Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-09 / 7. szám

2017. JANUÁR 9., HÉTFŐ KELET Nekrolég Megtalálta lelki békéjét a Himalája hegyeiben Közel húsz éve találkoztunk először: nagyon kellett figyel­ni, hogy megértsem, amit mond, a képei viszont beszél­tek helyette. Tisztán, ponto­san, fekete-fehérben is színe­sen mutatták meg egy nagyon távoli világ arcait. Beszélgetés közben egyszer csak elővette a kulacsát, és jót nevettünk azon, hogy szíverő­sítőnek hittem a gyógyteáját. A buddhizmusról beszélt, az országokról, ahová készült, a népekről, amik vonzották, és a gyerekekről, akik élhettek bármilyen nehéz körülmények között, a fotóin boldognak tűn­tek. Hozzá kapcsolódik az első (de persze nem utolsó) nagy hibám: festőművésznek titu­láltam a cikkben, de nem hara­gudott. Szerintem nem ismerte ezt az érzést, mint ahogy távol állt tőle a rosszindulat és az irigység is. Azért ment keletre, a hegyek közé, a csendet kö­vetve, hogy megtalálja a saját békéjét - azt hiszem, végül rá­talált. Minden évben legalább két­szer, háromszor bejött a szer­kesztőségbe: mielőtt hosszú útra indult, és amikor haza­tért. - Ancsikám, csak kérdezz bátran - mondta, de nem volt szükség kérdésekre. Mesélt és terveket szőtt, közben persze itta a gyógyitalát - mostanában egyre többre volt szüksége. Az utolsó egy-két évet leszámít­va vidám volt és optimista, büszke arra, ha értékelték, de szomorú attól, hogy éppen ott mellőzték, ahol a legjobban vágyta az elismerést. Egyszer megkérdeztem tőle, gazdag-e. Azt felelte, pénze nincs, de az albumai mellett a lelkében is őrzi azt a nyugal­mat, amit a hegyektől és a világ zajától messze élő emberektől kapott, számára pedig ez töb­bet jelent annál, mint amit a földi halandók vagyonnak tar­tanak. Amikor utoljára nálunk járt, külföldön voltam, nem találkozhattunk - nem búcsúz­hattunk. De Normantas Pauli- us dedikált albumai itt vannak a polcomon, történetei a jegy­zetfüzetemben, bölcsességei pedig elraktározva, jó helyen. Akkor veszem elő őket, amikor igazán szükség van rájuk. SZÁRAZ ANCSA anita.szaraz@kelet.hu Normantas Paulius gyakran örökített meg gyermekeket FOTÓ: KM-REPRDODUKCIÓ A fotóművész a budd­jelenti, mint a festőnek, ami­kor kézbe veheti az ecsetet. Folyamatos rohanás A fotóművész 1989-ben eredt a buddhizmus nyomába. - Nem határoztam meg, hány­szor akarok majd útra kelni, csak annyit tudtam, hogy életem végégig ezt akarom csinálni. Volt, ahol háború tört ki, máshol megszűntek királyságok és monarchiák, kitörtek függetlenségi moz­galmak, voltak sztrájkok, tüntetések. Ma már tudom, Életút, dijak, kiállítások Életrajzi adatok: Normantas Paulius 1948. június 8-án született a litvániai Kalniskiuban. 1974-ben közgazdasági diplomát szerzett Vilniusban. 1980-ban kezdett fotózni. 1983-ban költözött Magyarországra, haláláig, 2017. január 7-éig Nyíregyházán élt. Expedíciói: járt a Kuril-szigeteken, a finnugor népeknél, a Selyemúton Kínától Tibetig; Stein Aurél nyomában, Pakisztánban, Kínában. Végigjárta Benyovszky Móric kamcsatkai száműzetésének útját, járt Körösi Csorna Sándor nyomában Peshawartól Dardzsilingig, fotózott Nepálban, Indiában, Thaiföldön, Tibetben, Kambodzsában, Japánban, Dél-Koreá- ban, Vietnamban, Laoszban. Kiállítások: 17 országban több mint 300 kiállítása volt. Díjai: Pro Cultura Hungarica érem (1992), Balogh Rudolf-díj (1997), Gediminas Nagyhercegi Érdemrend (1999, Litvánia), Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete alkotói nagydíja (2004), Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2006), Magyar Fotográfiai Nagydíj (2006), a Litván kormány Kulturális és Művészeti díja (2007), Pro Comitatu díj (2010), az MTA tagja, az MMA tagja. Látja az óriási hegyeket „Hazája Litvánia, ahová visz- sza-visszamegy, lakhelye Ma­gyarország, amit időről időre odahagy, de ahol igazán ott­hon van, az a Himalája és kör­nyéke. Be sem kell csuknia a szemét, legyen Vilniusban, Nyíregyházán, az Oktogonon vagy bárhol, hogy lássa az óri­ási hegyeket” - jellemezte Kin­cses Károly fotómuzeológus a Magyar Fotográfusok Házában Normantas Pauliust 2007-ben kiállítása megnyitóján. hista szentélyekben érezte igazán jól magát. NYÍREGYHÁZA. - Az igazi éle­tem a tibeti kolostorokban zajlik, a Himalája hqval borí­tott csúcsait járva, az imád­kozó szerzeteseket hallgatva a buddhista szentélyekben a Mekong folyó partján, s figyel­ni, mit mesélnek éjszakánként a kambodzsai őserdőkben a hétfejű kobrák. Tíz-húsz év­vel ezelőtt az volt az igazi élet, amikor finnugor népeket fo­tóztam a távoli északon. Itt, a vén Európában csak vonszo­lom az élet terhét - ezt írta Normantas Paulius az önval­lomásában, amikor elkészült a finnugor népek életét bemuta­tó albuma. Szinte folyamatosan úton volt, tisztelte a nagy elődöket. Többször felkereste például Körösi Csorna Sándor sírját. Amikor eljött onnan, adott egy kis pénzt a temetőőrnek, hogy a síremlék mögötti, csú­nya falrészt fesse át, hogy szebb legyen... Négyszer ün­nepelte a születésnapját a Hi­maláján: az 50., az 55-, a 60. és a 65. szülinapját is 5180 méter magasan töltötte. Nem szerette és nem is ARCHÍV FOTÓ: RACSKÓ TIBOR hogy a keleti világ sem any- nyira rózsaszínű, mint ami­lyennek elképzeltem, az új technológiák támadását ne­hezen bírják a természeti né­pek. Európában az emberek feszültségben élnek, és már azelőtt elkezdenek rohan­ni, hogy leülnének kitalálni, merre is kellene menniük. Az elmúlt évtizedek tapasz­talatai azt mondatják velem, hogy a földön sehol sincs pa­radicsom, és sehol sincs po­kol - nyilatkozta lapunknak a fotóművész. KM-SZA használta a digitális techni­kát. Akadémiai székfoglaló­jában azt mondta: modern technológiák segítségével fényképet nézni ugyanolyan abszurd, mint üvegen ke­resztül mézet nyalni. - Nincs nagyobb élmény annál, mint amikor a papírképet kézben tarthatjuk, belélegezhetjük a belőlük sugárzó fényt. Szá­momra az, amikor befűzöm a filmet a gépembe, ugyanazt Normantas Paulius az egyik fotóalbumával Nincs paradicsom, sem pokol A Kelet-Magyarország régi számaiból tallóztunk szőr jártak Szlovákiában megrakodva cigarettával és más árukkal, amit lúgkőre cseréltek, ezt pedig határ menti községekben árusítot­ták el. 1947. január 10., péntek A fasiszta sajtótermékeket be kell szolgáltatni A fasiszta sajtótermékek be­szolgáltatásának határide­je január 20. Kovács Ferenc rendőrkapitány ezzel kapcso­latban felhívta a nyíregyházi iskolák, könyvtárak, könyv- kereskedések és magánosok figyelmét, hogy a legutóbb kiadott IV. számú jegyzékbe foglalt fasiszta sajtótermé­keket mindenki szolgáltassa be a megadott határidőig. A jegyzékben felsorolt köny­vek be nem szolgáltatása súlyos büntetőjogi következ­ményekkel jár, éppen ezért minden olvasónk figyelmét felhívjuk arra, hogy feltétle­nül tekintse meg a IV. számú jegyzéket. 1947. január 12., vasárnap Szól a kakas már Szokatlan cím egy újságcikk előtt, de nagyon kevesen tud­ják itt Nyíregyházán, hogy ez a majdnem mindenki ál­tal ismert, szép magyar nóta egy nyíregyházi zeneművész gyermeke. A szerzőjét, Vikár Sándort nagyon sokan isme­rik a városban, de csak ke­vesen gondoltak arra, hogy összevessék a művet és a szer­zőt, kinek szerény külsején nem látszik, hogy a magyar léleknek és kultúrának ilyen értéket ad. Munkatársunk rendelte el. De ködbe veszett a vár keletkezésének módja és ideje. A nyíregyházi ál­lami levéltárban Berkeszre vonatkozó adatokat kutatva került elő a Régi utazások Magyarországon és a Bal­kán-félszigeten című 1891-es kiadású kötet, amelyből ki­derültek a hiányzó adatok. „Kálló mocsaras vidéken levő, három bástyával ellátott kis vár. Tüzérségben és hadi kellékekben nincs hiány. A törökök közeledtére elsütik az ágyúkat, hogy a falusi lako­sokat értesítsék, mire ezek az erdőségekbe vagy távolabbi vidékekre menekülnek érté­kesebb holmijukkal. A várat 1571-ben Teuffenbach és Ru­ber tábornokok építették” - olvasható a kötetben. Ötven éve írtuk 1967. január 15., vasárnap Védetté nyilvánították a barabási harangot Védetté nyilvánították a ba­rabási református templom harangját, amely két évvel ezelőtt megrepedt, s végleg elnémult. Egyháztörténeti és helytörténeti szempontból azonban így is igen értékes, mert egyike a hazánkban ta­lálható legrégibb harangok­nak. A feltevések szerint a XIV- XV. századból származik. Kü­lön érdekessége, hogy a négy evangélista, Márk, Máté, Já­nos és Lukács nevét tartalma­zó latin nyelvű felirat - való­színűleg tévedésből - fordítva került a harang felső kerületé­re, s így a szöveg csak tükörrel olvasható. km „A munkacsarnokban exportra dolgoznak a Gávai Vegyesipari Szö­vetkezet varrodájában” - tudatta a Kelet-Magyarország 1977. január 13-ai száma fotó: hammel József Összeállításunkban felidézzük, hogy miről számolt be lapunk évti­zedekkel ezelőtt ezen a héten. Hetven éve írtuk 1947. január 9., csütörtök Lúgkőcsempészek kerültek rendőrkézre A mándoki rendőrök járőr- szolgálatuk közben elfogták özv. R. Pálné kistárkányi és R. Ida tuzséri lakosokat, akik a községben házról házra jártak és lúgkövet kínáltak eladásra. Harmadik társuk, amikor lát­ta, hogy kettőjüket elfogják, megszökött. Kiderült, hogy a két asszony egy szervezett csempésztársaság tagjai, akik üzletszerűig foglalkoznak lúgkőcsempészéssel. Több­8i ír ■­HARMONIKA AZ IKARUSOKHOZ. A járrmfiprogram keretében a nyír­egyházi Taurus Gumigyárban a Ikarus csuklós autóbuszokhoz már a múlt evben megkezdték a „harmonika” gyártását. 1977-ben a nyíregyházi gyár mar több, mint 60 millió forint értékben készít ih; an alkatrészt. Képünk a harmónikaüzemben készült. (Elek Emil felvétel a) Az 1977. január 12-ei számunkból FOTÓ: KM-ARCHlV most is munkában találta. Ép­pen egy József Attila-verset zenésített meg a mester. Ké­résünkre azonnal zongorához ült, és be is mutatta legújabb szerzeményét. Kedves elő­zékenység volt, hogy a nem énekművész szerző énekes hiányában maga énekelte az újszülött dalt. Nem csak ilyen irányú ténykedést folytat Vi­kár Sándor. A zeneiskoláról nem is szólunk, hiszen annak munkáját tizenegy éve foly­tatja, és azt mindenki ismeri. „Egy mély és nagy zenei éle­tet akarok kiépíteni. Szeret­ném, ha ennek a vidéknek minden társadalmi rétegét és műveltségi csoportját meg tudnám nyerni az emberi lé­lek legmelegebb és legabszt­raktabb kifejezőjének, a zené­nek.” Hatvan éve írtuk 1957. január 13., vasárnap Mikor és hogyan épült a kállói vár? Nagykálló hosszú ideig volt Szabolcs vármegye székhe­lye, így sokakat érdekelhet­nek a rá vonatkozó történeti adatok. Tudjuk, hogy Nagy- kállónak vára volt, s azt is tudjuk, hogy lerombolását 1704-ben II. Rákóczi Ferenc Három bástyája volt egykoron a híres kállói várnak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom