Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-04 / 54. szám

881776 2017. MÁRCIUS 4., SZOMBAT Megyei tükör 5 KELET Megyei csodáink tárháza Megyei értéktár hu­szonegy új szereplőt választottak be az örökséggyűjteménybe. anarcs. - A legutóbbi ülés után is az egyik frissen bevá­lasztott érték otthonában, a nyíregyházi Kodály-iskolá- ban, a Cantemus Kórus szék­helyén találkoztunk a sajtó képviselőivel. Hagyomány­teremtő szándékkal tartjuk tehát az aktuális beszámolót az anarcsi Czóbel-kúriában. Végigkísértem a megújulás folyamatát, s úgy gondolom, ettől méltóbb helyszínt ne­hezen találtunk volna az új megyei értékek ismertetésé­re. Bevallom, mindenképpen szerettem volna bemutatni az épületet, amibe mostanra ismét élet költözött - árulta el Baracsi Endre. Tovább bővül a lista Az anarcsi Czóbei-kúria mellett február végén bekerült a megyei értéktárba Kéry Péter filmalkotása és a tarpai- Huszonegy új értékkel bő­vült február végén a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár, ezzel hetvenhárom épített és természetes kör­nyezeti, valamint kulturális örökség szerepel a listán. Természetesen ez korántsem egy végleges szám, továbbra szárazmalom is is azon dolgozunk, hogy mi­nél több érték kapjon helyet a gyűjteményben, hiszen megyénk számos csodával rendelkezik. Azon munkál­kodunk, hogy legyenek olyan hagyományaink, melyeknek helye van a Nemzeti Értéktár­ban, esetleg a Hungarikumok között is - mutatott rá a me­gyei közgyűlés alelnöke. Kellemes, vidéki környezetben- Az önkormányzat és az itt élő emberek nagyon régóta vágynak arra, hogy olyan állapotba kerüljön a kúria, ahogyan azt a régiek meséi­ből megismerhettük. Éppen ezért nagy örömmel fogad­tuk a kormány segítségét, az pedig, hogy sikerült úgy helyreállítani az épületet, hogy bekerülhetett a megyei értéktárba, külön kitüntetés számunkra - mondta el la­punk érdeklődésére Kalinák József János. A község pol­FOTÓK: KM gármestere hozzátette: a Czó- bel-kúria az anarcsiak mellett a turisták, irodalmárok, ter­mészetkedvelők számára is olyan látogatási központ lesz, ahol órákat tölthetnek majd el a kellemes, vidéki környe­zetben, és megismerhetik a j régebbi, kisnemesi életforma egyes részleteit. km-csa Olyan álla­potba került a kúria, ahogyan azt a régiek me- séibőlmeg- f ismerhettük. KALINÁK JÓZSEF ^ VÉW'/w A februári ülésén felveti új megyei értékek Épített környezet: az anarcsi Czóbei-kúria, a cégénydányádi Kölcsey-Ken- de-kúria és parkja, a baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeum, a vásárosna- ményi Tomcsányi-kastély, a nagyari Luby-kastély, a volt járásbíróság épülete Nagykállóban, a nagykátlói református műemléktemplom és a Rákóczi-torony, a nagykállói régi zsidó temető és Taub Elzik Izsák csodarabbi sírhelye, Szabolcs me­gye egykori székháza Nagykállóban, a tarpai szárazmalom. Természeti környe­zet: a Dédai-erdő, a Bockerek-erdő, Nagykálló-Harangod mint jellegzetes nyírségi táj. Kulturális örökség: a Beregi Múzeum mint térségi muzeális intézmény, a Szatmár Táncegyüttes munkássága, a tiszacsécsei Móricz Zsigmond emlékház, dr. Korányi Frigyes munkássága, a Kállai kettős zenéje és koreográfiája, Simonyi József, Nagykálló szülöttjének emlékezete, Ratkó József irodalmi munkássága és közéleti tevékenysége, Kéry Péter Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történelméről, természeti értékeiről, néprajzáról szóló filmalkotásai. Könyvtárosok díjai: várják a jelöléseket nyíregyháza. A Magyar Könyv­tárosok Egyesületének megyei területi szervezete várja a fel- terjesztéseket a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megye Könyvtári Kultúrájáért és a Csendes Já­nos Életműdíjra. Előbbi elis­merésre azok a könyvtárosok jelölhetők, aki hosszabb időn át kiemelkedő tevékenységet végzetek a könyvtári kultúra és szolgáltatás korszerűsítésé­ben és továbbfejlesztésében, utóbbira pedig azok tarthatnak számot, akik aktív könyvtárosi munkájuk befejezése előtt áll­nak vagy már nyugdíjba vo­nultak. Mindazok felterjeszt­hetek a díjakra, akik a megye közművelődési, felsőoktatási és szakkönyvtáraiban, továb­bá a képzőhelyeken dolgoznak vagy dolgoztak, megfelelnek az elvárásoknak és aktívan részt vesznek az egyesület éle­tében. KM Információk A felterjesztés beküldési határideje: március 20. A dijak átadásának időpontja: április 10. (a könyvtárosok világnapja alkalmából) Postacím: Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete, 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2. (a borítékra kérjük ráírni: Könyvtárosi díj) További információ: dr. Bihari Albertné (06/42 598-888) Visszautasítják a minősítést nyíregyháza „A Kölcsey Tár­saság vezetősége megütköz­ve olvasta Takács Péternek a Kelet-Magyarország március 3-ai számában közzétett nyi­latkozatát, és a leghatározot­tabban visszautasítja annak a Kölcsey Társaságot érintő minősítéseit. A legközeleb­bi elnökségi ülés dönt arról, milyen formában és hogyan kíván részletesebben reagálni Takács Péter mégnyilvánulá- saira” - tájékoztatta lapunkat dr. Jánosi Zoltán, a társaság elnöke. Ahogy arról beszámol­tunk, dr. Takács Péter egy csü­törtöki sajtótájékoztatón azt mondta, a társaság felkérésére írt monográfiáját cenzúrázták, ezzel emberileg és szakmailag is megalázták. Bejelentette: a jövőben nem kíván közössé­get vállalni a szervezettel, km “ Helyreállítás A városüzemeltetés kertésztanulói pénteken visszaültették azokat a vi­rágokat, melyeket a közel­múltban gondatlan kezek forgathattak ki a földből. FOTÓ: SIPEKI PÉTER ÁLLÁSBÖRZE Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Tisztelt Partnerünk! A KeletMagyarorszag március 30-án nagyszabású Állásbörzét rendez a megújult Continental Arénában. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkaeröpiaci seregszemléjén a Szeretnénk kihasználni a földrajzi adottságainkat. így a saját felüle­pályát és szakmát választó fiatalok, aktív álláskeresők egy helyen teinken túl nemcsak a hazai tarsmédiáknál (Borsod-Abauj-Zemplén es időben találkozhatnak a munkaadókkal, valamint az oktatással és megye és Hajdú-Bihar megye napilapjai) hanem Romániában es képzésekkel foglalkozó intézmények képviselőivel. Szakmai beszél- Ukrajnában az ottani napilapjainkban és internetes hirportáljainkon getesekkel. programokkal színesítjük a kiállítást és juttatjuk mégtóbb iszon hu. haon hu. boon.huj is népszerűsítjük a kiállítást. így kiemelt információhoz az érdeklődőket. érdeklődésre számítunk a határainkon túlról is. Egyedülálló lehetőséget teremtünk a különböző gazdasági szerve- A kiállítással egy időben jelentetjük meg 100.000 példányban az Ál- zetek cégek vállalkozások, oktatási-képzési intézmények számára. lásborze magazinunkat is. melyben a standot vásárló partnereknek hogy közvetlenül mutatkozzanak be a pályaválasztó fiataloknak és a hirdetési felületet biztosítunk Előfizetőinken túl Nyíregyházán minden potenciális munkavállalóknak. háztartásba ingyen eljuttatjuk az Állásbörze hivatalos kiadványát A KIÁLLÍTÁS IDŐPONTJA: 2017. dWCÍUS 30. helyszíne: Nyíregyháza, Continental Aréna @686 www.szon.hu KELET HIRDETÉS tizennégy év fegyházra ítélték A vádlott és ügyvédje fellebbezést jelentett be, ennek értelmében az ítélet nem jogerős. nyíregyháza. Nem jogerősen tizennégy év fegyházbünte­téssel sújtotta a Nyíregyházi Törvényszék a napokban azt a férfit, aki tavaly júniusban betört egy telephelyre, az őt tetten érő biztonsági őrt kés­sel életveszélyesen megsebe­sítette. Dr. Torna Attila, a törvény­szék sajtószóvivője közlemé­nyében azt írta, a vádlottat aljas indokból elkövetett em­berölés bűntettében találta bűnösnek az elsőfokú bíróság. A férfira mellékbüntetésként tíz év közügyektől eltiltást is kiszabtak, valamint vele szemben elrendelték a Nyír­bátori Járásbíróság által ko­rábban kiszabott, próbaidőre felfüggesztett tíz hónap fog­házbüntetés végrehajtását. A tényállás szerint a vádlott tavaly június 27-én a Nyír­bogát és Nyírbátor közötti TIG-telephelyről elektromos vezetékeket, réztárgyakat és kötésdobozokat akart ellopni. A biztonsági őr azonban tetten érte a férfit, felszólította, hogy maradjon a helyszínen, mert értesítette a rendőrséget. A vádlott megpróbált el­menekülni, a közeli erdőben azonban szembefordult üldö­zőjével és a ruhájából elővett bicskával szívtájékon szúr­ta. A sértett életveszélyesen megsérült, életét a gyors or­vosi segítség mentette meg. A végzés ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, ezért az ítélet nem jog­erős. KM Ahol a segítség természetes Kétszázezer forint ér­tékben kapott gyógyító eszközöket a gyermek- osztály. nyíregyháza. Segíteni jó ér­zés. Hozzájárulni ahhoz, hogy megmentsük valakinek az életét, segítsük a gyerme­kek gyógyulását, ■ r gyógyítását, igazán felemelő. Hiszen ők jelentik a jövőt! Ez vezérelte a HillVital-termé- keket forgalmazó céget is, amikor tavaly év végén úgy döntöttek, adománygyűjtési akciót hirdetnek.- A bevételből mintegy 200 ezer forint értékben ma átadni A részlegen sok eszközre van szükség fotó: pusztai Sándor a Jósa András Oktatókórház Gyermeksürgősségi Részle­gének a mindennapi ellátás­hoz szükséges eszközöket - mondta pénteken Budai Péter természetgyógyász. A csecsemő-pulzoximétereket, gyermek- és csecsemő-vér­nyomásmérőket, inftahőmé- rőket és csecsemőmérlegeket dr. Nagy Rita vette át. A rész­leget vezető főorvos érdeklő­désünkre elmondta: naponta 55-60 kis beteg fordul meg náluk, évente ambulánsán több mint 19 ezer gyermeket kezelnek, míg tavaly fekvőbe­tegként 3000 kicsit gyógyítot­tak, kezeltek a részlegen. Ez nagyon magas szám, így hálá­san köszönnek minden olyan adományt, ami a munkájukat segíti és hozzájárul a gyerme­kek ellátáshoz, mihamarabbi gyógyulásához. km-bm

Next

/
Oldalképek
Tartalom