Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-15 / 111. szám
1 2017. MÁJUS 15., HÉTFŐ Olvasóink íiják Emberségből jeles Az ember néha nagyon nehéz helyzetbe kerülhet, különösen egy baleset után van rászorulva másokra. Nemrégiben én is megtapasztaltam azt az emberséget, ami felbecsülhetetlen ilyenkor. Köszönet a nyíregyházi Jósa András-kór- ház két szakemberének, dr. • Baráth János traumatológus adjunktusnak és dr. Együd László idegsebész főorvosnak, akik mindent megtettek a gyógyulásom érdekében. Heteket töltöttem a kórházban, ám csak pozitívumokról tudok beszámolni. Emberségből, szakmai alázatból mindkét doktor jelesre vizsgázott. Kívánom nekik, hogy még nagyon sok beteget gyógyítsanak így, empatikusán és eredményesen! BALOGH ALBERT A megoldás kulcsa Köszönöm a Keletnek, hogy rendszeresen leközli, ha talált kulcs kerül a szerkesztőség birtokába. Én már visszakaptam az enyémet, egy vagyonba került volna a zárak cseréje! EGY HŰSÉGES OLVASÓJUK A Nyíregyházi Tanítóképző Intézet 50 éve végzett hallgatói és tanáraik fotó: magánarchívum Arany oklevélre jogosultak A fenti fényképen a Nyíregyházi Tanítóképző Intézetben tanult, 50 éve végzett óvónők, vezetőik, tanáraik láthatóak. Rendkívüli volt ez a levelező hallgatói csoport, mivel Szarvason felvételiztünk az óvónőképző főiskolán, de az utazás nehézségei miatt átvett bennünket a nyíregyházi intézet. Az ország több területéről, még a Dunántúlról is volt köztünk hallgató! Szeretettel gondolunk és emlékezünk az igazgatóságra és a tanárokra, akik igen szigorúan, de tudásuk legjavát nyújtva készítettek fel bennünket a csodálatosan szép hivatásunkra. Nemrég a tudomásomra jutott, hogy ez évben jubileumi, arany díszoklevélre lennénk jogosultak mi, akik 30 éven át eredményesen dolgoztunk Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében az oktatás területén. Ehhez kérelmet kell benyújtani május 30-áig a rektor úrnak címezve, a Nyíregyházi Egyetem Tanulmányi és Felvételi Csoporthoz (4400 Nyíregyháza, Sóstói út 3l/b), további információkkal a 42/599- 400/2538-as telefonszámon vagy a szabonna@nyf.hu email címen szolgálnak az érdeklődőknek. A lelkiismeretem azt diktálja, hogy a többi hallgatóval is tudassam ezt, mielőtt elküldöm a kérelmet. GÖNCZI ÉVA <§> Adták-kapták az ünnepi verseket Az Alvégesi Nyugdíjas Klub anyák napi ünnepségén a Kert közi Tündérkert Óvoda Maci csoportjának tagjai adtak szívhez szóló műsort Török Edit óvónő vezetésével. Gyönyörűen énekeltek, verseltek a kicsik, amit finom süteményekkel és versekkel viszonoztak a klubtagok. FOTÓ: BRÁZ KATALIN Tisztelt Olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Vendégsorok Angyal Sándor Rezsicsökkentés Némileg zavarban vagyok, amikor olvasom a lapok fabetűs óriáshirdetéseit, hogy az EU ellenzi a magyar kormány szorgalmazta rezsicsökkentést. Éppen ezért itt és most biztatom a hazánkért küzdő kormányerőket, tartsanak ki a végsőkig tervük mellett, mert ezt kívánja a haza érdeke, meg az a sok szegény ember, aki máról holnapra él. Hiányos gazdasági ismereteim szerint az EU nyilván azért kardoskodik az itthoni magasabb árak mellett, mert így marad a külföldről beömlesztett sok-sok termék ára, és a nyugati cégek nagyobb nyereséget tudnak majd kivinni hazánkból, ami nekik sem mindegy. Közben gyermekek tízezrei fekszenek le itthon éhesen, mert nincs vacsorájuk, hónap végén már teljesen üresek a hűtőszekrények, s a nebulók alig várják az iskolai ingyen kaját. Csakhogy, ha bemegyek bármelyik áruházba idehaza, valahogy sehogy Hä bemegyek bár- sem veszem észre azt a hatalmoh/rlz ári íhávhn masrezsicsökkentést, amit 11 ifcriy li\ dl Ui idZ,Ud, fentebb szóba hoztam. Még valahogy sehogy az áram meg a benzin áránál corn vpcvprn PQ7fP érezni ebből valamennyit, SCI 1 1 v CPZ.CI 11 CÖZU C a de más termékeknél naponta hätalmaS rezsicsök- csak lesünk, mint a moziban. keiltéS hatását Tessék csak ránézni a boltban mondjuk a húsok vagy a kávék áraira! Azt látjuk, hogy a csökkentett áfa eltűnt, hiszen csaknem ugyanannyiba kerülnek, mint a rezsicsökkentés előtt. Sőt, az őrölt kávé negyedkilója százasokkal drágult az elmúlt hetekben. Persze, ennek is megvan az oka, sok helyen növelték a dolgozói béreket, amit a cégeknek kell kitermelniük. Ezt úgy tehetik meg, ha naponta, hetente emelik a tömegáruk árát. Ráfizetésből még nálunk sem gazdagodnak a cégek. Mindeközben milliók, súlyos milliárdok tűnnek el szőrén-szálán, amiből persze lehetne árakat csökkenteni, ám akkor rosszabbul élnének a leggazdagabbak is, persze így is volna miért irigyelni a 100 legtehetősebbet. sandor.angyal@kelet.hu A Kelet-Magyarország régi számaiból tallóztunk Hitler űrutazását vagy Isten ujját látta a vármegye közönsége? „Rosszul sikerült előzés következményeképp egy újfehértói házba csapódott egy jugoszláv kamion”-adtuk hírülI977-ben FOTÓK: KM-ARCHlV Összeállításunkban felidézzük, miről számolt be lapunk évtizedekkel ezelőtt ezen a héten. Hetven éve írtuk 1947. május 17., szombat Kék-vörös fényű tünemény Szerdán, a kora esti órákban megdöbbentően csodálatos tünemény száguldott végig az égbolton. A vármegye és Nyíregyháza közönségének nagy része szemtanúja volt a jelenségnek, és módjában volt megfigyelni a titokzatos égi vándor útját. Sok szemlélőben érdeklődést, sokban pedig rémületet váltott ki ez az izzó fénnyel vágtató Illés szekere. Tömzsi, fekete teste után kékeslila fényű csóva úszott, úgy nézett ki, mint egy égő boszorkányseprű. Városunk közönsége körében természetesen élénk izgalommal tárgyalták a szokatlan égi jelenséget, fantasztikus találgatások és elgondolások keltek szárnyra percek alatt. Az egyik találgatás az állami tanítóképző esti, lampionos ballagásával kapcsolatban kelt szárnyra: egyesek tudni vélték, hogy ők lőttek fel egy színes rakétát. Naivabb és regényesebb találgatás kapott szárnyra csütörtökön a Kossuth téren napozók és sétálgatok körében. Suttogva beszélték, hogy ez nem volt más, mint egy Vl rendszerű repülőgép, amivel Hitler utazott a világűrbe. Sokan, különösen a vidék népe valami megfoghatatlan, misztikus jelenségnek vélte. Babonás félelemmel hangoztatták, hogy Isten ujja volt a fényjelenség, mintegy megfenyegette a bűnös földet, amint végigsuhant az égbolton. Honvédségi körökben nem fűznek kommentárt az esethez, de sok tényező rakétalövedékre enged következtetni, ugyanakkor egy különös nagyságú meteor is lehetett. Hatvan éve írtuk 1957. május 16., csütörtök Egy nap a sajtóért Május 12-én Biri párt-alapszer- vezetének titkára, Márton József elvtárs vezetésével, „Egy nap a sajtóért” címmel sajtó- agitációs napot tartottak a községben. A munka sikerrel járt, az lett az eredménye, hogy ebben a kis községben 42 Nép- szabadság- és 30 Kelet-Ma- gyarország-olvasóval növekedett a tájékozódni, politizálni vágyó emberek tábora. A sajtó tanít, nevel, de ugyanakkor hozzásegíti a párt-alapszerve- zeteket ahh'oz, hogy állandóan javítsák a nevelő, felvilágosító és propagandamunkát. Javasoljuk a párt-alapszervezetek- nek a sajtóagitációs napokat, hogy a dolgozók széles köréhez eljusson a párt szava. 1957. május 18., szombat Öt községet villamosítanak Az ötéves terv 13 község villamosítását irányozta elő erre az esztendőre. Az ellen- forradalom hatalmas károkat okozott hazánknak, ezért az év elején úgy állt a dolog, hogy a villamosítás az idén nem folytatódik. A napokban mégis értesítést kapott a TI- TÁSZ vezetősége arról, hogy állami hitel nyílt öt megyénkben község - Zajta, Rozsály, Csengerújfalu és Laskod - villamosítási munkáinak elvégzésére. A megye tervbe vette Nyírszőlős villamosítását is, ha ehhez a község megfelelő hozzájárulást tud biztosítani. 1957. május 19., vasárnap Hamarosan működhet a turbina Nagy sürgés-forgás, készülődés van ezekben a napokban a tiszalöki erőműnél. Próbálják a darupályát, készülnek a Il-es számú turbina forgórészének működési helyére beemelésére, ami után befejezik az összeszerelést, és a számítások szerint augusztus elején ez a gépegység is öt megawatt áramot ad majd az országos hálózatba. Ötven éve írtuk 1967. május 20., szombat A villamos menetrendjéről Háromezren laknak már a nyíregyházi Északi Alközpontban, a villamosközlekedés pedig ugyanolyan, mint amikor homokbánya volt azon a helyen. Fél tíz után kocsiszínbe vonulnak a városi villamosok, s attól kezdve csak néhány éjszakai járat közlekedik, fél-, háromnegyed óránként. Az alközpont és a környék lakói joggal várják, ha már van villamos, szolgálja is érdeküket. Megoldási lehetőség az ingajárat az alközpontig - kihasználva esetleg a most parlagon heverő kitérőt a stadionnál. Az sem elképzelhetetlen, hogy- igazodva az utolsó színházi, mozielőadások időpontjához- tíz óra után is indítsanak egy-két villamost, mint annyi más városban teszik. Negyven éve írtuk 1977. május 15., vasárnap Úttörő tűzoltók versenye Pénteken rendezték meg Sóstón az úttörő tűzoltók megyei versenyét. A nyolc fiú- és három lánycsapat közül az elméleti versenyt a vállaji lányok és a máriapócsi fiúk nyerték. A váltóstaféta győztesei a vállaji lányok és a jándi fiúk lettek, ők őrzik egy évig a vándorserleget. A technikai számokban az összetett versenyt a vállaji lányok nyerték, a fiúk közül a jándiak kerültek ki győztesen. Ők vesznek részt a Zánkán megrendezendő országos versenyen. km 1977-be írtuk: „ A Kisvárdai Szeszipari Vállalat demecseri üzemében 32,5 millió üdítőitalt gyártanak Coca-Colából és a közkedvelt Sztár család négy termékéből” 1967-ből: „Fizikaórán a ramocsaházi il-es számú általános iskolában”