Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-20 / 66. szám
2017. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ KELET Labdarúgás: Megyei n. osztály, Diamit csoport, 19. forduló (18. játéknap) Úlfehértó-Kemetse _____2-0 (2-0) Ujfehértó, 200 néző, v.: Kovács IZ. Ujfehér- tó: Lippa J. - Bárány L, Karaffa, Szilágyi Á„ Petics, Kántori, Kiss T. (Pallai B.), Dénes K., Tóth Sz. (Tímári), Szigeti (Zámbó D.), Pallai G. Játékos-edző: Kiss Tamás. Kemecse: Szabolcsi M. - Soós G„ Bárány T, Sándor L. (Lukács G.), Pap M., Hokk B„ Kovács I. (Bárdos), Babják, Brandies P„ Karkusz (Csatári Á.), Hornyák M. Edző: Borza László. Gől: Tóth Sz., Szigeti. Ifl: 2-2. ___________ Kiss Tamás: - Az elején a szerencse is mellénk pártolt, majd átvettük az irányítást és megérdemelten szereztük meg a vezetést. Ha a mérkőzés összképét nézzük, rászolgáltunk a három pontra. ____________ Borza László: - Null—nullnál háromszor vihettük a kapusra a labdát, majd a három perc alatt kapott két góllal elúszott a meccs. A második félidőben pedig semmi nem történt... Tiszadob, 80 néző, v.: Tassy. Tiszadob: Jancsó - Fazekas K. (Jónás L.), Kiss A., Pirk (Marczis), Tálas, Tóth R. (Tóth N.), Jónás V. (Viszokai), Kiss Cs„ Jónás T. (Tóth A.), Mata, Kiss N. Játékos-edző: Jancsó László. Kótaj: Czenki - Die, Hangácsi, Fekete B. (Klénin- ger), Guszti, Effoua, Kovács P., Ferenczi F. (Kóder), Markovics D., Rácz R., Fekete Á. (Gurcsák). Edző: Seregi Mihály. Gól: Fekete Á„ Markovics D. Ifi: 1-4. __________________ Jancsó László: - Sokkal jobb csapat ellen fegyelmezetten, szervezetten futballoztunk, és végre hazai környezetben is megmutattuk, hogy ezt a csapatot nem az utcáról szedték össze._______________________ Seregi Mihály: - A kötelező győzelmet hoztuk ezen a mérkőzésen. Encsencs-Levelek ________1-6 (0-4) Encsencs, 100 néző, v.: Papp F. Encsencs: Sivadó R. - Lengyel L. (Franku Sz.), Szilágyi G., Varjasi, Budai J., Küzmös (Kóródi 1), Szilágyi Z., Biró L. (Horánszki), Konyha Cs. (Tal- lódi), Bíró Zs., Kónya M. Edző: Szedlár János. Levelek: Kasza Á. - Majláth S. (Busák L), Papp G„ Berta M., Murguly (Gebri Gy.), Ruff (Bukta M.), Pásztor J„ Pekk T, Hajdú G., Vass I. (Nagy 1), Hatházi M. (Sitku D.), Edző: id. Majláth Sándor. Gól: Budai J., illetve Majláth S. 3, Berta M. 2, Hatházi M. Ifi: 0-6. Szedlár János: - Két nagyon durva egyéni hiba az elején eldöntötte a mérkőzést, majd a folytatásban is hibát hibára halmoztunk. Nem sok szerencsénk volt. ________________ Id. Majláth Sándor: - A fiúk nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Megtört a jég, idegenben is le tudtuk győzni az Encsencset. Nyfrtugos-Nyíribrony 2-0 (0-0) Nyírlugos, 50 néző, v.: Szikora L Nyírlugos: Papp T. - Illés G., Sinka L., Illés Á., Horváth József, Horváth Jenő, Fézer, Vasvári S. (Dan- kó Cs), Tóth N., Sinka M„ Holló Zs. (Bíró F.). Edző: Kavalecz Béla. Nyfribrony: Jenei N. - Ujfalusy, Konzili, Királyi (Badarász), Szabó B., Lakatos P., Imre L (Bálint G.), Marincsák (Sándor R.), Kantár J., Kovács E. (Király D.), Kriston R. Edző: Lakatos Zsolt. Gól: Fézer, Tóth N. Ifi: 1-2. __________________________ Kavalecz Béla: - Az idei leggyengébb játékunkat mutattuk, de ez is három pontot eredményezett. _________________________ Lakatos Zsolt: - Él kell gondolkodnunk, hogyan tovább. ____________________ Gávavencsellő-Apagy ____0-1 (0-1) Gávavencsellő, 60 néző, v.: Kiss L. Gáva- vencsellő: Simkó M. - Hengsperger A., Tolnai B. (Balogh R.), Kovács T. (Bodnár S.), Mogyorósi, Tóth Z. (Pásztor Zs.), Gulyás I. (Kőpájer), Winkler, Dócs N., Koczogh, Biró Cs. Játékos-edző: Marcsek Zoltán. Apagy: Polgári - Márton I., Orosz G., Lakatos J. (Varga Z.), Nagy J„ Árpási, Svelta Z„ Hegedűs L, Maries 1, Bakró A. (Csekk A.), Németh A. (Hegedűs A.), Játékos-edző: Németh Attila. Gól: Lakatos J. Ifl: 6-3. ___________ Marcsek Zoltán: - A mérkőzés elején egy figyelmetlenségből kapatunk gólt. Ekkor nem is játszottunk jól. A félidő második felében kezdtünk magunkhoz térni. A második félidőben nagy küzdelem volt a pályán, sajnos kevés helyzetet sikerült kialakítani, és ebből adódott vereségünk. _____________ Németh Attila: - Úgy érzem, a helyzetek alapján megérdemelten hoztuk el a három pontot. Twam-NagykáUó ______0-8 (0-4) Terem, 40 néző, v.: Sinka Z. Terem: Sarkadi Zs. - Fábián P., Somogyi G„ Condor, Molodo- van, Izvoran, Jónás G. (Szász R.), Marincas, Gaginas, Jónás B. (Botos R.), Salagean. Játékos-edző: Fábián Péter. Nagykálló: Vajda T. - Zakor (Mészáros M.), Erdei S., Málik (Bencs Á.), Göncz, Matejkó G. (Simon L), Fodor! (Bodai K.), Szenes I., Ponczók (Cipf D.), Módis D., ifj. Koskovits Gy. Edző: Koskovits György. Gól: Zakor 4 (egyet 11-es- ből), Cipf D. 2, Ponczók, Módis D. Ifi: 5-3. Fábián Péter - Megérdemelt vendégsiker, erre számítottunk... __________________ Koskovits György: - Könnyed és látványos játékkal magabiztos győzelmet arattak a fiúk.________________________________ KáHóstmtén-Rohod 5-0 (3-0) Kállósemjén, 150 néző, v.: Sztányi. Kál- lósemjén: Árpád J. - Mészáros Á. (Hornyák Gy.), Marozsán Zs., Kóth, Hamza T. (Nistor E.), Mocsár Cs., Nistor F„ Marozsán M„ Docsa I., Leka (Farkas L.), Csonka Gy. (Papp J.). Edző: Lipcsei János. Rohod: Tóka - Zsigmond G„ Dobronyi G. (Orosz R.), Kósa S., Nagy I., Kézi B., DobronyiBaráti G., Sivadó P. (Dobronyi R.), Ladányi D. (Kósa D.), Tóth A. Edző: Dolhai Tibor. Gól: Mocsár Cs. 2, Kóth Á„ Hamza T, Leka. Ifi: 1-3. ___________ Lipcsei János: - Sportszerű ellenféllel szemben ilyen különbséggel is megérdemelten győztünk. _______________________ Dolhai Tibor: - Nem ilyen kezdésre számítottunk. Két meccs, nulla pont, tíz kapott, nulla szerzett gól. Az egyszeri ember is azt mondta: ilyenkor meg kell állni, és meg kell nézni, hogy arra van-e az arra.... Geszteréd-Ramocsaháza 3-4 (0-4) * S. Geszteréd, 80 néző, v.: Siroki. Geszteréd: Sándor A. (Papp R.) - Novák A., Gilányi M. (Szilágyi J.), Géczi R, Horváth L, Vass D., Vass G., Jávor N. (Papp 1), Bodnár G„ Mikó I., Szilágyi Z. Játékos-edző: Géczi Péter. Ramocsaháza: Nagy G. - Farkas I. (Tóth A.), Mészáros J., Soós D., Zsíros L. (Jóni I.), Major B„ Balogh Zs. (Tóth M.), Szabó D„ Farkas K. (Nagy Sz.), Lakatos M„ Ladányi S. Edző: Ragányi Mihály. Gól: Bodnár G. 2, Vass D„ illetve Balogh Zs., Szabó D„ Soós D„ Farkas K. Ifl: 3-5. __________________ Géczi Péter - Sikerült a „bravúr”, szégyellheti magát az egész csapat. ____________ Ragányi Mihály: - Eggyel többet lőttünk ellenfelünknél, ezért győztünk. Sallai betalált, csapata vesztett LABDARÜGÄS. A Palermo Sallai Roland góljával a 12. percben megszerezte a vezetést az Udinese otthonában az olasz bajnokság 29. fordulójában. A magyar támadónak ez volt az első találata a szicíliai együttesben. A Palermo ezzel a góllal vezetett, ám végül 4-l-es vereséget szenvedett. A mérkőzést Sallai végigjátszotta, a csapat másik magyar futballistája, Balogh Norbert a 65. percben, 2-1-nél lépett pályára. NSO.HU Mai sportműsor Futsal. NB L, alsóházi rájátszás: Nyirgyu- laj KSE-Bőny, nyírbátori sportcsarnok, 19. _ _... ___ Dombrad-Demecser Dombrád, 150 néző, v.: Pethő P. Dombrád: Csáki T. - Derceni (Ács G.), Géczi I., Balogh 1, Dávid R., Borbély L. (Szabó K.), Nagy M., Puskás Á.. Balia K., Huszti R, Tóth Á. (Nagy Á.). Edző: Kató István. Demecser. Fintor S. (Kiss R.) - Bácskái A. (Kocsis Z.), Kriser (Kantár K.), Fabu R„ Erőss R, Gombkötő S., Hajnal A., Kiss M., Dankó G., Molnár A. (Hu- dák N.), Minyin. Játékos-edző: Gombkötő Sándor. Gól: Borbély L, Nagy M., Ács G„ illetve Minyin, Dankó G„ Kocsis Z. Kiállítva: DankóG. (88. perc). jfl:0^4. _____________ Kató István: - Háromgólos előnyünket el- szórakoztuk, a kilencvenharmadik percben pedig ellenfelünk büntetett. __________ Gombkötő Sándor - A három-három a hazaiakra nézve hízelgő. Az én csapatomat nem cserélném el senkiével! Újdombrád-Ttezakanyár 0—2(0—1) Ujdombrád, 200 néző, v.: Losonczki. U|- dombrád: Kmetz - Farkas A., Lábas D. (Geri K.), Kernács János, Komlósi T. (Lakatos Z.), Nagy R„ Bagin S., Hajdú L., Kői B. (Laskai 1), Szőlősi L, Körösi A. Játékos-edző: Szőlősi Lóránd. Tiszakanyár: Kanyári G. - Molnár Zs., Csáki R., Balia J. (Molnár R), Vicickó, Illés A., Nagy Á., Tóth N. (Végső Sz.), Jánvári D., Rézinger (Végső Á.), Dobrai (Makiári). Játékos-edző: Csáki Róbert. Gól: Balia J„ Csáki R. Ifi: 0-4. _____ Szőlősi Lóránd: - Sajnos két pontrúgást nem tudtunk kivédekezni, így megint vereséget szenvedtünk. ____________ Csáki Róbert: - Magabiztos játékkal megérdemelt győzelmet arattunk, melyet szeretnénk felajánlani szertárosunk, Laka- tos Kálmán gyógyulására. Pátroha-AJak __________1-0 (1-0) Gégény, 200 néző, v.: Király A. Pátroha: Szabó A. - Ujj Gy., Pataki G., Balogh I., Borku, Molnár V. (Mozga), Orgován Gy., Szitái, Ballai Z„ Csépke M„ Boda R. Játékos-edző: Lelt József. Ajak: Makai Cs. - Sütő N., Lábas, Haga J. (Iski D.), Iski T, Takács J., Magyar D„ Folytán, Molnár B., Markos, Szuromi. Edző: Csorna Dezső. Gól: Boda R. Ifl: 2-3. _______ Lelt József: - Csapatom erejét mutatja, hogy ha nem is jó játékkal, de hozta a kötelezőt. Örülök neki, hogy történelmet írtunk, mert már most három meccs után több pontunk van, mint az elmúlt fél szezonban. Csorna Dezső: - Nem érdemeltünk vereséget. Végigtámadtuk a második félidőt, de képtelenek voltunk gólt rúgni. Az első félidőben a három büntetőgyanús szituációból legalább egy tizenegyest megérdemeltünk volna. Nyírmada-Fényeslitke 0-4 (0-1) Nyírmada, 100 néző, v.: Major 0. Nyírmada: Papp G. - Jurkinya, Lakatos L. (Járomcsák G.), Danku A., Horváth J., Szikszai A., Járomcsák G„ Danes I. (Kiss G.), Mátyus Cs., Kozma A., Balogh A. Játékos-edző: Szőke István. Fényeslitke: Márta J. - Nagy M., Kázsmér, Fodor G„ Balogh K., Sárkány G., Lovas I. (Sáreczki), Miskolczi Á., Bakó G. (Szilágyi G.), Pólyán, Kovács A. (Fodor Cs.). Játékos-edző: Sárkány Gábor. Gól: Pólyán 2, Lovas I. (U-esből), Kovács A. Ifi: 2-2. Szőke István: - A második félidő játéka alapján megérdemelten nyert a vendégcsapat _________________________________ Mártha Ferenc vezetőségi tag: - Magabiztos játékkal akár még fölényesebb győzelmet is arathattunk volna. ___________ Tiszaszentmárton-Nyírkarász 2-3 (1—1) Tiszaszentmárton, 120 néző, v.: Híres T. Tiszaszentmárton: Mészáros T. - Iván S., Farkas T, Jónás Krisztián, Iván V., Koszta Z. (Berecz B.), Balogh R„ Jónás A„ Jónás Kálmán, Bulitka (Kakas K.), Bodnár M. (Balogh K.). Edző: Gólyán Gergő. Nyírkárász: Borkó - Liptai A., Rákóczi L, Liptai D., Horváth G., Kovács L„ Bandor J„ Jávor R, Tóth B. (Király J. ), Tóth T. (Csuka Gy.), Varga J. (Kasza R.). Edző: Dudás Zoltán. Gól: Bulitka, Jónás Kálmán, illetve Varga J. 3. Ifl: 0-6. _________ Gólyán Gergő: - Jó mérkőzésen, nem vitatom el az ellenfél érdemeit, de kis szerencsével egy pontot azért megérdemeltünk volna. Ez a helyes út! __________________ Dudás Zoltán: - Az első félidőben megízleltük a hazaiak lelkes játékát, a másodikban már úgy játszottunk, ahogy én azt elvárom, ezért úgy érzem, megérdemelt győzelmet arattunk. Kék-Vaja ____________ 2-1 (2-0) Kék, 120 néző, v.: Rajzinger R. Kék: Kerekréti G. - Gáspár S„ Veress Á., Poór B., Szurcsik Z„ Ignácz G., Bodó I. (Kerekréti Á.), Csombók I Cs., Torma I., Csombók II Cs., Horváth A. (Bagin 1). Edző: Fabók István. Vaja: Simák Zs. - Kósa G., Simon K„ Sashegyi (Simák L), Sándor A. (Kiss T), Kerekes M., Jónás J. (Varga R), Mocsár G., Mulutó, Noszál, Soós K. Edző: Kiss Attila. Gól: Szurcsik Z., Poór B., illetve Kósa G. Ifi: 0-1. Fabók István: - Végre megérkezett a TAO-ból megrendelt kínai játékoselemző programunk. Igaz, bekapcsolni még nem tudjuk, de már legalább érezteti a hatását. Kiss Attila: - Jó iramú mérkőzésen az első félidőben kihagytuk a helyzeteinket, ezt pedig az ellenfelünk megbosszulta. ________ Mezőladány-Őr 2-2 (1-1) Mezőladány, 100 néző, v.: Tordai. Mezőla- dány: Hosszú L. - Rakoncza, Árva B„ Kállai Á. (Kun B.), Kovács D„ Vantyuch (Czap), Bálint K. (Révész Z.), Erdei K. (Sajtos R.), Demeter L, Kovács Cs., Sajtos N. (Péter Cs.). Edző: Sajtos András. Őr. Oláh M. - Szender S. (Parragh), Varga J„ Márton 1, Szabó V, Soltész Á„ Tisza Á„ Benkő J., Bégány Zs., Derne B. (Magyar D.), Anda. Edző: Kálmándi Bertalan. Gól: Bálint K. 2 (egyet 11-esből), illetve Szabó V. (11-esből), Márton T. Kiállítva: Kovács Cs. (85. perc). Ifi: 0-5. ________ Sajtos András: - Igazságos eredmény született, de a helyzetek alapján közelebb álltunk a győzelemhez. _______________ Kálmándi Bertalan: - A „Sajtos" hamburgert szerencsére lenyeltük. Úgy látom, most idegenben sokkal jobban megy a csapatnak. Szabadnapos: Záhony. Labdarúgás Megyei II. osztály, Nyírerdő csoport, 19. forduló (18. játéknap) 3-3Q-0) A tavasz tizenkét pillanata gyulaji módra Meglehet, ismét hajmeresztő izgalmak várnak a csengeri szurkolókra. futsal. Ez hosszú lesz. A Nyír- gyulaj KSE élvonalbeli futsal- csapata hétfő este (kezdés: 19 óra), hazai pályán, vagyis a nyírbátori sportcsarnokban, a Bőny elleni hazai fellépéssel kezdi meg szereplését az alsóházi rájátszásban. A Göcsej Zalaegerszeg, illetve a Ferencváros érintett még a kiesés elkerüléséért vívott küzdelemben: az utolsó helyen végző együttes búcsúra, az eggyel előrébb záró gárda osztályozóra kényszerül. A menetrend szerint négy teljes kört rendeznek, vagyis a nyírségiekre még tizenkét (!) mérkőzés vár - a program egészen június 12-éig tart. A Gyulaj az alapszakasz során oda-vissza legyőzte az újonc Bőnyt, amely három döntetlenen mellett valamennyi mérkőzését elbukta. A Lovas-legénység nyilván azért iparkodik, hogy a vendégek J ne éppen most támadjanak | fel, különösen, hogy a sikeres i hazai nyitány lendületet adhat a maratoni folytatásra. Ugyanakkor álomszerűén alakul az NB II. Keleti csoport felsőházi rájátszása a Csenger számára. A szatmáriak két fordulót követően - egyedüliként a hat csapatot felvonultató mezőnyben - hibátlan teljesítménnyel táboroznak az élen, és hétfőn tovább fényezhetik szereplésüket. Mégpedig saját katlanjukban (kezdés: 19 óra), ahol a Kazincbarcikai Ördögöket fogadják. A borsodiakat alig néhány napja emlékezetes ütközetben gyűrte le a Szilágyi-alakulat: Gaál Krisztián két másodperccel a befejezés előtt szerzett góllal alakította 5-4-re az eredményt. Benne j van a pakliban, hogy ezúttal j is égnek áll a haja sokaknak az átélt izgalmaktól, de ki bánja, ha ismét hasonlóan alakul a vége... KM-KT Sok ilyen pillanatra vágynak a gyulajiak fotó: pusztai Sándor Labdarúgás: Megyei II. osztály, Kelet-Magyarország csoport, 19. forduló (18. játéknap) Mllota-Tyukod 5-2 (2-0) Milota, 50 néző, v.: Lucsik T. Milota: Kánya - Burjász (Bunna I.), Mikulka, Lukács M„ Balogh S„ Nyilas B., Fóris, Delényi (Bunna A.), Siket L, Fejes R, Tóth K. (Antal J.). Edző: Elek László. Tyúkod: Székely Zs. - Varga M„ Berki N„ Feka J. (Tóth F.), Feka N„ Bégány M„ Balogh J., Kasu (Horváth 1), Csohai, Kertész J., Lakatos I. Edző: Czibere József. Gól: Balogh S. 4 (egyet 11-esből), Antal J., illetve Balogh J„ Horváth T. Ifi: 6-2. ________ Elek László: - Fontos győzelmet szenvedett ki a csapat, egy nehéz mérkőzésen. Az a lényeg, hogy megvan a három pont. Czibere József: - Ezek után el keli gondolkozni a folytatáson... __________________ Nábrád-Vámosoroszi 4-6 (1—3) Nábrád, 100 néző, v.: Piskóczi Zs. Nábrád: Pásztor A. - Kovács B„ Szabó T. (Jakab 1), Mercz J., Balogh Gy., Tejfel (Tóth A.), Varga Z„ Pásztor L, Mercz L, Banga, Pásztor Z. Edző: Végh András. Vámosoroszi: Sza- niszló - Tisza S. (Dávid G.), Somogyi L, Ács A., Bartha K„ Riskó 1, Szilágyi L, Róka R„ Máté G., Kerekes Sz., Márton J. Edző: Orosz András. Gól: Pásztor Z. 2, Szabó 1, Balogh Gy., illetve Szilágyi L. 3, Riskó 1, Bartha K„ Somogyi T. Ifl: 0-8. __________________ Végh András: - A fiúk mindent megtettek a siker érdekében. Örülök a szövetségi ellenőr láttán, remélem, hogy ezt a játékvezetőt el fogják tiltani a sporttevékenységtől. _____ Orosz András: - Hiába az országos tűzgyújtási tilalom, amíg a hazaiak bírták szuflával, szikrázó védekezést mutattak be. Ennek ellenére sikerült hat gólt is lőnünk, amellyel értékes győzelmet arattunk. Ttetaberek-Nylrcsaholy 3-1 (1-0) Tisztaberek, 50 néző, v.: Kocsis Zs. Tisztaberek: Makay Z. - Molnár Róbert, Szabó L (KissG.), Lukács N„ Makszim G. (Lázár R.), Tóth J., Molnár Roland, Bencze Á. (Kálló A.), Kocsán, Szabó A. (Kosztya), Jóni R. Edző: Oroszi István. Nyírtsaholy: Putirka G. - Antal Z„ Kovács Á., Putirka B., Szabó V. (Ilku Á.), Botos S., Balogh J. (Bégány G.), Mező A., Bálint Cs. (Kovács J.), Ilku 1, Jónás P. (Disznós). Edző: Kiss Ervin. Gól: Szabó A„ JóniR., Lázár R„ illetve Bálint Cs. Ifi: 1-6. Oroszi István: - Igaz, hogy sok hiányzónk volt, és a meccs közben sérülések is hátráltattak, de volt tartása a csapatnak, így mély talajú pályán, küzdelmes meccsen megérdemelt győzelmet arattunk. ________ Kiss Ervin: - Áz a borzasztó, hogy az eredmény akár lehetne fordítva is. Amíg mi a döntő szituációkban hibáztunk, addig az ellenfél szinte minden lehetőségével élt. KOlcse-Csengecslma _____5-1 (2-0) Kölese, 50 néző, v.: Oláh Z. Kölese: Lud- nanszki - Sira 1, Dub, Sztáraszta, Szkunzjak, Botos V. (Szverenko), Rézműves E. (Takács T), Botos Á., Fóri, Dobos I. (Varga F.), Zava- nyi. Edző: Simon Csaba. Csengersima: Tóth Z. (Szűcs A.) - Nyíri A., Kerekes M., Székely Sz., Gaál Cs., Barcsay Á„ Kocsis I. (Juhász R), Volkán, Korpás (Gyarmati N.), Halász N„ Balogh B. (Varga Gy.). Játékos-edző: Volkán Roland. Gól: Szkunzjak 3, Botos V, Dubjlletye Kerekes M. Ifi: 0-3. ____________ Simon Csaba: - Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban már egy kicsit kiengedtük, de így is sokkal jobban sáfárkodtunk a helyzeteinkkel, mint a vendégcsapat. ______________________ Volkán Roland: - A két csapat között kevés, a gólkülönbséget tekintve azonban nagy volt a különbség a hazaiak javára. Csenger-Szatmárcseke 9-0 (4-0) Csenger, 30 néző, v.: Vasas G. Csenger: Bodnár B. - Almási J., Korponai (Varga), libán, Imre M. (Juhász M.), Geletey (Garda R), Orosz F„ Mona Á„ Csatári Z. (Katona P.), Gaál K. (Barcsay K.), Juhász N. Edző: Juhász Ferenc. Szatmárcseke: Bőnyei - Mándi Zs., Kóczé, Bakó K., Mándi Z. (Orsolyák), Bandies, Somogyi R., Sankó, Varga Z. (Bozsányi F.), Viscsak, Magula (Bozsányi L). Edző: Hadadi Ferenc. Gól: Juhász N. 5, Csatári Z. 2, Imre M„ Gaál K. Ifi: 3-3. __________________ Juhász Ferenc: - Magabiztos, jó játékkal rukkoltunk ki, így győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben. Kétéves böjt után megtörtük a csekei átkot. Hadadi Ferenc: - Ez szégyen és gyalázat, amit ma a pályán műveltünk. Az elmúlt két évet kamatostul visszakaptuk. Jobbulást kívánunk a súlyos sérülést szenvedő „Búrának"!________________ Tarpa-Nyfrmeggyes ______4-3 (3—1) Tarpa, 50 néző, v.: Maleskovits. Tarpa: Szűcs K. - Verescsi (Szidor), Tar E„ Dja- csenko, Ködöböcz, Péter Gy., Barta R, Oros E. (Dávid G.), Vince K. (Kemény G.), Antal R.. Ricsei. Játékos-edző: Rozman Sándor. Nyírmeggyes: Gergely I. - Szántó I., Nagy Zs., Palácsák, Dobos J., Széles M., Székely Zs. (Hornyák Zs.), Czibi, Balogh L, Fleisz, Sivadó L. (Kovács L). Edző: Körmös Miklós. Gól: Péter Gy. 2, Tar E., Barta R, illetve Dobos J. 2, Sivadó L _____________________________ Rozman Sándor: - Az idei szezon legrosz- szabb játékával is sikerült itthon tartani a három pontot a szimpatikusán játszó Nyírmeggyes ellen. ___________________ Körmös Miklós: - A döntetlen igazságo- sabb eredmény lett volna. Nagydobos-Beregdaróc 2-6 (1-4) Nagydobos, 60 néző, v.: Sipos L. Nagydobos: Bíró G. - Mudri B., Sipos J., Rostás L. (Filep), Milák (Tóth A.), Szilágyi K., Dobrai, Magyar M„ Martocsán (Bartha B.), Szatlósz- ki, Paragh (Kiss A.). Edző: Bulyáki Zoltán. Beregdaróc: Ficze - Varga G., D. Pethe (Lukovics M.), Szlifka, Kokas A., Kosztel (Ábrán), Veress R., Rózsa R. (Lukovics J.), Kovtun, Lucsia (Rózsa D.), Lakatos A. (Rózsa A.). Edző: Baracsi Endre. Gól: Szatlószki 2, illetve Kovtun 3, Lucsia 2, Lakatos A. Kiállítva: Bíró G. (50. perc). Ifi: 1-3. Bulyáki Zoltán: - Ez nem a mi napunk volt. Baracsi Endre: - Áz első félidőben jobban megtaláltuk a lyukakat az ellenfél védelmén, mint egy profi biliárdozó, ennek köszönhetően lényegében el is dőlt a meccs. A szünet után az ellenfél kapusának kiállítása minket zavart meg jobban, nem tudtunk már igazán felpörögni, így folyamatos játék nem alakult ki, de a győzelem már nem forgott veszélyben. __ Tiszakóród-Mérk-Vállaj 2-1 (0-0) TÍszakóród, 80 néző, v.: Pethő P. Tiszakó- ród: Juhász S. - Algács E., Csákányos, Nagy Á., Farkas Z„ Ország Zs., Algács D. (Orgován B.), Légrádi G„ Baksa Á„ Barkaszi (Móricz I.), Császári Edző: Gyulai Zsolt. Mérk-Vállaj: Boros V. - Lehoczky, Rosu, Bozsányi S., Bálint M„ Szabó I., Cégényi, Lakatos J., Osváth Z„ Szimuly Gergő, Fülöp Zs. Edző: Szimuly Gábor. Gól: Barkaszi, Baksa Á„ illetve Bálint M. (11-esből). Ifi: 2-2. _____________ Gyulai Zsolt: - Keserves küzdelemben, de megérdemelten nyertünk. Végre megtört a jég, harmadik meccsen gólokat tudtunk rúgni! _____________________________ Szimuly Gábor: - Nyolc megnyert mérkőzés után ezúttal az Algács család Edu vezérletével kitette a stop táblát. Nem is lenne ezzel semmi gond, ha az egész nem úgy történik, ahogy... Labdarúgás: Megyei II. osztályú tabellák A Dl AMIT CSOPORT ÁLLÁSA: A NYÍRERDŐ CSOPOR1 1. Kótaj 18 14 2 2 95-14 44 1. Dombrád 17 14 3 89-19 45 A KELET-MAGYAR« 1. Tarpa 18 15 CSŐ 1 2 r ÁLLÁSA: 105-35 46 2. Ujfehértó 18 13 1 4 82-30 40 2. Nyírkárász 17 12 1 4 42-18 37 2. Vámosoroszi 18 13 3 2 69-35 42 3. Kemecse 18 12 3 3 64-26 39 4.Tiszakanvár 17 11 2 4 50-31 35 3. Mérk-Vállaj 18 135 60-38 39 4. Levelek 18 11 4 3 50-19 37 3. Nvírmada 17 10 3 4 39-31 33 4. Csenger 18 12 2 4 70-31 38 5. Kállósemjén 18 11 2 5 57-31 35 5. Fényeslitke 17 9 3 5 42-30 30 5. Tisztaberek 18 11 3 4 46-25 36 6. Nagykálló 18 9 7 2 37-30 34 6. Ladányi Torna Club 16 8 3 5 38-31 27 6. Kölese 18 10 1 7 71-44 31 7.Nvírlugos 18 9 1 8 40-28 28 7. Demecser 17 7 5 5 47-32 26 7. Szatmárcseke 18 8 3 7 38-45 27 8. Gávavencsellő 18 8 3 7 43-38 27 8. Kék 17 7 2 8 31-38 23 8.Nyírcsaholy 18 7 4 7 48-42 25 9. Encsencs 18 7 2 9 56-43 23 9. Záhony 16 5 3 8 29-36 18 9. TÍszakóród 18 7 3 8 29-27 24 10. Nyíribrony 18 7 2 9 29-46 23 10. Ör 17 4 6 7 26-35 18 10. Milota 18 7 2 9 40-44 23 11. Apagy 18 6 5 7 45-36 23 11. Pátroha 17 5 2 10 30-43 17 11. Beregdaróc 18 5 3 10 42-69 18 12. Geszteréd 17 6 2 9 42-61 20 12. Ajak 17 4 3 10 11-31 15 12. Nábrád 18 5 3 10 37-71 18 13. Rohod 17 4 3 10 36-56 15 13. Vaja 17 4 1 12 22-59 13 13. Nyírmeggyes Í8 3 5 10 38-51 14 14. Terem 18 414 22-84 12 14. Tiszaszentmárton 17 3 3 11 29-56 12 14. Tyúkod 18 4 1 13 37-89 13 15. Ramocsaháza 18 1 1 16 20-98 4 15.Újdombrád 16 313 19-54 9 15. Csengersima 18 3 1 14 28-69 10 16. Tiszadob 18 1 1 16 17-95 4 A Pap visszalépett 16. Nagydobos 18 2 3 13 34-77 9