Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-28 / 50. szám
2017. FEBRUÁR 28.. KEDD KELET GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Ne vádoljunk senkit a múltért, A vád már úgyis hasztalan. Talán másképp lehetett volna, Most már... mindennek vége van! Úgy szeretnék zokogni, sírni, A sírra ébredt vágy felett, De ránézek fehér arcodra, S elfojtom, némán, könnyemet. Ady Endre Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy a szeretett feleség, édesanya, MISAK LASZLONE szül. Fráter Erzsébet volt nyíregyházi lakos 52 éves korában elhunyt. Temetése 2017. március 3-án (pénteken) 12.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető főbejárati ravatalozójából. Szerető férje, fia. Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim, Isten veletek. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJNAL JÓZSEF volt Kótaj, Rózsa F. u. 50. sz. alatti lakos 78 éves korában, méltósággal viselt betegség után csendesen elhunyt. Temetése 2017. március 2-án 13.00 órától lesz a kótaji temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mert Te vagy Krisztus Istenünk elhunyt szolgádnak feltámadása, élete és nyugalma. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy FUTKOS BÉLA volt tiszaberceli lakos 60 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2017. március 1-jén 13.00 órától lesz a tiszaberceli temető ravatalozójából. 82303 A gyászoló család. Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre! Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARAGÓ LAJOSNÉ szül: Szmolár Ilona nagycserkeszi lakos 77 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2017. március 2-án, csütörtökön 14 órakor lesz a nagycserkeszi temető ravatalozójából. Gyászoló családja. Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! * Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon * 16 óráig fogadunk! jl ^ Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. __________________42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. ________________ 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. ___________________________________42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Szomorúfííz Temetkezés Nyíregyháza, Dózsa György u. 70. 42/781-227 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 30/27-17-004 Kelet Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/5H-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Óvoda u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Rakamaz, Szent István u. 25. 42/371-333 R-Port Informatika Kft.lJjfehértó, Bartók Béla u. 8. __________________________________42/291-591 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. _________________ ____ 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. ______________________ 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 GyémántházBiztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17- __ 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1._____ ____________________ 44/444-024 Vámos-Oláh Kft. Krisztina Virágüzlet, Kállósemjén, Kossuth u. 77. 20/366-4556 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út li. 42/715-100 Számítástechnikai üzlet Baktalórántháza, köztársaság tér 20/205-4688 Sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 Ladomérszki Gránit 4465 Rakamaz, Temető út 5. 6. 7. +36 70 239-24-85 Ladomérszki temetkezés 4461 Nyírtelek, Petőfi Sándor u. 25. +36 70/239-2485 Gumi Impex Kft.- Gumiszerviz és Autómosó, Sényő Kossuth 69. 70/379-7565- Biztosítók Háza, Nagykálló, Árpád út 12. 70/379-7565 ^ ______________________________________________________________________________________________________________________________^ MEGEMLÉKEZÉS MOLNÁR JOZSEFNE szül.: Ökrös Emma temetésednek 6. évfordulójára emlékezünk. Gyászoló szeretteid Ha egy könnycsepp gördül le az arcunkon, az csak azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk KONDOR JOZSEFNE volt kemecsei lakos halálának 5 éves évfordulóján. 823)3 Gyászoló férje, gyermekei, testvérei és a család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindenkinek, aki MÓZES KÁROLYNÉ szül. Tóth Julianna lónyai lakos, élt 102 évet, temetésén, 2017. február 22-én, szerdán megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Mély fájdalommal: a gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ID. TÖRÖK ANDRÁS temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik DAKU GÁBOR temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu Piramis Büfé Ajak Tulipán u. 8 Sarki Kocsma Suj Kossuth u. 122 Sarki Gyros Büfé Fehérgyarmat Damjanich u. 2 Park Italbolt Fülesd Főu. 40 Kozmetika Gyulaháza Petőfi u. 1 Helló Turista Száltó Kisvárda Mátyás király u. 105 Mamma Mia Pizzeria és Étterem Kisvárda Szent László u. 21 Kraszna Vigadó Kocsord Hunyadi u. 62/a Cimbora Presszó Komoró Ungvári u. 31 Sláger Presszó Kótaj Árpád u. 59 Western Pub Máriapócs Selyem u. 22/b Belvárosi Pizzeria Mátészalka Hösöktere 2 Tavi Presszó Nagykálló Kossuth u. 179 Városkert Étterem és Kávézó Nagykálló Mártírok u. 9 Sarok Kocsma Nyírbátor Kossuth u. 55 Muskátli Presszó Nyíregyháza Bujtosu. 28 Kiwi Sun Solárium Nyíregyháza Búzau. 34 City Burger és PíZ2abár Nyíregyháza Kossuth u. 27 Szamóca Fagyízó Nyíregyháza Rákóczi u. 4 Gólya Presszó és Fogadó Ópályi Rajk László u. 15 Piros Tulipán Presszó Panyota Szombathelyi u. 33 Erdei Korcsma Pátyod Kossuth u. 52 Big Bull Presszó Vásárosnamény-Vitka Kiss Ernó' u. 65 Sport Presszó Záhony Új életű. 8 Betyár Csárda és Panzió Záhony 4-es számú főút Olvassa Ön is! További jelentkezéseket várunk vendéglátó egységektől! info@kelet.hu KELET "Megpihent szíved, szemed álomba merült. Felszállt lelked, angyalok közé került. Angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogs: Igaz nem látunk, de tudjuk, fentről mindig ránk mosolyogsz.