Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-24 / 20. szám
2017. JANUÁR 24., KEDD 16 Képes krónika Ewan McGregor fotó: afp A T2 Trainspotting sztárjai is felvonultak London. Danny Boyle filmrendező és a T2 Trainspotting sztárjai is felvonultak a film edinburghi világpremierjének vörös szőnyegén. Az eredeti film szereplői, Ewan McGregor, Robert Carlyle, Jonny Lee Miller és Ewen Bremner mind visszatértek a folytatásban, amely 21 év elteltével veszi fel az egykori heroinista társaság történetének fonalát. Az 1996-ban bemutatott Trainspotting Irvine Welsh regénye nyomán készült, a folytatás pedig a szerző Pornó című írásán alapul. A T2 Trainspotting azzal foglalkozik, hogy mi lett a ma már középkorú főhősökkel. A film premierjén Ewan McGregor elárulta, amíg nem olvasták el John Hodge forgatókönyvét, kicsit fáztak a film folytatásától, de aztán teljesen megnyugodtak. „Nagyszerű volt újra visszalépni Renton, Spud és Begbie cipőjébe, és különleges élmény újra hallani a hangjukat” - mondta. Danny Boyle elmondta, hogy mindenképpen Edin- burgh-ben akartak forgatni, hiszen „ezek a történetek innen származnak”, és ezért döntöttek az edinburgh-i premier mellett is. mti Megér egy mosolyt-Mondd, Gézukám, ugye te is szere- grillcsirkét! ted az állatokat? _________________________- Nagyon, szívem! Különösen a O További viccek humor.szon.hu A nap receptje Szegfűgombás kacsa Hozzávalók: 2 nagy kacsacomb, 2 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 csomag petrezselyemzöld, 0,5 kg szegfűgomba, 0,4 kg tagliatelle, l dl olívaolaj, só, bors Elkészítés: A kacsacombokat sóval, borssal és a fokhagymával bedörzsöljük. Beletesszük egy kisebb tepsibe vagy lábasba, és annyi vizet öntünk alá, hogy félig ellepje. Mellétesszük az egyik fej vöröshagymát, és fólia alatt 160 fokon puhára pároljuk. Az elkészült húst leszedjük a csontról, és egy villa segítségével vastagabb szálakra szedjük. A maradék hagymát apróra vágjuk, és olajon üvegesre pirítjuk. Rátesszük a húst, és erős lángon megpirítjuk. Rátesszük a megmosott, lecsöpögtetett gombát, és addig pirítjuk, amíg a gomba leve el nem párolog. Sóval, borssal ízesítjük, | majd a kifőtt tészta tetejére | halmozzuk. Zöldpetrezse- j lyemmel meghintve tálaljuk. Veress Péter, Miskolc O Várjuk olvasóink receptjeit! E-mail-címünk: eszerk@eszak.hu A tárgymezőbe kérjük, írják be: A nap receptje ■ Végre hó! Sokakkal ellentétben Félix, a 9 hónapos dalmata kifejezetten élvezi a havat. fotó: jerney vanda KELET A skizofrén, aki szeret embereket rabolni Azonnal a költségei dupláját termelheti a Széttörve. Budapest. Beválni látszik a jóslat, hogy M. Night Shyama- lan visszanyerheti kultrende- zői státuszát. Széttörve cimű új thrillere tetszik a kritikuJames McAvoy fotó: afp soknak, a RottenTomatoes portálon 78 százalékon állt, és 3015 moziban mutatják be Észak-Amerikában, ami annak a jele, hogy a forgalmazó is erősen bízik a produkcióban. Becslések szerint a film 20 millió dolláros bevételt hozhat az első hétvégén, ami azt jelenti, hogy rögtön a tízmilliós költsége dupláját tudja kitermelni. A Széttörve gyártója a Blumhouse Productions, amely hasonló kis költségvetésű, de nagy bevételt hozó filmekre specializálódott, amelyeket igyekeznek franchise-zá fejleszteni. A Széttörve hőse egy sokszorosan skizofrén férfi (James McAvoy), akinek olyan személyisége is van, aki szeret embereket elrabolni. UIP Több mint 3500 lopott műkincset találtak meg Madrid. Több mint 3500 lopott műkincset találtak meg és 75 embert vettek őrizetbe egy közös akcióban 18 ország hatóságai. A műkincslopás és illegális kereskedelem ellen irányuló, Pandora nevű művelet során összesen 48 ezer személy után nyomoztak, 29 ezer gépjárművet és 50 hajót vizsgáltak át. A spanyol csendőrök összesen 500 régészeti leletre bukkantak, amelyek közül 19-et a murciai archeológiái múzeumból loptak el még 2014-ben. Továbbá az internetes hirdetések ellenőrzése során 400, különböző korokból származó, illegális eredetű érmét is lefoglaltak. A görög rendőrség több, a bizánci korból származó tárgyat talált meg, valamint egy értékes, XVIII. századi Szent György-képnek is a nyomára akadt. A spanyol belügyminisztérium kitért arra is, hogy akciót az Europol szakértőkkel, az Interpol pedig 50 ezer ellopott műkincset tartalmazó adatbázisával segítette, amely lehetővé tette az illegális műtárgyak valódi eredetének gyors azonosítását. MTI ■ Édes álmok Szintia, a nyíregyházi diáklány cukrásznak tanul. Álma, hogy egyszer sikeres cukrászmester legyen. fotó: janics attila A díjeső folytatódott Nemes Jeles László kapta a londoni filmkritikusok rendezői díját. LONDON. Nemes Jeles László, a Saul fia alkotója kapta a Londoni Kritikusok Körének vasárnap esti díjátadóján a legjobb rendezőnek járó elismerést, a testület a Kaliforniai álomnak ítélte oda a legjobb film díját. A legtekintélyesebb angol filmkritikusok a londoni May Fair Hotelben osztották ki díjaikat vasárnap este. A Londoni Kritikusok Köre (London Critics’ Circle) filmes szekciójának 140 tagja szavazott az elismerésekről. A 37. alkalommal megrendezett díjátadón az Oscar-szezon favoritja, Damien Chazelle Kaliforniai álom című musicalje kapta a legjobb film díját - számolt be róla a deadaline.com. Nemes Jeles Lászlónak a legjobb rendező díját ítélték oda Saul fia című holokausztdrámájáért, amely tavaly számos más trófea mellett elnyerte az Os- car-díjat is. Ebben a kategóriában a magyar filmrendezőn kívül Maren Ade (Toni Erdmann), Damien Chazelle (Kaliforniai álom), Barry Jenkins (Holdfény) és Kenneth Lonergan (A régi város) volt jelölt. A színészi díjakat A régi város főszereplője, Casey Affleck, illetve Isabelle Huppert kapta Az eljövendő napok című filmben nyújtott alakításáért, a mellékszereplők kategóriájában megosztva Mahershala Ali (Holdfény), Tom Bennett (Szerelem és barátság), valamint Naomie Harris (Holdfény) játékát jutalmazták. MTI Áprilisban jön a Galaxy S8 A telefon szűk körben már az MWC alatt látható lesz. MULTIMÉDIA. A Galaxy S8 kapcsán számos eltérő hír látott már napvilágot, legutóbb például arról írtunk, hogy az LG egy korai rajttal előzné meg riválisát, amely ezúttal igyekszik biztosra menni, hiszen szeretné elkerülni az újabb fiaskót. Most további részletek bukkantak fel, amelyek alátámasztani látszanak az előzetesjelentéseket. Ami a hardvert illeti, itt a várakozások szerint egy 5,7 hüvelykes, mindkét szélén meghajlított Super AMOLED érintőképernyő vezetné fel a listát, mégpedig az 1440p felbontás társaságában. Ehhez a Gorilla Glass 5 felület, a nyolcmagos Snapdragon 835 chip, az Adreno 540 grafikus vezérlő, egy 12 megapixeles hátoldali kamera, annak 8 megapixeles előlapi társa, valamint egy, a kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó csatlakozna, vékony előlapi kerettel, sg.hu Egymilliárd dolláros bevétel LOS ANGELES. A Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet a hétvégén átlépte az egymilliárd dolláros (289 milliárd forintos) globális bevételt - közölte a Disney filmstúdió. A film a mozis forgalmazása 39. napján érte el az egymilliárd dolláros küszöböt. MTI .COftNÍR PÉNZVÁLTÓ ^fMoneyCram Nyíregyháza, Kossuth tér 10.- Nyírség utazási iroda - Telefon: 42/386-221 Nyitvatartási 9-17:00, szombaton 9-13:00 • EURO 308,50 310,90 s • USD 287,00289,90 o V. Az árfolyamok napközben változhatnak! j HIRDETÉS HIRDETÉS Nemes Jeles László fotó: ékn i ChH^MhP 01.24,