Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-28 / 50. szám
2017. FEBRUÁR 28., KEDD Ismét magasan a magyar film csiU Együtt ünnepelték a hazai filmesek a díjkiosztót s az újabb magyar Oscar-győzelmet. BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. Magyar idő szerint február 27-én hajnali fél háromtól lezajlott a 89. Oscar-gála a Los Angeles-i Dolby Színházban, s bizonyára úgy vonul majd be a filmtörténelembe, mint a botrányok fesztiválja. A világ a gigászi ceremónián röhög, mert a legjobb film kihirdetésénél nem a valódi győztest, a Holdfény című film stábját, hanem a Kaliforniai álomét szólították a színpadra. A többi pedig - például hogy halottként emlékeztek egy élő művészre - már csak hab volt a tortán. Nem volt váratlan Nekünk, magyaroknak szerencsére nem ezek miatt lett emlékezetes ez az éjszaka, hanem mert Deák Kristóf kisjátékfilmje, a Mindenki című is elhozott egyet az aranyló figurák közül. A szakmabelieket nem érte teljesen váratlanul a siker. A tavaly megalakult Magyar Hollywood Tanács - amelynek elnöke Bokor Balázs nagykövet, volt Los Angeles-i főkonzul, egyik alelnöke pedig Rófusz Ferenc Oscar-díjas animációsfilm-rendező - színvonalas partival, a filmvilág kiválóságainak társaságában ünnepelte meg az eseményt egy budapesti étteremben.- Fontosnak éreztük a közös ünneplést, mert a tanácsnak már közel 300 tagja van, s a létszám közel egyharmada Los Angelesben élő amerikai magyar, sokan ott is vannak az Oscar-partin - nyilatkozta lapunknak Bokor Balázs, s hozzátette: - A másik ok, hogy várjuk a Mindenki című Deák-film győzelmét. Éppen ma olvastam egy amerikai újságban arról, miért ez a mű lesz a rövidfilm-kategória győztese, bár 6200 akadémiai tag döntése kapcsán nehéz észérvekről elmélkedni. A rádióból értesült A rendezvény tisztelgés is volt 38 olyan korábban díjazott előtt, akik a magyarok hírnevét is öregbítették, kezdve az erdélyi születésű Sándorházi Vilmossal, aki 1933-ban érdemelte ki az Oscart a Kavalkád Mar 39 hazai kötődésű Oscar-díjas előtt tiszteleghetünk ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET című film- jéért, folytatva a háromszorosan is elismert Rózsa Miklóssal. Megidézték az 1956-ban a hazáját elhagyni kényszerülő Zsigmond Vilmost, Szabó Istvánt, aki 1982- ben vehette át az Oscart a Mephistóért, legjobb maszkmesterünket, az 1985- ben díjazott Elek Zoltánt, a magyar anyától született Adrien Brodyt és Rachel Weiszt, s a tavalyi győztest, Nemes Jeles Lászlót. Rófusz Ferenc a partin elmesélte, hogyan nem vehette át A légy című rajzfilmjéért személyesen a szobrot: nem adtak neki útlevelet, s egyébként sem hittek benne, hogy nyerhet. Az alkotó aznap éjjel a Szabad Európa rádiót hallgatta, onnan értesült róla, hogy nyert a filmje. Több mint két hónap múlva aztán kiengedték Amerikába, s akkor egy kisebb ünKalkuláltak a lehetséges nyertesekkel- Ha kiderül egy filmről, hogy díjat nyert valamelyik nemzetközi fesztiválon, ugrásszerűen megnő iránta az érdeklődés, és ez a tendencia a magyar alkotásoknál is megfigyelhető- mondta lapunknak a Krúdy Tűt Mozit üzemeltető Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója, Mészáros Szilárd.- Az a tapasztalatunk, hogy egy magyar filmre nem ülnek be igazán sokan, de amint elismerést kap, mindenki azonnal látni akarja. Nagyon jól megfigyelhető volt ez tavaly, a Saul fia esetében: átlagos volt a nézőszám egészen addig, amíg el nem nyerte a Golden Globe-díjat, akkor sokan eljöttek megnézni. Azután egy kicsit lecsengett az érdeklődés, majd jött az Oscar-díj, és ismét telt házzal vetítettük. Hasonló volt az érdeklődés a Tiszta szívvel című film iránt is: amikor sorra kapta a díjakat, telt házas közönségtalálkozót is szervezhettünk. Ezek a sikerek viszont nem érintik a többi magyar alkotást, azokra nem kíváncsiak többen - mondta Mészáros Szilárd, akitől megtudtuk: a márciusi moziműsor összeállításakor kalkuláltak a lehetséges nyertesekkel, ezért ezen a héten a Kaliforniai álom, a jövő héten pedig a Holdfény című fimet vetítik. népség közepette megkaphatta a díjat. Csősz Boglárka színész-producer Borbás Edina forgatókönyvíróval arról beszélt, hogy legutóbb a Paramount Pictures filmvállalat megalapítójáról, Zukor Adolfról készítettek egy 15 perces rövidfilmet 25 dollár címmel, a híres magyar filmmogul ugyanis ennyi pénzzel a zsebben kezdte a pályáját Amerikában. A hosszú ideje Törökországban élő művésznő elmondta: - Amikor a törökökkel beszélgetek, mindig felmerül, kik is hozták létre Hollywoodot, s hogy ez többnyire a magyarokhoz fűződik. Jelen voltak még a Divinyi Réka forgatókönyve alapján készült Pappa Pia című, új zenés film alkotói is. A már Amerikában is bizonyító Csupó Gábor, a film rendezője vidám hölgykoszorúban mulatta át az éjszakát, s a film augusztus 24-ei premierje kapcsán elmondta: - Úgy látszik, ismét nosztalgia ébredt a vidám, zenés filmek iránt - amint azt a Kaliforniai álom sikere is bizonyítja -, s örülnénk, ha Magyarországon is újra teret nyerne ez az ízlésvilág. A mi filmünkben sincs tömeggyilkosság, ez egy hamisítatlan szórakoztató mozi - fogalmazott a magyar híresség. Az iskoláé is a díj Aztán lassan megkezdődött a kategóriadíjak kiosztása, s a hazai nagyságok felállva tapsoltak az újabb magyar sikernek - miközben valahol távolabb, a Bakáts téri általános iskolában a Mindenki gyermekszereplői is majd’ kiugrottak a bőrükből az örömtől. KM-MJ, SZA Avartüzek a szárazság és a gondatlanság miatt ILLUSZTRÁCIÓ: PUSZTAI SÁNDOR Sok helyen nekiláttak a tavaszi kerti munkáknak, elégetik a kerti zöldhulladékot. NYÍREGYHÁZA. Az elmúlt napok tavaszias időjárása, a száraz aljnövényzet és avar miatt megemelkedett a szabadtéri tüzek száma.- A hétvégén több szabadtéri tűzesethez is riasztották a tűzoltókat megyénkben - tájékoztatta lapunkat Dóka Imre főhadnagy. - Húsz négyzetméteren kapott lángra a száraz aljnövényzet vasárnap a Holt-Számos partján, Ököritófülpösön. Hodászon, az Ady Endre utca mögötti területen kétszáz négyzet- méteren gyulladt ki a száraz aljnövényzet, míg Nyírmi- hálydiban, a Rózsa Ferenc utcában egy elhanyagolt kertben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak. Vasárnap Nyírparasznyán, a Kossuth Lajos utcában száz négyzetméteren égett az aljnövényzet - részletezte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.- Az esetek 99 százaléka emberi gondatlanságra vezethető vissza, de az időnként jelentős kárral járó tüzek megelőzhetőek, ha tisztában vagyunk a szabadtéri égetés szabályaival. Belterületen csak ott és akkor szabad kerti zöldhulladékot égetni, ahol és amikor ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. A külterületi tarlóégetést és vágott növények égetését a munkálatok előtt tíz nappal engedélyeztetni kell a helyi katasztrófavédelmi kirendeltséggel. A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, és mindig gondoskodjunk elegendő oltóanyagról! Legyen nálunk oltásra alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát felügyeletünk alatt tudunk tartani. Ha feltámad a szél, azonnal oltsuk el a tüzet - sorolta Dóka Imre. Tűzvédelmi bírságok- A szabályok megszegése tűzvédelmi bírsággal sújtható. Ha valaki a kertjében úgy éget zöldhulladékot, hogy azt nem engedélyezi önkormányzati rendelet, vagy nem a meghatározott időben végzi, 20 ezer forinttól 60 ezer forintig terjedő bírságra számíthat. Ha valaki engedély nélkül éget külterületen, 50 ezer forinttól félmillióig, ha pedig a tűzoltóknak is be kell avatkozniuk, 20 ezertől 3 millió forintig terjedő bírságra számíthat. km Hatter 3 Szárnyalok és tátogók Amikor az énekhangot osztogatták, én minden bizonnyal máshol jártam, mert abba a sorba nem sikerült beállni. Annyira nem, hogy amikor az általános iskolában az énektanár mindenkit dalra kért, nekem csak annyit mondott: ígérd meg, hogy ameddig élek, te nem énekelsz. Nem mondom, hogy nem ütött szíven, amit hallottam, ám addigra már tudtam, van máshoz affinitásom, ami örömöt, sikert adott hosszú éveken át. A sportpályán legfeljebb kiabálni kellett, ha pedig a győzelem után mégiscsak énekszó hagyta el az ajkakat, én szófogadóan hallgattam, olykor nagyon halkan dudo- rásztam. Egyszer szegtem meg a szabályt, a szerenádos estén úgy gondoltam, most már úgyis mindegy, a középiskola végén csak énekelek vagy két strófát. Kár volt, mert egy imádott tanárom rögtön rám szólt: „Móni, ne énekelj!” Azóta a négy fal között, ahol biztos, hogy senki sem hallja, főleg takarítás közben, kiélem dalolós kedvemet. Nem zavar senkit, hogy pocsékul hangzik, nekem öröm, mert imádok énekelni. A Mindenki című, a nem túl jól éneklő gyermekeket tátogásra utasító tanár elleni lázadásról szóló, ma már Oscar-díjas filmet nézve azon gondolkodtam, mi a nagyobb baj, ha a gyereket egyszer szembesítik azzal, hogy nem túl tehetséges valamiben, s keres más területet, ahol győzelmet, elismerést érhet el, vagy akkor, ha mellőzöttként folyamatosan azzal szembesül, rosszabb, mint a társai. A tanár ambíciója szerintem soha nem írhatja felül a gyermekek érdekét. Mindenki ért valamihez, a jó tanárok pedig abban segítik a diákjaikat, hogy az álmokat valóra váltva szárnyaljanak. A rosszak beérik azzal is, ha tátognak. monika.bednarik@kelet.hu Kelet kvíz A falu a 17. században elnéptelenedett, de a 18. században görögkatolikus lakosokkal telepítették be, akiknek ekkor már templomuk Is volt. a) Ömböly b) Tiszaeszlár c) Nyírderzs d) Kékese A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Mit szól az újabb magyar Oscarhoz? SZŐLLŐSIDÓRA: SIMON FERENC: A reg- KÓCZON KLAUDIA: Örülök a magyar filmes geli hírekből értesül- Nem számítottam sikernek. tem az eredményről. újabb Oscar-díjra. MÉSZÁROS ALEXAND- KASZA BLANKA: A TÓTH ANDREA: Csak RA: Sok rendező kedveli magyar vígjátékoknál külföldi filmeket a magyar helyszíneket, nincs jobb. nézek. Szőllősi Dóra egyáltalán nem lepődött meg a magyar filmsikeren. - Örülök a díjnak. Újra bebizonyosodott: egy magyar film is lehet annyira színvonalas, hogy Oscar-díjat kapjon - nyilatkozta. Simon Ferenc nem látta a díjátadót, de már a reggeli hírekből értesült az eredményekről.- Nem nagyon követem a filmes díjátadó műsorokat, de örömmel hallottam reggel a rádióban, hogy egy magyar film is sikert aratott - mondta. Kóczon Klaudia kifejezetten kedveli a magyar filmeket.- Nagyon szeretem a filmeket, főleg a hazaiakat, de nem számítottam díjazásra - tette hozzá a nyíregyházi lány. Mészáros Alexandra nagyon örült annak, hogy ismét Oscart kaptunk. - Szerintem Magyarországon is lehet olyan jó filmet készíteni, mint külföldön. Sőt, nem kevés idegen rendező előszeretettel választ magyar helyszínt a forgatáshoz - mutatott rá. Kasza Blanka a magyar vígjátékokat kedveli igazán. - Szerintem a vígjátékok mesterei a magyar színészek. Remélem, a jövőben ilyen jellegű darabot is jelölnek Oscarra - mondta. Tóth Andrea nem érdeklődik a terület iránt. - Csakis külföldi filmeket nézek, de azért jó, hogy a filmes szakmában is ki tudunk emelkedni mi, magyarok - közölte. KM-OR ■ Védőnők a városházán A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán ma Tudományos Diákköri Konferenciát rendeznek, amelynek résztvevőit hétfőn dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere fogadta a városházán. fotó: sipeki Péter KELET A legfőbb ok a gondatlanság