Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-09 / 58. szám

2017. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK KELET Innen1 7 / Diszkótörténeti utazás a DJ-doyennel Több mint négy évtizede áll a DJ-pult mögött Krugler Henry FOTÓK: MAGÁNARCHlVUM A DJ-k világnapján a megye legidősebb aktív lemezlovasával beszél­gettünk. nyíregyháza. Kugler Henry tu­dása, tapasztalatai és mindaz, amit az elmúlt négy évtize­des zenei pályája során át- és megélt, könyvbe kívánkozik. A DJ-k világnapján, március 9-én arra kértük, vigyen el minket egy képzeletbeli disz­kótörténeti utazásra. Lemezlovas és mozigépész- A hetvenes évek végén há­rom évig jártam ki minden szombaton a kótaji művelő­dési házba. Akkor még nem volt jogi képviseletük a ki­adóknak és a zenészeknek, ezért bárhonnan beszerzett hang- és képanyagot lehetett játszani. A video discókba így kerülhettek be a hangalá- mondásos, narrátoros filmek, melyekből minden buli végén egyet le kellett adni. A DJ te­hát éjfél után átment mozigé­pészbe... Aztán rájöttek arra, hogy ez így nem pálya, 1988 körül elérhetővé váltak a műholdas zenecsatornák, így erejüket vesztették az ilyen rendezvények. Ma, amikor este tizenegy után érkeznek a vendégek a partikra, már nevetségesen hangzik, hogy régen egy buli délután hattól tízig tartott. Nyíregyházán eléggé visz- szaesett a diszkók látogatottsága. KUGLER HENRY- Az internet előtti időkben az emberek ismerkedni, talál­kozni jártak ezekre a helyekre, a Facebook korában ezt a fajta varázsát elvesztette a diszkó. Manapság a szórakozóhelyek nyitva vannak kilenctől hajnal ötig is, a csúcsidőszak viszont éjfél és hajnali három között van, a vendégművészeket is éjjel egyre, kettőre hívják.- Az ideiglenes vizsgát 1981- ben tettem le, 1990-ben pedig megszereztem a kategória­vizsgát, ami egy komolyabb megmérettetés életre szóló engedéllyel. Öt-hat éve ezt el­törölték, ma már nincs vizsgá­hoz kötve a diszkózás, aki csak akar, beállhat a pult mögé.- Az első diszkó klubokat a kilencvenes években építet­ték, a legközelebbi az Aréna volt Polgáron. Ott 1995-96- ban House Party-kat csináltam hajnal négytől délig. A bulik­ban az újdonságokat játszot­tam, azokat a house és club zenéket, amiket a sima disz­kó nem bírt el. Budapestről, Gyöngyösről, Egerből, Debre­cenből, Miskolcról és a megye több településéről jöttek oda azok, akik nem a szigetszent- miklósi Speed klubot válasz­tották. A másik végletet szá­momra a kétezres évek elején Nyíregyházán elszaporodó, jó értelemben vett kocsmadisz­kók jelentik. Picike, kertes házakból kialakított helyek, ahová ötvenen, maximum százan férnek be - szokatlan volt az olyan szórakozóhelyek után, ahol egyszerre-nyolcszá- zan, ezren buliztak. Ki kellett találni, mikor és hogy működ­jön, mi pedig a funky zene és a szerdai napok mellett dön­töttünk. Bevált, egy este alatt több százan fordultak meg ná­lunk - természetes váltásban. A diszkók aranykora- Nyíregyházán mostanra eléggé visszaesett a diszkók látogatottsága, ez talán annak is betudható, hogy az egyete­men kevesebb a hallgató, mint két-három évtizeddel ezelőtt. Akkor az itt tanuló fiatalok töltötték meg a szórakozóhe­lyeket annak ellenére, hogy már akkor is voltak saját, bel­ső klubjaik. Volt szerencsém a művelődési központ alatt 1993-ban megnyitott Open Doors-ban dolgozni, ahol négy telt házas buli volt egy héten. A megyeszékhelyen és környékén akkor és korábban is működtek kisebb szórako­zóhelyek, ezek többségében magam is megfordultam; von­zotta a fiatalokat akkoriban a diszkó. Létszámban az volt az aranykor. Ma már akik megte­hetik, elmennek fesztiválozni, a diszkókkal szemben pedig megnőttek az igények, és nem minden hely üti meg az elvárt színvonalat. És ami lénye­ges: régen a DJ-k mutatták be a legújabb zenéket, sokszor lekörözve a rádiókat. Ma sok­szor az ember képébe tolják a telefont azzal, hogy ez és ez a szám tegnap felkerült a You- tube-ra, miért nincs még meg. A retró a legtesthezállóbb- Koromnál fogva a retró az, amiben igazán hiteles lehetek, hiszen 40 éve foglalkozom ze­nével. A kérdés az, kinek mi a retró: nekem a hetvenes évek, amikor én voltam tizenéves; összefonódik a zene az első szerelem és a nagy haverkodá­sok emlékeivel. Ma már inkább a kilencvenes és kétezres évek slágerei számítanak annak, de nyilván, ez a közönség átlagé­letkorától is függ. Visszakö­szön a múlt a Barbizonban is, ahol a tulaj kitalálta: hozzuk vissza a video discókat, és a zene mellett a klipeket is vetít­sük le - mindezt modern kön­tösbe bújtatva. És hogy mit hallgat otthon a megyei DJ-doyen? - Azokat a zenéket szeretem, amiken megtanultam a szakmát. Ezek a hetvenes évek mesterei: a Dire Straits, Deep Purple, Que­en, Genesis, de sorolhatnám a végtelenségig. Nagyon sok le­mez megfordult a kezemben... CSÁKI ALEXANDRA alexandra.csaki@kelet.hu Aki nem tartotta a lépést, az lemorzsolódott: az orsós magnótól a kazettán és a CD-n át a pendrive-ig Kugler Henry a diszkózás technikai hátteréről is mesélt. - A régi rendszerben hivatalosan nem kerülhettek be Magyarországra könnyűzenei felvételek. Azok a dalok, melyeket játszottak a rádióban, a munkatársak kapcsolatai révén kerültek be, és Komjáthy György, később B. Tóth László, Arató András és Éliás Gyula mutatta be a számokat. Elég szűkös volt itthon a lemezpi­ac, elsősorban hazai és néhány import felvételhez lehetett csupán hozzájutni, így ha bármelyik ismerősöm külföldre ment, lemezt kértem, vagy ha átléptem a határt, magam próbáltam minél többet beszerezni. A lemezek után orsós magnóra váltottam, a technika fejlődésével kazettás magnót kezdtem használni. A video disco 1983-ban szivárgott be, és azért lett nép­szerű, mert hazánkban addig csak kevés könnyűzenei felvételt lehetett látni a televízióban, miközben külföldön már ekkor rengeteg ilyen műsor futott a tévében. Az emberek kíváncsiak voltak, hogyan néznek ki azok az előadók, akiket addig csak hallhattak. Az ilyen bulikhoz elő­ször béreltem, majd sikerült vennem egy videomagnót. Vittem magammal a tévét, lejátszót, a videokazettákat, és felváltva játszottam le az audio- és videofelvételeket. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes elején Budapesten nyílt egy-két üzlet, ahol már lehetett vásárolni órás kislemezeket, amik egy előadó egyetlen felvételét tartalmazták három-négyféle változatban. Elkezdtem ezeket gyűjteni, és 1993-ban beszereztem hozzá két Technics lemezjátszót. A fejlődés a következő években választás elé állította a DJ-ket: a lemezek mellett megjelentek a műsoros, majd az írható cédék és a mini disk-ek, majd a speciális CD-lejátszók. Az internet, a pendrive és a külső adathordozók elterjedésével már nincs szükség fizikai hanghordozóra, egy laptop is elég a munkához, bár manapság a bakelit mintha reneszánszát élné. Röviden nőnap megyeszerte. A megyei katasztrófavédelmi igazga­tóság vezetői állománya a nyíregyházi kirendeltséggel közösen köszöntötte a női dolgozókat szerdán délután. Az igazgatóságon szolgálatot teljesítő női dolgozók koráb­ban megörökített fényképei­ből készült zenés összeállítás­sal és virággal kedveskedtek a kollégáknak, majd meg­köszönték. A nőnapon Má­tészalkán, Fehérgyarmaton, Kisvárdán, Nyírbátorban, Baktalórántházán és Záhony­ban is köszöntötték a női dolgozókat a kirendeltségve­zetők, tűzoltó és őrsparancs­nokok. nyelvtanulás ingyen. A Mus­tárház európai önkénteseinek részvételével újra beindulnak az ingyenes nyelvi klubok Nyíregyházán, a Szent Ist­ván utca 20. szám alatt, ahol orosz, olasz, francia, spanyol és angol nyelv gyakorlására nyílik lehetőség egyéni és csoportos foglalkozások ke­retében. A farsangi mulatság egy pillanata fotó: tudósítónktól Temperamentumos táncok a farsangi bálon nyíregyháza. Két nyíregyhá­zi civil szervezet vezetősége, a Szent István Nemesi Rend Első Alapítványa és a Nyír­egyházi Aranykor Nyugdíjas Egyesület összefogva rend­kívüli meglepetést szerzett tagságának az elmúlt évi nagyszerű munkájáért. A na­pokban megtartott farsangi bálra fővárosi művészeket hívtak meg. Teremi Trixi temperamentumos táncával és csodálatos énekével, va­lamint Németh Zsuzsanna és Lendvai Zsolt a Budapesti Operettszínház magántán­cosai elvarázsolták a közön­séget. Az előadott operett betétek, a palotás, a néptánc, valamit a klasszikus keringő méltán váltott ki vastapsot. A műsor után közös vacsora és tánc zárta a farsangi bált - tá­jékoztatta lapunkat Lendvai Zoltán. KM Lovagi torna a színházban Az első találkozás a verses szöveggel fotó: harsányi zoltán A Sárkányölő Krisztián című mesejátékot ápri­lis 14-én mutatják be a Művész stúdióban. nyíregyháza. Janik László bábjátéknak íródott Sárkány­ölő Krisztián című mesejá­tékából Bal József interaktív lovagi tornát rendez a Móricz Zsigmond Színház Művész stúdiójában - tájékoztatta la­punkat dr. Karap Zoltán, a te­átrum marketingvezetője. Elkapta a dili Az olvasópróbán kiderült: az eredetileg egyszemélyes da­rabbal kapcsolatban Bal Jó­zsefet „elkapta a dili, hogyan lehetne ebből egy több sze­mélyes előadást varázsolni”. A karakterek elosztásában a művészek viszonylag szabad kezet kapnak, mivel a rende­ző „a színészekből szeretne kiindulni”. Az olvasópróba során úgy tűnt, nem kérdés, kihez melyik szerep áll a leg­közelebb.- Ez tipikusan egy olyan szöveg, amelyre két-három hét múlva szinte már rá sem lehet ismerni - mondta el a rendező, s hangsúlyozta: a jelenetek kidolgozásában fontos szempont lesz, hogy a gyerekek nemcsak a közön­ség soraiból befolyásolhatják egy-egy szereplő döntését, de a kiválasztottak maguk is részt vehetnek majd a játék­ban a színészekkel együtt. Mindeközben a bábfigurákról sem fognak megfeledkezni, akárcsak a zenéről, amelyet Kazár Pál fog szerezni. km Kevesebb eset, több mentés Mátészalka. A Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kiren­deltség szerdán évértékelő értekezletet tartott. Kovács Miklós alezredes, a kirendelt­ség vezetője kiemelte: illeté­kességi területükön két hiva­tásos tűzoltó-parancsnokság, egy katasztrófavédelmi őrs és három önkéntes tűzoltó egye­sület működik. Míg 2016-ban, 344 tűzesethez és 305 mű­szaki mentéshez vonultak, az előző évhez képest a tűzese­tek száma 17 százalékos csök­kenést mutat, ugyanakkor a műszaki mentések számában 24 százalékos növekedés fi­gyelhető meg. Összesen tíz szakközépiskolával kötöttek együttműködési megállapo­dást közösségi szolgálattal kapcsolatban. A beszámolót követően Varga Béla ezredes, a megyei igazgatóság veze­tője meghatározta az ejkövet­kezendő időszak feladatait. KM Suliváró a leendő első osztályosoknak Színes programok, kreatív játékok várták a kicsiket. DÖGÉ. Az Ölbey Irén Általá­nos Iskola hagyományosan március elején rendezte meg nagycsoportos óvodásoknak a Sulivárót, melyre a gyerekek és a szülők, valamint az óvo­da dolgozói jöttek el. A több mint két órás színes program elején Agárdy Sándor intéz­ményvezető köszöntötte a résztvevőket, majd a leendő első osztály osztályfőnökei tartottak rövid foglalkozáso­kat. Horváthné Banu Erika tanítónő interaktív táblán matematikai játékokkal moz­gatta meg a gyermekeket, majd Pappné Belinszky Júlia tanárnő zenés-táncos műso­rának lehettek az aktív közre­működői az ovisok. Azt követően a táncterem­ben Bárány Kristóf táncpeda­gógus népi játékain mulattak, és a rövid teaszünet után Agár­dy Sándor tartott mini termé­szetismeret órát a csigáról és a katicabogárról. Tintér Dániel Hangulatos délután részesei lehettek a leendő elsősök fotó: tudósítónktól szülő zongorajátékát követően Révész Mia Vivien első osztá­lyos tanuló is bemutatta csiga- modell készítő ügyességét. Szabóné Balogh Erika tanárnő játékos angol nyelvtanulása éppúgy sikert aratott, mint a kreatív játékok készítése, km

Next

/
Oldalképek
Tartalom