Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-17 / 64. szám
2017. MÁRCIUS 17, PÉNTEK KELET Kárpátaljai néptánccal és tárlattal ünnepeltek dögé. Nagyszabású megemlékezést tartottak március 15-e tiszteletére Dögén. Az iskola tornatermében rendezett ünnepségen fellépett az iskola mazsorettcsoportja, énekkara, furulyazenekara, majd a 7. osztályos tanulók irodalmi színpada emlékezett a 169 évvel ezelőtti forradalmi eseményekre. Ünnepi beszédet mondott Agárdi Sándor iskolaigazgató, aki többek között kitért a dögéi ’48-as honvédek tetteire. Az iskola folyosóján egy különleges kiállítást is megnyitottak Sipler Lipót 19 éves honvéd hadnagy leveleinek másolataiból. A fiatal katona - aki egyébként egy közeli faluban született - Buda ostromakor kapott halálos sebet. Ezt követően a kárpátaljai Eszeny község és Dögé település képviseletében Kovács Ferenc és dr. Nagy Péter írták alá a testvértelepülési megállapodást. A polgármesterek köszöntői után a Kárpát-meden- ce-szerte ismert eszenyi Ritmus Táncegyüttes fergeteges néptáncaiban gyönyörködhettek a jelenlévők Szabó Tibor tánccsoportvezető fáradhatatlan munkájának köszönhetően. A színes és méltóságteljes megemlékezés az önkormányzati vezetők, az intézmények és a civil szervezetek képviselőinek koszorúzásaival ért véget. Közreműködtek a Honvédsuli kadétjai. KM Dr. Nagy Péter és Kovács Ferenc szignózta a testvértelepülési megállapodást FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Érzéken túli érzékelések NYÍREGYHÁZA. „A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, s ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki” - írta Szepes Mária a Füveskönyvben. Akiben bujkál kíváncsiság, aki használja a telepátiát, a megérzést, az intuíciót, érdemes fellebbentenie a fátylat! A nyíregyházi Bethlen Gábor utca 8. szám alatt található Tükörstúdióban Nánási Andrea és Csajbók Márta várják az érdeklődőket március 23-án, csütörtökön 18 órától. KM ® Kilencvenéves Szabó Györgynét 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a gávavencsel- lői önkormányzat. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT <§> Piros-f ehér-zöldbe borultak Csengerben is Gazdag programsorozattal és rangos futsalgálával ünnepeltek Csengerben. fotó: kákos Dávid Örökségnap lesz Sonkádon szombaton sonkád. Örökségnapokat szervez a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. a reformáció 500 esztendős évfordulója alkalmából. Az idén először a sonkádi református templom ad méltó otthont a rendezvénynek szombaton 14 órától.- Azt szeretnénk, hogy a helyi közösségek, gyülekezetek megismerjék környezetük kulturális örökségét, túszén a Felső-Tisza-vidék középkori templomokban a Kárpát-medence egyik leggazdagabb régiója - említette Demeter Zsuzsa programszervező. A gregorián tételeket a Schola Gregoriana Budapestinensis énekli Béres György vezetésével a Gregorián Társaság közreműködésével. km-ltl Régi-új az építészelnök Tisztújítás volt a megyei területi építészkamarában. NYÍREGYHÁZA. Az idő múlásáról is csevegtek a tisztújító közgyűlés résztvevői, hisz eltelt négy év, így számot adtak és vetettek a megyei területi építészkamaránál. A szakma sikere Az eseményekben gazdag időszakra visszatekintő beszámolók az eredményes munkáról és a szakma aktuális gondjairól, megoldandó feladatairól szóltak. A jelenA kamara és a szakma előtti kihívás folyamatos 8 munkát ad. K VÉGH JÓZSEF jmmí lévők abban egyetértettek, hogy folyamatosan növekszik a kamara területi egységeinek szerepe, munkája, közéleti súlya, és erősödik a szakma gyakorlását érintő változások előkészítésénél a véleményezés szerepe. Javultak a működés feltételei az Őz utcai székházba költözéssel.- Az eltelt időszakban számos rendezvényre, műhelybeszélgetésre, továbbképzésre került sor, emellett negyedik alkalommal rendeztük meg a hagyományosan Nyíregyházához kötődő Plan- net.hu Településfejlesztési Konferenciát. A szakma sikereként élhettük meg, hogy Bán Ferenc Kossuth-, Ybl- és Prima Primissima díjas építész, kamaránk tagja az elmúlt évben a Nemzet Művésze kiemelkedő elismerésben részesült - nyugtázta Végh József, akit megerősítettek a megyei területi építészkamara elnöki tisztében. Az alelnöki posztot Szatmári István tölti be, az elnökséget pedig Berzeviczy László, Gáva Attila és Tóth József építészek alkotják. Emlékezetes lesz az év A kamara bizottságainak élén dr. Szabó László, Gibáné Gu- thy Judit, Szabolcsiné Rezsőfi- A kamara és a szakma előtti kihívás folyamatos munkát jelent: alkalmazkodni a változásokhoz, a növekvő feladatokat csökkenő létszámmal és kapacitásokkal kell kielégítő módon megoldani úgy, hogy közben figyelünk a generáció- váltásra, az utánpótlás tudatos biztosítására, felkészítésére- fogalmazott Végh József réÁgnes, valamint Béres Csaba látják el a következő évek feladatait. Az idén alapításának huszadik évfordulóját ünneplő Magyar Építész Kamara a szokásostól is emlékezetesebb évre készül, melynek részeként helyi és központi rendezvényekre, megemlékezésekre és egy visszatekintő emlékkönyv kiadására is gőzerővel készülnek, km-ltl gi-új kamarai elnök. Elmondta, hogy az aktuális esztendő kiemelkedő feladatának a minden hazai települést, így megyénk 229 községét, városát érintő Településképi Arculati Kézikönyvek elkészítése ígérkezik, ami a településtervező- és építészszakma-gya- korlók számára egyaránt komoly próbatételt jelent. Arculati kézikönyv készül Jótékonysági bátori gálaest A Zrínyi csapata nyerte a döntőt A nyírbátori kulturális központ adott otthont a helyi Lions Club jótékonysági gálájának. NYÍRBÁTOR. A köszöntőket követően tehetséges fiatalok, látássérültek, valamint más fogyatékkal élők léptek fel. A Talán Teátrum művészei elbűvölték a nézőket: a közönség eszenciát kapott a teátrum 20 évének kiemelkedő előadásaiból. A Lions szervezet az idén 100 éves, Nyírbátorban pedig 25 éve működik a klub. A rendezvényeik bevételéből támogatják a fogyatékkal élőket, a nehéz helyzetben lévő családokat. Évek óta szoros a kapcsolatuk a Kislétai Ápoló-gondozó Otthonnal, az VÁSÁROSNAMÉNY. A beregi városban rendezték meg a középiskolai kollégiumok XI. Babus Kupa teremlabdarúgó-tornáját. A viadalon 12 diákotthon csapatának több mint száz játékosa mérte ösz- sze ügyességét, játéktudását a városi sportcsarnokban. Az izgalmas versengés végén a nyíregyházi Zrínyi Ilona Kollégium csapata a baktaló- rántházi Vay Ádám Kollégium együttesével vívta a döntőt, melyet a megyeszékhelyi diákok hetesrúgásokat követően nyertek meg. A bronzérmet a kisvárdai Bessenyei György Kollégium gárdája szerezte meg a tiszalöki Teleki Blanka Kollégium csapata előtt - újságolta Faragó Gergely és Herka Balázs. km Tartalmas műsorral szórakoztatták anyagi segítségen kívül más karitatív munkával is segítik őket. Rendszeresen árusítják a lakók készítette termékeket. Nemzetközi kapcsolataik révén sok fiatal kapott lehetőséget, hogy más országban közönséget fotó: tudósítónktól nyaraljon, ott tapasztalatokat, kapcsolatokat szerezzen. Az adományok minden forintját a rászorultak fogják megkapni, kiegészítve szeretettel, gondoskodással és odafigyeléssel. KM Szellemi versenyt rendeztek a Dr. Béres József Kollégium diákjai. Záhony. A diákotthon szaktanárai által összeállított feladatlapon közel félszáz kollégista adott számot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történéseivel kapcsolatos ismereteiről, tájékozottságáról. A vetélkedőn Kiss Marianna (Budapest) szerezte meg az elsőséget Molnár Attila (Berkesz), Somogyi Gábor (Gyulaháza), Juhász Viktor (Semjén) és Ténai Zsolt (Dombrád) előtt. A győzteseket a Dr. Béres József Kollégiumért Alapítvány részesítette jutalomban. A169. évforduló alkalmából az intézmény diákjai hétfőn a helyi művelődési házban az Árpád Vezér Általános Iskola és AMI historikus műsorának A történelmi versengés boldog győztesei fotó: tudósítónktól megtekintésével ünnepelték jékoztatott Hudák Márk és a történelmi évfordulót - tá- Katona Dávid. KM Az óvodások is felléptek az ünnepi műsorban fotó: tudósítónktól Nyírbogáton felidézték a magyarok bátorságát nyírbogát. Nyírbogát polgárai is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról. Az ünnepi megemlékezésen dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője beszédében hangsúlyozta, hogy „március 15-e mindig is a bátrakról, a magyarok bátorságáról szólt, akik olyan Magyarországról álmodtak, amely nem idegen hatalmaknak alárendelve létezik, hanem független és önálló döntéseket hozhat. Ez a nap figyelmeztet minket, hogy nekünk, magyaroknak a szabadságot sohasem adták ingyen. A szabadság nem magától értetődő, hanem újra és újra, minden generációnak meg kell küzdenie érte. Azt szeretnénk, ha nem mások, hanem mi magunk döntenénk arról, hogy kivel, hogyan éljünk. Azt szeretnénk, ha nem mások, hanem mi magunk döntenénk arról, hogy hogyan adózzunk vagy mennyi rezsit fizessünk. A mai Európában mindez már nem is olyan magától értetődő. Nagy erők dolgoznak azon, hogy Európába már csak nemzetiségek és ne nemzetek legyenek. Nagy erők dolgoznak azon, hogy ne a nemzetek irányítsák saját életüket, hanem brüsszeli és más hatalmi központok. Nagy erők dolgoznak azon, hogy az európai lakosság és kultúra is alapjaiban változzon meg. Az árral szemben úszni mindig nagy bátorságot kíván. Tisztelet a bátraknak, akik 48-ban ezt vállalták, és tisztelet a bátraknak, akik ezt ma is vállalják”. A megemlékezés nívóját a Mesekert Óvoda Katica csoportjának, a Vántus István Általános Iskola 7. osztályos tanulóinak előadása, az énekkar műsora és a Nyugdíjas Egyesület énekei emelték. GULYÁS JÁNOSNÉ