Kelet Magyarország, 2017. március (74. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-09 / 58. szám

2017. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK Háttér 3 KELET El-elkószáló közmunkások Nem mindig ott dolgoz­tak, ahol a munkanapló szerint kellett volna. Nyírbátor, PIRICSE. A tavalyi ellenőrzések eredményeként 287 millió forintot kell visz- szafizetniük a szabálytalanul működő közfoglalkoztatók­nak, ebből 145 milliót megye­beli önkormányzatoknak. Sze­rettük volna megtudni, mely településeink érintettek, de a Belügyminisztérium sajtóosz­tályától kapott közlemény nem nevesíti a támogatás visz- szafizetésére kötelezett köz­foglalkoztatókat, mint ahogy azt sem, kiket jelentettek fel. Megkerestük a megyei fő­ügyészséget. Dr. Szilágyi Lász­ló sajtószóvivő közölte, hogy mivel sem a megyei főügyész­ség, sem a megyében működő járási ügyészségek nem ve­zetnek olyan nyilvántartást, amiből megállapítható, hogy a kormányhivatal a közfoglal­koztatási programmal össze­függésben ki ellen, mikor és milyen tartalmú feljelentést tett, csak az ügyészek emléke­zete alapján tud válaszolni.- Két olyan nyomozást si­került beazonosítani, amely a kérdésében szereplő körbe sorolható.. Mindkettőben ta­valy rendelt el nyomozást a NAV Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága jelentős vagyo­ni hátrányt, illetve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntetté­nek gyanúja miatt. Az egyik nyomozás Érpatak, a másik Szakoly önkormányzatának működésével függ össze - mondta. E két települést em­Visszafizetési kötelezettségek megoszlása megyénként forintban (2016) 227086 4124825 ■ B4 244 261 pótlékkal növelt összeg ______8818960 B B 25 105 ■ Baranya fl Bács-Kiskun B Békés ■ Borsod-Abaúj-Zemplén ví Jász-Nagykun-Szolnok ■ Nógrád B Pest B Somogy B Szabolcs-Szatmár-Bereg Veszprém B Zala GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: BELÜGYMINISZTÉRIUM lítette lapunknak dr. Simon Miklós országgyűlési képvi­selő is. Elmondta: választóke­rületében Érpatak és Szakoly érintett, ezért ezen települé­sek nem vehetnek részt az ön- kormányzati közmunkában. - Igyekeztem közbenjárni, hogy ne maradjanak munka és fize­tés nélkül azok az emberek, akik önhibájukon kívül estek el a lehetőségtől, a vízügynek, a Közútnak és a kistérségnek köszönhetően így több mint száz szakolyi és negyven ér­pataki dolgozhat - mondta el a képviselő. Nem ott vannak, ahol kellene- A közfoglalkoztatásban két­féle költségre kap támogatást egy önkormányzat: egyfelől a dolgozók bérére, másfelől a bérköltség egy bizonyos százalékáig egyéb dologi és üzemeltetési költségekre, beruházásokra - avatott be a részletekbe Máté Antal, Nyír­bátor polgármestere.- Menet közben is lehet el­lenőrzésekre számítani, ezek két irányból érkezhetnek. Rendszeresen és szúrópróba­szerűen helyszíni ellenőrzést tartanak a kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályának munkatársai, de vizsgálódhat­nak a minisztérium közfoglal­koztatást felügyelő alkalma­zottai is. Emellett papíralapú elszámolás, illetve ellenőrzés is van: az önkormányzatoknak havonta be kell küldeniük a ki­mutatásaikat a közfoglalkozta­tás minden elemére kiterjedő­en. Büntetni két okból szoktak. Egyrészt, ha a dokumentáció nem felel meg az előírásnak, és ha nagyon szigorúak, akár a teljes támogatási összeget is visszafizettetik. Nagyobb baj, ha a helyszíni ellenőrzés ki­szúrja, hogy a közmunkások nem ott vannak, ahol a mun­kanapló szerint lenniük kelle­ne, vagy mást csinálnak, mint amit előzetesen rögzítettek. A | foglalkoztató önkormányzat j többnyire azonnal tudomást szerez arról, ha tetten érnek valakit, kivéve a szúrópró­baszerű szemléket, amiről a helyhatóságot sem értesítik- világította meg a folyamatot Máté Antal, majd hozzátette:- Mi is követtünk már el ap- j róbb adminisztratív hibát, ami miatt a támogatásból egy mi- ) nimális összeget vissza kellett fizetni, de komoly visszaélé­sekről még a környezetünkben sem hallottam. km Ha nagyon szigorúak, a teljes támo- gatást visz- Wr? szafizettetik. MÁTÉANTAL Csak a megjelölt célokra használható Orosz Lászlót, Piricse polgár- mesterét is megkérdeztük a közfoglalkoztatási pénzek felhasználásáról. - A munka­ügyi központtal hatósági szer­ződést kell kötni arról, hogyan lehet ezeket a támogatásokat felhasználni, öncélúan ehhez nem nyúlhatunk - magyaráz­ta a település vezetője. - Csak azokra a munkanemekre, esz­közökre, anyagokra kötjük meg a szerződést, amelyeket a korábban benyújtott pályá­zatunkban megjelöltünk, s a pénzt csak ezekre lehet köl­teni. Én is hallok arról, hogy egyes önkormányzatok más célra is felhasználják a támo­gatást, de a szerződés szerint ez szabálytalan. A megyei kormányhivataltól mi még nem kaptunk ellenőrzést, de a munkaügyi központ folyama­tosan felügyeli a pénz helyes felhasználását. Rendszeresen be kell mutatnunk a számlá­kat, hogy mi mindenre köl­töttük el a pénzt. Ha nagyobb értékű anyagbeszerzésről van szó, előtte árajánlatot kell kér­nünk, mint a közbeszerzések­nél. Szankcionált esetek A munkanaplóban az szerepelt, hogy a közfoglalkoztatottak az önkormány­zat paprika ültetvényén dolgoznak, miközben egy vállalkozó földterületén dolgoztak. __________________ | Á közfoglalkoztatottak közül kilencen nem az önkormányzatnak, hanem egy egyéni vállalkozó konyháján dolgoztak. __________________ Két ember foglalkoztatása okafogyot- tá vált, hiszen a programban szereplő borjú megszökött, a szarvasmarhát kölcsönadták fedeztetésre, a vállalt baromfitartásnak nyoma sem volt. Kevesebb a vízzel borított terület Hat szivattyútelep az elmúlt napokban átla­gosan 360 ezer köbmé­ter belvizet emelt át. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Az év első heteiben kialakult időjárási helyzet miatt feb­ruár 8-án elsőfokú, majd pár nappal később másodfokú készültség elrendelése vált szükségessé Felső-Szabolcs alsó belvízvédelmi szakaszán. Február végén a szóban forgó terület középső szakaszán is elrendelték a másodfokú ké­szültséget. A jelenlegi helyzetről: a készültségben lévő belvízvé­delmi szakaszon az elöntött területek nagysága több mint 850 hektár, mely többnyi­re mezőgazdasági terület. A FETIVIZIG egyéb, készült­ségen kívüli területein az el­öntés nagysága 2973 hektár, míg az összes elöntött terület nagysága meghaladja a 3800 Főként mezőgazdasági területek állnak még víz alatt fotó: km-archív hektárt, melynek nagy része szántó és rét, illetve legelő. Hat szivattyútelep az elmúlt napokban átlagosan 360 ezer köbméter belvizet emelt át, a készültség kezdete óta átemelt vízmennyiség a 2,7 millió köb­métert is meghaladja. Az intéz­kedések hatására az elöntött ■területek nagysága csökkent, a csatornákban a vízszintek a mértékadó szintek alá apadtak - ad aktuális helyzetjelentést a FETIVIZIG honlapja. km Megkérdeztük Ön miképpen vélekedik a nemzetközi nőnapról? Arany József, Nyíregyháza Szinte már közhely, hogy a nőket egész évben szeretni és tisztelni kell, ettől függetlenül ilyenkor is köszöntőm a családtagokat. Vágott virágot nem, inkább praktikus ajándékokat kapnak. Gyebrószky Eszter, Nyíregyháza Akárcsak a Valentin-napnak, a nőnapnak sem tulajdonítok különösebb jelentőséget, ráadásul Zoltán sem vagyok. Persze, örülök, ha felköszöntenek, de akkor sem sértődöm meg, ha nem. Oláh Gábor, Nyíregyháza Apróságokkal, egy szál virággal köszöntöm a közeli ismerősöket, családtagokat, de nem csinálok nagy felhajtást - nem látom értelmét, hogy egy adott napon koncentráljunk erre. Feketéné Netoliczky Judit, Nyíregyháza Szeretem a nőnapot, örülök, ha felköszöntenek ilyenkor. Leggyakrabban virágot szoktam kapni - főleg a családtagoktól -, tavaly március 8-án nyolc csokor gyűlt össze. Nézőpont Nyéki Zsolt Fahéjvirágom a kávém habján Elképesztő varázslat, ami rabul ejt, azonnal és örökre - ez a gyengébbik nem ereje. Ott van mindjárt a születés utáni első felsírásban, amelyből szavak nélkül is hullámzik az „óvj, védj meg engem, ne hagyj el soha” kérlelése, s amit fogada­lom nélkül is teljesít az erősebb nem, ha apának szegődik. S a varázslat folytatódik annak, akit pici lánykarok öle­lése vár haza a nehéz nap végén, s maga sem érti, hogyan feled oly gyorsan fáradtságot, szabadul meg stressztől (az alattomos gyilkostól) pusztán azzal, hogy oviból hozott napi élményeket hallgat, vagy szőnyegre hasalva lapozgat meséskönyvet. Szerencsés az a férfi, akinek önpusztító mun­kából hazaérve ételt tesznek az asztalára, s van kinek ölébe hajtania a fejét. Szerencsés, aki ötven fölött is valakinek még mindig „kisfiam”, s az is, akinek a munkahelyén kolléganője készít egy szend­vicset, ha meghallja, hogy egész nap nem ért rá enni. „A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem” - mondta szó szerint az énekes, kinek szavait sokan értelmez­ték, sokféleképpen. Én is így érzem, mert a család, az otthon misztériumát nem képes élettel megtölteni férfi, s mert ez a vélemény nem vitatja el a mégis gürizni kénytelen nőktől az együttérzést. Nem vitat el kimagasló készségeket és képességeket, karrier lehetősé­géből sem zár ki senkit, csak óvatosan érzékelteti: a „vagy- vagy” dilemmában hozott döntés következménye egyszerre siker és pótolhatatlan hiány. Ünnepelt tegnap az egész világ, ám a nemek egyenlőségé­nek ünnepe szembesíti a világot régmúlt és jelenkor tettei­vel. Valószínűleg törölné történelméből az Egyesült Államok Rosa Parks, az afroamerikai nő megaláztatását: az volt a bűne, hogy a buszon nem adta át a helyét egy fehér férfinak. Az alabamai Montgomeryben, 1955 decemberében ez bűn, zavarkeltő magatartás volt. Európa is pironkodhat, hisz a szinte szentség és sérthetetlenség glóriájától övezett Svájc 1971-ben adott választójogot női állampolgárai számára. Ne is vájkáljunk az erkölcsi fölény hamis dogmái között, elég, ha a saját házunk táján nézünk szét, és eszmélünk rá: a női lélek nélkül mennyire sivár lenne a hétköznap. A kedvenc kávézód nem a csésze tartalmától lesz törzshelyed, hanem attól, ahogy eléd teszi a felszolgálólány, őszinte, kedves mosollyal, a kávéhabra rajzolt kis fahéjvirággal. S ha másik kávézóba megy dolgozni, oda is követed. A kedvenc újságos sem lesz soha benzinkút, vagy bevásárlóközpont, hanem az az újságosbódé, ahol az idős hölgy úgy köszön rád: „Már vár­tam!”, s adja is a szokásost, s még a havilapodat is számon tartja, s félre tesz egyet, ha nagyon fogy. „Az élet zenéjét a nők adják” - mondta ezt Richard Wagner. Hallgassuk, s értékeljük e zenét, minden nap. zsolt.nyeki@kelet.hu Szerencsés az a férfi, akinek önpusztító munkából hazaér­ve ételt tesznek az asztalára. Kelet kvíz A község a 18. század közepén újratelepült, ekkorra már a falu Alsó- és Felső- formája nem észlelhető. , a)Kisar b)llk c) Tiszaadony d) Nyírkércs A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Hasznos tanácsok digitális fejlesztésekhez vásárosnamény. A „Modern A régió cégvezetői informa- Vállalkozások Programja-Vál- tikai szakemberektől kaphat- lalkozz digitálisan” elnevező- tak tanácsokat vállalkozásuk sű projekt keretében szakmai informatikai hátterének és konferenciát rendeztek szer- infrastruktúrájuk fejlesztési ■ Véradó Maraton Kedden kezdődött, de még ma is tart a Magyar Vöröskereszt és a Nyíregyházi Egyetem által közösen szervezett véradás, ahova most is várják a donorokat. fotó: racskó tibor h

Next

/
Oldalképek
Tartalom