Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-29 / 99. szám

2017. ÁPRILIS 29., SZOMBAT KELET A fekete mezes Tigers győzelemre készül FOTÓ: SIPEKI PÉTER Vasárnapi sasvadászat amerikai foci. A képlet egy­szerű. Amennyiben a Nyír­egyháza Tigers vasárnap be­húzza a hazai meccsét, akkor már elődöntős a Berénysport Divízió II-ben. A megfiatalí­tott, újjászervezett nyíregy­háziak eddigi két meccsüket megnyerték. Vasárnap a kétszer vere­séget szenvedett Budapest Eagles II. lesz az ellenfél. A zárókörben, május végén Da- bason szerepelnek a nyírsé­giek, amennyiben itthon „le­vadásszák” a Sasokat, akkor a három győzelem már elődön­tőt érhet. A lelkes hazai szur­kolók buzdításával sikerülhet is a vasárnapi győzelem, km Komoly mezőny Nagyhalászban Magosi Norbert és Taba­ka József is bizakodik a salakmotoros-EB-elő- döntő előtt. salakmotor. Miként arról már beszámoltunk, május első napján a Nagyhalász Speed­way Ring ad otthont a salak­motoros egyéni Európa-baj- nokság egyik elődöntőjének. A találkozón végül tíz nemzet képviselteti magát (Lengyel- ország, Dánia, Finnország, Svédország, Ukrajna, Bulgá­ria, Németország, Szlovákia, Csehország és Magyarország), hazánkat Tabaka József és Ma­gosi Norbert képviseli főver­senyzőként, a tartalékok Ko­vács Roland és Fekete Sándor lesznek. Az első három továbbjutó Az idei Európa-bajnoki kva­lifikációs sorozat négy elő­döntővel indul, a magyar- országi helyszín mellett az ausztriai Mureckben, az olaszországi Terenzanóban és a franciaországi Lamothe Landerronban rendeznek vi­adalt. Nagyhalászból a legjobb három vaspapucsos, míg a további viadalok első négy Magosi Norbert (fehér sisakjelzés) a beállításban, Tabaka József (kék) a jó startban bízik fotók: pusztai Sándor helyezettje jut a horvátorszá­gi Goricanban megrendezen­dő challenge-be. A horvátok versenyzője, Jurica Pavlic Nagyhalászban indult volna a selejtezőben, ám a korábbi Európa-bajnok visszalépett a megmérettetéstől, miután szabadkártyásként ott lesz a Stadion Mileniumban a chal- lenge-en. A helyére a lengyel Pawel Przedpelski került. A nemzetközi szövetség illetékesei újítással álltak elő erre az idényre. A selejtezők­ben a 20. futam után nem ér véget a viadal, rendeznek egy úgynevezett „last chance” (utolsó esély) etapot, ahol a 4-, az 5-, a 6. és a 7. helye­zett méri össze az erejét. A futam tétje nem más, mint a challenge-be jutás, egyedül Nagyhalász jelent kivételt, itt a futamgyőztes nem főver­senyzőként, hanem első szá­mú tartalékként lesz részese a goricani derbinek.- Komoly a mezőny, de bi­zakodó vagyok és szeretnék tovább jutni. A riválisok zöme a lengyel ligából érkezik ko­moly technikával. Nekik a pá­lya lesz ismeretlen, de néhány kör alatt megismerhetik. Úgy vélem, a beállítás döntő lehet, ezért igyekszünk majd a leg­hatékonyabb megoldást meg­találni - vélekedett a honi ob nyitányát nyerő, a Speedway Club Gyula SE színeiben ver­senyző Magosi Norbert.- Nagyon erős mezőny gyűlik össze Nagyhalászban, ezért óriási küzdelem lesz. Bevallom, még egyetlen ver­senyen sem sikerült gyorsnak lennem ott, ám mindent el­követünk, hogy ez most meg­változzon!- Nagyon pici a pálya, ne­héz előzni rajta, éppen ezért „rágyúrok” a startokra, mert lényegében az indulások mindent eldöntenek majd. Lesznek nemzetközi klasszi­sok, de nem feltartott kézzel megyek Nagyhalászba, küz­deni fogok, mindent elköve­tek a minél jobb helyezésért - nyilatkozta Tabaka József, a Debrecen Speedway SE salak­szórója. Vasárnap ingyenes edzés A verseny hétfőn 14 órakor kezdődik, vasárnap délelőtt fél tizenegytől rajtol a hivatalos edzés, amelyet belépő nélkül lehet megtekinteni, hbn-km A végleges Startliste 1. Miien Manev (Bulgária)________ 2. Janusz Kolodziej (Lengyelország) 3. Magosi Norbert (Magyarország) 4. Patrik Búri (Szlovákia) 5. Rasmus Jensen (Dánia) ____ 6. Andrij Karpov (Ukrajna) 7. Patrick Hougaard (Dánia) ______ 8. Valentin Grobauer (Németország) 9. Mikkel Bech Jensen (Dánia) 10. Pontus Aspgren (Svédország) _ 11. Tabaka József (Magyarország) 12. Hristo Hristov (Bulgária) ______ 13. Przemyslaw Pawlicki (Lengyelország) 14. Josef Franc (Csehország) _________ 15. Tero Aarnio (Finnország) _________ 16. Pawei Przedpelski (Lengyelország) Tartalékok: 17. Kovács Roland (Magyaror­szág), 18. Feketj^ándor (Magyarország) A nyolcadik húsz kilométeres aranyra hajt Máté Az idő csak másodla­gos lesz a békéscsabai országos bajnokságon. atlétika. Az idei első ver­senyére készül Helebrandt Máté, a Nyíregyházi Sport- centrum gyaloglója. A nyír­egyházi olimpikon évkezdése gondokkal teli volt, szeren­csére ez már a múlté. Csütör­tökön érkezett haza Tatáról, a többhetes edzőtáborozást csak a húsvét szakította meg. Vasárnap Békéscsabán rende­zik a 20 kilométeres bajnok­ságot, amelyen Máté címvé­dőként indult.- Jól sikerült az edzőtáboro­zás, ám a sok kihagyás miatt még nem vagyok csúcsformá­ban. Kicsit izgulok is, hiszen legutóbb tavaly szeptember­ben versenyeztem. Józsi bá- val úgy véljük, hogy vasárnap nem érdekes az időeredmény, csak a helyezés. Mert termé­szetesen szeretnem megsze­rezni a nyolcadik bajnoki ara­nyat a húsz kilométeren - így Helebrandt Máté. Előrelépett a negyedik helyre Pokrovenszki József tanít­ványának Vecsernyék Bence lehet az ellenfele. Versengé­sükben remélhetőleg döntő lesz Máté világversenyeken szerzett rutinja. És egy jó hír. Kiderült, hogy a 20ll-es, ostravai utánpót- lás-Eb-n az aranyérmes orosz versenyző doppingolt, így ki­zárták, ezzel Máté a negyedik helyre lépett elő. km-ml 2017. április 29., szombat e DUNA 05.50 Hajnali gondolatok 05.55 Rome Reports - Vatikáni híradó© 06.20 Magyar elsők Magyar ismeretterjesztő so­rozat 06.35 EuropeS 06.55 Kenő© 07.00 HÍRADÓ-Ml-7.00 0720 Család-barát 08.55 Kék tengerméty © Olasz kalandfilm 10.35 Világörökség Portugá­liában Portugál dokumentumfilm­sorozat 11.00 Noé barátai 11.30 Térkép 12.00 Déli harangszó HD 12.00 HÍRADÓ-Ml-12.00 12.45 A világ tetején - A Tlbetl­fennslk© Kínai dokumentumfllm-so- rozat 13.40 Hazajáró 14.10 Magyar Krónika 05.15 A szépség és a szörnye­teg® Amerikai misztikus krimi­sorozat 06.00 Astro-Viláe 07.00 TV2 MATINÉ rajzfilmek 08.30 Maci Lad® Amerikai rajzfilm-sorozat 08.45 Tom és Jerry gyerekshow® Amerikai rajzfilm-sorozat 09.15 Popeye, a tengerész® Amerikai animációs film 09.30 Trendmánia® stllusmagazin 10.00 Babavilág® magazinműsor 10.35 Ízes élet® gasztromagazln 11.05 Otthontérkép® ingatlan-magazin 11.40 Poggyász® utazási magazin 12.10 SzÉpftök© ingatlan-magazin Férfias játékok® Jack Ryan fél életét azzal töltötte, hogy terrorakciókat elemzett, tit­kosszolgálatok lépéséit figyelte. A CIA után most nyugodtabb életre vágyik. 21.10 14.40 Fel a fejjel® Magyar filmvígjáték 1625Tóth János® Magyar sitcom 17.00 Gasztroangyal® 18.00 HÍRADÓ-Ml-18.00 18.35 Szerencseszombat ® 19.30 Nászok ásza® Amerikai filmvlgjáték 21.10 Férfias játékok® Amerikai játékfilm 23.05 Kenó® 23.10 ölni kíméletesen ® Amerikai bűnügyi film Jackie Cogan a maffia profi behajtóembereként egy nagy összegben látszott Illegális pó­kerverseny eltűnt nyeremé­nyének nyomába ered. Azt a pénzt kell előkerítenie, amit egy magas tétekben látszott. a maffia által biztosított pó­kerbajnokságról rabolt el há­rom balfék. 00.45Azén'56-om© 01.00 Nászok ásza® 02.35 Hazajáró Papás-Babás® Riley úgy dönt, hogy megkeresi az igazi apját, ám hamarosan kiderül, hogy két jelölt is szóba jöhet. Bonnie randizni hívja Tucker apját, hogy egy kicsit lazítson a... 20.05 13.30 Paula és a vadállatok © 14.00 Kortárs gyerekversek és dalok 14.02 A nagy ho-ho-ho horgász 1-ll.sorozat 14.10 Taton ka történetei © 1420 Tatonka történetei © 15.30 Dzsungelbanda - Mentés indull © 17.00 DISNEY JUNIOR 17.50 Aladdin© 18.10 Szófia hercegnő 3. évad © 18.35 ESTI MESE 18.50 Tashl© 19.05 Caillou-V. évad 19.25 Peppa malac 19.30 Peppa malac 20.05 Papás-Babás III.évad© 20.30 Papás-Babás III.évad© 21.00 Én vagyok Ittl ® 22.35 MR SzJmfonlk a Müpából - Magashegyi Underground: Szimfonikus remix® 00.15 Fesztivál Stage Pass © 01.15 Emésztő megszállottság ® 02.50 Én vagyok Ittl® 0420 Fesztivál Stage Pass © Beépített tu>- ® A CIA egyik legjobb ügynöke egy küldetés során olyan információk birtokába kerül, mellyel képes le­het megfékezni egy nukleáris há­borút, ám mielőtt ezt... 21.50 16.05 Újra a pályán® Amerikai vígjáték 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 18.50 Fókusz Plusz® Magazin 1920 Winnetou - Az utolsó csa­ta® Német kalandfilm 21.50 Beépített tudat® Amerikai akciófilm 00.05 Az elnök zsoldosa 2.: Vég­veszélyben® Amerikai akciófilm Az iraki terrorista. Rashid a dzsihad nevében véres terror- támadásokat követ el a vi­lág több városában, köz­tük az Egyesül t Államokban Is. Az orosz kormány arról tá­jékoztatja az amerikai elnö­köt. hogy nagy mennyiségű plutónium tűnt el a raktárai­ból. Matthews elnök felkészül a legrosszabbra, és amint vár­ta, Rashid hamarosan benyújt­ja követeléseit. 02.05 Odaát® A Föld úti ® Cypher Raige parancsnok távol­létében a fia, Kltal már szinte fel­nőtt. A hosszú szolgálatból haza­térő parancsnok kiruccan vele az űrbe, hogy jobban... 21.00 12.45 Monk-Flúgos nyomozó® Amerikai kri mivlgjáték-so- rozat 13.45 Doktor House® Amerikai orvos-sorozat 14.45 My Girt 2.-Az első Igazi kaland® Amerikai romantikus vígjáték 16.50 Megtört szívek® Török filmsorozat 18.00 Tények 18.55 Mindent bele, flúkl © Olasz akcióvigjáték 21.00 A Föld után© Amerikai akció sd-fi 23.15 Torta® Angol-amerikai krimi 01.30 Psych-Dilis detektívek® Am.i krimivigjáték-sorozat 0220 Különvélemény® Amerikai sorozat 03.00 Végzetes bizonyíték ® Amerikai filmsorozat 03.45 Monk-Flúgos nyomozó® ■4 06.00 Híradó 08.25 Profit7 09.00 Hírek 0935 Világ 10.00 Hírek 1035 Esély 11.00 Hírek 12.00 Déli harang- szó 12.01 Híradó 13.00 Híradó 13.30 Hírek 13.35 Summa 14.00 Híradó 14.30 Hírek 1435 Élő egyház 15.00 Híradó1530 Hírek1535 Esély 16.00 Hírek1635Világ T7.00 Hírek T735 Itt­hon vagy! 18.00 Híradó 19.00 Hírek 19.05 Summa 1930 Híradó 21.00 Híradó 2125 V4 Híradó 21.30 Világ- híradó 22.00 HÍRADÓ 23.00 Híradó 2320 Angol nyelvű hírek 2330 Né­met nyelvű hírek 23.40 Orosz nyelvű hírek2350 Kínai nyelvű hírek 00.00 Himnusz HD 00.05Záróhiradó 0825 Magazin Jövünk 0855Maga­zin Szabadidő0925 Magazin Bringa- sport 09.40Játékoskijáró1050For- ma-1 - Orosz Nagydíj Szabadedzés 3. (élő) 12.05 Magazin WTCC túraau­tó 1230 Magazin FIFA Vb 13.00 Ma­gazin 13.30 Összefoglaló 13v40 For- ma-1 (élő) 1525 K&H női kézilabda li­ga: Éld - Győri Audi EID KC mérkőzés (élő) 1750 OTP Bank Liga: Újpest FC - MTK Budapest labdarúgó mérkőzés (élő) 20.00OTP Bank Liga: Videoton FC-DVSC labdarúgó mérkőzés (élő) 2230GÓÓÓI! (élő) 23^0 Összefogla­ló a nap eseményeiből 00.00Tenisz - ATP World Tour250 Series Hungarian Open - Budapest Felvételről 4 5.00 BBC Our World ism ©530 BBC Hard Talk 6.00 Globál ism 630 Eu­rópai híradó ism 7.00 Híradó730 So­roló 8.00 Csörte ism 9.00 Egyene­sen ráadás 10.00 Híradó 11.00 Ga­rázs 11.30 Ázsia ism 12.00 Híradó 1230 Felfedező 13.00 Civil Kaszinó 14.00 Sznobjektlv ism © 15.00 Hír­adó 1530 Lapzárta ism 16.00 Fő- szerkesztők klubja.hu Ism T7.00 Hír­adó 1730 Napról napra 1&00 Kép­regény 19.00 Híradó 19.30 Célpont ism 20.00 Panaszkönyv 21.00 Ri­asztás ism © 22.00 Híradó 2230 Látótér ism 23.00 Szabadfogás Ism © 0.00 Panaszkönyv ism 1.00 Csűr­te ism 200 Felfedező ism 230 Soro- ló ism 3.00 Garázs Ism 06.00Televlziós vásárlás 09.00 Vük 2 - Kis Vük ® Magyar animációs film 1025 Ágyúgolyófutam 2. © Ame­rikai akcióvigjáték 12.35 Fél-profi © Amerikai vígjáték1425 Kerge kacsák © Amerikai vígjáték 1625 Nicsak, ki beszél még! © Amerikai vígjáték 18.00 Tökös csaj © Amerikai vígjá­ték 20.00 A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége © Amerikai kalandfilm 2320 Kopp-kopp® Amerikai thriller 0120 Éberség ® Amerikai thriller 03.00 Rém sötét vidék ® Ameri­kai thriller l7Ki 1'. .1 07.15 Minden kutyaamennybejut© 08á0 A dzsungel könyve ©09.00A dzsungel könyve © 09.30 A dzsun­gel könyve © 09.55 H20: Egy víz­csepp elég © 11.00 Parányi varázs­lat © 1255 Fehér szépség © 14.00 Álom és szerelem: Rosamunde Pilcher ©16.00 Született feleségek © T7.00 Született feleségek @18.00 Gyilkos­ság baráti körben @20.00 Poirot: Az ellopott gyilkosság © 22.05 A sejt ® 0025 Poirot: Az ellopott gyilkos­ság© 1411] 07.00 Aranyláz a Bering-tengeren 08.00 Az alkukirály 08.30 Az alku- király 09.00 Angliai raktárvadászok 0930Anglia! raktárvadászok 10.00 Kanadai raktárárverések 1030 Ka­nadai raktárárverések 11.00 Amcsi benzinfálók 12.00 Aranyláz a Bering- tengeren 1100 Aranyláz Alaszkában 14.00 Az alaszkai vadon gyermekei 15.00 Óriásvonatok 16.00 Óriásha­jók építői 17.00 Devonport 18.00 Ext­rém vasútvonalak Ausztráliában 19^0 Kamionos krónikák20.00 Karmo­sok 21.00 Egy megaieptér élete 22.00 LOT 2100 Kincsvadászok a kígyók szi­getén 00.00 Bear Grylls 01.00 Szu­perképességek nyomában 5.05 Műsorajánló 5.10 Hazahúzó 555 700-as klub © 625 Új mezőgazda- sági magazin 7.00 ATV START regge­li politikai és közéleti vitaműsor 820 START plusz 10.00 A nap híre 10.25 Egyenes beszéd 11.30 Csatt politikai vitaműsor Rónai Egonnal 1225 Kő­bánya híradó 13.00 Henrik angyalai 15.40 Egy kívánság © 16.10 Az első 48 óra után®17.00 Hazahúzó 1745 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 1815 Fórum 18A5 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 19.10 Időjárás-je­lentés 19.15 Havas a pályán közéle­ti vitaműsor Havas Henrikkel 2030 Columbo: Gyönyörű® 2150 Csisztu 2422.40 Dumakabaré®2355 Épí­tészet mesterei építészeti magazin- műsor 00.00 ATV Híradó 030 Vi­dám vasárnap 06.00 Televíziós vásárlás 09.00 Spongyabob Kockanadrág 12.00 Egy kis Mennyország ©Amerikai vígjáték 14.05 CSI: A helvszlnelők © Ameri­kai-kanadai krimisorozat 15.05 CSI: Miami helyszínelők © Amerikai kri­misorozat 16.05 CSI: Miami helyszí­nelők © Amerikai krimisorozat 17.05 Barátság extrákkal®Amerikai-angol vígjáték 19.15 Négy karácsony@Ame- rikai romantikus vígjáték 20.50 Be­épített szépség © Amerikai-ausztrál akcióvigjáték 23.00 Majd elválik © Amerikai romantikus filmdráma 01.15 CSI: A helyszínelők © 02.10 CSI: Mia­mi helyszínelők © 03.05 CSI: Miami helyszínelők© f+TkYfll 07.00 Vetítő kisfilmek a múltból © 07.30 Híradó 08.00 Szieszta szóra­koztató magazin © 08.30 Sziesz­ta Plusz szórakoztató magazin © 09.00 Hiregyháza közéleti magazin © 09.30 Rá-adás © 10.00 Nyír­egyháza MJV közgyűlésének közvetí­tése 12.15 Képújság 18.00 Hét hírei 1830 Szieszta szórakoztató maga­zin © 19.00 Szieszta Plusz szórakoz­tató magazin ©1930Wtftő kisfilmek a múltból © 20.00 Vetftő kisfilmek a múltból®2030 Kult-Óra koncert © 2130 Hét hírei 22.00 Vizit egész­ségügyi magazin © 22.30 Rá-adás ©23.00 Képújság 7.00 Party zóna@730 Híradó 800 Víg-kend © 830 Híradó 9.00 Víg­kend © 9.30 Híradó 9.55 Sport- szelet © 1025 Képújság 17.30 Víg­kend ©18.00 Kölcsey Krónika - he­ti események visszatekintője 1825 Vlg-kend © 19.00 Kölcsey Krónika 1930Aszcendens®195535perc® 2030 Kölcsey Krónika205535 perc ©2130 Film: A kőszívű emberfiái © 00.10 Himnusz 00.15 Képújság É+i t i\ iHM 0800A lány, akk majmok neveltek © 09.00Serengeti ® 10.00 Serengeti ©11.00 A jövő gépei ©1200 Garázs varázs®13.00Géniusz®14A)0 Sza­badok szigete © 15.00 Pusztuló je­len, vészes jövő © 16.00 Pusztuló je­len, vészes jövő©17.00 Szomjas Föld © 18.00 Áttörés a jövőbe © 19.00 Kezdetek: Az emberiség útja®20.00 Kezdetek: Az emberiség ú tja@21.00 Géniusz® 22.00 Explorer® 23.00 Atlantsznyomában©01.00 Cenzúra nélkül®02.00Zsamokok®02v48 Zsarnokok © 03.36 Amerika legke­ményebb börtönei ® 0424 Ameri­ka legkeményebb börtönei ® 6.00 Szombat reggel közben: 6.01 Hírek Sport. Időjárás. 6.06 Szombati imádság630 H!iek7.00 Krónika 730 Hírek800 Hírek 827 Hősök naptára 830 Hírek 832 Napi Opera 833 Eu­rópai idő 9.00 Hírek 9.07 Kabaréma­tiné 9.30 Szellem a fazékból 10.00 Szombat délelőtt 11.00 Hírek 1200 Déli harangszó 12.01 Krónika 1222 Sportvilág1230Történet hangszerel­ve 1100 Hírekl3.07 Kabaré 14.00 Hí­rek 14.06 Világóra 1432 A tudomány hangjai 15.00 Hírek 15.07 Időt kérek 16.00 Szombat délután 17.00 Hírek 17.06 Jelenlét 17.30 Krónika 17.50 Sportvilág1756 Hősök naptáral800 Hírek 18.06 Sportvilág1830 Hatá­rok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sport­világ 20.00 Hírek 20.06 Családi sáv 21.00 Hírek. Lottó. KENÓ 21.04 Rádió­szfnház22.00 Krónika2220 Sportvi­lág 2230 Esti séta 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.07 Kabaré ____________ M' 0.00 Himnusz 0.02 Éjszaka Petőfi­vel 800 Hlrpercek 815 Hétvége Pe­tőfivel Műsorvezető: Péczeli Dóra 7.00 8.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 9.00 10.00 Hírek Időjárás Közlekedésll.00 Hírek Időjárás. Közlekedésll.02 Sport­hírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 1203 Petőfi 40-es Műsorvezető: Szil­ágyi Zsolt110014.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl5.00 Hírek. Időjárás Köz- lekedésl800 Hírek. Időjárás Közleke­dés 16.02 Sporthlrekl6.03 Hétvégén eszembe jutottál Műsorvezető: Sipos Dávid Günther 17.00 Hírek. Időjárás. KöztekedésT7.02 SporthlrekiaOO Hí­rek. Időjárás Közlekedés 18.02 Sport­hírek 19.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Rontom Bon­tom Műsorvezető: Meggyesl Gábor és Peter Sharp20.00 Hírek. Időjárás Köz- lekedés20.02 Sporthírek 21.00 Hírek. Időjárás Köztekedés2200 Hírek Idő­járás. Közlekedés 0620 Trendközeiben 0650 Will és Grace © 08.10 Jóbarátok © 08.40 Jóbarátok © 09.10 Stfluspárbaj La­katos Márkkal 10.15 Stfluspárbaj la­katos Márkkal 1120 Stíluspárbaj la­katos Márkkal 11.55 Batman amerikai akciófilm ©1430 Stuart Little kisegér német-amerikai vigjáték®16.15 Férj és férj amerikai vígjáték ® 18.35 Kis- anyám - Avagy mostantól minden más amerikai vígjáték © 21.00 Beépített szépség 2.: Csábítunk és védünk ame­rikai vígjáték ©23.00 Exek az éden- ben valóságshow ex-faktorral 00.05 Exek az édenben valóságshow ex- faktorral 01.10 Batman amerikai ak­ciófilm© A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni. Sport 11 CXZ3 KLUB 04.15 Gálvölgyi-show© Paródiashow 04.45 Győzike© Reality komédia 06.05 Top Shop 06.35 Kölyőkklub© 10.05 Teleshop 10.55 Családom és egyéb ember­fajták® Amerikai vígjátéksorozat 11.20 Brandmánla® Márkákról, hirdetési iparról, nézői szokásokról, trendekről 11.50 Bringasáv® Kerékpáros magazin 12.25 Fitt Mánia® Fitt-magazin 12.55 Autogram® Autósmagazin 13.30 Randi Taxi® Nagy változások, nagy talál­kozások 14.00 Őszinte Ingatlanos ® Heti ingatlanmagazin 14.35 Nevelésből elégséges @ Amerikai vígjátéksorozat 15.00 Érintés® O2 06.00 Untl kalandjai 06.05 Süni és barátai 06.10 A Kiscsacsl kalandjai I. So­rozat 06.15 Frakk, a macskák réme II. Sorozat 0625Teletablk 06.40 Teletablk 06.50 MilO 07.00 Milo 07.05 Milo 08.30 DISNEY JUNIOR 0920 Aladdin® 09.40 Szófia hercegnő 3. évad © 10.10 M2 MESEMOZI 11.30 A kis herceg legújabb ka­landjai© 11.50 A kis herceg legújabb ka­landjai© 12.15 Az Ifjú Robin Hood kaland­jai© 12.30 Az Ifjú Robin Hood kaland­lal© 12.40 Rozsdalovag© 12.55 Rozsdalovag© 13.10 Irány Okidol© 13^0 Irány Okidol ©

Next

/
Oldalképek
Tartalom