Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-12 / 109. szám
2017. MÁJUS 12., PÉNTEK 8 Hazai tájakon KEm ■ Felújítás a Kossuth utcán Látványos a távhővezeték cseréje Nyíregyházán, a Kossuth Lajos utcán. fotó: sipeki Péter PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. Országos kongresszust tart május 27-én a Magyar Szocialista Párt, ahol vélhetően hatalmas támogatással választják meg a markáns baloldali politikai programot hirdető Botka Lászlót az MSZP miniszterelnök-jelöltjének - kezdte Tu- kacs István, az MSZP országgyűlési képviselője, majd kifejtette: az Orbán-kormány leváltása után számtalan intézkedés vár majd a szocialista pártra az igazságosság és egyenlőség jegyében. - A dolgozókat védő intézkedésekre van szükség, csökkenteni kell a vagyoni különbségeket, a luxust meg kell adóztatni, a kisemberekből pedig erős, széles középosztályt kell létrehozni. Elkerülhetetlen a bérrendszer reformja: be kell vezetni a megélhetési minimumot, újra kell írni a munka törvénykönyvét, elfogadható bérkülönbségeket kell teremteni, és meg kell erősíteni a szakszervezeteket, hogy érdemi beleszólásuk lehessen a dolgok alakulásába. Tukacs István a „túrricsei jegyrendszerrel" kapcsolatban elmondta: kezdeményezi, hogy törvény tiltsa az ilyesfajta bérkifizetéseket, a településüket hűbérbirtokként kezelő polgármesterek ugyanis tovább növelik a szegények kiszolgáltatottságát. Fidesz. - A kormány nemrégiben nemzeti konzultációt kezdeményezett, amely már most sikeresnek mondható, hiszen az elmúlt időszakban 1,13 millióan küldték vissza országszerte a kérdőívet. A napokban Nyíregyházán is postázták a leveleket. Arra kérnénk mindenkit, hogy vegyen részt a konzultációban és május 20-áig küldje vissza válaszát - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Jászai Menyhért, a Fidesz városi elnöke. Hozzátette: a kormánypárt országos konzultációs fórumot is tart. Május 16-án, kedden Nyíregyházára érkezik Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, akivel 18 órától a Central Hotelben találkozhatnak a megyeszékhelyen élők. Jászai Menyhért arra kéri a város lakóit, hogy minél többen vegyenek részt a fórumon és ismerjék meg a kormány érveit, valamint a hozott intézkedéseket. - Magyarország Európa pártján áll, ezért kell a brüsszeli politikát jó irányba befolyásolni - tette hozzá befejezésül az elnök. Jobbik. - Hazánk uniós csatlakozása után az árunió megvalósult, a bérunió nem. A kelet-közép-európai régióban, így Magyarországon is az átlagkereset a nyugat-európai bérek töredéke, megyénkben különösen nagy a lemaradás. A bérfelzárkózást csak az uniós jogszabályok módosításával harcolhatjuk ki, amelyhez hazai és nemzetközi összefogásra van szükség. Az európai béruniót célzó polgári kezdeményezés nem politikai, hanem nemzeti sorskérdés! - fogalmazott dr. Fülöp Erik, a Jobbik alelnöke. Gyöngyösi Márton, a párt országgyűlési képviselője bírálta a magyar kormányokat, amiért „elkényeztették” a multicégeket, ám a munkavállalók érdekeiről megfeledkeztek. - A kormány máig az alacsony munkabér és a rugalmas munkatörvénykönyv-ígéretével igyekszik befektetőket csábítani hazánkba, miközben adóforintjainkból tőkeerős cégeket támogat. Márciusban 8 ország képviselői írták alá a béruniót szorgalmazó nyilatkozatot. Ha az Európai Bizottság napirendre tűzi a bérfelzárkóztatás kérdését, megkezdődhet az aláírásgyűjtés. Brüsszelnek május 22-éig kell választ adnia arra, zöld utat ad-e a kezdeményezésnek. Élményt nyújtott a természetismereti vetélkedő fotó: tudósítónktól rozsály, KŐSZEG. Az írottkő a Debreceni Tudomány Egye- Natúrpark létrehozásának 20. tem biológus hallgatói, évfordulóján „Mindent a Na- A szatmár-beregiek a szo- túrparkokról” címmel termé- ros versenyben végül az ér- szetismereti vetélkedőt ren- tékes harmadik helyet sze- deztek az ország túlsó végén, rezték meg. A kiránduláson Kőszegen. A Szatmár-Beregi felkapaszkodhattak a Dunán- Natúrparkot egy 4 fős csapat túl legmagasabb pontjára, a képviselte: Lukács Csongor 882 méter magas írottkőre is, és Sztolyka Levente a Rozsá- Óhodászon pedig végigjárták lyi Maróthy János Általános a 25 méteres magasságban ki- Iskola 6. osztályos tanulói, alakított lombkorona-tanös- míg Rácz Kitti és Hajdú Attila vényt. KM így tettek rá egy nagy lapáttal Látható: így élmény a tanulás és a tanítás is fotó: racskó tibor A népi játék és a táncos mozgás alapjai a pedagógiai munka egészét átszövik. nyíregyháza. Immáron ötödik alkalommal tartották meg Nyíregyházán az „így tedd rá!” program népijáték- és néptáncmódszertani továbbképzést. A háromnapos programon több mint 40 pedagógus vett részt, akik a helyi óvodákból és iskolákból érkeztek. Játékos keretek között „A játékok évszázadokon át segítették a gyermekeket az életre való felkészülésben. Ha jól nyúlunk hozzá ehhez az örökséghez, a ma gyermekeinek is épp olyan jó játékos tanulási élményt közvetíthetünk. Mert a játék örök!” - idézték fel az elején a résztvevők Balatoni Katalin programgazda szavait. Az „így tedd rá!” program számos pedagógusnak nyújPéldamutató a helyi és környékbeli pedagógusok hozzáállása. SZÁLKUNÉ MIKULÁS KATALIN tott már segítséget a mindennapokban azzal, hogy játékos keretek között ismertetik meg a gyermekekkel a saját kultúrájukat. Példamutató nyitottság Balatoni Katalin egy olyan módszert dolgozott ki, mely magában foglalja a népi kultúránk örökségét a mai, XXI. századi keretek között, újraélhető és élményszerű képességfejlesztést biztosítva a gyermekek számára. A továbbképzéseken szerzett tapasztalatok és ismeretek (a népi játékok, a módszertani eszközök és ötletek, táncos mozgásfejlesztés lehetőségei) az újszerű pedagógiai elvek mentén igazodnak a kora gyermekkori, óvodai és kisiskolás életkorhoz.- Példamutató a helyi és környékbeli pedagógusok hozzáállása, nyitottsága, melyet a Kerekerdő Óvodában is tapasztalunk. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben az óvodában már a mindennapi életbe beépítették az „így tedd rá!”-módszereket, s ahol a népi játék és a táncos mozgás alapjai a pedagógiai munka egészét átszövik. Ez az egyik fő célunk: gyermekeink ismerkedjenek meg saját kultúrájukkal, és élményként jelenjen meg számukra - kommentálta lapunknak a programot Szálkuné Mikulás Katalin, az Eszterlánc Északi Óvoda tagintézmény-vezetője. KM Bemutatkozott Máriapócs négy költője Kovács István, Tamás Lászlóné Pócsi Éva, Korcsogné Szkiba Éva, Farkasné Palincsár Éva „Hugi” fotó: mikula Szilvia A költeményeket helyi, irodalmat szerető városlakók szavalták el. máriapócs. Egyedülálló kezdeményezés volt a közelmúltban Máriapócson, hiszen a településen élő költők a műveik megzenésítésével és tolmácsolásával ünnepelték a költészet napját az érdeklődő lakossággal együtt. Kiváltságos helyzetben A nem mindennapi ötletet Vonáné Pásztor Éva, a Má- riapócsi Kulturális Központ és Városi Könyvtár intézményvezetője, Tamás László önkormányzati képviselő és Kovács János, az Iránytű Gazdaságfejlesztő Klub (IGFK) elnöke valósította meg. A jó hangulatú költészet napi délután Papp Bertalan polgármester köszöntőjével kezdődött. A város vezetője külön is üdvözölte a két díszpolgárt, Palóczy Lajosnét és Komiszár Jánost, majd a levezető Kovács János, az IGFK elnöke adott tájékoztatást az aznapi gazdag programról. Kiemelte, milyen kiváltságos egy üyen kisváros életében, hogy négy versírója, alkotó költője is van. A versek sora természetesen József Attila költeményével indult Kerékgyártó Kinga előadásában. A helyi versírókat Kovács Fanni mutatta be, a költeményeket helyi, irodalmat szerető városlakók szavalták el. Farkasné Palincsár Éva „Hugi” nyugdíjasként kezdett el verseket írni. Művei témáit a mindennapi élet pillanatai, valamint a régi emlékek adják. Költeményei többnyire vidámak, intő és nevelő jellegűek. Bár Tamás Lászlóné Pócsi Éva Magyon született, több mint harminc éve Máriapócson él a családjával. „Boldog mosolyára várva / Felnézek a Szűz Anyára” címmel 2010-ben jelent meg első verseskötete a fia rajzaival. Korcsogné Szkiba Éva Máriapócson látta meg a napvilágot. Az első versét „Az igaz szeretet” címmel 1996-ban írta. Az addig született költeményeit 2006 elején küldte el Komiszár János Holló László-díjas festőművésznek. Segítségével jelent meg egy harmincöt verset tartalmazó kötet Őrangyal címmel, melyhez Komiszár János készítette az illusztrációkat. Kovács István apagyi származású. A ma már nyugdíjas költő 1964-től él és alkot Máriapócson. A költészet gyerekkorától érdekelte, hatvan éve ír verseket. Négy verseskötete jelent meg eddig. PALÓCZY TlMEA Taroltak az arany fokozatok Szereplés közben fotó: racskó ti bor Asakk után jöhet a matt is nagyhalász. Ötödik alkalommal rendezik meg a nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskolában az országos baptista sakkversenyt május 13-án, szombaton. A megmérettetésen közel 180 tanuló vesz részt, akik öt korcsoportban mérik össze tudásukat. A versenyen baptista és nem baptista iskolák egyaránt részt vesznek. A legjobb eredményt elért baptista iskola 250 ezer forint, a második helyezett 150 ezer, a harmadik helyezett 100 ezer forint pénzjutalomban részesül. A többi versenyező sem távozik üres kézzel, hiszen 60 kupa, 60 érem talál gazdára az eredményhirdetéskor. A nagyhalászi oktatási intézmény tanulója, Demeter Dorina a korcsoportjában a világranglista élén áll, a házigazda iskola képviseletében szerepel majd a szombati rendezvényen. KM A verseny iránti érdeklődést jelezte, hogy a megyehatáron túlról is jöttek versenyzők. DEMECSER. A Vass Lajos Népzenei Szövetség immár tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Kárpát-medencében élő népdalkörök, zenei csoportok, szólóénekesek, hangszeres szólisták számára Hagyományos régiók, régiók hagyománya címmel a Vass Lajos Népzenei Találkozót és Versenyt. A regionális elődöntőt az ifjúsági korú versenyzők számára a demecseri művelődési házban rendezték meg az elmúlt szombaton. A nagy érdeklődést jelezte, hogy a megyehatáron túlról, többek között Miskolcról, Tokajból, Hajdúszoboszlóról is érkeztek fiatalok. A rendezvény résztvevőit Szabó László zsűritag, a Vass Lajos Népzenei Szövetség elnökségi tagja köszöntötte, s bemutatta a fiataloknak a névadó Vass Lajos munkásságát is. A délutáni eredményhirdetésen a zsűri - amelynek tagja volt még Juhász Erika és Széles András - kiemelte a bemutatott produkciók magas színvonalát. Mindez a minősítésekben is megmutatkozott, hiszen a legtöbb fellépő arany fokozatot kapott. km Megyei eredmények Arany fokozat. Mandulafa Énekegyüttes (Nyíregyháza), Czuczor Ramóna (Nagycserkesz), Gyöngyvirág (Újfehértó), Pacsirta (Újfehértó), Gincsai Andrea Panna (Nyíregyháza), Antal Eszter (Gégény), Gaál Blanka (Nyíregyháza), Pre- kopcsák Janka (Újfehértó), Révész Eszter Sára (Nyíregyháza), Nyitnikék (Újfehértó), ezüst fokozat: Fabu Eszter (Demecser) Feljutottak a csúcsra, végigjárták az ösvényt