Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-12 / 109. szám

2017. MÁJUS 12., PÉNTEK KBIT Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Jegelték a doppingot Miután szertefoszlottak a hokiválogatott kósza feljutási álmai, Rich Chemomaz szö­vetségi kapitánynak le is út, fel is út. A bizonyítvány ma­gyarázásánál névsorolvasást tartottak: csak a bennfentesek tudták, hogy a krakkói hősök egyike pontosan mi miatt volt kénytelen kihagyni a divízió I/A világbajnokságot. Szerdán emelkedett jogerőre a Nemzeti Doppingellenes Szervezet doppingbizottságá­nak határozata, mely szerint doppingvétséget követett el, ezért 6 hónapra eltiltották. Öröm az ürömben, hogy az eltiltás órája nem mostantól ketyeg, hanem a felfüggesz­téstől. A játékostól még január elején vettek mintát a Magyar Antidopping Csoport szakem­berei, abból derült ki, hogy tiltott szert fogyasztott. A „Puha vagy, Sofi!” rigmus helyébe a sopánkodás és a hümmögés lépett, ő pedig a plexin kívül találta ma­gát. Mivel az eltiltás hatálya augusztus 15-én szűnik meg, tulajdonképpen elég olcsón megúszta. Az elmarasztaló bejelentésnek jelen helyzet­ben örülhet is, hiszen okul­va belőle új erőre kaphat a székely hokis, és ha beindul, ismét csak bottal üthetik a nyomát. Bízzunk abban, hogy a jövőben a sikerek doppingol­ják majd! ladanyi@kelet.hu Európa átlaga fölött a magyar gazdaság Budapest. Az Európai Bizott­ság (EB) gazdasági előrejelzése szerint az EU egészét tekintve a GDP-növekedés előrelátha­tólag az idén és jövőre stabilan 1,9% körül marad. Az EB elem­zésében az áll: Magyarorszá­gon 2016-ban 2,0%-ra lassult a gazdasági növekedés, de a lakossági fogyasztásnak és az újra növekvő beruházási te­vékenységnek köszönhetően ismét felgyorsul (2017: 3,6%, 2018:3,5%). MTI Nem foglalkozik eltávolításának okával, módjával Washington. Rövid levelet írt az amerikai Szövetségi Nyo­mozó Iroda (FBI) minden dolgozójának James Comey, a hatóság Trump elnök által váratlanul leváltott vezetője, melyben az amerikai értékek és az amerikaiak biztonsá­gának további megvédésére kéri korábbi beosztottjait. Azt írja, sem kirúgásának okával, sem módjával nem fog foglal­kozni. „Remélem, hogy önök sem” - teszi hozzá. mti Jean-Claude Juncker fotó:afp „Sohasem voltak másodosztályú tagállamok” Bukarest. Sohasem voltak másodrangú tagállamok az Európai Unióban, sem olyanok, amelyeket „hátra­hagytak” - jelentette ki Jean- Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke csütör­tökön Bukarestben, a román törvényhozókhoz intézett be­szédében. A bizottság elnöke Románia uniós csatlakozásá­nak tizedik évfordulója alkal­mából érkezett munkalátoga­tásra Bukarestbe. mti Moszkva új embert küldene Washingtonba Moszkva. A moszkvai diplo­máciai tárca az állami duma elé terjesztette Anatolij Anto­nov külügyminiszter-helyet­tes kinevezését Oroszország washingtoni nagykövetsé­gének élére - közölte csütör­tökön a Kommerszant című napilap és az Interfax hírügy­nökség. A jelenlegi nagykö­vet, Szergej Kiszljak 2008 óta áll az egyesült államokbeli orosz diplomáciai misszió élén. mti Lázár János: a demok­rácia kiteljesülhet a nemzeti konzultáció­ban. BUDAPEST. A nemzeti konzultá­ciót érő kritikák a demokrácia lényegét nem értő álláspon­tok, hiszen a konzultációban a demokrácia teljesedhet ki - mondta Lázár János Miniszter- elnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájé­koztatóján, az Országházban. Több mint 1,2 millió A tárcavezető kiemelte: a kor­mányzás helyes módja, ha két választás között is kikérik az emberek véleményét egy- egy fontos ügyben. A nemzeti konzultációra még soha ennyi ember nem válaszolt, mint most, eddig 1,276 millió em­ber mondta el véleményét, ami példátlan véleménynyil­vánítást jelent -jelentette ki. Lázár János kitért rá: a minap egy uniós fejlesztési Lázár János fotó: mti dokumentum szövegébe is szág szerint minél kevesebbre beletették, hogy az EU jövő- van szükség, annál jobb, ezért je azon múlik, hogy mennyi vétót emelt a dokumentum migráns jön ide, de Magyaror- ellen. A jövőben is, amikor az EU azzal próbálkozik, hogy különböző dokumentumok­ban legitimálják a bevándor­lást, az ellen Magyarország fellép - közölte. „A kvóta helytelen” Arra is kitért, hogy szerinte a héten kezdődött kvótaper tétje, hogy ha a magyar par­lamenttől, kormánytól és az emberektől megvonják a jo­got, hogy meghatározhassák, az ország területén ki él, ki tartózkodhat, azzal a magyar államiság és szuverenitás alapjai kerülnek veszélybe. Elmondta: Magyarország álláspontja szerint a kvóta helytelen dolog, sikertelen ügy, a gondok megoldására a helyes válasz nem a kvóták bevezetése, ezért „semmi­lyen kvótát nem fogadunk el”. Magyarország nem mig- ránsok támogatására akarja költeni az adófizetők pénzét, hanem a magyar családok, fiatalok támogatására - kö­zölte. MTI Nemzeti konzultáció: soha ennyien nem válaszoltak még Röviden lmp. Az LMP szerint a Kle- belsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a semmire fi­zetett ki 900 millió forintot, amikor egy európai uniós tá­mogatás részeként megvett egy mai napig nem használt számítógépes programot, ál­lította Hadházy Ákos - az el­lenzéki párt társelnöke. MSZP. Nyakó István, az MSZP sajtófőnökének közlése sze­rint az MSZP a jövőben nem nyilatkozik a „Fidesz pártsaj­tójának”, csak a „független magyar sajtónak”. Az ellen­zéki politikus az Echo Tv-t, az Ml-et, a Tv2-t, az Origót, a Pestisrácok.hu-t, a 888.hu-t, a Magyar Időket, a Lokált, a Ripostot és a Magyar Hírlapot nevezte a Fidesz-pártsajtó ré­szeinek. JOBBIK. A Jobbik az MKB Bank tulajdonosváltásának körül­ményeit vizsgálná a parla­ment gazdasági bizottságá­nak következő ülésén. Volner János, az ellenzéki párt frak­cióvezetője jelezte, kezdemé­nyezik Matolcsy György jegy­bankelnök és Balog Ádám, az MKB vezérigazgatója meghí­vását a testület ülésére. „Magyarország véleménye: a migráció rossz dolog” Belsőellenőrzés hosszabbítva BRÜSSZEL. Az Európai Unió Tanácsa engedélyezte a schengeni övezeten belül ideiglenesen bevezetett ha­tárellenőrzések hat hónapos meghosszabbítását szükség esetén. A testület szerint az érintett tagállamok a lehet­séges alternatív intézkedések megvizsgálását követően, ki­vételes eszközként és szigorú feltételek mellett alkalmaz­hatják ezt. Ez az osztrák-ma­gyar, az osztrák-szlovén, a német-osztrák, a dán-német szárazföldi határt, a Német­országba kompjáratokat üze­meltető dán kikötőket, a déli és nyugati rendőrségi körzet­ben található svéd kikötőket és az Öresund hidat, a Dániá­ba, Németországba és Svédor­szágba kompjáratokat indító norvég kikötőket érintik, mti Ezt Szijjártó Péter fo­galmazta meg az uniós tagországok külügyi vezetőinek tanácskozá­sa után. Brüsszel. Magyarország vé­leménye szerint a migráció „rossz dolog”, mivel az el­múlt időszak tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a migráció­nak egyebek között komoly biztonsági kockázatai vannak - mondta Szijjártó Péter kül­gazdasági és külügyminiszter Brüsszelben, az európai uni­ós tagországok külkereske­delmi kérdésekben illetékes minisztereinek csütörtöki ta­nácskozását követően. Hoz­zátette, hogy a készülő eu­rópai fejlesztési stratégia két pontja is „lopakodó módon” a bevándorlást pozitív szín­ben próbálja feltüntetni, ezen túlmenően pedig minden tag­államot arra akar kötelezni, hogy erről így gondolkozzon. Magyarország csak akkor fogadja el a fejlesztési kon­szenzust, ha az világossá teszi és elismeri, hogy kizárólag az Európai Unió tagállamainak jog- és hatásköre eldönteni, hogy milyen migrációs poli­tikát kívánnak folytatni. To­vábbá akkor, ha az nem akarja arra kötelezni a tagállamokat, hogy másként gondolkodja­nak a migrációról és segítsék elő a migrációs folyamatokat - szögezte le. Inkább a saját tartalék A miniszter elmondta, vita van arról az unióban, hogy pozitív-e vagy negatív a legá­lis migráció gazdasági hatása. Ezzel kapcsolatban hangsú­lyozta: Magyarország úgy véli, hogy mindaddig, amíg Európa több országában is je­lentős munkanélküliség van, az európai gazdasági politi­káknak arra kellene fókuszál­niuk, hogy az unió a meglévő munkaerő-tartalékot hasz­nosítsa az európai gazdasági fejlődés érdekében. mti Szijjártó Péter Cecília Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztossal beszélget Brüsszelben május U-én fotó: mti/szabó árpád ■ Zarándoklat Nagyváradig A négynapos gyalogos zarándoklat résztvevői Gyomaend- rőd közelében május 11-én. A Szent László-év programjaihoz kapcsolódó, 110 kilométeres zarándoklat május 14-én érkezik meg Nagyváradra, László király 1192-es szentté avatásának helyszínére. fotó: mti/lehoczky Péter Harminc óra vita a jövő évi költségvetésről Egyeztetnének a hűségidőről BUDAPEST. Iparági egyeztetést sürgetnek a távközlési szolgál­tatók a hűségidő rövidítésének tervéről, mivel véleményük szerint hátrányosan érintené a fogyasztókat, ha a hűségidő két évről legfeljebb egy évre csökkenne - nyilatkozta az MTI-nek a Vodaífone, a Tele- nor és a Magyar Telekom. Az elektronikus hírközlésről szó­ló törvényhez a maximális hűségidő csökkentésére két kormánypárti képviselő nyúj­tott be módosító javaslatot, az indoklás szerint a fogyasztók kiszolgáltatottságának csök­kentése érdekében. mti BUDAPEST. Az Országgyűlés jövő héten kezdődő hatnapos ülésén kezdi tárgyalni a 2018- as költségvetésről szóló javas­latot. A képviselők összesen 30 órában fejthetik ki vélemé­nyüket a kormány tervezeté­ről, ami mellett terítékre kerül a kabinet adócsomagja is. A 2018-as költségvetés ál­talános vitája szerdán kez­dődik. Az általános vita a nemzetgazdasági miniszter 40 perces előterjesztői nyitó­beszédével indulhat, amit az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnö­keinek 30-30 perces felszóla­lásai, majd a frakciók vezér­szónokainak szintén fél-fél órás beszédei követnek. A képviselők szerdán további közel 10 órában, csütörtökön 14 órában, pénteken pedig to­vábbi négy órában fejthetik ki véleményüket a büdzséről. Varga Mihály nemzetgaz­dasági miniszter a munkából élők költségvetésének nevezte a jövő évi költségvetést, ami­kor átnyújtotta a tervezetet Kövér László házelnöknek, mti Devizaárfolyam (2017.05.11.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 310,58 -0,62 USA dollár 285,49 -0,78 Svájci frank 283,28 -1,14 Angol font 368,68 -2,24 Román lej 68,23 -0,22 Ukrán hrivnya 10,80 -0,02 Horvátkuna 41,85 -0,08 Lengyel zloty 73,67 -0,17 ♦ http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom