Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-27 / 72. szám
2017. MÁRCIUS 27., HÉTFŐ 6 Színházi világnap KELET Szerencsés vagyok, hisz az önálló társulat megalakulása óta van bérletünk. A világ nem volt ismeretlen számomra, hisz korábban már szerveztem látogató csoportokat a színházba. Nekem minden előadás ünnep, hisz mindig kapok valami újat, valami csodát. A „játék" magát az életet tükrözi, tanít, megerősít, szórakoztat, s arra a néhány órára elfeledteti a hétköznapok küzdelmeit. Dankó Mihály, lapunk újságírója Mit jelent a színház? Majdnem az egész életemet. Az utóbbi hatvan évben mindent ennek rendeltem alá. Hét évnél többet nem töltöttem el egyetlen táraulatnál sem - itt vagyok Nyíregyházán 36 éve. Magam vagyok immár egyedül ennek a színháznak alapító és örökös tagja. Egyre inkább már visszanézek. Előre a fiatalok tekintsenek! Drukkolok nekik, hogy egyre jobb színházat hozzanak létre, mert a nyíregyházi közönség megérdemli. Bárány Frigyes színművész, a Móricz Zsigmond Színház örökös tagja A színház a mai rohanó világunkban a legfontosabb láncszem a va- <f J lóság és a képzelet között. Álmaink, vágyaink nélkül nem lehet teljes az életünk. A színház ennek a boldogságforrásnak a beteljesülése, mert felráz, megdöbbent, elgondolkodtat, emlékeztet, ötletet ad és élményt nyújt. Mert Shakespeare óta tudjuk, hogy „Színház az egész világ...” Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója A csoda, a titokzatosság, az élmény, a játék, a mosoly és a könny varázslatos világát jelenti nekem a színház, mely tízévesen örökre rabul ejtett. Ma is ugyanazt a feszült várakozást érzem előadás előtt, majd magával ragad, ami a színpadon történik. Hálás vagyok az „önszembesítő”, gondolkodásra késztető darabokért, a „nevetés mellékhatással" járó vígjátékokért, mindazért, amivel a színház egy életet teljesebbé tehet. Bednárik Mónika, lapunk újságírója A színház számomra életforma. Lehetőség, hogy élményt fabrikáljak embertársaimnak. Kínzó kérdéseim felvetésének fő terepe. És szórakoztatás is. Játék, amely sokszor véresen komoly. Felelősség, mert hatásmechanizmusa befolyásoló. Tömegeket képes felemelni vagy pokolra küldeni. A jó színházat csinálóka művészek. A rossz színház művelői, akik művészeknek hiszik magukat. Szeretnék mindig jó színházat nyújtani a nagyérdeműnek! Buzogány Béta színművész, rendező Nem tudom szebben kifejezni, mint ahogy Gyárfás Miklós tette ezt: „Színház csak addig van, amíg az ember hisz a játékban.” Munkácsy Julianna, a Móricz Zsigmond Színház szervezőirodájának vezetője A színház örök játék álom és valóság között. Szeretem' a musical-eket, mert az másfajta kihívás, de Ivó Krobot darabjaiba, a Castel Felice előadásába, a klasszikus színházi darabokba mindig belefeledkezik az ember. Ez a világ, ami időben kicsit visszavisz, lelassít és jó érzéssel tölt el. Áts Zoltán világosító, aki az alapítás, 1981 óta a Móricz Zsigmond Színház munkatársa A színház nekem...? Játszó-tér, bár munkám helye... nem hagy békén, de megnyugtat... és milyen érdekes? Idestova negyven éve léptem be színházi hátsó bejáraton, azóta érzem magam itt biztonságban. Pregitzer Fruzsina, a Móricz Zsigmond Színház művésze ö A színház számomra attól izgalmas, hogy a legmegfog- hatatlanabb, a legegyedibb, az estéről estére változó lélek játszik benne. Minden este más varázslat a színész lélek-kalapjából. Vona Éva, a Lenszlrom Színház vezetője Hát, ezt is megéltük: negyed évszázada, 1992. február 22-én gördült fel először a függöny a Mandala Dalszínházban, és azóta is hűséges hozzánk a közönség. Köszönet az egykori és máig aktív tagoknak, támogatóknak, segítőknek, de mindenekelőtt a nézőknek, akik rendszeresen megtöltik a nézőteret. Bódls Gábor ügyvezető igazgató A színház az éjszakába nyúló próbákat, az izgalommal teli előadásokat és az alkotás örömét jelenti. Színészként és rendezőként is mindig az a fontos számomra, hogy adjak a közönségnek. Ha valamelyik előadásunk után mosolygó vagy töprengő arcokat látok a nézőtéren taps közben, akkor mindig arra gondolok, hogy ezért érdemes volt. És ha mégis felteszik a kérdést: Ugyan, miért csinálod? A válaszom egyszerű: Ezért! Erdős László, a Gondolat Kamaraszínház vezetője A színház egy csodálatos időgép, amelyben időben és helyszínek között utazhatunk előre és vissza, bárhová. Fotósként és magánemberként is időutazásnak éltem meg egy-egy darabot, de megtörtént, hogy fotózni is elfelejtettem, annyira magával ragadott az előadás. A képekkel dokumentáltam, „elraboltam, elraktam” a pillanatokat, melyeket bármikor elő lehet venni. Csutkái Csaba fotóművész Csodálom mindazokat, kik testük játékával nap mint nap másnak születve mesélnek történeteket, kőszfnházban vagy a szabad ég alatt állnak színpadra. Nevettetnek vagy elgondolkodtatnak, a fantáziájukkal a fantáziánknak. László Rita Emőke, a Móricz Zsigmond Színház plakátjainak tervezője WM Fotósként az elmúlt Ww tíz év szinte minden előadását láthattam. Minden alkalom elrepített egy különleges világba, mely hol önfeledtséggel, hol a mélységek megélésével ajándékozott meg. Óriási lehetőség a saját szűrőmön át megmutatni ezt a világot a társulatnak és az újság olvasóinak. Racskó Tibor, lapunk fotóriportere J A színház számomra szent hely. Thalia papjainak és papnőinek tiszteletére szépen felöltözöm, kikapcsolom a mobilomat, és nem csörgők előadás alatt a cukorkás papírral - ennyit adhatok cserébe azért, mert elhitetik velem, hogy lehetetlen nem létezik. Száraz Ancsa, lapunk újságírója asammmmmmummmmmmmmmammmm Már gyerekkoromban is a színházról álmodoztam, pedig még nem is láttam igazi színházat. Ötéves voltam, amikor Vámoso- rosziba elvittek egy utazócirkusz előadására, az számomra már színház volt. Most is azzal a gyermeki rajongással vágyom a színházat, mint akkor. Minden gond és baj elűzője, a művészet temploma, ' melyben okosítunk, elhódítunk, varázsolunk, mindig a 1 nyitottság szellemében, hogy a legfontosabbhoz, a szere- í tett nézőkhöz eljuttassuk az oly áhított katarzist. Nagyon szerencsés vagyok, hogy minden dimenzióját megélhetem, és részt vehetek benne, „nagyobb lánggal égek, ha meggyulladok, színésznő vagyok". Nagyon boldogító, néha nagyon fájdalmas, hűségesen szeretem. Persze, számomra mind közül legfontosabb a Vígszínház. Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója J A színház egy olyan világ, aminek kevesen merik odaadni magukat teljesen, mert félnek, hogy örökre elvesznek a díszletek között. Ezért tiszteljük és rajongjuk annyira a színészeket mi gyáva, hétköznapi emberek, akik néhány óra csodáért jegyet váltunk és ünneplőbe öltöztetve a lelkünket megbújunk a nézőtéren, hogy mint a legnemesebb italt, amiből a kevés is elég, katarziscseppenként vigyük haza magunkban a játékot, az élményt, a misztériumot. Csáki Alexandra, lapunk újságírója Meggyőződésem, hogy a legmagasabb szakmai színvonalon a legszélesebb közönségnek kell előadásokat készíteni. Ezért minden korcsoportot számításba veszünk a bérle- tes-és vendégelőadásoknál: minden évben megrendezzük a Táncfarsangot: nyaranta az év legsikeresebb előadásait kínáljuk a Szabadtéri Színpadon, és mi szervezzük a VIDOR Fesztivált is, amelyen az ország legjobb komédiái versenyeznek egymással. Született nyíregyháziként büszke vagyok, hogy aktív részese lehetek ennek az elképesztően izgalmas játéknak és játéktérnek, amit úgy hívnak: színház. Még pontosabban: a Móricz Zsigmond Színház. Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója fSzámomra a színház sűrített tér és sűrített idő, a boldogság és a szenvedés színtere. Sokszínűén csodálatos, itt játszódik az egész életem. Tíz évvel ezelőtt is szerettem, de másként éltem meg a színházi létet: akkor még nem gondoltam, hogy ennyi mindent ad majd nekem. Kosik Anita, a Móricz Zsigmond Színházművésze vendégkommentár Karádi Zsolt írni vagy játszani? Színházat csinálni vagy színházról írni? Örök dilemma. Aki valaha részt vett abban a semmihez nem hasonlítható folyamatban, amely egy előadás megszületését jelenti; aki küzdött már a szöveggel, a nyelvvel, majd a megformálás ezernyi buktatójával; színészként, rendezőként, dramaturgként, világosítóként, ügyelőként maga is belülről alakította a folyamatot a forgatókönyvtől a premierig; aki képes legyőzni önmagát és átlényegülni valaki mássá; aki naponta ingázott a valóság és a „mintha” világa között; akinek 7 órakor a torkában dobogott a szíve: az tudja csak, miről szól a színház. Aki olvasta tollforgató elődei (és kortársai) írásait megsárgult újságok szakadozott oldalain; aki megilletődve lapozgatta a nagyok, Diderot, Lessing, Sztanyiszlavszkij, Gordon Craig, Bertolt Brecht, Jean Louis Barrault, Eugenio Barba, Eugene Ionesco, valamint Vörösmarty Mihály, Bajza József, Péterfy Jenő, Ambrus Zoltán, Schöpfíin Aladár, Kárpáti Aurél, Kosztolányi Dezső, Illés Endre, Pünkösti Árpád, Móricz Zsigmond, Bálint György, Németh László, majd Koltai Tamás, Sándor L. István, Nánay István, Stuber Andrea, Tarján Tamás munkáit: az tudja csak, mi az írás. És aki láthatta még Gobbi Hildát, Major Tamást, Gábor Miklóst, Sinkovits Imrét, Latinovits Zoltánt, Mezei Máriát, Kállai Ferencet; s aki látta Holl Istvánt, Szigeti Andrást, Kerekes Lászlót, illetve Csorna Juditot, Gazsó Györgyöt; s aki láthatja Bárány Frigyest, Horváth László Attilát, Horváth Rékát, Dézsi Darinkát, Horváth Rékát, Horváth Margitot, Pregitzer Fruzsinát, Gáspár Tibort, Szvrcsek Anitát, Illyés Ákost, Rák Zoltánt, Szabó Mártát, Kuthy Patríciát, Horváth Sebestyén Sándort, Jenei Juditot, Gulácsi Tamást, Széles Zitát, Varga Balázst, Vicéi Zsoltot, Puskás Tivadart, Kosik Anitát, Feliinger Domonkost, Tóth Zolkát, Nyomtató Enikőt, Széles Zitát, Nagyidai Gergőt: az tudja, mi a színház. A színház, amely naponta fölemel, lesújt, megbabonáz, elvarázsol. Megmutatja a bennünk élő szentet. És a gonoszt. Aljosát és Szmergyakovot. Antigonét és Kreónt. Hamletet és Claudiust. A színház: szembesít belső rémeimmel. A másik emberrel. A világgal. A színház: én vagyok. Mindaz, ami voltam. És ami lehetnék. Múltam és jövőm. A színpad, a maga fekete falaival, a nézőtér a bársony székeivel, izzó reflektoraival, lezuhanó és felfutó függönyével, egész abszurd valós-valótlanságával: laboratórium. Műhely. Kórterem. Játszóház. Krematórium. A színház függőséget okoz; drog, veszélyes anyag. Akit beszippant, nem menekülhet, nem lehet nélküle élni, de vele és általa sem; a színház felőrli a színészt. Felőrli, felemészti, de esténként, időlegesen, megváltja. Vagy legalábbis azzal áltatja. Miként minket, nézőket is, akik két-három órára kilépünk minden- napiságunkból, hogy átadjuk magunkat a szemlélt történet figuráinak, velük szenvedjünk, velük bánkódjunk, sírjunk vagy nevessünk. Velük, akik mi vagyunk; belőlünk egy darab. Ha őket figyeljük, magunkat látjuk. Miként ezt felismerte Shakespeare a Hamlet híres egérfogó-jelenetében. És azóta minden este Claudius kirohan, ha Gonzago megölésének előadása közben a gyilkosban felismeri önmagát. „A színház az egyedüli hely, ahol az erényes és a gonosz ember könnyei összefolynak” - mondta Diderot. Ülünk a nézőtéren, figyeljük a sosem-volt emberek soha-el-nem- hangzott párbeszédeit; a színész megjelenít egy nem létező, azaz kizárólag nyelvi formában létező fiktív valakit, akinek testét, lelkét kölcsönzi. Ő ő már, legalább is árra az időre, amíg nézzük. Tudjuk, hogy ő nem ő, amit mond, mégis megrendít bennünket, képesek vagyunk sírni, miközben tudjuk, az egész pusztán illúzió, elpattan, elenyészik, s nem marad belőle semmi. És mégis. Ez a semmi, ez a színházi delej. „A valóságban a világ nagy, én pedig kicsi vagyok - írta egykor Hankiss Elemér -, el vagyok veszve benne. Aztán veszek egy színházjegyet, beülök a nézőtérre, s egyszeriben fordul a kocka: a világ hirtelen összezsugorodik, beszorul a színpad négy fala közé, én pedig mint egy szemlélődő filozófus vagy jósisten, kívülről figyelem, hogy mi történik benne. Mint amikor egy gyerek egy üveggolyót tart a kezében és belelátja az egész világot. Ez az átlénye- gülés a színház varázsának egyik forrása.” A színház egyidős az emberi kultúrával. Azok az időnként meg-megújuló viták, amelyek arról szóltak, szükség van-e rá, meddőnek bizonyultak. Addig lesz, ameddig az ember érdeklődéssel fordul a másik felé: amíg az egyik sorsa és alakja jelentést hordoz a másik számára. Mert a színház: élet. Az élet: színház. Éppen ezért lehetetlen választani; írni vagy színházat csinálni: az „ember tragédiájának”, a lét és a nemlét titkai faggatásának két egyenrangú módja. írni vagy játszani, az itt a kérdés. SZERZŐNK A NYÍREGYHÁZI EGYETEM OKTATÓJA A színház, amely naponta fölemel, lesújt, megbabonáz, elvarázsol. Megmutatja a bennünk élő szentet. És a gonoszt. kelet@kelet.hu
