Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-22 / 68. szám
2017. MÁRCIUS 22., SZERDA KELET Jegyzet Csák! Alexandra Szupererő: a szeretet Élnek a világon különleges gyermekek és felnőttek, akiknek a puszta közelségük is gyógyít. Nem az indigókra célzok - távol áll tőlem a spiritualitás sokkal „hétköznapibb” emberekre gondolok: ők Down-szindró- mások. Már első pillantásra kitűnnek a tömegből, de nem a jellegzetes vonásaik miatt. A mosolyuk, a közvetlenségük, az önzetlen szeretetük az, ami miatt kiemelkednek a szürke átlagból. Szuperhősök, akiknek az a képességük, hogy világlátásukkal és boldogságukkal elsöprik a bánatot, kifogyhatatlan ölelésükkel a magányt. Évente egyszer, március 21- én rájuk figyel a világ, ezen a napon lehetőséget kapnak a szakmai szervezetek arra, hogy közelebb hozzák egymáshoz az épeket és sérülteket. Érdemes elgondolkodni ezen a két szón... Egészséges vagyok - eltekintve az állandó aggodalomtól, hogy a szeretteimmel minden rendben van-e, hogy holnap lesz-e még munkám, hogy mit gondolnak rólam mások és ezek tükrében én mit gondolok magamról. A megállíthatatlanul pörgő mókuskerék gyakran elvonja a figyelmem a lényegről, a szeretetem kimutatásának fontosságáról. Ki a beteg akkor: az értelmi vagy az érzelmi fogyatékos? alexandra.csaki@kelet.hu Lehet pályázni Magyar Termék Nagydíj címre Budapest. Az idén 20. évfordulóját ünneplő Magyar Termék Nagydíj pályázatra 46 témakörben, mintegy too terméktípussal lehet pályázni 2017. május 19-éig - jelentette be Kiss Károlyné, a Magyar Termék Nagydíj Pályázati Iroda ügyvezető igazgatója. Kiemelte: az elmúlt években rendszeresen bővült a pályázati lehetőség, az idén a Digitális Jóléti Programhoz kapcsolódva nyitnak a digitalizáció felé is. MTI Kedvezményes áfakulcshoz ragaszkodnak BUDAPEST. Brüsszel a 21. században nem korlátozhatja az internet-hozzáférési szolgáltatást azzal, hogy nem engedi a kedvezményes áfakulcs alkalmazását, Magyarország pedig mindent elkövet azért, hogy bármely - a digitalizáci- ót fontosnak tartó - tagállam alkalmazhassa a kedvezményes áfakulcsot - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása után. MTI Orbán Viktor fotó:MTi/koszticsáksz Salgótarjánt fejlődő városnak szeretné látni Budapest. Olyan fejlődési pályát kell felrajzolni, amelynek révén vesztes városból győztes várossá tehetjük Salgótarjánt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Modem városok program salgótarjáni állomásán, Fekete Zsolt (MSZP) polgármesterrel tartott sajtótájékoztatóján. A kormányfő kiemelte: Magyarország számára Salgótarján fontos, Magyarország szeretné olyan városnak látni, amely fejlődik. mti Munkahelyi bölcsőde lehet a támogatásból BUDAPEST. Munkahelyi bölcsőde létrehozásához pályázhatnak támogatásra vállalkozások, nonprofit szervezetek és költségvetési szervek, a pályázat keretösz- szege hatmilliárd forint - közölte Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár kedden. A közlés szerint a pályázók nyolc- és százmillió forint közötti összeget igényelhetnek. mti Nem ejtik a javaslatot Módosítani kell az önkényuralmi jelképek kereskedelmi tilalmáról szóló javaslatot. BUDAPEST. Kosa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint több helyen módosításra szorul az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú használatának tilalmáról szóló törvényjavaslat, amelyet hétfőn kezdett tárgyalni a parlament. Például a Puskás-mez Az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának tervezett tilalma ügyében a politikus kérdésre kijelentette: a képviselőcsoportban nem született olyan döntés - a sajtóhírekkel ellenkezőleg -, hogy „ejtenék” a javaslatot. Azt azonban megerősítette, hogy - noha a céllal, vagyis a kereskedelmi használati tilalommal egyetértenek - a szövegről vita van a Fideszben. A frakcióvezető azt mondta, hogy nem akarnak olyan szabályozást hozni, amely Halász János szóvivő és Kosa Lajos FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI Magyarországot komoly pénzbüntetéssel járó perekkel fenyegeti, ahogyan olyat sem, amely „Btk.-s alakzattal” fenyegeti azokat a kereskedőket, akik ilyen márkákat forgalmaznak. Szerinte ezért olyan módosításokra van szükség, amelyek kiküszöbölik az előterjesztéssel kapcsolatban felmerülő esetleges veszélyeket. Példaként hozta, hogy nyüván Puskás-mezt a korábbi magyar címerrel továbbra is lehet majd árulni, annak ellenére, hogy abban van önkényuralmi jelkép. Megerősítette egyúttal, hogy természetesen összekapcsolódik a törvényjavaslat és a romániai - az Igazi Csíki Sör és a Heineken közötti - védjegyvita. „Nekünk minden magyar brand védelmében ki kell állni”, ha valaki a piaci erőfölényével visszaélve azt ki akarja szorítani a piacról - foglalt állást. Ezzel kapcsolatban Kosa Lajos kifejtette azt is: szerinte a Heineken a saját kereskedelempolitikájából fakadóan vette magára a Magyarországon tervezett szabályozást, hiszen a cég az 1950-es évek elején Európában megszüntette a vörös csillag használatát a termékein - arra hivatkozva, hogy az a kommunista rémtettekre emlékezteti a fogyasztóit -, és csak 1992-ben vezette vissza a vörös csillagot. MTI Röviden MSZP, Bárándy Gergely (MSZP) az Országgyűlésben feltette a kérdést: tényleg azt gondolják a képviselők, hogy attól lesz jobb Magyarországon, hogy három cég nem tud majd vörös csillaggal kiadni terméket? JOBBIK. Szilágyi György, a Jobbik politikusa szerint Kádár János szelleme most is a parlamentben van, hiszen a Fidesz ugyanolyan módszerekkel operál, mint a diktatórikus rendszerek. A javaslat maga képmutatás, mert a valódi cél a Heineken kiszorítása. együtt. Szabó Szabolcs független képviselő, az Együtt politikusa azt mondta, becsüli Lázár Jánost, amiért elismerte, hogy a Heineken elleni hadjáratról van szó. Megjegyezte, hogy egy szimbólumot általánosságban nem lehet betiltani. KDNP. Vejkey Imre a KDNP nevében azt mondta, elfogadhatatlan és tűrhetetlen az önkényuralmi jelképek politikai, de kereskedelmi célú megjelenítése is, a két önkényuralmi rendszer jelképei ma is irritálóak és sértőek. Háromszáz négyzetméter Budapest, A jövőben a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók egyszerű bejelentéssel. Az Országgyűlés kedden 110 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el a Lázár János miniszter által benyújtott, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítását. A jogszabály szerint az egyszerű bejelentés akkor lehetséges 300 négyzetmétert meghaladó épület esetén, ha az építkezést saját lakhatás biztosítása céljából végzik, és az így elkészült új lakóépületben egy lakás van. Bizottsági kezdeményezésre került bele a törvénybe, hogy a megépültét követő 5 éven belül nem lehet az épület rendeltetését megváltoztatni. MTI Orbán Viktor: a magyar nemzetbiztonság működik Az Index cikkere reagált a kormányfő egy sajtó- tájékoztatón. Salgótarján. Magyarországon törvény írja elő, hogy a politikai élet résztvevőinek milyen átvilágításon kell átmenniük, tehát a magyar nemzetbiztonság működik, az életet meghatározó fontos döntések közelébe ilyen típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés nélkül nem lehet kerülni - jelentette ki Orbán Viktor kedden Salgótarjánban. A kormányfő sajtótájékoztatón kérdésre egy volt titkosszolgálati tiszttel készített, az Index hírportálon kedden megjelent interjúra reagált, amelyben a korábbi műveleti parancsnok súlyos kijelentéseket tett a hazai politikára és a titkosszolgálatokra nézve, többek között erős orosz befolyásról beszélt, és arról, hogy érdemes lenne átvilágítani a hazai politikusok tanácsadóit. Befolyást akarnak Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem kell nagy meglepetésnek tekinteni, hogy bár Magyarország nem a legnagyobb ország, de fontos helyen fekszik, és másoknak is vannak velünk szándékai, akik befolyást akarnak gyakorolni Magyarországra. Olyan világban élünk, amikor tőlünk keletre, nyugatra, délre és északra csupa olyan ország található, amelyeknek vannak Magyarországhoz fűződő, ilyen-olyan érdekei és eszközei, hogy megpróbáljon érvényt szerezni ezeknek - mondta. Hozzátette: Magyar- országot nem lehet izolálni, megvédeni lehet. Ehhez egy dinamikus, alkalmazkodni tudó nemzetbiztonsági védelmi rendszerre van szükség, ezt 2010 után felépítették és működtetik - hangsúlyozta. Orbán Viktor kiemelte: törődik ezzel a kérdéssel, elég sok időt visz el a munkájából. MTI @ A Monetáris Tanács új tagjai Koczlszky György és Parragh Bianka, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának tagjai esküt tesznek az Országgyűlés plenáris ülésén március 21-én. A háttérben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A parlament a gazdasági bizottság jelöltekről szóló javaslatát 110 kormánypárti igen, 35 nem szavazattal, 21 jobbikos tartózkodás mellett fogadta el. fotó: mti/bruzák noémi <@> Megérhette volna Mansfeld Péter sorsában jelképesen tükröződik Magyar- ország sorsa a kommunizmus idején - mondta az Ország- gyűlés elnöke a forradalmár kivégzésének 58. évfordulóján Balatonfőkajáron, az 1956-os forradalom tiszteletére állított emlékmű avatásán. Kövér László azt mondta: Mansfeld Péter ma lenne 76 éves, megérhette volna a nagyapját és édesapját 1944-ben szovjet kényszer- munkára hurcoló kommunista rendszer „magyarországi kimúlását” 1990-ben, s azt, hogy az 1956-os magyar hősiességet államilag forradalomként és szabadságharcként ismerték el. FOTÓ: MTI/BODNÁR BOGLÁRKA J. Többet akar a Jobbik, mint az „édeskevés” BUDAPEST. A Jobbik a védjegytörvény módosítását, a fogyasztóvédelem megerősítését javasolja és akár a népegészségügyi termékdíj átalakítását is elképzelhetőnek tartja annak érdekében, hogy a Magyarországon működő multinacionális cégek ne használhassanak kettős mércét - mondta a párt alelnöke. Z. Kárpát Dániel úgy fogalmazott, a Fidesz-KDNP egy „látszólagos és retorikai” háborút indított azokkal a cégekkel szemben, amelyek eltérő minőségű termékeket árulnak a különböző országokban. A képviselő ezt „édeskevésnek” nevezte, amit azzal indokolt, hogy az európai szabályozás nem tiltja, hogy ugyanazok a termékek különböző összetételben készüljenek el. A védjegytörvény módosítása után az érintett termékeken fel lehetne tüntetni, hogy eltérő minőségben készülő áruról van szó - közölte. MTI Devizaárfolyam (2017.03.21.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 308,65-0,10 USA dollár 285,97-1,11 Svájci frank 287,15-0,36 Angol font 356,29 1 O O UJ Román lej 67,64-0,04 Ukrán hrivnya 10,64-0,04 Horvát kuna 41,67-0,02 Lengyel zloty 72,39 +0,30 g> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB