Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-07 / 32. szám
879589 14 Gazdaság KELET 2017. FEBRUÁR 7., KEDD Kvízmegfejtés A középkorban a három faluból álló Kántor uradalomhoz tartozott. b) Hód ász Talajgenerátoro A nem éppen hétköznapi frizurákból most sem lesz hiány fotó: km-archív Újra ringbe szállnak a fodrászok, műkörmösök Intenzív érdeklődés mutatkozik a mesterkategóriák iránt is. NYÍREGYHÁZA. Újra itt az extravagáns tincsek, sminkek és műkörmök versenye: február 12-én délelőtt 9 órakor kezdődik a Váci Mihály Kulturális Központban (Nyíregyháza, Szabadság tér 9-, DL emelet) a XV. Szabolcs Kupa jubileumi nemzetközi fodrász, kozmetikus, műkörömépítő és -díszítő versenyt, melyet az idén is a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendez meg. Mint azt Sütő Pétertől, a kamara PR és kommunikációs vezetőjétől megtudtuk, a versenyre a korábbi évekhez hasonlóan közel 200 nevezés várható tanuló és felnőtt korosztályból egyaránt, de intenzív érdeklődés mutatkozik a mesterkategóriák iránt is, ahol a hazai és nemzetközi versenyeken már sikereket elérő profi szakemberek mérik össze tudásukat. A verseny a már megszokott módon a 8.45-kor kezdődő megnyitóval veszi kezdetét, majd 16.30-kor az eredmény- hirdetéssel zárul. KM A gazdáknak nem kell majd külön díjat fizetni a használatáért. A jégvédelmi rendszer kiépítése enyhítheti egy jégeső utáni lakossági károkat is illusztráció: km-archív szabolcs-szatmár-bereg. - Tavasszal kezdődhet el az országos jégeső-elhárítási rendszer kiépítése, amit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara koordinál. A rendszer működését az agrár-kárenyhítési alapból finanszírozzák, így a gazdáknak nem kell majd külön díjat fizetniük a használatáért - fogalmazott lapunknak Rácz Imre. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke hozzátette: a Vidékfejlesztési Programban 1,8 milliárd forintot különítettek el erre a célra.- A rendszer fizikai megvalósítása tavasszal kezdődhet meg, és a 2018-as védekezési szezonra készülhet el. Az éles üzem elindítását jövőre, május l-jére tervezik - mondta Rácz Imre, akinek a tájékoztatásából kiderült az is: Magyar- országon már több helyen is alkalmaznak különféle jégvédelmi rendszereket a jégkárok megelőzésére. A NAK megyei elnöke szerint a három alkalmazható technológia közül a talajgenerátoros módszer a legmegfelelőbb az országos rendszer kiépítéséhez, mivel a beruházási és az üzemeltetési költsége is alacsonyabb, mint a rakétás, illetve a repülőgépes védekezésnek. A rakétás módszer alkalmazását az is kizárja, hogy repülésbiztonsági megfontolásokból azt sem a Magyar Honvédség, sem a polgári légi irányítás nem támogatja.- A kamara számításai szerint hozzávetőleg ezer talajgenerátor telepítésére lesz szükség az országban - tette hozzá Rácz Imre. Más országban már működik Guti Rudolf tarpai gazdálkodó a jégvédelmi rendszerrel kapcsolatban megjegyezte: éppen itt volt az ideje, hogy elkezdődjön a kiépítése. Mint mondta, Horvátországban és Szerbiában már régóta működik a rendszer. - Ez nem csak a gazdálkodók számára lehet majd hasznos, hanem az önkormányzatok vagy magánszemélyek ingatlanjait is megvédheti a jégtől, ahogy a szabadban parkoló személyautókat is - fogalmazott Guti Rudolf. Az általa ismert jégvédelmi rendszer működéséről elmondta: a légkörbe ezüst- jodid-molekulákat kijuttató, gázpalack méretű szerkezetek körülbelül egy húsz kilométer sugarú területet fednek le. Ezek különböző kémiai folyamatok révén „lebontják” a jeget, csökkentve ezzel az aláhulló jégszemcsék méretét. TARNÁVÖLGYI GERGELY gergely.tarnavolgyi@kelet.hu A Vidék- fejlesztési Program 1,8 milliárd forintot különített el. RÁCZ IMRE Háromféle módszer létezik A jégeső elleni védekezésre háromféle technológia alkalmazható. A bizonyítottan hatásos módszerek mindegyike ezüstjodid-molekulák használatán alapul, a három, alapvetően eltérő - a rakétás, a repülőgépes, illetve az úgynevezett talajgenerátoros - technológia a légkörbe juttatás módjában különbözik. Mindhárom módszer lényege, hogy a légkörbe juttatott ezüstjodid-molekulák mesterséges jégmagvakat képeznek, így a spontán kialakuló, kevesebb, ám nagyobb méretű jégszemcsék helyett jóval több, de kisebb méretű jégszemcse keletkezik. Ezek a kisebb méretű jégszemcsék a felhőből lehullva jó eséllyel elolvadnak még mielőtt földet érnének, de ha el is érik a földet, méretük akkor is lényegesen kisebb lesz, s így nem tesznek akkora kárt a termésben, mint a nagyobb szemcsék. Figyelem, az idei a furmint éve! Budapest. A furmint évének nyilvánította a 2017-et a kormányzat, azzal a céllal, hogy felhívja a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára. KM Az alma lesz a fókuszban Rezisztens fajták, téli metszés A tanácskozáson szóba kerül az ökológiai gazdálkodás témaköre is. VÁSÁROSNAMÉNY. Ökológiai megoldások minden gyümölcstermesztőnek címmel rendeznek szakmai konferenciát február 2l-én 10 órától Vásárosnaményban, a Hunor Hotelben (Szabadság tér 25.). Az esemény házigazdája a Holland Alma Kft. és a Biocont Magyarország Kft. lesz. A tanácskozáson szóba kerül majd az ökológiai gazdálkodás, a rezisztens fajtákra alapozott almatermesztési rendszer, illetve a szakemberek a téli metszés élettani sajátosságainak témakörét is érintik. KM 53. házassági évfordulótok alkalmából köszöntünk benneteket. Három gyermeked, tizenegy unokád és két dédunokád. MMÉ ’ nyílászárók, _ ^ _ -1 beltéri aitok közvetlenül a gyártótól engedménnyel! ______ lk,<3 iU komplett Nyíregyháza, Lujza u. 22. „ 42/450-865,30/349-4880 I www.nyirkomplett.hu HÍRDETÉf ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHIV Jallajlj ärnmm -s*^napi men iidjaalata' Rendezvények, Magyaros kaialábéleves, esküvők Búbos sertéskaraj, lebonyolítását, burgonyapüré hidegtálak Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! készítését Napi levesajánlatunk mellé és külön Is uÁllallnU rendelhetők frissensült étetek kedvező áronl VdliaiJUK. A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. □ Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. 51 k VIU-A7 ÍTrr* I un rJi|eTiT/ TŰZMEGELŐZÉS KFT. 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. T7. Tel.: 42/504-642, _ ' Y’ 1 __ . Nyilvántartásba vételi szám: Fax: 42/504-644 E-mail: tuzmegelozes@tuzmegelozes.hu E-ooom/jou ■ Tűzvédelmi főelőadó (E-000714/2014/A006)— hamarosan Indul ■ Tűzvédelmi előadó (E-000714/2014/A003) - hamarosan Indul ■ Targoncavezető (E-000714/2014/A002) ■ Emelőgép-kezelő (E-000714/2014/A001) ■ Munkavédelmi technikus (E-000714/2014/A004) — hamarosan indul ■ Földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelő (E-000714/2014/A005) «■■■ 3017. január 3). és INVTEN S6^"5Különleges mesekönvv a Kelettől!- ^ ____I s 1 Sf § g