Kelet-Magyarország, 2017. április (74. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-24 / 94. szám
2017. ÁPRILIS 24., HÉTFŐ KELET Szolgáltatás 13 KOS Ne utasítson el egy ajánlatot csak azért, mert isme03.21. -04.19. rétién területen kellene helytállnia! Gondolja át, mely tapasztalatait hasznosíthatja majd és kihez fordulhat tanácsért, ha mégis elakadna! _ ______ QIKA Amikor elmondja a véleményét, nem csak az a lényeg, 04 20 -05 20 mit mond, de ahhoz, hogy el is fogadják, fontos a hogyan is. Az őszinte szavak lehetnek ugyanis élesek, amik megsebzik a másik fél szívét. IKREK Kimerült, ezért nehezen tud kiállni a véleménye mel05 21 -06 21 lett' Inkább hagyja, hogy a másik félnek legyen igaza, csak ne kelljen veszekednie. Járja a saját útját, de ha akadályokba ütközik, kénytelen segítséget kérni. Nem éppen tökéletesek a körülmények, On mégis úgy dönt, elindul a választott útján. Ne másokat okoljon, 06.22. -07.22. ha apályokkal találkozik. Próbálták figyelmeztetni, hogy ha vár még egy kicsit, könnyebb dolga lenne. , Legyen egy terve, amit követhet, ellenkező esetben OROSZLÁN könnyen eltévedhet abban az útvesztőben, amibe 07.23. -08.22. kerül. Váratlan események és ismeretlen akadályok teszik próbára a türelmét és a kitartását. ________ ) « Érdemes ezen a napon figyelmét a környezetében 5ZUZ élőkre fordítani. Nyitott új kapcsolatok kiépítésére és 08.23. -09.22. értékes emberek veszik körbe. Felismeri, kik közelítenek Önhöz érdekből. Először dolgozza le a hátralékait! Terveket szövöget- MÉRLEG hét, talán éppen azok adnak majd lendületet, de a 09.23. -10.22. tettek mezejére addig ne lépjen, amíg akadnak olyan feladatok, melyekjó ideje elintézésre várnak! Ha valamivel elégedetlen, még nem jelenti azt, hogy SKORPIÓ az egész életét gyökerestől kell megváltoztatnia. Ke10.23. -11.21. resse meg inkább azokat a pontokat, amin érdemes lenne javítani, figyelmét ezekre fordítsa! _ VannalToIyan napok, amikor semmi nem sikerül. NYILAS ilyenkor próbál kevesebbet vállalni és összpontosítani 11.22.-12.21 arra, amit nem lehet elhalasztani. Még így is becsúsznak olyan hibák, melyeket máskor könnyedén elkerül. BAK Ne rontson ajtóstól a házba, adjon időt a másik 12 22 -01 20 félnek, hogy ő is felkészülhessen arra, ami Önökre vár! Egy kínos beszélgetés eredménye nagyban függ attól, mennyire tudnak higgadtak és megértőek maradni. \/Í7ftwTn Nem a gyengeség jele beismerni, ha segítségre szorul. 1 VIZONTO Most egy olyan akadályhoz érkezett, mely meghaladói .21 —02.18. ja a képességeit, mégis elbizonytalanodik, hogy ezt felvállalhatja-e. _________________ | Próbál egy kis színt vinni a szürke hétköznapba, de HALAK nehéz úgy, ha tele van kötelezettségekkel. Amíg *02.19.-03.20. ugyanis azokat nem intézi el, képtelen teljes figyelmét az új kihívásokra fordítani. Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás dija: 4-75 Ft/perc (bruttó) | ÁPRILIS 21., PÉNTEK 1,4,13,14,20,2 5,26,36,38,53, 54,56,57,62,65,70,73,78,79,80 ÁPRILIS 22., SZOMBAT 1,11,12,15,22,25,28,33,35,49, 50,51,52,57,61,63,68,70,71,72 ^®IÁJ© SORSOLÁS: 2017. ÁPRILIS 22. 47,48,56,67,90 Joker: 644012 Telitalálatos szelvény nem volt, a 4 talála- tosra 2.466.690, a 3 találatosra 26.310, a 2 találatosra 1705 forintot fizetnek. QRSbS) SORSOLÁS: ÁPRILIS 23. 4,7,14,22,32,40 6 találatosra 1.571.704.395, az 5 találatosra 250.070, a 4 találatosra 6110, a 3 találatosra 1510 forintot fizetnek. i&Jgt 2017. április 22. E hétre érvényes határszám 38. A nyerőszámok húzásl sorrendben: 61,32,62,4,1,26,48,63,33,28,34,65, 68,6,39,16,22,13,51,46,41,69,56, 43,14,71,11,19,47,21,73,54,50,2, 37,40,59,24,42,70 Az első képet a 19. kisorsolt nyerőszám után érték el. Az első keretet a 27. kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort (telitalálat) a 40 kisorsolt nyerőszám után érték el. Nyereményösszegek: Luxor telitalálat 1 darab 7 320 950 forint, első keret 1 darab 1045 850 forint, Első kép 10 darab 78 440 forint, Keret 21 darab 99 605 forint, Kép 7112 darab 1655 forint. A következő heti sorsolás határszáma a 39. Az adatok tájékoztató jellegűek! Nyeremények A Ford VAGÉP autós ajándékot nyerte: Babják Péter, Mezőladány. Az elmúlt hét sudokunyertese: kezdő: Batár Miklósné, Méhtelek; haladó: Józsa Béláné, Fehérgyarmat. A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a rejtveny@kelet.hu cimre várjuk. Sudoku 94. feladat Kezdőknek, 94. Haladóknak, 94. Megfejtések, 83. számú feladat Kezdőknek Haladóknak A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1 -tői 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlenegy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (94-99.) ragasszák egy levelezőlapra, és juttassák el szerkesztőségünkbe (4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvény helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2017. május 4. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük. Rejtvény A megfejtéseket 2017. május 4-éig lehet beküldeni. Kérjük, a levelezőlapra ragasszák fel az e heti hat rejtvény számát, a Kelet-Magyarország-logót, valamint írják rá telefonszámukat. A jó megfejtést beküldők között Ford Vagép autós ajándékot sorsolunk ki. A megfejtéseket a Kelet- Magyarország (Rejtvény) Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.4400 Pf. 25. vagy a rejtveny@kelet.hu címre küldhetik be. I GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET. A 1OO Éves Patika Nyíregyházán u | a Hatzel tér 1. szám alatt állandó s I gyógyszertári ügyeletet tart. ____ Hívjon minket! KELET Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Csáki Alexandrát. Hétköznap 9-17.00-ig. Tel.:+36-30/474-5884, Időjárás április 24., hétfő idojaras.szon.hu Országos előrejelzés y ___ .1 °r 13 °C Ma már kellemesebb időben lesz részünk. Gyakori napsütés mellett, gyenge záporeső már csak a Nyírségben, valamint a nyugati határszélen fordulhat elő, másutt egyáltalán nem várható csapadék. Fokozatosan déliesre fordul a légmozgás, és mérsékelt marad. Megyei előrejelzés Megyénkben ma reggel változóan felhős lesz az ég, futó zápor, sőt elvétve hózápor is kialakulhat. Napközben napsütés és felhősödések egyaránt várhatók, tevábbra is előfordulhatnak szórványosan gyenge záporok. Az esti órákban csapadék már sehol nem hullik, éjszakára pedig kiderül az ég. Hideg lesz a hajnal. Vízhőmérséklet Duna 10-11 °C Velencei-tó 9°C Tisza 5-11 °C Fertő 8°C Balaton _ ___B’C Tisza-tó___I41:C Tengerek Antalya 19 °C Cote d'Azur 17 °C Bibione 13 °C Kréta ________]7^C Costa Braya 16 °C Split _________18 °C Európai városok időjárása Kassa 10 °C Bécs _________15 °C Eperjes ______9^C Grác_________15 °C Terebes 10 °C Pozsony 14 °C Ungvár 11 °C Prága 14°C Munkács 11 °C Berlin ________13 °C Beregszász 12 °C München 19 °C Szatmárnémeti lOfC Frankfurt 17 °C Nagyvárad 12 °C Róma ________19 °C Árad ____ 12 °C Párizs________17 °C Temesvár 12 °C Madrid 26 °C Kolozsvár 11 °C London _______16 °C Vízállás Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -154 cm, apad, a mederteltség 12%, vízhőfok 7,5 C-fok, Tivadarnál -162 cm, apad, 12%, 7,7 C-fok; Vásárosnaménynál -27 cm, árad, 18%, 7,8 C-fok; Záhonynál -128 cm, árad, 21%, 5,8 C-fok; Dombrádnál 112 cm, árad, 32%, 6,6 C-fok; Tiszabercelnél 311 cm, árad, 45%, nem mérik; Tokajnál 473 cm, árad, mederteltséget nem mérik, vízhőfok 9,4 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -20 cm, apad, 11%, 8,7 C-fok; a KR ASZNA Ágerdőmajornál 207 cm, apad, 39%, 9,2 C-fok; a TÚR Garbolcnál -40 cm, apad, 14%, 9,2 C-fok. Évforduló Kísérleti állatok védelmének világnapja A világon évente mintegy 100 millió állaton végeznek kísérleteket, amelyek 63 százaléka hadászati célokat szolgál. Vagép © KELET MAGYARORSZÁG Megfejtendő": El kell ott vesznie...Ujházy László gondolata a feladványban olvasható Mai horoszkóp-----------------------------------------------------------^--------------------------------------------------------------------;----------------Náunan Hétfőn reggel váltó- rí Napközben napsütés Az esti órákban csai'fr ' zóan felhős lesz az ég, és felhősödések r padék már sehol nem Napkelte: Holdkelte: GYÖRGY, DEBÓRA futó zápor, sőt elvétve 1 egyaránt várhatók, , hullik, éjszakára pedig 05:22 04:37 További névnapok: ^ § hózápor is kialakulhat. J továbbra is előfordul- p| ~: kiderül az ég. Hideg Napnyugta: Holdnyugta: Simon Györgyi Bonifác % hatnak szórványosan lesz a hajnal. 19:31 16:55 Csaba,’Egon, Melitta. ’ REGGEL DELBEN gyenge záporok. ESTE KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT %> %*C, % *=£-i°c 11 °C 3#c19°C 8°c21°C iooc22°C 9°c14°C Erős szél, változó Napos, kora-nyá- Még meleg marad Borult, esős, hű- Erős északi szél, felhőzet, zápor, riasan meleg idő, az idő, de felhősö- vös idő valószínű, borult ég, eső, zivatar. élénk szél. dik, elered az eső. hideg. tVRÖAAl MíTEOHOlOCUW SZOLOiUl , EMS JEWS ... www.eumet.hu Napsütés es felhősödések, futó záporok. Ma 1°C 13 °C ImnroCC71im Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István tistvan.forionarussmedia.hu). Főszerkesztő: Nyéki Zsolt fzsolt.nvekiakelet.hu). Sportszerkesztő: Mán László (laszlo.maniakelet.hu) Terjesztési vezető: Tóth István ( istvan.toth@kelet.hu ). XlUfJl c33tu,u Értékesítési vezető, szerkesztő: Varga Zsolt (zsolt.vareaákelet.hu). Marketingvezető: Márton Vivien (viven.martnnarussmedia.hu). Technikai vezető: Ifj. Dankó Mihály (mihalv.dankoarussmedia.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható mm _ ■ __ telefonszámon, vagy e-mailen: reklamacioakelet.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 2890 forint, negyedévre 8470 forint, fél évre 16 550 forint, egy évre 31 990 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510. telefax: 06-42/501-970, e-mail: hirdetesigkeiet.hy M r"| E* 2 apróhirdetés feladása telnfnnnn: fifi-qn/fín 3-604 (a hívás dija 500 Ft+áfa - hruttó 635 Ft/perc -. mely az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen.: n ierneten: http://hirdetes.kelet.hu/ ____ I Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510. telefax: 06-42/501-973. E-mail: keletakelet.hu Kiadja a Russmedia Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Hírügynökség: MTI. Lapunk eladott példányszámát (TTVmti rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Russmedia Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133-2058. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor (tibor.duboczkiarussmedia.hu). Megjelenés száma: 2017/94. www.russmedia.hu -----.A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes ...... __c7 tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos MŰI —x4 károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal. typnm-««a polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak." EE33BÍ