Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-25 / 71. szám
2017. MÁRCIUS 25., SZOMBAT KELET magmm Műsorváltozás lesz az áramszünet miatt NYÍREGYHÁZA. Az E.ON áramszünetet jelentett be Nyíregyháza több pontján, amely az Országzászló tér 8. szám alatti TIT-székházat, azon belül pedig a Krúdy Gyula Art Mozit is érinti szombaton 7.30 és 16.30 között. Emiatt változtatni kellett a moziműsoron: a Jézus, mobil, fejvadászok és a Stefan Zweig: Búcsú Európától című filmeket aznap nem vetítik. Röviden zárlat. Elektromos zárlat miatt a villamos vezeték kötésénél a tetőgerenda izzott csütörtökön Ópályiban. A mátészalkai hivatásos tűzoltók eltávolították a parázsló részeket, senki sem sérült meg. kiégett. Teljes terjedelmében égett egy tizenkét négyzet- méteres melléképület péntek hajnalban Eperjeskén, a tűzben harminc baromfi elpusztult. Személyi sérülés nem történt. Elismerték a munkájukat FOTÓ: SIPEKI PÉTER Iparosokat tüntettek ki nyíregyháza. A Nyíregyházi Építőpari Ipartestület Elnökségének ünnepélyes ülésén Németh László, az IPOSZ országos elnöke és Hurai Gábor, az ipartestület elnöke kitüntetéseket adott át. IPOSZ-dijat kapott Pastro- vics Zoltán vendéglős, Aranykoszorús Mester fokozatot érdemelt ki Balázs László épületgépész és Topjánszki Irén fodrászmester, ezüstkoszorús mester lett Kovács Károly épület asztalos, valamint távollétükben Terbócs László és Tuza Sándor épületgépészek. KM —e—ti—.»ofUtibí ----------—r Kvízmegfejtés Nevéből következtethetően valamikor a király népei lakhatták. c) Fülpösdaróc A legszatmáribb fanatikus A fáradhatatlan hangulatfelelőst országszerte megsüvegelték már. Nem a Titanic forgatásán készült a fotó, hanem a csengeri futsalosok meccsén fotó: kákos Dávid csenger. A magot gondos kezek elvetették, ami azóta nem csak kikelt, de egyre jobban hajt, s ki tudja, meddig terebélyesedik. A csengeri futsal olyannyira él és virul, hogy a jelenlegi tabellát akár kőbe is véshetnék: az NB II. Keleti csoport felsőházi rájátszásában az élen várhatják a folytatást. A helyi kemény mag (konyhanyelven: köménymag) hangadója az a Szatmári Attila, aki olykor annyira felhevült és átszellemült, hogy az őt nem ismerők féltik a bátor mozdulatsora miatt, amit a karzaton művel.- Azért én sem most jöttem le a falvédőről! Nem őrültem meg, kibiztosítom magam, csak az messziről nem látszik. Úgy állok a korlát legszélén, mintha leesnék, de ez egyszerűen képtelenség, mert a lábamat alul bebiztosítom. Aztán pedig jöhet minden, ami a csövön kifér - lebbentette fel a fátylat a szurkolási koreográfiájáról Szatkó. Sokan becézik így a Csenger Futsal Fanatic frontemberét, aki civilben huszonegy esztendeje látja el a szertárosi teendőket.- Volt már nálunk több NB I-es csapat. Játszott itt az utánpótlás-válogatott is. Jó érzés, amikor ismerősként köszönnek ki a vehdégek a pályáiról: „Szevasz, Szatkó!”. Amikor Veszprémben voltunk a kupameccsen, kikaptunk, mégis- A foci szeretete nálam alap. Mivel szeretek hangoskodni a sportszerűség keretein belül, egyértelmű volt, hogy a kispályások mellé állok teljes mellszélességgel. Régebben a kézilabdások meccsein edződtem, most már viszont a futsal a fő csapásirány. Ezekért a játékosokért, ezért a közönségért, ezért a közegért megéri lelkesedni. Nemrég komoly egészmegtapsoltak bennünket. Azt mondták, ritkán találkoznak ilyen lelkes szurkolótáborral. A Csenger Futsal Fanatic sok helyen letette már a névjegyét - kacsintott egyet hamiskás mosoly kíséretében Szatmári Attila. ségügyi problémáim voltak, ám összekaptam magam, és visszatértem. Fel sem merült bennem, hogy abbahagyjam az egészet, hisz a feleségem megmondta: Általuk élsz!- Közel ötvenkét évesen jóleső érzéssel tölt el, hogy egy ilyen családias légkörben lehetek drukker. A fiatal barátaim (például Nagy Sanyi és Májer Csaba) is rettentően lelkesek. Annyi élményt adott már nekünk a sok közös szurkolás, hogy ez életformává vált nálunk. A szurkolás élvezeti cikk Kozma Mihály, a magyar fut- salválogatott korábbi szövetségi kapitánya a legfanatikusabb szatmárinak titulálta.- Tudom, furcsán hangzik, de Misi a rokonom. Az unokatestvérem! Ő mondta, hogy én aztán tényleg egy ízig-vé- rig szatmári vagyok - húzta ki magát Szatmári Attila, aki büszke öt gyermekére, és immár nagypapának is vallhatja magát.- Már többen megjegyezték, hogy amit én művelek, ahhoz bőven kell alapozni. Nem hiszik el, hogy 25 éve nem ittam egy korty alkoholt, 34 esztendeje pedig nem cigarettáztam. Nekem ez az élvezeti cikk, a szurkolás a mindenem! Amikor lerobbantam, Szilágyi Sándor - akinek rengeteget köszönhetek - vezetésével rengetegen meglátogattak és öntötték belém a lelket. Én egyébként nagyon elfáradok egy meccs után, azt is ki kell pihenni. Még ha általában pihentnek is tűnök... LADÁNYI TÓTH LAJOS ladanyi@kelet.hu „Szevasz, Szatkó!” 20 méteres ugrás a cirkusz porondja Nyíregyháza bujtosi park www.atriumbutor.hu Richter Nemzetközi Cirkusz Fesztivál a Kelettel MOST MINDEN VÁSÁRLÓNK NÉVRE GRAVÍROZOTT, INGYEN TOLLAT KAP. ALANEX KFT, NYÍREGYHÁZA, SELYEM U. 45 KONTAKT: CZEGLÉDI ESZTER +36 30 978 3232 TOVÁBBI RÉSZLETEK: WWW.FACEBOOK.COM/AJANDEKPORTAl Premierelőadás: 2017. április '5 IRODABÚTOR-STÚDIÓ Az On irodája az Önről alkotott kép. Forgószékek, tárgyalószékek, íróasztalok az akció jegyében. ^/Hegyébe P-PJÍSffVPbb P-VJSSS&ai/i Nyíregyháza, Rákóczi u. 18-20. (Átrium Üzietház) Telefon: 42/500-012, Fax: 42/500-013 Nyitvatartás: H-P: 9.00-17.30-Glass KM Nyíregyháza, Bogyó u. 10. Telefon:+36 42 460-833, Mobil:+36 70 455-83-72 iroda@deglass.hu De ARANYKALÁSZOS GAZDA ■+ MÉHÉSZ FALUSI VENDÉGLÁTÓ ■+ DIÉTÁS SZAKÁCS -» ÉLELMISZER-, VEGYI ÁRU ELADÓ, BOLTVEZETŐ Felnottoktatasi ÉLELMEZÉSVEZETŐ ■ 'úő^nítoése , , ,r eseten bármely- SZEMÉLY-ÉS VAGYONŐR településen VIRÁGKÖTŐ [ Indítunk képzést!] ■i- ADÓTANÁCSADÓ ZÖLDSÉG-ÉS GYÜMÖLCSFELDOLGOZÓ KERTI MUNKÁS, PARKGONDOZÓ www.oktatasok.hu E-mail: projekt.kft@gmail.com 4800 \ Kossuth u. 35 Tel.: 45/570-299, 20/220-3237, Fax: 45/570-300 1064, Budapest, VI. kerület Szívu. 40.3. em. Tel.:20/399-8531 facebook.com/pfojektoktatas Sík-, színes-, savmaratott üvegek, tükrök szabása. ■ Hőszigetelő és tiffany üvegek, edzett üvegajtók gyártása. ‘ • Beltéri ajtók üvegezése. Üvegcsiszolás, domborítás^ fcLzettázás, hajlítás. Műanyag nyílászárók értékesítése és szerelései Biztonsági üvegek. Valassza On is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket az újra Nyíregyházán vendégszereplő Magyar Nemzeti Cirkusz leg- Y újabb előadásaira, a Richter Nemzetközi Cirkusz Fesztivál grandiózus műsorára 2017. április 5. és április 9. között a bujtosi ^ ^ parkba. Az előadás kezdete hétköznap 18.00 óra, szombaton 15.00 és 18.00 óra, vasárnap 11.00 és 15.00 óra. Legyen ott az W ■; előadásokon a Kelettel! A Kelet előfizetőiéként Önök a két főre szóló belépőjegyeiket az április 5-ei, 18.00 órakor kezdődő [ LJ előadásra 4500 Ft helyett -1500 Ft kedvezménnyel - 3000 Ft-ért. 1 főre szóló belépőjegyeiket 3000 Ft helyett - 1000 Ft kedvezménnyel - 2000 Ft-ért vásárolhatják meg munkanapokon 8.00 órától 15.00 óráig a Kelet szerkesztőségé- { I) ben (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! BSSSS, ieiet.hu HIRDETÉSEK