Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-25 / 21. szám

2017. JANUÁR 25-SZERDA Értelmes, intelligens srác, nem kell attól tarta nunk, hogy megszédíti a népszerűség. Oétári Lajos elismerő szavakkal szólt Nagy Ádámról, aki az olasz Bologna futballistája, annál a klubnál, amelyben a kilencvenes évek elején ő maga is játszott. Igaznak bizonyult a korábbi hír, saját bejelentése szerint már nem Bernie Ecclestone a Formula-l első számú veze­tője. Az új főnök Chase Carey, aki a Liberty Media cég igaz­gatósági elnökeként váltja az Fl-et negyven évig irányító elöljárót. Bernie Ecclestone leváltása mellett azt is beje­lentette a Formula-l új tulaj­donosa, hogy Ross Brawn lett a sportág új ügyvezető igaz­gatója. Ezt nagyon nehéz elfogadni birkózás. Tragikus hirtelen­séggel elhunyt a Ferencvá­ros 17 éves birkózója, Rózsa György. Széles József mes­teredző szerint tanítványa a hétfői tréning végéhez kö­zeledve nem tudott felkelni a földről. Remegni kezdett, az izmai begörcsöltek. Előbb a jelenlévő társak, szakembe­rek, később a kiérkező men­tők próbálták újraéleszteni, majd beszállították az Irgal- masrendi Kórházba. Mindhi­ába, már nem tudtak segíteni az ifjú versenyzőn. 9 Bánhidi Bence (fehér mezben) is felőrlődött a norvégok elleni nagy gyürkőzésben fotó : af p Berezeltek a fiúk, de vajon mitől? A magyar válogatottnak egy pillanatig sem volt esélye Norvégia ellen. kézilabda. A magyar férfi ké­zilabda-válogatott 31-28-ra ki­kapott Norvégia csapatától a franciaországi világbajnokság keddi negyeddöntőjében, így búcsúzott a tornától. A norvégok eleinte percen­ként szerezték a góljaikat (6- l), rendkívül pontosan, gyor­san játszottak, védekezésben hatékonyan semlegesítették a magyar próbálkozásokat. Többször is hosszú percekig gólképtelen maradt a csapat, mert nem sikerült lassítania ellenfele játékát, a skandiná­vok hátsó alakzata pillanatok alatt visszarendeződött, így a szünetben 17-10-re vezettek. Lényegi változást a második felvonás sem hozott, továbbra is tempókülönbség volt a két együttes között, a norvégok rendkívül mozgékonyak és motiváltak voltak, magabizto­san, végig vezetve győztek.- Az első félidő tizenharma­dik percében ment el a meccs, utána már csak futottunk az eredmény után. Nagyon ijed­ten kezdtünk, ez katasztrófa, én ezen egy kicsit kivagyok... Utána persze küzdöttünk, mentünk, így kellett volna az elejétől kezdve - ahogy az utolsó tizenöt-húsz percben játszottunk - védekezésben és támadásban is, és akkor nem így alakul a mérkőzés. Most nagyon-nagyon dühös és csa­lódott vagyok - mondta a be- állós, Zubai Szabolcs, a Sport TV-nek a találkozót követően. A magyar válogatott a torna hetedik helyén végez, ameny- nyiben Katar nem jut tovább Szlovéniával szemben a kedd esti, lapzárta után befejező­dött negyeddöntőből. Ha a kö­zel-keleti együttes sikerrel jár, Javier Sabaté szövetségi ka­pitány csapata nyolcadikként zár. MTI Futás és Egy edzőmeccs és egy felkészülési torna vár még a rajt előtt a nyír­egyháziakra. kézilabda. Nem csak a köl- csönkenyér jár vissza... Szep­tember elején az osztálytárs békési kézilabdázókat látta vendégül a bajnoki rajtra készülő Nyíregyházi SN má­sodik vonalbeli férficsapata. Szombaton a nyírségiek adták vissza a kölcsönt és utaztak Békésre szintén felkészülési mérkőzésre. A nyár végi nyír­egyházi találkozót egy góllal nyerték a hazaiak, szombaton idegenben biztosan, hét gólos kondizás után került elő végre a kézilabda különbséggel is a nyíregyhá­ziak győztek.- A felkészülés harmadik hetében járunk és eddig min­den a terveknek megfelelően halad - kezdte beszámolóját az elmúlt időszakról Grand- jean Gábor, a Nyíregyházi SN edzője. - Az első két hét a fizi­kális felkészülésről szólt, sok futással, kondizással. Az el­múlt héten már a labda is elő­került, ám a gyakorlatokban továbbra is az erőgyűjtésre fó­kuszáltunk. Aztán elkezdtük az edzőmeccseket. Itthon a fehérgyarmatiak elleni győz­tes találkozó célja elsősorban az volt, hogy kezdjünk vissza­zökkenni a mérkőzések han­gulatára. Szombaton Békésen már komolyabb erőpróba várt ránk. A csapat remek játékkal rukkolt ki és biztosan nyert. Persze, miként a felkészülési mérkőzéseken, most sem az eredményen volt a hangsúly, ám az is igaz, hogy az ilyen győzelmek az önbizalmat is erősítik. Debrecenben és Tiszavasváriban- A bajnoki rajtig előttünk álló időszakban előtérbe kerül az egyéni képzés, a technika és a taktika csiszolása - tért rá a még hátralévő feladatokra a szakember. - Háromszor napi két edzés van, kétszer csak délután gyakorolunk. A munka és a vizsgaidőszak mi­att mindig vannak hiányzók, de mindezt figyelembe véve igyekszünk minél hasznosab­ban edzeni. Néhány új játéke­lemet is szeretnénk begyako­rolni.- Pénteken Debrecenben lépünk pályára, a jövő hét­végén pedig Tiszavasváriban veszünk részt egy négycsapa­tos tornán. Ezt követően már nem lesz edzőmeccs, maxi­mum egymás közötti játékkal készülünk a február 12-ei, tö­rökszentmiklósi bajnoki rajt­ra. KM-ML Kurbely Lászlóék (pirosban) a gyarmatiak ellen játszották az első edző­meccset FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR Még egy edzőmeccs lesz az indulás előtt Horváth Adrián is felszállhat a Törökországba tartó repülőre Bacsa Patrik és Horváth Adrián érkezésével teljessé vált a tavasz­ra tervezett kisvárdai keret. LABDARÚGÁS. A hétfői fejlemé­nyekkel megvonható a Kis- várda Master Good átigazolá­si mérlege: a Diósgyőrből fél évre kölcsönbe érkező Bacsa Patrikkal és a szerződését alá­író Horváth Adriánnal együtt négy játékos érkezett (rajtuk kívül ugye Mihajlo Rjasko és Horváth Zoltán), öt pedig tá­vozott. Elhagyta Kisvárdát Karacs Péter és Tihanyi Olivér (Ceglédre kerültek kölcsönbe), Lengyel Béla, a szerződése fel­bontása után Kazincbarcikára távozó Kardos Norbert, vala­mint Miroszlav Grumics, aki­vel már az őszi szezon utolsó mérkőzése előtt felbontották a megállapodását. így aztán csütörtökön már a véglegesnek tervezett ta­vaszi keret utazik a törökor­szági Antalyába, ahol a jövő hét szombatig edzőtáborozik majd az NB Il-es csapat. Me­nedzselési szándékkal és amo­lyan jutalomútként két Ul7-es futballista is a kerettel tart, Szőr Levente és Ari Attila is a nagycsapattal együtt készül­het majd Antalyában. Velük együtt 26 játékos kel útra. Törökországban négy edző­meccset terveznek a várdaiak, egyelőre kettő van lekötve: 28-án szombaton az orosz má­sodosztályú Volgar Gazprom, a hazautazás előtti napon, február 3-án pedig a macedón élvonalbeli FC Szileksz lesz az ellenfél. Addig azonban még itthon is lesz feladata a Várdá- nak, hiszen szerdán az NB I-es DVSC vendégeként lép pályára gyakorló mérkőzésen Palla- gon. KM-BT Angyalföldön gyászszalaggal labdarúgás. Szerdán reggel kilenckor már buszon fognak ülni a Nyíregyháza Spartacus focistái és a főváros felé veszik az irányt. Az együttes délután fél háromtól a Vasas vendé­geként lép pályára - edző­meccsen. Harsányi Zoltán és Törtei Tamás nem utaznak, a szombaton szintén hiányzó Rezes László és Dragoner Filip viszont már pályára léphet. A nyírségiek fekete gyászszalag­gal emlékeznek majd a veronai tragédia áldozataira. Rendőr­ségi előírás miatt csak ötven vendégszurkoló nézheti meg a meccset. km-ml Névsorolvasás A Klsvárda Master Good Antalyába utazó játékoskerete. Kapusok: Ivancsics Alex, Lékai Soma. Mezőnyjátékosok: Ari Attila, Bacsa Patrik, Cseri Tamás, Délczeg Gergely, Erős Gábor, Fodor András, Fodor Ferenc, Gosztonyi András, Hei Viktor, Horváth Adrián, Horváth Zoltán, Izing Martin, Minczér Tibor, Lucas Marcolini Bertucci, Oláh Gergő, Papucsek Barnabás, Rajczi Péter, Mihail Rjasko, Szabó Péter, Szőr Levente, Talabér Attila, Torna György, Vári Barnabás, Vermes Krisztián. A csapatok elemi érdeke megtanulni az új ügyviteli rendszert! Valamennyi megyei egyesület elektronikus ügyintézője kizárólag ezen a módon végezheti munkáját! labdarúgás. A Magyar Labda­rúgó-szövetség az egyesüle­tek által is használt informa­tikai rendszer az „mlsz.info” helyett 2017. január 6-ától az Integrált Futball Alkalmazást (továbbá: IFA) vezette be. Az új ügyviteli rendszer megis­mertetésével kapcsolatosan az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága az elmúlt két hétben négy helyszínen tartott oktatást (Baktalóránt- háza, Fehérgyarmat, Nyíregy­háza, Kisvárda), melyeken összesen 73 sportegyesület 95 elektronikus ügyintézője vett részt. Az IFA bevezetésével a sportegyesületek immár az igazolási, átigazolási, a ver­senyengedély kérelmi és a re­gisztrációs kártya ügyintézést is kizárólag ezen a rendszeren keresztül, elektronikus mó­don tudják elvégezni. Miután a bajnoki mérkő­zések jegyzőkönyveinek fel­töltése is immár az IFA rend­szeren keresztül működik, ezért valamennyi egyesület elektronikus ügyintézőjének elemi érdeke, hogy ismerje az új ügyviteli rendszert. Az IFA rendszer haszná­latával kapcsolatosan min­den hétköznap személyes segítségnyújtást is biztosít a szövetség a megyei igazga­tóság 23-as és 24-es irodáiban (Nyíregyháza, Egyház utca 15.). km Négy településen tartottak oktatást fotó: tudósítónktól

Next

/
Oldalképek
Tartalom