Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-03 / 29. szám
2017. FEBRUÁR 3., PÉNTEK Jósé Mourinho, a Manchester United menedzsere mondta ezt a BBC riporterének, miután csapata gól nélküli döntetlent játszott a kiesés elől menekülő Hull Cityvel. Nos, ha nem értesz a futballhoz, talán nem kellene mikrofont ragadnod! 2 Két vasat tart majd a tűzben a svéd Ljubomir Vranjes, aki a Veszprém csapatának vezetőedzői posztja mellett nyártól a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi teendőit is átveszi. A magyar szövetség honlapja szerint a szerződést már megkötötte a szakemberrel, aki júliustól lát el szakvezetői teendőket 2020. augusztus 31-éig. A Telekom Veszprém együttesével 2020. június 30- áig kötött szerződést. A Fradi kapta a legtöbb pénzt LABDARÚGÁS. Az UEFA csütörtökön hozta nyilvánosságra a kompenzációs listát, ez alapján 150 millió eurót osztott szét 54 ország 641 csapata között. A13 magyar klub ösz- szesen 2 318 695.61 eurót kapott. A sort az FTC vezeti 982 136.21 euróval (303.8 millió forint), a második a Videoton 421249.29 euróval (130.3 millió forint), a harmadik a Debrecen 210 234.88 euróval (65 millió forint). A 13 klub közül hétnek fizetett legalább 100 ezer eurót az UEFA. 9 Negyvennyolc csapat kezdi a finálét Pénteken már tétmecs- cseket játszanak a nyíregyházi diákolimpiái döntő résztvevői. diáksport. És csak jöttek, jöttek... Tizenhat megye képviseletében negyvennyolc csapat játékosai sorakoztak fel csütörtökön este a Continental Aréna játékterén. Összesen hatszázöt csapat kezdte meg a küzdelmeket, végül a legjobbak jutottak az összevont labdajátékok diákolimpiái országos döntőjébe, amelynek Nyíregyháza a házigazdája.- Volt szerencsém részt venni országos diákolimpiái döntőn focistaként és a debreceni finálé örökké emlékezetes élményeket adott. Barátságok szövődtek, mindenki a maximumot akarta kihozni magából. Egy ilyen diákolimpiái döntő lehetőséget ad arra, hogy megmutathassátok mit tanultatok, milyen szorgalmasak vagytok a sportágatokban. Ehhez kívánok mindenkinek sok sikert. A versenyek mérkőzései után pedig ismerkedjetek meg Nyíregyházával is, hogy minden szempontból kellemes élményekkel távozzatok - mondta a köszöntők sorában elsőként megszólaló Vinnai Győző, megyénk országgyűlési képviselője. Tíz pont a felvételin Aztán Szabó István, a megyei közgyűlés alelnöke, Kosa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője, a Magyar Röplabda Szövetség elnökségi tagja szólt a megjelentekhez. A jelenlegi diákolimpiái rendszer az idén lesz harminc Mindenki a maximumot akarta kihozni maga ból. VINNAI GYŐZŐ esztendős - tudtuk meg Da- ragó Lászlónétól, a Magyar Diáksport Szövetség területi szolgáltatási osztályának vezetőjétől. Hivatalos megnyitóján elhangzott, hogy a kézilabdában és röplabdában a győztesek kijuthatnak a jövő évi ifjúsági világjátékokra is, illetve a dobogón végzők a felvételi pontszámaikat tíz egységgel gyarapíthatják.- „Én... a diákolimpiái csapat tagja fogadom...” mondták el a résztvevők az olimpia esküt, ismételve a nyíregyházi unokatestvéreket, Sitku Renátát és Sitku Mártont. A Szabolcs Táncegyüttes nívós programja után Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke is üdvözölte a több mint hatszáz sportolót és több mint száz testnevelőt, edzőt. Pénteken pedig már beindul a küzdelem a kézilabdában, röplabdában és a kosárlabdában. KM-ML Valamennyi résztvevő felsorakozott a csütörtök esti megnyitón FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR Üló'röplabdázóink a szakág állócsillagai A Nyíregyházi Sportcentrum örökös bajnok csapata heti két edzéssel készül. A nyíregyháziak (szemben) újabb babérokat szeretnének- Valóban nagy kihívást jelent, hogy felnőttekkel kell foglalkoznom - kezdte lapunk érdeklődésére Erdősné Balogh Erika.- Az, hogy sérültek, csak az általam korábban megszokott edzésmunkában jelent váltást. Szerencsére a srácok elfogadtak, a csapat remek, igazi kollektíva.- Azt azért fontos kihangsúlyozni, hogy saját örömükre edzenek és játszanak, ami meglátszik a hozzáállásukon, a motiváltságukon. Nem kell őket noszogatni. Számomra nagy segítséget jelent Vitéz Gábor. Igazából ő kapacitált, hogy vágjak bele, mert így ő csak a játékra tud koncentrálni, nem kell edzősködnie. A keret hetente kétszer edz a kertvárosi iskolában. Ettől több gyakorlást nehéz lenne összehozni, hiszen mindenki dolgozik vagy tanul. A bajnokságban most szünet van, így az edzéseken van a hangsúly. A válogatott gerincét adják- A tornarendszerű alapszakaszt sikerrel zártuk, már csak a bajnoki döntő van hátra, amit Agárdon fognak rendezni. Ugyanitt lesz a Magyar Kupa fináléja és természetesen mindkét fronton az élen szeretnénk járni.- Ami a nemzetközi megmérettetéseket illeti, ismét tervben van egy szarajevói Névsor A csapat: Domina József, Domokos András, Erdős Zsófia, Járási Ferenc, Kertész Róbert, Kovács Gábor, Makarovszki Sándor (2016 legjobb ülőröplabdásának választották), Mányák Attila, Peres János, Vitéz Gábor. rangos torna. A BEK-indulás nem csak tőlünk függ', mi persze szeretnénk elindulni, ám a szövetség elsősorban a válogatott szereplésére fókuszál. Ott is érintettek vagyunk, hiszen a keretből kilencen a mi csapatunk tagjai. Egyébként mi is szeretnénk, hogy a közeljövőben egy rangos nemzetközi tornának lehessen a házigazdája Nyíregyháza - így Erdősné Balogh Erika. És azért a végére is maradt érdekesség. Erdős Zsófia már játszott egy csapatban édesanyjával, most ismét egy alakulat tagjai. A magyar bajnokságban. a sérültek mellett két egészséges játékos is pályán lehet, és mivel Zsófi a versenyszerű röplabdának búcsút intett, az ülöröplabdára nyergeit át. KM-ML Ülőröplabda. Az elmúlt esztendő nagy változásokat hozott az egykori Piremon SE életében. Az ülőröplabda örökös magyar bajnoka huszonöt elsőséggel bír, a Magyar Kupát ugyanennyiszer nyerte meg, és a nemzetközi sikerekkel is teli a padlás. Márciustól immáron a Nyíregyházi Sportcentrum kötelékébe tartozik, novembertől pedig új edző irányításával készülnek a szakmájukban jegyzett játékosok. Az edzői poszton a Mo- ravszki Gyulát váltó Erdősné Balogh Erikát aligha kell bemutatni a sportkedvelőknek. A nyíregyházi és a magyar női röplabda egyik ikonja immáron trénerként szolgálja a sportot. Első felnőtt csapatával azért belehúzott, mert nem kezdőket kell treníroznia, ráadásul az általa űzöttől azért eltérő sportágban. csapat remek. ERDŐSNÉBALOGH ERIKA Mai sportműsor Diáksport. V-VI. korcsoportos összevont labdajátékok diákolimpia! döntője, Kézilabda. Fiúk: Tiszavasvári úti csarnok, 9-18.30 .Lányok: Wesselényi Miklós Középiskola, Szakiskola és Kollégium, 9-18.30. Kosárlabda. Fiúk: Vasvári Pál Gimnázium, 8-18.30. Lányok: Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézet, T/2 számú tornaterem, 8-18.30. Röplabda. Fiúk-lányok: Bem József Általános Iskola, 9-18. Bár a bajnokságban is hasonlóan menne... KÉZILABDA. A bajnoki szünetet kihasználva előkészületi mérkőzéssel hangolt a folytatásra a Kisvárda Master Good élvonalbeli női kézilabdacsapata. Mégpedig az „osztálytárs” Debrecen elleni hazai fellépéssel. A vendégek meglehetősen tartalékos összetételben érkeztek, mindazonáltal a házigazdák így is biztató formát mutattak és végig vezetve biztosan nyertek. A várdai stáb valamennyi bevethető játékost pályára küldött, hisz nem árt tűzben tartani a keret tagjait. Annál is inkább, mivel a következő bajnoki összecsapáson, február 9-én, a Budaörs otthonában már tétre megy a küzdelem. km ft sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja A bajnokság után ezúttal edzőmeccsen találkozott Marina Dmit- rovics (77) debreceni ellenfelével Edzőmérkőzés KlsvánJa Master Good SE-Debrecen 22-16(10-8) Kisvárda, 250 néző, v.: Nagy F„ Turóczy. Kisvárda: Puscas - Mihovics 2, Dmitrovics, Liszcse- vics. Szabó V. 3, Gedroit 6/2, Rocha 3. Csere: Dzsukeva (kapus), Umanec 3, Kucherova 2, Karacs J., Lévai Zs. 1, Héjjas 1, Smid E., Tarjányi Sz„ Vukojevic 1, Dudás G. Dévényi János. Kiállítások: 0, illetve 6 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 6/5. Ez bizony beleki és igazi gyep... fotó: nyiregyhazaspartcaus.hu Pénteken már edzőmeccsezik a Szpari Kellemes a beleki időjárás, itt valóban lehet dolgozni. labdarúgás. Ez bejött. Ideális körülmények fogadták a Nyíregyháza Spartacus tagjait Belekben. A csapat ugyanabban a szállodában van, ahol az első turnus során és semmire sem lehet panaszuk a játékosoknak, vezetőknek. Jók a szobák, az ellátás, az uszoda és a konditerem pedig alkalmas a tréningek utáni regenerálódásra. Az időjárás ideális, az elkövetkezendő napokban is marad a 14-15 fokos meleg hol napsütéssel, hol felhőkkel. Igazi gyepen edzhet az együttes, csütörtökön kétszer is megdolgoztatta a focistákat Véber György vezetőedző. Négy edzőmecs- cset is játszik majd a Szpari, az elsőt pénteken délután, a román második ligás Sepsi- szentgyörgy ellen. KM-ML A'srácok