miatt - a szabályban előírt hét fő alá csökkent, így a folytatás meghiúsult. Az adott szó súlya- A következő a helyzet: őszintén be kell vallanom, családi elfoglaltság, illetve a kiújult térdsérülés miatt nem inkább csak hátráltatják őket a játékban... A meghívott vendég, Tarjányi István, az NYVSC kerekesszékes vívója arról mesélt, hogy 2013-ban véletlenszerűen, egy plakátot olvasva cseppent bele a pástok világába. A tudtam elmenni a mérkőzésre - közölte Szőlősi Lóránd, az Újdombrád játékos-edzője. - Ugyanakkor a történtekkel kapcsolatban annyit nyugodtan leírhat, egy-két nagyképű játékosom arra nem hajlandó, hogy az adott szavát tartsa, néha még a dekázás is megerőltető számukra. Azokat 18 éves korában, gerincsérülés miatt lebénult fiatalember egyre feljebb kapaszkodik a világranglistán, olyannyira, hogy reménye szerint a következő paralimpián már nemzeti színekben képviselheti az országot. km sajnálom, akik végül pályára léptek, minden tiszteletem az övék. Holott többen nem egészségesen vállalták a mérkőzést, de bennük legalább volt betyárbecsület.- Többet nem szeretnék mondani, mert az lehet, nem bírná a nyomdafestéket. KM-KT Látványos lesz a sportágválasztó SPORT A Nyírsport SE június 4-én, vasárnap rendezi meg az l. Népi Sportágválasztót a nyíregyházi Fedeles Lovardában. A programban íjász-, kardvívó-, szablyavívó-, soly- mász-, övbirkózó-bemuta- tó, grundbirkózó verseny és bothúzó viadal szerepel. Mó- nus József távcéllövő világrekorder (2010-ben 784 éves rekordot döntött meg 508,74 méteres teljesítménnyel) is elfogadta a meghívást. A BringÁdám Egyesület kerékpártúrát szervez a helyszínre. Borbányáról indulnak és a Kossuth téren 8.30 és 9 óra között várják a csatlakozni szándékozókat. Az esemény látogatói minden sportot kipróbálhatnak, a bátrabbak a lovat legszebben megülők közül a pünkösdi királyválasztásra is benevezhetnek. A belépés ingyenes. KM Akik nem vakok a focihoz A főszereplők: Forgács Szabolcs, Kvaka Árpád műsorvezető és Tarjányi István FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR ILOSVAi ANNÁCSKA és TÍMEA Nyíregyháza. Születésnapotokon nem kívánunk egyebet, csendes lépteiteket kísérje szeretet. Szivetekben béke, lelketekben nyugalom, legyetek nagyon boldogok ezen a szép napon! Nagyon sok boldog 8. születésnapot kíván anya, apa, tesód, unokatesód, kereszt- szüleitek és mama. KELET Nyíregyháza, Dózsa György utca 4-6. Már kapható Befőzés a Kelettel receptmagazinunk! Olvasóink házi receptjei szakmai zsűri válogatásában. ‘ nyújt ízei ütibo-eáffá> lefőzes: cukorral vagy anéll ieceptek, tippek, píüfnkáki HIRDF-rSEK KELET ; ■ I naP' menüajánlata: Rendezvények, Csontleves cérnametélttel, esküvők töltött csirkecomb, sajtos-póré- lebonyolítását, Lmkj hagymás burgonyapüré, sav. hidegtálak 1 : FU0rmMfetreart9MI,fo|ian*i4! készítését 3 ■ ■fc Napi levesajánlatunk mellé és külön is P-'-. H m # rttxMhetőfcfrissensült ételekkedvezőáron! VaUaijUK. jfk íjjt iKjB Hm fejj .;*• A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. ™ ^ ... Heti előfizetéssel; 600 Ft, szállítással: 650 Ft. 411-433^2118 www.startrehab;hu ^ Tavaszi zöldségleves ’ ( A: Paprikás csirkecomb, tészta \ B: Óvári sertésborda, párolt rizs rt '"'N i 44b» Nyíregyháza,~Bujtos u. 32. ,at>t KATEDRA’ » nyelviskola Nyíregyháza Intenzív nyári nyelvtanfolyamok angol, német és spanyol nyelvekből! Angol üzleti tanfolyam nyári indulással! Engedély szám: E-000528/20H 1 Szerezd meg a nyáron a „B” kategóriás 1 jogosítványodat 1 az intenzív tantermi | képzésünkkel! ®--------------- Jelentkezés: —-----------------Nyíregyháza, Búza tér 3. É 21 , www.lensit.hu 9 30/345-2380 _______"ffl Jj.ll™ ► Hibakeresés diagnosztika gyári műszerrel ► Általános autószerviz-javítás minden^típusra- Műszaki vizsgá2rtatás Mg ► Biztosítós kárrendezés ^ ► Karosszéria javítás-fényezés . I ■■ ■||l ■ I ....... l«! , ^TN^ítvaJart^s H P 8.00-16.30 E-maii szerviz d zoldautopark hu zoldautopark.hu