Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-17 / 64. szám
2017. MÁRCIUS 17., PÉNTEK KELET ■■i MHMH Megkérdeztük: On milyen gyakran jár gyógyszertárba? Kozics László, Kisvárda- Ritkán járok a patikába. Ha megyek, akkor is inkább azért, hogy különböző vitaminokat vegyek. A természetes gyógymódokat választom, egyébként pedig a megelőzésre helyezem a hangsúlyt. Varga Valentin, Csenger- A lehető legkevesebbet járok gyógyszertárba. A multivitaminokat gyakran fogyasztom, hiszen ameny- nyiben erősebb az immun- rendszerem, nehezebben támad meg a betegség. Nádasdi Mónika, Napkor- Szerencsére nincs nagy szükségem arra, hogy sűrűn járjak gyógyszertárba. Különböző multivitaminokat és táplálékkiegészítőket szedek, de ezeket bioboltban vagy szaküzletben szerzem be. peter.hovanyi@kelet.hu Kelet kviz A településen 2001. november elsején avatták fel az első és második világháború áldozatainak emléket állító - a szatmárcsekei csónak alakú fejfákat idéző - emlékművet. a) Petneházán b) Piricsén b) Gemzsén c) Porcsalmán A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Pirula: a szívünk miatt szedjük Az anyagi kár jelentős FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Megállapodtak a kárrendezésben nyíregyháza. Egy haszonjármű tartott a 4-es huszárok útján a belváros felé, ugyanekkor egy Mercedes hajtott ki a Vattay altábornagy utcából a Kosbor utca irányába haladva, és a kereszteződésben egymásnak ütköztek. A Mercedes vezetője előbb rendőrt hívott, majd megállapodtak a kárrendezés feltételeiben a haszonjármű vezetőjével, km Nézőpont Hoványi Péter Vesztesek és nyertesek Nőtt a dohány termésátlaga és felvásárlási ára Magyar- országon - tudatta a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége a 2016-os adatokat összefoglaló jelentésében. Mivel csak fogyasztóként vagyok érintett, sohasem tájékozódtam különösebben az ágazatot érintő kérdésekben, de annyit azért tudok, hogy a termelőket még az ág is húzza - épp ideje volt, hogy pozitívumokról is beszámolhasson a szövetségük. A támogatások csökkenése vagy egy-egy aszályos év különösen sok fejfájást okoz Szabolcs-Szatmár-Beregben, megyénk ugyanis messze az országos átlag fölött teljesít dohánytermesztésben, szakképzetlen emberek ezrei keresik ezzel a kenyerüket. Az elmúlt években történtek lépések az ő megélhetésük biztosításának érdekében, ennek ellenére a jelentés szerint tavaly tovább zsugorodott a dohánytermesztésre használt földterület, ráadásul lezárult a feldolgozás nyíregyházi története is. Ha a termelők nem is, a dohányból sokat profitálnak a hivatalos szervek: az egyre leleményesebb, földön, föld alatt, vízen, levegőben próbálkozó csempészek elfogása kiapadhatatlan siker- és reklámforrás. Olyannyira kiapadhatatlan, hogy a fogyasztók leginkább csak a hírekből értesülnek ezekről a sikerekről, egyébként a határoktól messze, a fővárosban is percek alatt vehetnek cigarettát tíz évvel ezelőtti áron - igaz, az ukrán zárjegy nem olyan szép, mint a magyar. így tehát a nikotinfüggők sem panaszkodhatnak - egészen addig, amíg a szenvedélyük a kórházba nem juttatja őket, ott ugyanis semmivel sem jobb a helyzet, mint a dohánytermesztésben. xsv Tordai Miklós, Kisvárda- Próbálom kerülni a gyógyszertárat, igyekszek egészséges életmódot folytatni. Sok zöldséget, gyümölcsöt eszem, mert kell a vitamin. Arra törekszem, hogy minél ellenál- lóbb legyen a szervezetem. m Épülaz uszoda Már a falazóanyag is megérkezett az uszoda épületének helyszínére, a nyomvonalon az alapozási munkákat végzik a szakemberek Kemecsén. fotó: pusztai Sándor A nullás eredmények ellenére bizakodnak A szív-és érrendszeri betegségekre írják fel a legtöbb receptet, és váltják ki a legtöbb gyógyszert. nyíregyháza. - Soha nem dohányoztam, nem ittam, mégis volt egy szívrohamom, két szívműtétem, magas a vérnyomásom, tönkrementek az ízületeim - áll a nyíregyházi patika pultjánál Kati néni, és a kezében hat receptet tart.- Ez a havi adag, tb-támo- gatással fizetek értük 18 ezer forintot. Egy nap alatt több mint húsz szem gyógyszert kell bevennem, s ebben nincs olyan, amit nem orvos írt fel vagy javasolt volna. Volt ez több is, de mondtam a doktor úrnak, találjon ki valamit, mert a rengeteg bogyó fog megölni - húzza meg a vállát a 72 éves nyugdíjas néni, és annak még tud örülni, hogy neki csak ennyi orvosságot kell szednie, a szomszédasz- szonya tőle is rosszabb helyzetben van. A doboz árulkodóbb lenne Havi tízmilliárd forintot költöttek tavaly vényköteles gyógyszerekre a magyarok; A gyógyszer- reklámok indokolatlanul késztetik vásárlásra az embereket. DR.TARI JÁNOS Kevesebb dohányuk termett, gyöngébb minőségben, de nem adják fel Ófehértón. ófehértó. Nem fogadta kegyeibe az időjárás 20l6-ban Ófehértó és a környék településeinek dohánytermelőit, akik a körülmények ellenére sem elégedetlenkednek. Amint a Fehértó Mezőgazda- sági, Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet elnöke lapunknak elmondta, iszonyú jégverést szenvedtek el tavaly nyáron. Kocsis Miklós nem szívesen emlékszik 2016. június 9-ére: az ófehértói és leveleki haNem akarunk kiszállni a dohánytermesztésből, termelni, dolgozni, foglalkoztatni akarunk. KOCSIS MIKLÓS Csökkent a termésmennyiség tárban akkora jégesőt kaptak, amilyenre az itt ledolgozott 27 éve alatt egyszer sem volt példa.- Nem csak a 120 hektár dohányunk, de valamennyi szántóföldi növénykultúránk eredményessége látta kárát - mondta. így a dohánytermés mennyisége és minősége is gyengébb lett a tőlünk megszokottnál. A termésátlagunk ezúttal jócskán elmaradt az országos átlagtól, csupán 1,5 tonna volt hektáronként.- Tavalyról tehát nem könyvelhetünk el nyereséget a do- Lehet, hogy ellentmondásosnak tűnik, de nem vagyok a gyógyszerreklámok híve, mert indokolatlanul készteti vásárlásra az embereket - osztja meg a véleményét lapunkkal a gyógyszerész, és hozzáteszi: kérje mindenki a szakember véleményét. A másik „nem ritka” eset, hogy valaki azért akar ilyen vagy olyan nem vényköteles gyógyszert venni, mert a szomszédnak jó volt. Az elmúlt esztendő a számok tükrében Magyarországon 3366 hektáron 6343 tonna dohányt termeltek 2016-ban, a két éwel ezelőtti adatokhoz képest nőtt a termésátlag, csökkent a terület és a termésmennyiség - olvasható a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége (Madosz) honlapján. Az éves termelési jelentés szerint a Virginia fajtacsoportot 2631, míg a Burleyt 735 hektár területen termelték, az előbbi dohánytipusból összesen 4803 tonna, míg az utóbbiból 1540 tonna termett. A terület és a megtermelt mennyiség egyaránt elmarad a 2015-ös adatoktól, tavalyelőtt a két dohányfajtát 4418 hektárról takarították be összesen 7447 tonnás eredménnyel (MTI). Évente 170 millió receptet váltunk ki a patikákban a legtöbb gyógyszert szív- és érrendszeri betegségekre írják fel az orvosok - írja a Világgazdaság az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közlésére hivatkozva. Évi 170 millió receptet váltunk ki a gyógyszertárakban, ebből 140-150 millió tb-támo- gatott. A legtöbbet, 16 milliárd forintot az idősek, a 65-69 éves korosztály költi gyógyszerre. Magyarországon a betegségcsoportokat tekintve a szív- és érrendszeri betegségekre írják fel a legtöbb orvosságot, évente ezekre a szerekre több mint 35 milliárd forintot költünk, a legtöbb gyógyszert az Alföldön és Észak-Magyarországon (39,4 százalék) vásárolják.- A havi 10 milliárd forint és az évi 170 millió recept elsőre valóban sok - ismeri el dr. Tari János. A Magyar Gyógyszerészi Kamara területi elnökét mint gyakorló gyógyszerészt kérdeztük a tapasztalatokról, s azt mondja: sokkal többet árulna el, ha nem forintban, hanem dobozban adták volna meg az adatokat, ám kétségtelen tény, sok gyógyszert fogyasztunk, szedünk.- Ebben pedig komoly szerepe van az egészségtelen, mozgásszegény életmódnak, a rossz táplálkozási szokásoknak, az elhízásnak és a szociális helyzetnek - sorolja a vidéki kisvárosban patikusként dolgozó szakember. Náluk is legtöbben mozgásszervi, emésztő-, valamint szív- és érrendszeri panaszokra felírt receptekkel térnek be a gyógyszertárba, pedig a betegségek egy része megelőzhető lenne, vagy időben felfedezve gyorJelentős a támogatás A tb-támogatás az inzulinok és vércukorszintet csökkentő gyógyszerek, a véralvadásgátlók, az asztma, a COPD (krónikus obstruktiv tüdőbetegség) kezelésére használt szerek és a daganatellenes készítmények esetében nőtt jelentősen az elmúlt években. A legnagyobb tb-támogatás- ban a leukémia és más daganatos megbetegedések kezelésére használt gyógyszerek, véralvadásgátló szerek, valamint az antipszichotikumok részesülnek. ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV hányágazatunkban. Ennek egyik oka a megemelt felvásárlási árak ellenére csökkent beváltási átlagár, ami a szigorodott felvásárlási szerződések következménye.- A másik ok a dohánytámogatások európai uniós szintű csökkentése, amelyet a hazánkban minden más országétól nagyobb mértékben igyekezett kompenzálni a magyar kormány, a honi termelők megelégedésére. Szóval, ha nullás is lett a tavalyi eredmény, mi - mindazokkal a termelő társakkal, akik megmaradtak az ágazatban - nem akarunk kiszállni a dohánytermesztésből, termelni, dolgozni, foglalkoztatni akarunk. Nem szeretnénk a jövőt kockára tenni, mert csak így várhatjuk el, hogy a dohány- termesztés visszatérjen a rendes kerékvágásába - tette hozzá Kocsis Miklós. km-gb ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHÍV sabban és eredményesebben gyógyítható. A támogatott készítmények esetében az elmúlt három évben a gyógyszerforgalom 3,3 százalékkal nőtt a statisztika szerint, az egy betegre jutó átlagos tb-támogatás összege évente 42 500 forint körül van. Az adatokban benne sincs, hogy mennyit hagyunk a patikapénztáraknál a recept nélkül kapható készítményekre. Az olcsóbbat ajánlják- Vegyes a kép, van, akit le tudunk beszélni róla - említi Tari János, és ők is azt érzékelik, ötvenéves kor fölött fokozatosan nő a gyógyszer- fogyasztás. És látják azt is, amikor valaki a költségek miatt nem teheti meg, hogy kiváltja az összes gyógyszert. Ilyenkor a patikában miden esetben felajánlják azt a gyógyszert, amiben ugyanaz a hatóanyag van, csak alacsonyabb, elérhetőbb áron. Magyarországon jelenleg 2312, működési engedéllyel rendelkező közforgalmú gyógyszer- tárba, illetve 677 fiók- vagy intézeti gyógyszertárba térhetnek be az emberek, km-bm