Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-27 / 49. szám

2017. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ KELET Hamar összekovácsolódtak A megyei rangadón a sereghajtó Nyírbátor a második félidőben meglepte a Tiszavas- várit. KÉZILABDA. Kovács László mindjárt belecsapott a lecsó­ba. A Nyírbátor NB I. B-s férfi kézilabdacsapatának frissen kinevezett játékos-edzője a megyei rivális elleni összecsa­páson debütált, mindazonál­tal igazán a Tiszavasvárinak volt vesztenivalója. A vendé­gek számára még reális esély kínálkozik a kiesés megúszá- sára, míg a sereghajtó házi­gazda erről alighanem már lemondhat... Felnőttek a feladathoz Nos, a hazaiak fittyet hány­tak minderre, és alaposan felborították a papírformát. A bátoriak ugyanis legyűrték a Türk-legénységet, holott a szünetben még négygólos hátrányban voltak. A jelek szerint azonban a második félidőre kovácsolódott össze igazán a vendéglátó, amely ekkor hitte el, hogy lehet ke­resnivalója ezen a meccsen. Pál Tamás rendkívül hatéko­Leiter Imréről a mezt is megpróbálták lefejteni, de így is szerzett három gólt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR nyan tüzelt, és az ugyancsak most bemutatkozó téli szer­zemény, Járosi Attila is hamar felnőtt a feladathoz. A hajrá­ban fordított a Kovács-gárda, sőt három találattal is veze­tett, ebből egyet sikerült a végére is megőrizni a kétség- beesetten küzdő Vasvárival szemben. így nincs már nyeretlen együttes a Keleti csoportban, a Nyírbátor két ponttal „irat- viszont nagyon hiányozhat kozott fel” a tabellára, ami majd az ellenfélnek... km-kt NB I B Férfiak, Keleti csoport, 16. forduló VKK NylrbátoP-Tiszavasvárl SE-Qukk 2000 ________________28-27 (10-14) Nyírbátor, 100 néző, v.: Medve. Tarnavölgyl. ____________________________________ Nyírbátor Egri - Albecz, Kiss 1.3, Leiter 3, Kovács Zs. 5/3, Csonka P. 2, Csuzda. Csere: Nagy T. (kapus), Kaszás, Pál T. 11/2, Járosi A. 4. Játékos-edző: Kovács László. _________________ Tiszavasvári: Tóth M. - Balázs M. 2, Benyusz 2, Dobos B. 3, Danes M. 11, Csontos M. 4, Mezei L. 2. Csere: Bagi l„ Boczák K. (kapusok). Kovács L, Kiss K. 1, Bod B., Kovács Á. 1/1, Nagy Á. 1, Teleki, Feind. Edző: Turk Ferenc. ________________ _ __ _____ Kiállítások: 16, illetve 14 perc. Hétméteresek: 6/5, illetve 1/1. _______ ______ Junior 29-40. A támadással nem volt gond Varga László tizenegyszer volt eredményes fotó: racskó Tibor A nyíregyháziaknál több fiatal is lehető­séghez jutott Algyőn. kézilabda. A megszokottól eltérően a felnőttek meccsé­vel kezdődött szombaton az Algyő-Nyíregyháza párviadal a férfi kézilabda NB I. B Keleti csoportjában, ahol rangadót vívtak a felek. Felzárkóztak egy gólra A vendégeknél a sok hiányzó miatt a későbbi juniortalálko­zó több résztvevője is pályára lépett. Az első félidőben jól tartotta magát a nyíregyházi együttes, így a csongrádiak minimális előnnyel várhatták a szünetet. A második félidő elején a ta­valyi bajnok és megerősödött algyőiek 21-17-re megléptek. Ezt követően még egyszer felpörgött a vendégcsapat, és sikerült faragni a hátrá­nyon (25-24), utána azonban NB I. B: Keleti csoport Férfiak, 16. forduló Algyő-Nylregyházl SN 37-32(16-15) Algyő, 150 néző, v.. Felhő, Öcsi. Nyíregyházi SN: Oláh - Nagy Cs. 3, Kurbely 8, Varga L11, Erdó's 3/3, Kaplonyi 1, Vasas 1. Csere: Gadnai 1 (kapus), Illés 3, Csabai 1, Sneider, Vitális, Ruzsinszki B., Krisztián. Edző: Grandjean Gábor. Kiállítások: 8, illetve 12 perc. Hét­méteresek: 6/5, illetve 3/3. Junior 25-29. újfent kialakult a többgólos hazai előny (31-27, 34-29). A nyíregyháziak támadásban megfelelőt nyújtottak, amit az idegenben szerzett 32 gól is bizonyít. Jöhettek a fiatalok Sajnos védekezésben mutat­kozott meg leginkább a távol­lévők hiánya, hiszen mindösz- sze hat felnőtt mezőnyjátékos léphetett pályára. így kény­szerből sok fiatal kapott lehe­tőséget, közülük Csabai Bar­nabás gólt is szerzett. km sport.szon.hu Sport. A régió ás nagyvilág sportja Labdarúgás: NB L, 21. forduló Haladás-Újpest ________0-2 (0-1) Sopron, 1831 néző, v.: Szabó S. Gól: Perovics (13.), Szűcs K. (92.). ________________ Bp.Honvéd-DVSC_______1-0 (0-0) Bozsik-stadion, 2019 néző, v.: Berke. Gól: Éppel (85.). _______________________ DiósgyCf-MTK ________2-3 (2-1) Mezőkövesd, 1646 néző, v.: Erdős. Gól: Ra­mos (öngól, 17.), Fülöp I. (42.), illetve Gera D. (6.), Kolomojec (53.), Kantat. (73.). ______ Vasas-Gyirmót 1—1 (0—1) Szusza-stadion, 1950 néző, v.: Karakó. Gól: Király B. (81.), illetve Novák Cs. (25.). Paks-Mezőkövesd 5-0 (4-0) Paks, 800 néző, v.: Szőts. Gól: Szabó J. (19.), Gévay (26.), Kulcsár D. (31.), Papp K.'(41.), Bartha (86.). ____________________ Ferencváros-Videoton 0-0 Üllői út, 8725 néző, v.: Szabó Zs. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Bp. Honvéd ____________21 12 4 5 35-18 40 2. Videoton___________________ 21 II 5 5 44-20 38 3. Vasas ________________ 20_10 5 5 31-19 35 4. Ferencváros ___________ 21 8 8 5 34-27 32 J7 Mezőkövesd _ _ 21_ 8 6 7 ___ 24-27 30 6. Újpest________________________21 7 9 5 33-31 30 7. Paks _________________________21 6 9 6 23-24 27 8. Haladás _____________________20 7 5 8 22-25 26 9. MTK _________________21 5 8 8 16-25 23 10. Diósgyőr ____________________21 6 3 12 26-42 21 11. Debrecen _____________________21 5 6 10 20-27 21 12. Gyirmót 21 3 6 12 9-32 15 A címvédőtől vereség, a többi azonban győzelem KÉZILABDA. Lengyel hétvégé­jük volt a magyar férficsapa­toknak a Bajnokok Ligája cso­portkörében. Hazai pályán a Veszprém 31-25-re nyert a Plock ellen, a Szeged pedig a címvédő Kielce otthonában kapott ki 28-24-re. A nőknél már a középdön­tőknél tartanak, a Ferencvá­ros 29-23-ra nyert a francia Metz ellen, míg a Győr a szlo­vén Krim Ljubljana ottho­nában győzött fölényesen, 34-17-re, és továbbra is vezeti a csoportját. km A veszprémi Nagy Lászlót nem tudták megállítani a Plock védői fotó: mti Totó: 8. hét/2. forduló A helyes tipposzlop 8. Juventus-Empoli 2-0 1 1. Ferencváros-Videoton 0-0 x 9. Lazio-Udinese 1-0 _1 2. Bayern München-Hamburg 8-0 1 lO.Sassuolo-Milan 0-1 2 3. RB Lelpzlg-1. FC Kőin ___________3-1 1 11. Atlético Madrid-Barcelona 1-2 2 4. Freiburg-Dortmund 0-3 2 12. Villarreal-Real Madrid lapzárta után 5. Hertha BSC-E. Frankfurt 2-0 1 13. Manchester United-Southampton 6. Schalke 04-Hoffenheim ______1-1 x __________________________________3-2 1 7. Napoli-Atalanta 0-2 2 14. Intemazionale-Roma lapzárta után döntőben aztán jöttek újra a kiskőrösiek, és a tőlük el­szenvedett 3-0-ás vereséggel együtt is szépen csillogott az ezüst. Szoros meccsek a döntőig Az egyetlen egyéni érem Csépke Zoltán nevéhez fűző­dött. A záhonyi NB III-as csa­patban játszó, a diákolimpián iskolája, a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Szakközép- iskola színeit képviselő, az V-VI. korcsoportban szerep­lő versenyző a csoportjában úgy nyerte meg mind a négy meccsét, hogy csak egyetlen szettet veszített (12 ellené­ben), a nyolcas főtáblán pedig nagyot küzdött, hiszen a ne­gyed- és elődöntőben is 3:2-es győzelmekkel jutott tovább. A fináléban a szarvasi Nagy Béla állította meg (0:3), így ő is a második helyen végzett. Egyesben főtáblás volt még az apagyi Majláth Virág, aki végül a hatodik helyezést szerezte meg a III-IV. korcso­portban, míg a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgaz­dasági, Informatikai Szakgim­náziumának tanulója, Kovács Boglárka a nyolcadik lett - igaz, ő betegen versenyzett. Csakúgy, mint a III-IV. kor­csoportban induló apagyi Pol­gári Balázs, aki a csoportjában A nyíregyházi lánycsapat is feláll­hatott a dobogó második fokára kifogta az egyéni verseny ké­sőbbi arany- és ezüstérmesét, a tőlük elszenvedett vereség következtében pedig nem ju­tott tovább. Ugyancsak kevés hiányzott az I-II. korcsoport­ban Kis Cselenyák Emma és az anarcsi László István to­vábbjutásához. A kép úgy teljes, ha arról is megemlékezünk, hogy a fiúk­nál az I-II. korcsoportban az anarcsi, a III-IV. korcsoport­ban a gyulaházi csapat végzett a csoportjában nyeretlenül, de legalább ők is tapasztalatok­hoz jutottak. KM-BT A szabolcsi indulók egy arany- és két ezüst­éremmel zárták az országos diákolimpiái döntőt. Hibátlan teljesítmény Az élre nemcsak az alfabeti­kus sorrend miatt kívánkoz­nak az apagyiak, hanem mert ők szerezték a megyebeli Hát nem aranyosak? Az ifjabb Oszlánszki László vezette apagyi lánycsapat FOTÓK: DIAKSPORT.EU ASZTALITENISZ. Megérte kihar­colni a részvételt és elutazni a Nagykunság fővárosába, Karcagra, az országos di­ákolimpiái döntőre a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyét képviselő pingpongozóknak, hiszen több korcsoportban is főszerepet játszottak. Csépke Zoltán egyéniben szerzett ezüstérmet delegáció egyetlen bajnoki címét. A III-IV. korcsoportos lányok csapatversenyében az Apagyi Zrínyi Ilona Álta­lános Iskola és Óvoda triója végzett az élen, miután se­lejtezőcsoportjukból három 3-0-ás győzelemmel kerültek a főtáblára, ahol előbb a szol­nokiakat, aztán a Vas megyei egervölgyieket, végül a dön­tőben a szegedieket győzték le egyaránt 2-l-re. A Hanus­tyák Fanni, Majláth Virág, Polgári Zsófia trió nagy sikert ért el ezzel, a felkészítésükért ifjabb Oszlánszki László fe­lelt. Kétszer is a Kiskőrös A két ezüst közül az egyik ugyancsak lánycsapathoz, az I-II. korcsoportban induló nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Ma­gyar-Angol Két Tanítási Nyel­vű Általános Iskola triójához fűződik. A Tóth Sándor által felkészített, Hudák Panna, Kis Cselenyák Emma, Nagy Dorina összetételű csapat már a csoportjában is kifogta a későbbi győztes Bács-Kis- kun megyeieket, de a tőlük elszenvedett vereség dacára a főtáblára jutott. Ott előbb a Nagykőrös, majd a Zala megyei Murakeresztúr ellen diadalmaskodtak 2-l-re, a A Nagykunság fővárosábary%sikert arattak a kis apagyiak

Next

/
Oldalképek
Tartalom