Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-22 / 45. szám

2017. FEBRUÁR 22., SZERDA 16 Képes krónika Stephen Hawking előadásai magyarul BUDAPEST. A fekete lyukakról, a csillagászok által régóta ku­tatott különleges, titokzatos jelenségekről szóltak Stephen Hawking angol elméleti fizi­kus, matematikus előadásai a BBC Reith Lectures előadás- sorozatában, amelyeket önál­ló kötetben mutat be márci­usban a Gabo Kiadó Both Előd csillagász, a Magyar Asztro­nautikai Társaság alelnöke fordításában. A Fekete lyukak című kö­tetben olvasható előadások bár adnak némi történelmi áttekintést a téma kutatásá­ról, elsősorban azt mutatják be, amit ma tudunk a fekete lyukakról. „Mindaz, amit tu­dunk, minden, ami érdekes és aktuális, Hawking munká­ja” - fogalmazott Both Előd. Mint elmondta, a 2016-ban a londoni Brit Királyi Inté­zetben elhangzott két elő­adásnak a könyv nemcsak a stílusát őrizte meg, hanem szó szerint azok szövegét tar­talmazza. Sőt, még az előa­dást kísérő, a hallgatóság szeme láttára készült rajzok közül is megtalálható néhány a könyvben. Az eredeti elő­adások a BBC honlapján meg­hallgathatók. „A fordítás közben én is vé­gighallgattam őket segítség­ként. Érdekes volt, és meg­döbbentő élmény Hawking géphangját hallani” - fogal­mazott a csillagász. A fekete lyukak sokáig csak az általános relativitásból levezethető matematikai ér­dekességek voltak, de a 20. század második felétől a csil­lagászok egyre több gyanús megfigyelést tettek. Az űr egyes pontjairól erős rádió- és röntgensugárzást észleltek, de látható fényben semmi érdekes nem volt ott. Lassan egyértelművé vált, hogy a fe­kete lyukak igenis létező, fizi­kai égitestek. MTI A nap receptje Zöldbabpörkölt Hozzávalók: 1 kg darabolt zöldbab, l nagy fej vöröshagyma, só, bors, da­rált pirospaprika, 1 paradicsom vagy kevés püré, olaj vagy zsír, kevés liszt, kis doboz tejföl, petrezselyemzöld, kapor Omletthez: 1-2 tojás, 1 kávéskanál liszt, l kávéskanál tejföl, só, bors, ke­vés olaj a sütéshez Elkészítés: A hagymát zsiradékon meg­pároljuk, bele a pirospaprika, zöldbab, só, bors, paradicsom. Kevés vizet aláöntögetve pu­hára főzzük. Készre főzés előtt petrezselyemzöldet és kaprot teszünk bele. Kevés liszttel leszórjuk, majd tejföllel kifor­raljuk. Közben elkészítjük az omlettet. A hozzávalókat jól összekeverjük, és kevés zsira­dékon mindkét oldalát pirosra sütjük. Juhász Ilona Megér egy mosolyt- Vádlott, miért ad elő nekem ma a történtekről a tegnapitól teljesen eltérő történetet?- Azért, bíró úr, mert a tegnapit nem hitte el. O További viccek humor.szon.hu B Ritka madárkák így néznek ki a narancshasú papagájfiókák. fotó: afp KHJÖT Angela Lansbury is csatlakozott a filmhez Újabb nagy név a Mary Poppins-folytatás szereposztásában. LOS ANGELES. Angela Lansbury játssza majd a léggömbös né- j nit a Mary Poppins visszatér című Disney-filmben - szá­molt be a brit The Indepen­dent online kiadása. A 91 éves Golden Globe-dí- jas és Oscar-életműdíjas szí­nésznő, akit több televíziós Angela Lansbury fotó: afp sorozatból (Gyilkos sorok, Különleges ügyosztály) is is­merhetnek a nézők, legutóbb a Mr. Popper pingvinjei és a Driving Miss Daisy című filmekben jelent meg a film­vásznon. A 2018 karácsonyán mo­zikba kerülő mesefilm sze­reposztásáról korábban már kiderült, hogy a csodálatos nevelőnőt Emily Blunt ala­kítja, Lin-Manuel Miranda a lámpagyújtogató szerepét kapta, a 91 éves Dick van Dyke pedig, aki ötven éve az eredeti Mary Poppins-film- ben is feltűnt, szintén játszik egy kisebb epizódban. A to­vábbi szereplők között van még Ben Whishaw, Emily Mortimer és Colin Firth is. A Mary Poppins című zenés filmet Julie Andrews fősze­replésével 1964-ben mutatták be. A Disney évek óta dolgo­zik a folytatáson. A filmet Rob Marshall rendezi P. L. Travers regényei nyomán. mti Hollywood ikonikus zenéiből lesz koncert Budapest. Hollywood ikonikus zenéit hallhatja a közönség Fischl Mónika, Radics Gigi, Dolhai Attila és Király Viktor előadásában a The Sound of I Movies - A mozi hangjai című j nagyszabású gálaesten márci­us 24-én a Müpa Bartók Béla j Nemzeti Hangversenytermé­ben Budapesten. A szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar közre­működésével, Pejtsik Péter vezényletével olyan világhí­rű filmek zenéiből csendül­nek fel dallamok, mint A Ke­resztapa, az Armageddon, A Karib-tenger kalózai, a Star Wars, a Szellemirtók, a James Bond-sorozat, a Volt egy­szer egy Vadnyugat, a Több mint testőr, A Da Vinci-kód vagy Az éhezők viadala. MTI ® Ép testben ép lélek Réka Tiszamogyoróson él. Fontosnak tartja az egészséges életmódot, ezért rendszeresen sportol. fotó: sipeki Péter Újabb korallfehéredés Tovább gyengülhet az ausztrál Nagy-korall- zátony. London. Újabb súlyos korall­fehéredés sújthatja a követ­kező hetekben a már amúgy is legyengült ausztrál Nagy­korallzátonyt, amelynek bi­zonyos részeit a teljes pusztu­lás fenyegeti. A helyi búvárok által készí­tett múlt heti felvételek tanú­sága szerint újabb korallokat sújt a fehéredés az északke­let-ausztráliai Palm Island kö­zelében - írta a The Guardian című brit napilap internetes oldala. A korallfehéredés miatt az amerikai Nemzeti Óce­án- és Légkörkutató Hivatal ! (NOAA) piros jelzést adott ki a zátony északi és középső ire a következő négy hétre. A harmadának bizonyos része- NOAA műholdas hőtérképei szokatlanul meleg óceán­vizet jeleztek Ausztrália ke­leti partjainál, miután egy héttel ezelőtt egy szélsősé­ges hőhullám nyomán 47 Celsius-fok feletti hőmérsék­letet mértek az ország bizo­nyos területein. A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek és csak a fehéres színű mészváz ma­rad utánuk. Ha a folyamat hosszan tart, a korallok elpusztulnak, ami súlyos csapást jelent az élő­helyként és táplálékként a ko- rallokra támaszkodó halakra és rajtuk keresztül az embe­rekre is. MTI Kiállítása járműgyártásról Budapest. A hagyományok­nak megfelelően a magyar járműgyártásról szóló tárlat megnyitójával indul március 24-én az AutoMobil és Tuning Show a budapesti Hungexpo G pavilonjában. mti > ÉN IS BE52ÁLLHA TOK?! LEHET, HOOV FAGVIT FO­GUNK ENNI! , GONPOLKOPTAAA KETTŐNKRŐL, JON. I KIVÁNCSI VAGVOK, MIT| I TARTOGAT A JÖVŐ. JA-JA Nyíregyháza, Tiszavasvári út 37/d. » 42/420-273 Sárospatak, Wesselényi u. 36/b. * 47/511-418 Kisvárda, Árpád u. 27. * 45/416-142 SUZUKIEnál! f/WMi Spéciéi Suzuki - számoljon 2017- ben is velünk! Szombaton is nyitva vagyunk! HIRDETÉSEK Stephen Hawking FOTÓ:AFP Korallfehéredés Ausztrália partjainál (illusztráció) fotó: afp ,e KELET-TIKI UTAZZON UE1UNK! 444-444 i mmmmmm ffTTTTTfiTTWiM^^ < 1 ri ■ ni ^nór1Jhalff IJfii ^ • J i- f ****** - Ma,.1 ••*!­.CORNER PÉNZVÁLTÓ £, MoneyGram 'I?'-------«AvMMfc Nyíregyháza, Kossuth tér 10. - Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitvatartás: 9-17:00, szombaton 9-13:00 • EURO 306,00 308,99 g • USD 289,50 292,49 o Az árfolyamok napközben változhatnak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom