Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-29 / 123. szám

2017. MÁJUS 29., HÉTFŐ 10 Sport KELET Értékelték az erőfeszítést Már nem volt tétje a Kisvárda Budaörs el­leni meccsének, kilenc játékostól köszöntek el hazai oldalon. kézilabda. Azért szombaton kiderült, hogy a jegenyefák Mosonmagyaróváron sem nőnek az égig, ahogy a mo­som Duna sem feneketlen. A nyugati határszéliek erejéből újabb hihetetlen bravúrra már nem futotta, 25-17-re ki­kaptak hazai pályán Duna­újvárostól, és abban a pilla­natban, hogy vége lett annak a meccsnek, biztossá vált a Kisvárda Master Good SE és vasárnap délutáni ellenfele, a Budaörs bennmaradása is. Dudás Georgina (középen, 3-as mezben) góljai lendítettek a Kisvárdán Jó szívvel búcsúztattak így aztán a kezdés előtt jó szívvel, ünnepélyes körül­mények között, ajándékkal búcsúztatták el kilenc távo­zó játékosukat, azaz Júlia Kucherovát (a feljutó Kecske­méthez távozik), Hanna Yt- terenget, Héjjas Tímeát, Ma- dalina Puscast, Lévai Zsófiát, Krisztina Liscsevicset, Tóth Gabriellát (Érdre tart), Marija Gedroitot és a Scholtz And­reát. A Seszták Miklós nem­zeti fejlesztési miniszter és Leleszi Tibor kisvárdai pol­gármester által átadott aján­dékokból jutott a budaörsiek szabolcsi kötődésű játékosá­nak, Hornyák Ágnesnek is. A korábbi válogatott klasz- szis köszönte szépen a figyel­mességet, és elkezdte termel­ni a gólokat, találataival érte utol a Budaörs a jól kezdő ha­zaiakat. A szünetig többször is egyenlítettek a látogatók, sőt az igen aktív jobbszélső, Juhos Kata révén a vezetést is átvették, aztán Zsigmond Vivien második góljával ket­tővel is vezettek, ezt a kü­lönbséget felezte meg a szü­netre Orbán Adrienn második ejtésgólja. Megérdemelt taps A második félidőben mind­két oldalon jöttek az addig kevesebbet játszók, és ami­kor három góllal lépett meg a NBI Női, 26. forduló Kisvárda, 1100 néző,v.:Herczeg,Südl. _____________________________________________ kisvárda: Dzsukeva - Orbán A. 3, Umanec, Liscsevics 5, Szabó V. 2, Tóth G„ Rocha 5. Csere: Puscas (kapus), Yttereng, Dmitrovics 5/3, Kucherova 1, Tarjányi, Dudás G. 3, Mihovlcs 2, Héjjas, Lévai. Edző: Dévényi János. ____________ Budaörs: Györkös - Juhos 7/3, Horváth B., Hornyák A A Hataia 3, Pálos-Bognár 3, Ivanics 1. Csere: Schneck (kapus), Zsigmond V. 3, Kovács A., Érti 3, Szabadfi 1, Oláh K. 1, Karalyos, Horváth B. Edző: Mihály Attila. ________________ Az eredmény alakulása. 7. perc: 5-3,14.: 7-7,20.: 10-10,26.:Í3-12,45.: 18-21,49.: 22-21,57.: 26-25. Kiállítások: 8, illetve 0 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 3/3. __________________________ Mesterszemmel Dévényi János: - Elég álmos mérkőzésen megérdemelt pontosztozkodás született. Gyenge színvonalon játszott mindkét csapat, ami annak is betudható, hogy a tegnapi eredmény Mihály Attila: - Örülök annakj hogy az egész évet becsülettel végigdolgozták a játékosaim, és ez a mai egy pont, valamint a tizenegyedik hely méltó jutalma az egész éves teljesítmé­nyünknek. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Budaörs, akkor jöttek Dudás Georgina és Ivana Mihovics góljai - méghozzá zsinórban négy. A végén Samira Rochában maradt még erő a gólszerzés­re, és érett a döntetlent, mert a budaörsiek rendre kiegyen­lítették a hazai előnyt. Másfél perccel a vége előtt alakult ki a 26-26-os győzelem, fél perc­cel a vége előtt a Várdának volt esélye a győztes gólra, de eladták a hazaiak a labdát. Hét másodperccel a vége előtt időt kért a Budaörs, de már a vendégek sem találtak be a kapuba. A közönség értékelte a vár- dai erőfeszítéseket, a taps elsősorban a remek tavaszi a hazai szereplésnek, és persze, a búcsúzó játékosoknak szólt. KM-BT A vendégek érezték át a helyzet fontosságát LABDARÚGÁS. Álmos, lagy­matag játékkal telt el az első félidő a nyírbátori NB IH-as meccsen, mely során valami­vel többet birtokolta a ven­dégcsapat a labdát. Ráadásul a kevés akció közül egy he- lyezkedési hibát kihasznál­va megszerezte a vezetést a láthatóan lelkesebben játszó Putnok. A szünetben végrehajtott kettős csere sem változtatott sokat a hazaiak játékán, me­zőnyfölényben futballozva, komoly helyzet nélkül tovább erőlködött a Bátor, miközben egy kósza vendégtámadás ér­tékesített vendégbüntevővel zárult. Összességében a gyenge hazai produkció továbbra is kérdésessé tette a Nyírbátor Labdarúgás: NB IB., Keleti csoport, 33. forduló Nyírbátor, 150 néző, v.: Bálint A. Nyírbátor Vasas G. - Sipos T„ Müller Zs., Szabó R„ Lakatos L. (Illés Gy„ a szünetben), Kinczel (Mankó, 79.), Bagi Á„ Komutjak, Terdik, Hornyák M. (Reznek, a szünetben), Roszel. Játékos-edző: Ambrusz Árpád. Putnok: Botló - Tóth Sz., Zimányi Á„ Fehér B„ Czető, Sápi (Dávid F„ 83.), lesó (Fábián, 82.), Illés R„ Katona B., Zimányi A., Csirszkl. Edző: Koszta Péter. ___________________________________________________ Gól: lesó (29.), Zimányi Á. (11-esből, 74.). Kiállítva: Sípos T„ második sárga lap után, 72.). Jő: Terdik, Kornutjak, illetve Zimányi Á„ Cslrszki, lesó, Katona B., Tóth Sz. (Tudósító: Bállá István) Ambrusz Árpád: - Sajnos olyan mérkőzést játszottunk, amelyikben úgy tűnt, hogy a játékosok nem érezték át annak a fontosságát. _____________________________________ Koszta Péter - Átéreztük a helyzet súlyát, nagyot küzdöttünk, és megérdemelten győz­tünk________ ______________________________________________________________ További eredmények: Monor-Salgótarján 4-2, Kazincbarcika-Tiszaújváros 4-1, Hatvan- Jászberény 0-2, REAC-ESMTK1-1, Diósgyőr ll-BKV Előre 0-1, Tállya-DVSC-DEAC II2-0, Rákosmente KSK-Újpest II 3-1, MTK ll-Haldúböszörmény 4-0.________________________ A bajnokság állása: 1. Kazincbarcika__________________33 24 4 5 80-33 76 2. Monor _______________33 20 5 8 51-32 65 3. Jászberény ________________ 33 17 11 5 60-32 62 4. MTK II _________________ 33 14 11 8 62-36 53 5. Tállya ____________________________33 13 10_ 1Ó' 52-55 49___ 6. Rákosmenti KSK 33 14 6 13 68-52 48 7. Diósgyőr II _______________________33 14 5 14 50-49 47 8. Putnok ______________________33 13 7 13 44-48 46 9. Nyírbátor ________________33 12 10 11 50-39 46 10. Salgótarján_________________33 12 9 12 54-44 45 11. TIszaúlváros___________________33 12 9 12 38-38 45 12. BKV Előre ________ 33 14 2 17 55-56 44 13. ESMTK 33 11 11 11 38-44 44 14. DVSC-PEACII ____________33 11 9 13 48-48 42 15. REAC _________________ 33 11 7 15 41-53 40 16. Hatvan____________________ 33 9 10 14 46-50 37 17. Hajdúböszörmény_________________33 8 5 20 33-69 29 18. Újpest II 33 1 3 29" 24-116 6 Reznek Donát próbálkozását sem kísérte szerencse FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR biztos bennmaradását a har­madik vonalban. KM Labdarúgás Kelet Takarék megyei I. osztály, 29. forduló Tavaszi ezüstvasárnap nagyecsedi módra Van ok az ünneplésre! A nagyecsediek zsinórban másodszor végeznek a második helyen fotó: pusztai Sándor Nyírgyulaj, 200 néző, v.: Bíró Cs. Nyírgyu- laj: Opre R. - Kerti L. (Erdei Z.), Czeruta Zs. (Nagy I.), Angyalos A., Tóth B., Orosz D„ Gózner K. (Török I.), Sánta J. (Fekete G.), Vass I., Siska G., Gömze A. (Oxi R.). Edző: Lukács Tibor. Nagyhalász: Gagyi S. - Csorba K„ Verner M„ Ladányi D„ Bene L, Böszörményi D„ Hajzer L„ Hudák M„ Bognár A., Ludánszki I., Mátrai N. Já­tékos-edző: Ludánszki István. A hazaiak az első félidőben elhibázták helyzeteiket, így szaladniuk kellett az eredmény után, de a szünet után fordítani tudtak. Gól: Tóth B., Török I., Illetve Hajzer L. (11-es­ből). Ifi: 2-2. _________________ Lukács Tiborig és föld volt a múlt heti és a mostani hozzáállás közötti kü­lönbség. Az eredmény nem tükrözi híven a két csapat közötti különbséget. ______ Ludánszki István: - Korrekt játékveze­tés mellett a mai napon ennyire voltunk képesek. A második félidőben a hazai csapat friss embereivel nem tudtunk mit kezdeni. Készülünk a hétvégi rangadóra. TÚzavasvári-Rakamaz 4--1 (2-0) Tiszavasvárl, 120 néző, v.: Papp F. Tiszavasvárl: Kanócz B. - Balogh N., Ujj L, Cseh K. (Bolega S.), Nagy I., Gyurján R. (Stefán Á.), Szolyka G. (Bakos T.), Szőllősi D„ Lakatos B., Gát N„ Tudja D. Edző: Kiss Gábor. Rakamaz: Szobonya G. - Anderka R. (Csomány Ö.), Majoros Á., Deme A., Venczel I., Galambosl G. (Lotz Á.), Gégény M„ Csáki J„ Suskó Á„ Kóka R„ Tóth T. Edző: Madalina György. Kiváló időben még nagyszerűbb hazai produkciót láthatott a közönség. Gól: Cseh K. 2, Nagy I., Tudja D„ illetve Tóth T„ Ifi: 2-2. ______________________ Kiss Gábor: - Büszke vagyok minden játékosomra a mérkőzésen nyújtott teljesítményük miatt. Nagyszerű felfo­gásban és jó játékkal Ilyen különbséggel Is teljesen megérdemelten nyerték meg a meccset. Az, hogy ez a siker elég lesz-e a bronzérem megszerzéséhez az utolsó fordulóban derül ki._________________ Madalina György: - A mezőnyben jobban játszottunk, mint ellenfelünk, ami sok mindent nem ért, mert a gólokat ők szerezték. CeÜspaíhBafltfo O-Ö Balkány, 200 néző, v.: Tömöri P. Balkány: Hegyes B. - Lakatos T„ Iván Zs. (Borsi D.), Vass Z., Kondor M., Hortó A., Szabó M., Bogdanovics (Szabó P.), Kállai G„ Jakab R„ Ohár R. Edző: Mirgai László. Nagye- csed: Makó R. - Zámbó K„ Marinas (Bornemisza I.), Ascslllán L, Homann R., Bulyáki K. (Ádámszki R.), Bulyákl A. (Bodogán Z.), Dobos Z., Somlyai G„ Pócsi B„ Sarkad! G. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Küzdelmes mérkőzésen Igazsá­gos döntetlen. Ifi: 5-0. ____________ Mlrgal László: - Mindkét csapat lezárta a saját területeit, ezért kevés helyzet adódott, így Igazságosnak mondható az eredmény. Gratulálok az Ecsednek az ezüstéremhez, játékosaimnak pedig ah­hoz, hogy már csak egy meccs választja el őket a két éves veretlenségi sorozattól. Ádámszki Róbert: - Óriási elismerés illeti a csapatot az újabb ezüstérem meg­szerzéséért! Ahhoz képest, hogy néhány héttel ezelőtt sokan leírtak minket, úgy gondolom, a futballban nincsenek cso­dák, de mi maximálisan megérdemeltük ezt az eredményt. Mándok-Tuzsér 6-1 (3-11 Mándok, 300 néző, v.: Pethő P. Mándok: Pécsi V. (Cserepko) - Kohutka M., Kovács I., Bodnár L. (Katkó M.), Varga D. (Angyal Á.), Szabó T., Buda P. (Győri J.), Vezdel I., Riasko (Galambos L), Csáki P„ Hegedűs T. Edző: Danes Béta. Tuzsér: Zán K.- Nagy K„ Iván A., Hriskevlcs, Setét R. (Szaffián Sz.), Bagoly Z., Lakatos B., Tott R., Soós T., Dallos L, Pálinkás T. (Gergely I.). Játékos-edző: Gergely István. Meg­érdemelt hazai győzelem. Gól: Szabó T„ Buda P„ Vezdel, Hegedűs I, Bodnár L, Soós T. (öngól), illetve Iván A. Ifi: 1-5. Danes Béla: - Az egyik szemem sir, a másik nevet. Nem lepődtem meg a csapat játékán, hiszen hetek óta jól fut­ballozunk, csak valami mégsem klappolt, de a fiúk jól időzítettek erre a fontos mérkőzésre. Gratulálok nekik, mert az utolsó hazai meccsen sikerült kiszolgálni a közönséget. _________________ Gergely István: - Ezzel az eredménnyel „feltettük a szezonbeli teljesítményükre a pontot”. Egyedüli pozitívum, hogy bemro^tunk. ___ ^____ Fehérgyarmat, 350 néző, v.: Király A. Fe­hérgyarmat: Ovszijenko - Imre Zs., Bátyi L, Osváth S„ Csáki R„ Pankotal l„ Bodó R. (Máté Á.), Rigó A„ Petrohai G. (Vass 0.), Balogh Á„ Baglyos L. (Baráth G.). Edző: Siti Ferenc. Baktalórántháza: Tóth K. - Lakatos I., Kántor F. (Bodnár J.), Kozma J. (Nagy T.), Maries G. (Illés L.), Ráti G„ Csor­dás G., Geda G„ Sltku A. (Maries I.), Pénz­es Á„ Pálfi 1. Játékos-edző: Illés László. A vendégcsapat a hazaiak régi mumusa, s bár az ősszel valamit sikerült törleszteni a sok-sok fájó kudarcért, ezúttal az bizonyosodott be, hogy ez csak a kivétel volt, ami erősíti a szabályt. Maries Gábor gyermeknapon szokásos „kegyetlenségé­vel” kivégezte a házigazdákat, így egy jó szezon gyarmati búcsúja meglehetősen szomorkásra sikeredett. Gól: Maries G. 2. Ifi: 3-4. (Tudósító: Papp Attila) Siti Ferenc: - Ellenfelünk semmi extrát nem mutatott, de a játék egyik legfon­tosabb elemében, akarásban jócskán felülmúlt minket. Sajnos, a mai produkd­ónkért szégyellni kell magunkat! ______ Illés László: - Taktikus játékkal megér- demelt győzelmet arattunk. Sényő-Carnlfex-Vásárosnamény 1-2 (0-1) Sényő, 400 néző, v.: Sípos A. Sényő: Jakocska Cs. - Fiumei V. (Fábrl Z.), Bodó G„ Klepács K„ Ács Á., Toldi A. (Madzin I.), Makai l„ Haburcsák B„ Phrakonkham, Haburcsák K. (Ruska I), Szűcs F. Edző: Ember Roland. Vásárosnamény: Csor­dás A. - Fejes J„ Nagy D„ Illés P., Mándl L, Balogh Gy., Deskó D„ Bancsl G„ Lizák B„ Lakatos I., Bíró J. Edző: Farkas Béla. A hazaiak nem érdemeltek vereséget. Gól: Madzin l„ Illetve Illés P„ Deskó D. Kiállítva: Bodó G. (42. perc). Ifi: 6-1. Ember Roíand: - Minden elismerésem a játékosoké, ugyanis tíz emberrel Is győzi akartak, talán, ha van egy kis szeren­csénk, ez sikerülhetett Is volna. A vereség ellenére csak gratulálni tudok a mai teljesítményhez.__________________ Farkas Béla: - Szerencsére folytatódik a jó tavaszi sorozatunk. Gyulaháza-lbrány jHIRSj Gyulaháza, 100 néző, v.: Gergely S. Gyulaháza: Bandor F. - Gáti Sz., Deák Z„ Tóth G„ Bombera M„ Tóth D., Éles I. (Molnár T.), Tóth F„ Kovács B„ Juhász L, Lévai Cs. Edző: Bárdi Gábor. Ibrány: Vattai P. - Esze B„ Szabó M.t Hruska Á., Kiss P„ Flavio, Nagy N., Tóth Zs. (Bertók D.), Vidoven M., Kovács G. (Hornyai D.), Vinidus. Megbízott edző: Veress János. Küzdelmes, nem túl magas színvonalú mérkőzésen a jobban akaró hazai csapat nyert. Gól: Deák Z„ Tóth D. Ifi: 12-0. Bárdi Gábor: - Régóta mondom, akkor van esélyünk nyerni, ha „túllelkesedjük” az ellenfelünket. Az elmúlt két mérkőzé­sen ez történt. ________________ Trencsényl Imre egyesOletl elnök: - Itt ma nem nyerhettünk és nem azért, mert jobb volt a hazai csapat... ___________ Szabadnapos: Mátészalkai MTK. Ezüstérremmel zárt a Fatum röplabda. A Fatum-Nyíregy- háza női csapata ezüstérmet szerzett az országos junior baj­nokság Kaposváron rendezett döntőjében. Nagy Attila együt­tese a csoportmérkőzések so­rán a Gödöllőt, majd a Vasast is legyőzte, a legjobb négy kö­zött pedig a Békéscsabánál bi­zonyult jobbnak. A vasárnapi fináléban ismét a Vasas volt az ellenfél, amely ezúttal 3:0-ra diadalmaskodott a nyírségiek­kel szemben. km Küzdöttek, de nem sikerült elérni a dobogót kosárlabda. Nem adta olcsón a bőrét a Nyíregyházi Ko­sársuli, amely az amatőr női kosárlaba NB I. bronzpárba­jának második mérkőzésén a Szeged KE ellen lépett pályá­ra,. Mint ismert a Tisza-parti- ak hazai pályán megnyerték az első meccset. A vasárnapi összecsapás jelentősebb részében is ve­zettek a csongrádiak, de a nyíregyháziak a meccs végére felzárkóztak, igaz fordítaniuk nem sikerült, így a bronzérem a Szegedé lett. km Amatőr női NBI. A 3. helyért, 2. mérkőzés Szent Imre-gimnázium, 50 néző, v.: Balogh Gy„ Bács. NYKS: Papp K. 24/9, Fekete D. 4, Takács A. 12/6, Páll V. 2, Farkasinszki 0. 16. Csere: Hidas 2, Borza 2, Karakó. Mácsai, Ványi V.. Edző: Farkasinszki Gyuláné. _____ Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-0 a Szeged KE javára. A bajnokság állása 1. Balkány ____________________27 21 6 - 84-25 69 2. Nagyecsed __________________27 14 5 8 48-37 47 3. Tiszavasvárl ________________28 13 6 9 44-41 45 4 Rakamaz _____________27 12 6 9 43-35 42 5. Nylrgyulal___________________27 12 6 9 51-48 42 6. Sényő-Camifex ______________27 12 5 10 49-46 41 J. __Fehérgyarmat________________27 ló” 8 9 38-39 38 8. Baktalórántháza_____________27 11 4 12 42-51 37 9. Vásárosnamény ________ 27 11 2 14 65-68 35 10. Nagyhalász ______ _ 27 ___9 8 10 36-29 35 11. Mándok ____________________27 9 5 13 41-46 32 12. Mátészalkai MTK 27 8 8 11 33-34 32 13. Tuzsér __________________27 8 5 14 37-50 29 14. Ibrány _________ 27_______6____± 17 38-65_____22 15. Gyulaháza __________________27______5_____6______16 37-72 21 A Szakoly visszalépett

Next

/
Oldalképek
Tartalom