Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-08 / 33. szám

2017. FEBRUÁR 8., SZERDA 2 Mindenfelől Hazai Pözsó Úgy alakult, hogy a február elejét évek óta vagyonnyilat­kozatok között töltöm. Nem tipikus újságírói feladat, de tanulságos. A képviselők nagy része kézzel írva összegzi a semmit, így ha egy kicsit to­vábbfejlesztem a kriksz-krak- szaik kisilabizálásának tudományát, még kódfejtő is lehet belőlem. Hála nekik, a mértékegységváltásba is be­lejöttem - szántók hektárban, rétek négyzetméterben meg­adva -, de a helyesírásról is mindig tudnak újat mondani: sosem felejtem el, amikor az ingóságok között feltűnt egy Pözsó... - az „úgy írjuk, ahogy ejtjük”-elvet alkalmazva. A tiszta közéletbe vetett hitemet viszont apasztja ez a munka rendesen! Vajon csak a felédékenység az oka, ha egy három évvel ezelőtti lakás- vásárlás a tavalyi nyilatko­zatban még nem szerepelt, a mostaniban viszont igen? Megértem, mindenkivel megesik, hogy elfelejt egy-egy házvásárlást. A kedvencem az intézményvezető, aki nulla forintért dolgozik - köszönet érte -, mosolygok a hajlékta­lan honatyákon, és kíváncsi lennék arra is, hogy lehet egy év alatt úgy eltüntetni a 10 milliós lakáshitelt, hogy közben csökken a jövedelem? Szóval tanulunk és mulatunk, de erre szükség is van, külön­ben felrobbannánk a dühtől. A képviselők egy része hülyé­nek néz bennünket, ráadásul mindezt büntetlenül tehetik. Ez az igazi hatalom, nem a vagyon. Az Iszlám Állam támogatóit fogták el Madrid. Feltételezhetően bűn- cselekményekből szerzett pénzzel az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszer­vezetet támogatta az a két férfi, akiket kedden fogtak el a spanyol hatóságok Bada- lonában - közölte kedden a spanyol belügyminisztérium. A tárca honlapján megjelent közlemény szerint a 25 és 27 éves marokkói állampolgárok drogkereskedelemből és lo­pásból szerezhettek pénzt. MTI Elkészült a Magyar Honvédség kelebiai határvédelmi bázisa KELEBIA. Várhatóan tavaszig befejeződik a bácsalmási, a madarasi és a hercegszántói létesítmény kialakítása is. Ezek összesen hatszáz ember korszerű tábori elszállásolá­sát biztosítják - hangzott el kedden a Bács-Kiskun megyei Kelebián kialakított bázis be­járása kapcsán tartott sajtótá­jékoztatón. Szerb-magyar szakasz Benkő Tibor, a Honvéd Vezér­kar főnöke elmondta: a kato­nák határ menti feladatellá­tása mindaddig tart, amíg a migrációs nyomás meg nem szűnik Magyarországon, de bízik abban, hogy a második vonalbeli kerítés megépítésé­vel létszámuk csökkenthető, és több idő juthat a katonák kiképzésére, felkészítésére. 3400 Ausztriában mintegy 3400 bevándorló él, akiknek jog­erősen elutasították a mene­dékkérelmét, közülük 1200 Bécsben lakik - közölte a Die Presse című napilap kedden. Alsó-Ausztriában 700-an, Stá­jerországban 400-an és Fel- ső-Ausztriában 240-en van­nak, akiknek nem adták meg a menekültstátuszt. Az újság arról ír, többségében csecsen, afgán és nigériai állampolgá­rok kérelmét utasították el. Kiemelte, egyre nagyobb figyelem terelődik a szerb­magyar határszakaszra, ahol mintegy 170 kilométeres mű­szaki zárrendszert alakítottak ki a katonák. Ugyanezt a ha­tárvédelmi rendszert a hor- vát-magyar határ mentén is kiépítették, mintegy 136 kilo­Nicolas Sarkozy fotó: afp méter hosszúságban. Az elké­szült kelebiai határvédelmi bázis a kor követelményeinek megfelelő színvonalú szállást biztosít a katonák számára. A négy, egyenként 150 ember elhelyezésére és pihenésé­re szolgáló tábor kiépítését tavaly ősszel kezdték meg Bíróság elé kell állnia Nicolas Sarkozynek Párizs. Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek is bíró­ság elé kell állni a további 13 gyanúsítottal együtt a 2012- es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt, mert az exelnök és pártja többet költött a meg­engedettnél - közölte a pári­zsi ügyészség. A volt elnök ellen - aki visszavonult a politikai élettől - egy évvel ezelőtt indult eljárás az ügy­ben. MTI Kelebián, Bácsalmáson, Ma­darason és Hercegszántón. Az utóbbi három helyen a bázis várhatóan tavaszra készül el, és ha szükséges, a konténe­rekre egy emeletet rá lehet építeni, így a hatszáz férőhely bármikor a duplájára növel­hető. MTI Donald Trump szerint jó ember az elnök WASHINGTON. Donald Trump amerikai elnök a Fox televízi­ónak adott interjújában hang­súlyozta, hogy Mexikónak szüksége lehet az Egyesült Államok segítségére a drog- kartellek elleni harcban. Az elnök szólt az amerikai bel­politikát foglalkoztató „me­nedékvárosok” ügyéről is. Trump azt hangoztatta, hogy a mexikói elnök „nagyon jó ember” és kettejük viszonya szintén „nagyon jó”. mti Röviden KDNP. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint végre kellő megbecsülést kapnak a szociális ágazatban dolgo­zók a szociális béremelésnek köszönhetően. Harrach Péter kiemelte: az ágazat külön­böző munkaköreit érinti az emelés, így kiterjed a szociá­lis terület mellett a család és gyermekjóléti szolgálatra és az idősek gondozását végzők­re is. LMP. Az LMP szerint kiderült, hogy a választások előtt már nem lesz szociális béremelés és életpálya. Szél Bernadett, az LMP társelnöke közlemé­nyében Harrach Péter KD- NP-frakcióvezető keddi sajtó- tájékoztatójára reagált. Szél Bernadett kifejtette: újabb kormányzati szemfényvesz­tés a szociális dolgozók állító­lagos béremelése. FIDESZ. A Fidesz szerint, ha a szocialisták maradtak volna kormányon, és folytatódik az energiaár-emelési politi­kájuk, akkor ma „brutális” árat kellene fizetni a lakossági gázért és villamos energiáért. Ezt Németh Szilárd állította sajtótájékoztatón. Katonák a határon: amíg csak tart a nyomás A kelebiai bázis, helikopterről FOTÓ: MTI/UJVÁRI SÁNDOR anita.szaraz@kelet.hu Nem leszott a DK elnöke BUDAPEST. Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke és Gy. Németh Erzsé­bet a párt fővárosi politikusa sem megy el a 4-es metró kö­rüli korrupciógyanút vizsgáló parlamenti bizottság ülésére - jelentette be a párt szóvivője. Gréczy Zsolt keddi sajtótájé­koztatóján arra hivatkozott, az OLAF-jelentés szerint az érin­tett időszak kormányai nem fe­lelősek az ügyben. Azt mond­ta, az OLAF a „fővárosi vezetés és a fővárosi önkormányzati cégek felelősségét állapította meg”. Hangsúlyozta, Gy. Né­meth Erzsébet nem városveze­tő és fővárosi céget sem irányí­tott, „így az ő meghallgatása is felesleges”. Hozzátette, Tarlós István főpolgármester is azt mondta, hogy a DK fővárosi politikusa nem érintett. mti Devizaárfolyam (2017.02.07.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 309,74 +0,59 USA dollár 290,56 +2,90 Svájci frank 290,44 +1,33 Angol font 359,31 +0,45 Román lej 68,93 +0,44 Ukrán hrivnya 10,76 +0,21 Horvátkuna 41,61 +0,15 Lengyelzloty 72,13 +0,02 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Fidesz: Az emberek szeretnének válaszokat BUDAPEST. A Fidesz szerint a szocialisták tagadják a nyil­vánvalót, hogy minden idők legnagyobb korrupciós botrá­nyában, a 4-es metróberuhá­zás elcsalásában a felelősség a Medgyessy-, a Gyurcsány-, a Bajnai-kormányokat és a Demszky Gábor-féle MSZP- SZDSZ-es fővárosvezetést terheli. Hidvéghi Balázs, a na­gyobbik kormánypárt kom­munikációs igazgatója ked­den ezt arra reagálva közölte, hogy Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő a 4-es metróberuházásáról szóló vizsgálati jelentés több pontjának pontosítását kérte az Európai Csalás Elleni Hi­vatal (OLAF) főigazgatójának küldött levelében. Hidvéghi Balázs szerint a metróberuházás harmadát ellopták, elcsalták, ezért Ma­gyarországnak 59 milliárd forintot kell visszafizetnie. Hozzátette: az emberek sze­retnének válaszokat kapni. A Fidesz ezért kezdemé­nyezte, hogy legyen fővárosi vizsgálóbizottság, a parla­ment gazdasági bizottsága is kivizsgálja a korrupciós ügyet, és hallgassák meg a volt szocialista miniszterel­nököket, Medgyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont, Demszky Gábor volt főpolgármestert, valamint Horváth Csaba és Gy. Németh Erzsébet volt szocialista fő­polgármester-helyetteseket - közölte. MTI Rengeteget visszaszereztek OLAF-jelentés - Tarlós István szerint teljesen érintetlen a jelenlegi városvezetés. BUDAPEST. A főpolgármes­ter kedden a Lánchíd Rádió reggeli műsorában kiemelte: egyetlen egy kivétellel vala­mennyi megállapítás a 2010. évi választást jelentősen megelőző időpontokat érinti. A legsúlyosabbak, így az Als- tom-szerződések ügye is még a 2006. évi választások előtt születtek meg - mondta. „Nem nagyon hiszem, hogy van miről beszélni” - fogalma­zott a főpolgármester, rámu­tatva arra, hogy az egyetlen 2010 utáni észrevétel az OLAF részéről „pusztán” az ellenőr­ző mérnök cseréjére vonatko­zik. Az ellenőrző mérnökkel a szerződést 2006 júniusától kötötték meg határozott időre 2012-ig. Azt írja erről az OLAF, hogy a mérnök szerepét egy olyan vállalat töltötte be, amely komoly összeférhetet­lenségben állt több kivitelezési alvállalkozóval is, és szabály­talan kifizetéseket eszközölt - mondta el Tarlós István. Mint kifejtette, a mérnököt le akar­ták cserélni, ezért 2010 után kétszer is kiírtak közbeszer­zést, de ezeket megtámadták, feltehetően időhúzás céljából. Tarlós István hangsúlyoz­ta azt is, hogy a jelenlegi vá­rosvezetés rengeteg pénzt visszaszerzett a 4-es metró- beruházáshoz kapcsolódó „borzalmas szerződések újra­tárgyalásával”. MTI Tarlós István fotó: afp ® A veronai áldozatokra emlékeztek A veronai buszbaleset áldozatainak emlékéért rendezett gyertyagyújtás résztvevői a közlekedési balesetben elhuny­tak emlékművénél a fővárosi Flórián téren 2017. február 7-én. A megemlékezést az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezte. fotó: mti/máthé zoltán Maruzsa Zoltán veszi át a posztot BUDAPEST. Március l-jétől Ma­ruzsa Zoltán tölti be a köz­nevelésért felelős helyettes államtitkári pozíciót, elődje, Sipos Imre az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazga­tója lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumá­nak oktatási államtitkársága kedden. A tárca közleménye szerint a kormányzat folytatja az oktatás 2013-ban megkez­dett átalakítását, amelynek eredményeként jelentősen nőttek az oktatásra fordított források, ez az összeg tavaly már elérte a 2000 milliárd fo­rintot. MTI Lúdas Matyi-törvényt nyújtott be a Jobbik BUDAPEST. A Jobbik az alap­törvényben rögzítené a köz­pénzek védelmét, az erre vo­natkozó javaslatukat kedden nyújtották be az Országgyű­lésnek. Volner János, az ellen­zéki párt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Magyar- országon évente 400 milliárd forint kárt okoz a korrupció, egyebek mellett a közbe­szerzések felülárazása miatt. Megjegyezte, hogy az ország 2010-hez képest is romló tel­jesítményt mutat a korrupciós index alapján. A Jobbik a vál­tozás érdekében törvénycso­magot készített elő lex Lúdas Matyi néven - ismételte meg Vona Gábor pártelnök korábbi közlését. Ennek első lépése az alaptörvény módosítása, a „v, mint Viktor” cikk foglalkozna a korrupció elleni harc fontos­ságával - mondta a frakcióve­zető. Emellett felidézte, hogy pártja egyebek mellett a kor­mánytagokra és más vezető politikusokra kiterjedő kötele­ző vagyonosodási vizsgálatot szeretne. mti KELET Jegyzet Száraz Ancsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom