Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-10 / 107. szám

2017. MÁJUS 10., SZERDA KILÍT Takaros tájakon tekeregnek a túrázók Kerékpáros örökségtú­ra a középkori templo­mok útján a reformáció emlékévében. NYÍREGYHÁZA. Sokan meglo­vagolják a reformáció 500 esztendős évfordulóját. E tettre tökéletesen alkalmasak a drótszamarak is: kerékpár nyergébe pattanva lehet be­barangolni a Felső-Tisza-vidé- ket szervezett keretek között június 3-4-én. Díszes szószékek és karzatok- A félezer éves évforduló­hoz illeszkedik „A középkori templomok útja - Reformáció örökségtúra”. Ötszáz eszten­dővel a lutheri tanok kihir­detése után is itt állnak élő bizonyítékai a középkor és az újkor művészeti együttha­tásának, amelyek a Felső-Ti- sza-vidék káprázatos közép­kori templomaiban öltenek testet - fogalmazott Demeter Zsuzsa szervező. A reformáció művészeti örökségéből kétségkívül az egyik legkiemelkedőbb ér­téket a berendezési tárgyak képviselik. A legtöbb gyü­lekezet a XVIII. század vé­gére erősödött meg annyira, hogy a már helyreállított templomában díszes szó­széket vagy karzatot tudott A túrára bárki jelentkezhet A nagy érdeklődéssel várt kerékpártúrát az SZSZBMFÜ Nonprofit Kft. és a keretein belül működő Europe Direct Tájékoztatási Központ szer­vezi. Jelentkezni május 15-éig a dzs@szszbmfu.hu e-ma- il-címen, vagy a 30/466-5274- es telefonszámon, esetleg személyesen, a Nyíregyháza, Benczúr tér 7. szám alatt le­het. felállítani. Elsősorban a refor­mátus templomokat jellem­zik az igen látványos, sokszor tanítói céllal készített, festett mennyezetek, amelyek közül ebben a régióban kiemelke­dik a csengeri, a gyügyei, a sonkádi, a gacsályi, a csen- gersimai, tákosi református templomok kazettás meny- nyezete. A templomok a közép- és kora újkorban nemcsak be­lül, hanem kívül is festettek voltak. Ennek legszebb pél­dáit Márokpapin, Csarodán, Vámosatyán és Sonkádon lehet látni. A kerékpártúra során garantált az esztétikai élmény. km Arculatformálás Több olyan zsinatot is tartottak ezen a vidéken, amely formálta a magyar- országi reformáció teológiai arculatát. Legjelentősebb az 1576-ban meg­rendezett csengeri zsinat, amely elfogadta a Méliusz Juhász Páter által összeállította „csengeri hitvallást”. A kisszekeresi templom is a középkori templomok útján található FOTÓ: CSUTKÁI CSABA A nap babái A tunyogmatolcsi Ba­rát Anett 2016. szep­tember l-|én született. Édesanyja: Szűcs Zsuzsanna, édesapja: Barát András. A nyíregyházi Ferencz Marcell 2016. július 17-én született. Édes­anyja: Ferenczné Izsó Szilvia, édesapja: Ferencz Ferenc. A magyi Tóth Noel István 2016. december 21-én született. Édesanyja: Tóthné Mitruska Alexandra, édesapja: Tóth István. Zsófia 2017. február 23-án született. Édesanyja: Jávor-Buk­ta Katalin, édesapja: Jávor István. A nyíregyházi Kazár Amira2016. november 17-én született. Édes­anyja: Kazár-Gombos Adrienn, édesapja: Kazár Viktor. A porcsalmai Móré Hanna 2017. január 28-án született. Édesanyja: Turánszki Klára, édesapja: Móré Sándor Zsolt. Küldjön nekünk babafotót! Kedves Szülők, Rokonok! A család életének egyik legnagyobb eseménye a gyermek születése: öröm hírül adni, beszélni róla! A Kelet ahhoz kínál ingyenes segítséget, hogy a baba érkezéséről minél többen értesüljenek. Ehhez küldjék el címünkre a gyermekről készült fotót és a szükséges információkat, aztán figyeljék a Keletet, ahol hamarosan megjelenik. Töltse fel a baba fotóját a digitális Kelet oldalán: www.kelet.hu/babafoto vagy küldje el levélben szerkesztőségünk címére: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. Orvosi misszió Malawiban A mesebeli Afrikában sok helyen élnek puritán módon fotó: nyéki zsolt Az orvosok tiszteletdíj nélkül, szabadságuk terhére vállalták a kari­tatív munkát. Budapest. A Magyar Afrika Társaság égisze alatt immár 15. alkalommal küldik ki az or­vosi missziót, amihez ezúttal a Victofon Kft. (amely a hazai hallásellátás mellett kiemelt figyelmet fordít a kevésbé szerencsés helyzetben lévők megsegítésére) mint kiemelt együttműködő partner is csat­lakozott.- Ebben az évben Malawi­ra, a több mint 16 milliós or­szágra esett a választás, ahol mindössze egy fül-orr-gégész van. A misszió keretein belül az orvosok elsősorban fülmű­téteket.fognak végrehajtani - újságolta Orbán Farkas Donát, a társaság marketingvezetője. A Magyar Afrika Társaság tavaly ünnepelte fennállá­sának 10. évfordulóját. Mára Közép-Európa legnagyobb nemzetközi segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó nonprofit ernyőszervezetévé vált. A társaság zászlóshajói elsősorban az orvosi és hu­manitárius segítségnyújtás­ra kidolgozott és koordinált missziók és programok. A Magyar Afrika Társaság eddig 14 sikeres orvosi misz- sziót küldött Afrika számos országába (Kongói Demokra­tikus Köztársaság, Mali, Ma­dagaszkár, Uganda, Malawi, Guinea), melynek keretében több mint három tucat magyar orvos és egészségügyi szak­ember közel 40 000 betegnek nyújtott orvosi ellátást. KM *> Csehországba kirándultak a záhonyi pedagógusok A záhonyi középiskola pedagógusai, óraadó tanárai és szakatkalmazottai Prágában, Karlovy Varyban és Lednicén töltöttek el hosszabb időt csapatépítő jelleggel. fotó: birke anikó hirdet-'-. IVtl99C 11 19. HETI VÁRHATÓ FŐNYEREMÉNY: 32 millió EURÓ* • MOTTÓ ÖSSZEG ,m „ ♦ ♦ ♦ ♦ -8 ♦ * A ♦ * ^F -*■ + ■+ + -•■ S ■ I,* - *—J - '' # " * " ■ y m.- 11 l m B ^♦ ♦ -A ♦■* ♦ Bt * * -*■ ♦ ■ H J mm?, ­§g|B« „ .XK * ^ ♦ ♦ ♦ .♦ JK. - - a * »hbh , , . . ^ . A .M. * ~ A-» — .A. -A ♦♦♦♦♦♦ *■ M - A ’ * y * * ■ * * T * ’ V * ' w * * ^F ■* * ♦ * -^F * * w * * M - - A "w * ~ w * * m * * # * * -w * ♦ m ♦ ♦ ♦ ♦ a ♦ * B ♦ -* -* * -» -Ä- ♦ ♦ B - -»-A * ■» -A . ♦ A ♦ ♦ -A ♦ ♦ -^HHflBB ♦ ♦ A ♦ ♦ ♦ ♦ SB B ................. A -# B * * A * * A * * 1 * ♦ ^B ' Játssz lottózóban, interneten vagy Okoslottón!

Next

/
Oldalképek
Tartalom