Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-08 / 57. szám
ndenMől KELET Z017. MÁRCIUS 8., SZERDA . ■ 1 S':,X Jegyzet Hoványi Péter Mamutcsemege Úgy félünk a genetikailag módosított élőlényektől, mint elődeink a tűztől, de a technológia közben rohamléptekkel fejlődik - régóta génmanipulált baktériumok termelik a cukorbetegek számára az inzulint, manapság pedig már léteznek fluoreszkáló díszhalak és emlőjükből gyógyító tejet csepegtető nyulak is. Hazánkban tiltott a génmanipulált növények szabadföldi termesztése; bizonyára megalapozottak az élelmiszer-biztonsági aggályok, de a támogatók érveit is nehéz figyelmen kívül hagyni: szerintük a betegségeknek, aszálynak ellenálló növényfajták oldják majd meg túlnépesedő, melegedő Földünk élelmezési problémáit. Egy újságíró persze nem tehet igazságot a szakértőket is megosztó géntechnológia kérdésében, de van egy részterület, aminek feltétel nélkül szurkolok. A legfrissebb hírek szerint a siker kapujában jár a mamut feltámasztását célul kitűző kutatócsoport - ezalatt a Nyíregyházi Állatpark a hideg égöv állatainak otthont adó létesítményt tervez, amelyben a jégkorszak faunáját is bemutatják majd. Remélem, az állatpark fejlődése ugyanolyan töretlen lesz, mint a géntechnológiáé, és megérem, hogy mamutot etethetek a sóstói fák között. peter.hovanyi@kelet.hu Szigorúbban és száz százalékon árverezhetnek BUDAPEST, Az eddigieknél szigorúbb feltételek mellett, az ingatlan becsértékének száz százalékán lehet ezentúl árveréseket tartani - többek között ezt tartalmazza a bírósági végrehajtásról szóló törvény kedden elfogadott módosítása, KDNP-s kezdeményezésre. Egy év sikertelen árverezés után is csupán a becsérték 90 százalékán lehetne elárverezni a végrehajtás alatt álló ingatlant. MTI Áldozatvédelmi krízisközpontot hoz létre az igazságügyi tárca Budapesten. Szakemberek napi 24 órában segítik majd a hozzájuk fordulókat - közölte az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár kedden. Vízkelety Mariann elmondta: a tervezett központ az áldozat- védelmi stratégia része, amelyet részben azért alakítanak ld, mert januártól a tárca gyakorolja a szakmai irányítást az áldozatvédelem felett. Tarlós István fotó: afp A 2006 előtti szerződések a kérdésesek Budapest. Tarlós István szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásról szóló jelentésében megfogalmazott legsúlyosabb észrevételek, amelyek felvethetik az uniós támogatás visz- szafizetésének lehetőségét, lényegében még a 2006-os választások előtti időszakra vonatkoznak. A főpolgármester kedden az ATV Start című adásában beszélt erről. MTI Országossá terjesztik a szűrést BUDAPEST, Az idén ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten. Balog Zoltán azt mondta, a kormány célja az egészségben megélt életévek számának növelése, a megelőzhető, korai halálozás csökkentése. MTI Nem tehették ünneppé, de legalább pihenőnap Balog Zoltán: mindenkinek jó, hogy munkaszüneti nap lesz a nagypéntek. BUDAPEST, Mindenkinek jó az, hogy Magyarországon lesz még egy munkaszüneti nap, a hívőknek és a nem hívőknek, a katolikusoknak és a reformátusoknak, a fiataloknak és az időseknek, de a családoknak és az egyedülállóknak is - hangsúlyozta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki képviselőként előterjesztője volt az erről szóló, kedden elfogadott törvényjavaslatnak. Megengedhetjük magunknak Balog Zoltán a 98 százalékos többséggel, nem szavazat nélkül elfogadott előterjesztésről annak elfogadása után tartott budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: „megengedhetjük magunknak, hogy legyen Balog Zoltán egy plusz pihenőnap”, az ország gazdasági erősödése ezt lehetővé teszi. FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI Szimbolikusnak nevezte, hogy képviselőként Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is a javaslat előterjesztői között volt. A politikus a döntést fontos lépésnek minősítette Magyar- ország keresztény kulturális alapjainak helyreállításában. Megjegyezte, ugyanakkor: a kormány ugyan ünneppé nem tudja tenni ezt a napot, de pihenőnappá igen, lehetőséget biztosítva azon közösségeknek, amelyek ünnepelni szeretnének. Nem okoz problémát Kérdésre azt mondta: a kormány álláspontja a munkaszüneti napok számának növelésével kapcsolatban a gazdasági minisztérium számításai alapján az, hogy az nem okoz problémát a gazdaságban. Példaként hozta a mozgó ünnepeket, amelyek egyes években hétvégére esnek, olyankor pedig többet dolgoznak az emberek. mti Röviden imp. Az emberek számára fontosabb lett volna, ha a szenteste napját tölthetik munka nélkül - közölte az LMP országgyűlési képviselője, Iko- tity István azt követően, hogy az Országgyűlés megszavazta a nagypéntek szabaddá tételét. JOBBIK, A Jobbik az állambiztonsági múlt nyilvánosságát sürgeti, lengyel mintára készített lusztrációs javaslatát a héten benyújtja az Ország- gyűlésnek - közölte Mirkócz- ki Ádám, a párt szóvivője. Fidesz, Kosa Lajos, a Fi- desz-frakdó vezetője a határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításáról szóló törvénymódosításról hangsúlyozta: szerintük az elfogadott szabályozás megfelel az uniós jognak, a szabályozással eleget tesznek Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek. együtt. Elfogadhatatlannak tartja az Együtt, hogy a Ház „drákói szigort” vezetett be az eddig is súlyos idegenrendészeti eljárásokban, például azt, hogy a menedékkérőket kérelmük elbírálása alatt elzárásra ítélik, fogva tartják. Plusz egy év az iskolában BUDAPEST, A kormány támogatni fogja a plusz egy év, azaz a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetését, de pontosan be kell mutatni, hogy az az elvárt célokat hogyan szolgálja - közölte Palkovics László oktatási államtitkár a köznevelési kerekasztal keddi ülése után sajtótájékoztatón Budapesten. Jelezte: a kilenc évfolyamos iskola ütemezése a köznevelési kerekasztal feladata lesz. Hozzátette: a plusz egy év az óvoda és az iskola közé épülhetne be, felette az iskolarendszer nem alakulna át. Kérdésre válaszolva közölte: pontosan be kell rtiutatni, hogy ez az elvárt célokat miként szolgálja, lesz-e megtérülése. MTI Szigorítják a jogi határzárat Az Országgyűlés támogatta a belügyminiszterjavaslatát. BUDAPEST, A jogi határzárat szigorító módosításokat fogadott el kedden az Országgyűlés a kormányjavaslatára. Személyesen, a tranzitzónában Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését 138 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 6 - LMP-s és független képviselők által leadott - nem ellenében, 22 - zömmel szocialista - tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A parlament döntésével kiegészítette a menedékjogi törvényt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre vonatkozó eljárási szabályokkal. így ilyen időszakban menedékjogi kérelmet alapesetben a menekültügyi hatóság előtt személyesen, kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia. Ezt a helyet ez alatt az idő alatt csak kifelé - vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé - hagyhatja el. Gyorsítják az eljárást azzal, hogy a menedékkérelem elutasításával szembeni felülvizsgálati kérelmet a döntés közlésétől számított három napon belül kell benyújtani a menekültügyi hatóságnál, amely azt szintén három napon belül megküldi a bíróságnak. A menekültügyi hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján megszüntetheti az eljárást, ha a menedékkérő írásban visszavonja kérelmét, megtagadja a nyilatkozat- tételt, ujjnyomatának, arcképmásának rögzítését megakadályozza vagy elhagyja a tranzitzónát. A megszüntető végzéssel szemben nincs lehetőség fellebbezésre. A törvénymódosítás azt is tartalmazza, hogy a személyes meghallgatást az eljáró bíróság a tranzitzónában vagy távközlő hálózaton keresztül tartja meg. Rögzítették: a menedékkérőnek a további jogorvoslattal nem támadható döntés közlése után el kell hagynia a tranzitzónát. MTI © Orbán Viktor: Ostrom alatt állunk A migrációs áradat csak lelassult, de nem ért véget, „ebben a pillanatban is ostrom alatt állunk” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a határvadászképzés második és harmadik ütemében kinevezett tiszthelyettesek ünnepélyes eskütételén. A felvétel az eskütétel előtt készült. FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD <§> Március 8-a: nemzetközi nőnap A Nyolc Boldogság Közösség apácái a fővárosi Örökimádás templomban. 1911-ben ünnepelték meg először a nemzetközi nőnapot, amelynek időpontja 1913 óta március 8. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés. Az MTI ebből az alkalomból adta közre ezt a fotót. fotó: mti/kallos bea Százmilliárd a bölcsiprogramra CSORNA, Mintegy százmilliárd forint áll rendelkezésre bölcsődék és óvodák fejlesztésére, létrehozására különböző pályázatok keretében - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériuma család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Csornán. Novák Katalin hangsúlyozta: 2018 év végéig ugyanis minden olyan településen kötelező lesz a bölcsődei ellátás biztosítása, ahol legkevesebb negyven háromévesnél fiatalabb gyerek él vagy legalább öt család igényli az ellátást. MTI Jelentős sikernek tartja a Paks II. engedélyét BUDAPEST. Jelentős sikernek nevezte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter egy sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva a Paks II. beruházás brüsszeli engedélyezését, és elmondta, az idén 99,7 milliárd forintot állított be a kormány a beruházás előkészítésére a költségvetésben. Ha ennél nagyobb lenne az összeg, a kormány saját hatáskörében, a tartalékok terhére rendezné a többletkiadásokat, az idei költségek döntő részét hazai forrásból finanszírozzák majd - fejtette ki. Elmondta: a brüsszeli döntés után Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel konzultált, kiderült, Lázár János azzal számol, hogy már az idén mintegy 200 milliárd forint kiadás merülhet fel a Paks II-vel kapcsolatban. Ha ez valóban így alakul, akkor a forrásokról gondoskodnia kell a kormánynak, vagy a költségvetés tartalékaiból, vagy az. orosz hitel esetleges igénybevételével - mondta Varga Mihály. mti Devizaárfolyam (20.17.03.07.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 309,57-0,06 USA dollár 293,04 +0,99 Svájci frank 288,68-0,74 Angol font 357,60-0,48 Román lej 68,25-0,04 Ukrán hrivnya 10,87 +0,05 Horvát kuna 41,79 +0,05 Lengyel zloty 71,80-0,02 0 http://www.szon.hu Valutapiac. További Információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB