Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-22 / 45. szám
2017. FEBRUAR 22., SZERDA 10 Sport KELET Bajnokként ugrott az egyéni rekordra Csak a szokásos: Bakosl Péter az eredményhirdetés után középen, aranyéremmel a nyakában fotó:sportcentrum Hatodik honi elsőségét szerezte meg fedett pályán Bakos! Péter, Pál Robin távolugrásban harmadik lett. atlétika. Mint 2012 óta mindig, ezúttal is megszerezte fedett pályán az országos bajnoki címet Bakosi Péter, és tartja azóta meglévő hazai veretlenségét a felnőttek mezőnyében - legyen szó fedett pályás vagy akár szabadtéri viadalról. Elsőra vitt magasságok A Nyíregyházi Sportcentrum magasugrója a budapesti viadalon 219 centiméterig jutott, ami idei legjobbja. Péter két méteren szállt be a versenybe, amolyan biztonsági ugrással, majd a 208 centit is elsőre ugrotta. Közben a Budapesti Honvéd versenyzője, Agárdi Péter is átugrotta másodjára ezt a magasságot, de a 212-vel már nem boldogult, így abban a pillanatban már Nem bántam volna, ha picit jobban megszorongatják. BAKOSI BÉLA Bakosi Péter volt a bajnok, hiszen neki kevesebb - konkrétan egy sem - rontott kísérlete volt. Bakosi 215-re emeltetett, amit szintén elsőre vitt, aztán jött a 219, amit harmadikra. A következő magasság a 222 centi volt. Azt tudni kell, hogy ilyenkor, amikor már egyedül marad az ember a versenyben, roppant fárasztóak az egymást követő ugrások, Peti nem is nagyon érezte a távolságot, kicsi aláfutott a lécnek, így nem javította tovább idei legjobbját, egyben nem múlta felül fedett pályás élete legjobbját, a 220 centit. Ilyenkor az érem a fontos- Ahogy mondani szoktam, a bajnokságon mindig az érem a legfontosabb, ennek az elvárásnak megfelelt Péter, hiszen megszerezte zsinórban hatodik fedett pályás elsőségét - értékelte a viadalt Bakosi Béla, a magasugró edző-édesapja. - Biztatóan versenyzett, de nem bántam volna, ha kicsit jobban megszorongatják, talán még jobb eredményre lett volna képes. Ugyan nincs még kerethirdetés a fedett pályás Európa-bajnokságra, de úgy készülünk, hogy a jövő hétvégén indulhat Belg- rádban, hiszen a szintje már megvan. Addig még egy versenyt iktatunk be, a hétvégén az ifjúságiak és a juniorok bajnokságán a meghívásos versenyszámok között szerepelhet. Hatból hat érvényes Ami pedig a többieket illeti, az NYSC másik érmét Pál Robin szerezte. A távol- és hármasugró ezúttal előbbi versenyszámban szerepelt jobban, igaz, nem tudta felülmúlni az idén elért egyéni legjobbját. A szintén Bakosi Béla-tanít- ványnak mind a hat ugrása érvényes volt, 722 centivel kezdett, aztán 712, majd 733 centit teljesített, amivel akkor a későbbi győztes Virovecz István (Ferencváros) mögött a második helyen állt. A negyedik sorozatban (Robin ekkor 723-t ugrott) megközelítette (730), az ötödikben pedig túl is ugrotta őt a postásos Bán- hidi Bence (740), amire 724- gyel válaszolt a nyíregyházi versenyző. Az utolsó sorozatban sikerült 738-ra javítania, de két centivel lemaradt az ezüstéremről. Hármasugrásban ötből négy kísérlete volt érvényes Robinnak (az ötödik sorozatot kihagyta), a 14.68-as kezdés után egy belépett ugrás következett, majd 15.29 méterig szállt, amivel a negyedik helyezést szerezte meg. A dobogóhoz kilenc centivel nagyobb ugrásra lett volna szükség. Volt klubtárs a dobogón A 400 méteren versenyző Tasi T. Dávid idei legjobbját futotta, a 49.89 másodperccel ő is a negyedik helyen zárt. Eggyel előtte, vagyis a dobogó harmadik fokán korábbi klubtársa, a szintén nyíregyházi nevelésű Vígvári Szabolcs végzett 49-37-tel, ő a tanulmányai miatt igazolt Gödöllőre, de most már a Budapesti Honvéd versenyzője. A nők mezőnyében két sportcentrumos versenyző indult, és mindketten szépen helytálltak. A 60 méteren szereplő Dudás Anetta az előfutamban egyéni legjobbját érte el 7.98 másodperccel, amivel a B döntőbe jutott. Ott ezt az eredményt tovább sikerült javítania, 7.93-mal futamgyőztes lett, ami összesítésben a hetedik helyezést jelentette a számára, hiszen az A döntőben hatan értek célba. A dobogósok között itt is volt nyíregyházi nevelés, a Gödöllőről szintén a Honvédba igazolt Kaptur Éva (7.53) harmadik lett, majd a 4x400 méteres váltóval országos csúcsot (3:43.51) elérve nyert aranyérmet (a hétvége másik országos csúcsa Bai Balázsé volt, aki 60 méter gáton ért el európai mércével is figyelemreméltó, 7.53 másodperces rekordot). A Debrecenből nemrégiben Nyíregyházára igazolt Zajácz Petra hármasugrásban hat érvényes kísérlettel jelentkezett, ezek közül a negyedik sorozatban teljesített 11.82 méteres volt a legnagyobb, és ez az ötödik helyezéshez volt elég. BODNÁR TIBOR tlbor.bodnar§kelet.hu Fedett pályás ob A Nyíregyházi Sportcentrum varcenyzől- nek eredményei Férfiak 400m: 4. Tasi T. Dávid 49,89. ________ Magasugrás: I. Bakosi Péter 219. Távolugrás: 3. Pál Robin 738. ___ Hármasugrás: 4. Pál Robin 15.29. ____ Nők 60 m: 7. Dudás Anetta 7.93. ________ Hármasugrás: 5. Zajácz Petra 11.82 Labdarúgás: Gólvadászlista NB II. 12 gólos: Lovrencslcs B. (Soroksár) ____ 11 gólos: Laki 8. (Mosonmagyaróvár) 9gólos: Tischler (Puskás Akadémia) ____ 8 gólos: Nagy I. (Békéscsaba), Lencse (Puskás Akadémia), Paudlts (Zalaegerszeg: 0, CsAkvár: 8) _______________ 7 gólos: FeketeXlBalmazújváros), Albert A. (Cegléd), Bobál G. (Zalaegerszeg) NB III. Keleti csoport 19 gólos: Farkas J. (Kazincbarcika) ______ 18 gólos: Kokenszky (Rákosmente KSK) 14 gólos; Urbán (Monor) _____________ 13 gólosj Lukács R. (Salgótarján) n gólos: Boros G. (Diósgyőr II) 8 gólos: Hamar ÁT(Jászberény), Cslcsek, Szerencsi (MTKII), Hornyák (Nyírbátori FC), Ondó (Tállya), Krlstófl (Tlszaújváros) ökölvívás. A nyíregyházi Dávid Sport Club ökölvívói képviselték a megyei színeket a Budapesten rendezett Énekes István ifjúsági emlék- versenyen. A 91 kilogrammos súlycsoportban kötelek közé lépett Béres Dániel bronzéremmel zárta szereplését a fővárosban, kiújult térdsérülése akadályozta meg abban, hogy még jobb eredményt érjen el. Ugyanakkor Kunák Tibor (8l kg) még csupán néhány meccsel háta mögött próbálta ki magát, neki jó felmérő volt a viadal. km A malőr után is biztos győzelem kosárlabda. Balszerencsé- sen indult a Sunshine-NyíKSE számára a Békéscsaba elleni NB Il-es férfibajnoki, hiszen Farkasinszki Gábor a feldobás után leérkezve bokasérülést szenvedett. A nyíregyháziak kezdésén érződött a malőr, ám idővel sikerült felülkerekedni az ellenfélen, és Balogh András kimagasló teljesítményével megnyerni a meccset. KM Balogh András nagyon árazta a gyűrűt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR NB II. Keleti csoport: Férfiak, 17, forduló Sunshlne-NylKSE-Bókéscsabal KK 69-48 (16-14,15-12,22-9,16-13) Sunshlna-NyfKSE: Tisza B. 7, Takács M. 8, Balogh A. 23/6, Földes! N. 6. Farkasinszki G. Csere: Csempész B. 3/3, Oroszvári 7/3, Asztalos 6, Sveda 2, Nyíri 2, Zajácz K. 2, Balogh Balázs 3/3. Ed*ő: Kovács Tibor. Megye kettes f utballrajt: elhalasztva! Három mérkőzést megrendeznek az első osztályban a hétvégére kiírt fordulóból. labdarúgás. A viszontagságos időjárás következtében csonka lesz a Kelet Takarék megyei első osztály tizenhatodik, vagyis tavaszi nyitó- fordulója. A hét mérkőzés közül (a Szakoly visszalépése miatt a Mándok eleve szabadnappal indított volna) a Tiszavasvári-Gyulaháza találkozót szombaton (14 óra) rendezik. Pótlás hétköznap A vasárnapi Nyírgyulaj- Baktalórántháza meccset a nyírbátori műfüves pályán játsszák (13 óra), miközben a Sényő-Carnifex-Fehérgyar- mat összecsapás helyszíne a nyíregyházi Városi Stadion lesz (14 óra), ugyancsak műfüves pályán. A további négy mérkőzést (Mátészalkai MTK-Nagy- halász, Tuzsér-Rakamaz, Balkány-Vásárosnamény, Ibrány-Nagyecsed) későbbi időpontban pótolják a csapatok megegyezése alapján. A megyei I. osztályban azért nincs lehetőség a forduló központi elhalasztására, mert az utolsó fordulót valamennyi megyében június első hétvégéjén játsszák, azt követően következnek a feljutásért kiírt osztályozok. Márpedig szabad hétvége addig nincs, a most elmaradt mérkőzéseket is hétköznap kell majd pótolni. Nyitány helyett zárás Ugyanakkor immár biztos, hogy elmarad a megyei másodosztály, illetve a harmadosztály Szamos csoport szintén február 25-26-ra kiírt tavaszi rajtja. A forduló valamennyi találkozóját a június 10-li-én esedékes hétvégén játsszák, tehát ezzel a körrel zárul majd az idény. Idevágó információ, hogy a következő, tizenhetedik játéknap mérkőzéseit viszont központilag nem halasztják el: amennyiben a zord körülmények miatt akkor sem nyílik még lehetőség a futballra, az elodázott meccseket hétköznapi időpontokban kell majd pótolni, az új dátumokról a csapatok egyeznek meg. km Asztalitenisz: NB-s csapatbajnokságok NBUfárfl Útfestők-Apagy SE—Ceglédi VSE 4-14 Magas színvonalú mérkőzésen az apagylak nem kevesebb mint nyolc döntőszettes mérkőzést veszítettek el a tízből a második helyen álló vendégekkel szemben. Győztek: Bari, Nagy B„ Hodász és a Bari, Nagy B. páros 1-1. Nyírbátori ASE-Kecskemétl Spartacus 16-2 Bár néhány mérkőzés szorosan alakult, azért elég nagy volt a különbség a két csapat között. Gy.: Molnár D.. Kővári. Benyovszki 4-4, Bánhldi 2, a Kővári, Molnár D. és a Bánhidl, Benyovszki páros 1-1. Útfestők-ApagySE-Kecskemétl Spartacus 17-1 Az előrehozott mérkőzésen érvényesült a papírforma, és magabiztos hazai győzelem született. Gy.: Poór I, Bari, Nagy B. 4-4, Hodász 3, a Bari, Nagy B. és a Hodász, Poór T. ! páros 1-1. _____ ____________ I NB l„ női Szekszárd AC IV-NAC Túróczy Nyíregyháza 9-9 A Fülöp Máriát betegség miatt nélkülöző nyíregyházi csapattól elfogadható eredmény a döntetlen. Gy.: Fülöp Sz. 4, Laskal 3, Harman és a Fülöp Sz., Laskal páros 1-1. Egri CSC-NAC Túróczy Nyíregyháza 13-5 Az esélyesebb csapat nyerte a mérkőzést. Gy.: Fülöp Sz. 3, Laskal, Fülöp M. 1-1.______________________________ Egri CSC ll-Vásárosnamérryl SZSE 7-11 A két páros mérkőzés elveszítése miatt sokáig kapaszkodnia kellett a naményl csapatnak, maid 7-5-ös hazai vezetést követően nagyot hajrázva sikerült fordítania. Gy.: Tuckanluk 4, Mágocsl 3, Sztol, Szilágyi 2.2-2. ___________________ NB HL Nyfrmadal ISE-Teva Debrecen SE II 11-7 Küzdelmes mérkőzésen a hét döntőszettes találkozóból csak egyet nyertek meg a nylrmadalak, akik így a maguk dolgát nehezítették meg. Gy.: Pacuk P. 4, Szeles B. 3, Paszternák 2, Szabó S. és a Pacuk P„ Szabó S. páros 1-1. Fehérgyarmati VSE-Mátászalkai MTK 7-11 A hat döntőszettes mérkőzést hozó megyei rangadón a vendégek fokozatosan kerekedtek jól küzdő ellenfelük fölé. Gy.: Bartha M. 4, Balogh A., Garda és az Orosz A., Garda páros 1-1, Illetve Damaslewlcz N„ Hegedűs T. 3-3, Lukács B., Hegedűs Z. 2-2, a Hegedűs I, Damaslewlcz N. páros 1. Trió-MaxFSzacsa Nyíregyháza SE-Haldúnánás 16-2 A kötelező győzelmet simán hozták a nyíregyháziak. Gy.: Sallal, Király Cs. 4-4, Joó Z„ Szák A. 3-3, a Sallal. Szák Á. és a Király Cs., Zolcsák páros R Várdal ASE-Hajdúszobosztói AK 5-13 Csak 2-2-lg haladtak fej-fej mellett a felek, utána zsinórban tíz meccset nyertek meg a vendégek. Gy.: If). Varga P„ Márföldl 2-2, Pokol P.l. Záhonyi VSC-Debrecen ASE 4-14 A vendégek magabiztosan nyerték a mérkőzést. Gy.: Sütő L. 2, If j. Petró L. és a Lovácsi, Ifj. Petró L. páros 1-1. Nyírbátori ASE fl-MIskoldVSI 12-6 Nagyon jó mérkőzésen egységesebbnek bizonyult a hazai csapat. Gy.: Szőllősl T„ Tölgyes D. 3-3, Maloros M. 2/2, Veress A. 2, Macos N.2/l,a Szőllősl T„ Tölgyes D. páros 1. A megyel II. osztályban csúszik a tavaszi szezon kezdete fotó: pusztai sAndor Béres Dániel hallgatott a jó szóra, jelesül Barkóczi László edző tanácsaira FOTÓ: TUDÓSlTÓNKTÓI Béres legény bunyója érmet ért a fővárosban