Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-24 / 20. szám

2017. JANUÁR 24., KEDD KELET Interjú: A Tankcsapda zenekar tagjaival Nem falakat húzni, hanem lerombolni A Tankcsapda feldol­gozásokat rejtő dupla­albuma már ötszörös platinalemez. DEBRECEN. Dolgozzátok fel! címmel került a benzinkutak polcaira nemrég a Tankcsap­da duplaalbuma, s azóta öt­szörös platinalemezzé vált. A két korong különlegessé­gét az adja, hogy az egyiken a debreceni trió előadásá­ban hallhatunk tucatnyi dalt olyan klasszikus előadók re­pertoárjából, mint az Omega, a P. Box vagy a Beatrice. A másik lemezen pedig egészen más stílusban mozgó zené­szek adják elő a Csapda-szer­zeményeket, ilyen például a Wellhello, a Brains vagy Ákos. A fiúk - Lukács László (basz- szusgitár, ének), Sidlovics Gábor (gitár) és Fejes Tamás (dob) - a Hajdú-bihari Napló székházában adtak interjút lapcsoportunknak. Honnan jött a feldolgozáslemez ötlete, és mi alapján válogattá­tok ki a nótákat? LUKÁCS LÁSZLÓ: Az ötlet viszonylag régi. Sok éve be­szélgettünk már róla, egyszer milyen jó lenne egy ilyen albumot kiadni, de komolyan nem volt napirenden. Azon­ban pár évvel ezelőtt a turné­buszban Sidi józanon, mert ő nem iszik, mi Tamással nem annyira józanon énekeltünk egy Edda-dalt. Akkor felve­tődött bennünk, hogy ha ennyire jól megy ez nekünk részegen, akkor meg kellene próbálnunk józanon is. Néha ilyen spontán hülyeségekből alakulnak ki a dolgok, ebből végül összeállt egy komplett lemeznyi anyag, a 12 dal, amely a cédén hallható. Tomi erre azt mondta, hogy ha már lúd, legyen kövér. Fejeljük meg, ne csak egy szimpla feldolgozáslemezt adjunk ki, legyen formabontó, és jelen­tessünk meg egy másikat is hozzá, amelyen friss zene­karok játszanak Tankcsap­da-számokat. SIDLOVICS GÁBOR: A vicces az egészben, hogy azon a bizo­nyos éjszakán az Eddától a Torony című dalt óbégattuk, ami végül pont nem került föl a lemezre. Próbálgattuk lentről-föntről, jobbról-bal- ról, de csak nem akart úgy alakot ölteni, ahogyan sze­rettük volna, így egy másik Edda-nótát választottunk. Mekkora „kardozások” zaj­lottak köztetek, hogy mely számokat játsszátok föl? FEJES TAMÁS: Nem szoktunk mi kardozni, ezen már rég túl vagyunk. Közös agyalás eredménye lett a számlista. Mindenkinek vannak saját kedvencei, dobáltuk be a közösbe az ölteket, és eldön­töttük, melyeket tudjuk úgy feldolgozni, hogy az inkább Tankcsapda-számnak tűnjön anélkül, hogy tiszteletle­nek lennénk a szerzőkkel szemben. Az volt a cél, hogy ne csak el legyenek játsz­va a dalok, hanem tényleg feldolgozzuk azokat. Ezért nyúltunk bele néhány helyen az eredeti szövegbe is, mert a zenekarnak az egyik legna­gyobb erénye a dalszöveg, s ha az eredetieket Laci egy az egyben énekelné, az helyen­ként bénának hatna. így viszont, pár helyen átírva, azonnal csapdássá válik. Szerintem az új generációnak ezek inkább Tankcsapda-szá­kedni. mok, mint mondjuk Omega- vagy Kispál-szerzemények. Egyébként ez is volt a cél, s a minket feldolgozó bandáktól is ugyanezt kértük: min­denképpen a saját szájízük szerint adják elő és a saját da­laikként kezeljék a dalainkat. Miként fogadták a feldolgo­zott „nagy öregek” a vég­eredményt? LUKÁCS LÁSZLÓ: Nagyon örültek, amikor megkerestük őket. Volt egy-két olyan szer­ző, akikkel nehezebben sike­rült zöld ágra vergődnünk, mert kicsit vaskalaposabbak, de velük is megtaláltuk a megfelelő hangnemet. A megjelent 12 dalt a saját ké­pünkre tudtuk formálni, de aki igényelte, hogy egyeztes­sünk vele, azzal természete­sen megtettük. De a korabeli előadók, zeneszerzők mind azt mondták, tök jó, hogy rajta lehetnek a lemezen. Úgy tudom, volt olyan előadó, akibe beletört a bicskátok. LUKÁCS LÁSZLÓ: Az Illés volt az egyetlen ilyen, pontosabban a Szörényi-Bródy szerzőpá­ros. Tizenhárom dalt vettünk föl, ez a bizonyos felvétel a fiókban maradt. FEJES TAMÁS: Szörényi Leventének nem tetszett, megüzente másokkal, mert velünk ő nem kommunikált, hogy ebben a formában nem szeretné, ha a rádió­ban játszanék a dalt. Ezt a nagyszerű nótát hanyagolja a média, nehogy már ebben a formában ismerjék meg az emberek. De mondom, ezt a menedzsmentjén keresztül közölte velünk. SiOLOViCS GÁBOR; Egyébként érdekes, hogy ez a bizonyos Good bye, London című felvétel olyan régi, hogy mai hangszerelés­sel ugyanúgy eljátszottuk, és az már egy fel- dol- go- zás volt. Lénye­gében ez történt, nem is nagyon csináltunk vele semmit, azt változtattuk meg a legkevésbé. Egy jó kis bulizós nóta lett. Pedig sokan lega­lább most meg­ismerték volna a fiatalok közül. LUKÁCS LÁSZLÓ: Lehet, azt gon­dolta Szörényi, ez jobb, mint az eredeti, és nem akarta, hogy ezt az emberek öt vagy tíz évvel később egy Tankcsap­da-dalként aposztro­fálják. De félreértés ne essék, mi nem vagyunk megsértődve az Illésre, inkább mosolygunk ezen az egé­szen. FEJES TA­MÁS; Aki meg­sér­tődhet, az a közönség, mert egy szám lemaradt a lemez­ről. Illetve ha a szerzőpáros előre értesített volna ben­nünket, hogy hagyjuk ezt a fenébe, akkor fölvehettünk volna helyette egy másik nótát, mert elég értékes zenekarok maradtak le, mint például a P. Mobil, a Kartha­go, az LGT, a Piramis, a Dina­mit vagy Lacinak az alterna­tív gyökerei, szóval hosszan lehetne ezt sorolni. Illetve elköltöttünk egy csomó pénzt és energiát erre a dalra. De érdekes, milyen az élet: az a Szörényi Leventéhez tarto­zó produkciós iroda, amely- lyel kapcsolatban voltunk emiatt, egy héttel később fölhívott, hogy készítenek egy rockoperát, szeretnék ehhez megkapni az Adjon az ég című Tankcsapda-számot, amit oda is adtunk. LUKÁCS LÁSZLÓ: Ebből is látszik, hogy nekünk ez nem birkózóverseny vagy küz­dősport, hogy kaptam egy pofont, akkor én erre adjak egy még nagyobbat. Nem erről van szó. Arra is kíváncsi lennék, hogy Földes László hogyan viselte, hogy a Kőbánya bluesból Cívis­város blues lett. LUKÁCS LÁSZLÓ: Maga az ötlet tetszett neki, értette, hogy mit szeretnék kihozni a szö­vegből, de az első változatra azt mondta, ez így kevés. Vagy csináljam meg tisz­tességesen és legyen tény­leg átírva az én debreceni élményeimre, vagy sehogy. Adott néhány tanácsot, váltottunk pár telefont, s az ő instrukcióit is figyelembe véve született meg végül az a verzió, amire azt mondta, ez már jó és mehet. FEJES TAMÁS: Minden­ki nagyon korrekt volt, Nagy íj Feró vagy Kukovecz Gabi azt mondta, itt van, fogjátok a nótát, és azt csináltok vele, amit akartok, köszönjük, hogy gondoltatok ránk. Volt olyan is, aki rábólintott, ám előtte szerette volna hallani, mint például Horváth Attila, aki két dalszövegét is adta a lemezhez, de ilyen volt Lerch Pisti és Balázs Fecó is. Amikor Lerch meghallotta a Charlie-nótát, először lefor­dult a székről. Mondta, hogy hú, a dobos csávó egyfolytá­ban dobol. Mondtam neki, bocs, az pont én vagyok. De jópofa volt, csak egy teljesen más zenei világot képvisel. Horváth Attiláról pedig köz­tudott, hogy egy betűt nem szokott engedni változtatni a szövegén, de most belement ebbe, ez mindenképpen kitüntetés Laci számára. Szóval nagyon sok példaér­tékű emberrel találkoztunk a lemez kapcsán. Hogyan tetszik a másik korong, amelyen a kortársak a ti dalaitokat dolgozták föl? Mely tételek tetszenek a leginkább? SIDLOVICS GÁBOR: Szerintem mindhárman más dalokat ne­veznénk meg. Annak semmi értelme nem lett volna, ha tizennégy rockzenekarnak odaadjuk a számokat, hogy tessék, dolgozzátok föl, mert akkor kissé átgyúrt, de majd­nem ugyanolyan rockdalok születtek volna. Az volt a lényeg, hogy mindenféle stí­lusban összerántsunk olyan embereket, akik fiatalok, lendületesek, frissek. Ezáltal kiderülhetett, hogy másféle stílusban mit lehet kihozni a Tankcsapdából. Sok előadót ki lehetne emelni, de mond­juk tök jó, hogy a Wellhel­lo nem kezdett el fölösle­gesen ke­mény­nem a saját stílusukban ját­szották el a Fiúk ölébe lányok című dalt. Vagy Harcsa Vero­nika és Gyémánt Bálint egy szál gitárral felvette a Mú- likot. Az is nagyon tetszett, hogy mindenki azt hozta, amiben jó. Nyilván vannak olyan szemellenzős arcok, akik azt mondják, hogy ez a lemez tré, mert nem rockze­ne van rajta, de ez pont arról szól, hogy különböző stílusú zenéket közelebb hozunk egymáshoz. Ahogyan Ákos a sajtótájékoztatón remekül megfogalmazta: egy virtuális asztalhoz leültettük ezt a sokféle zenészt és a külön­böző generációkat. Amikor elkészül egy sorlemezünk, akkor általában még egyszer meghallgatom, és utána fi­ókba kerül, mert addigra any- nyira széthallgatjuk. De ezt a korongot, amelyen a többiek játszanak Csapda-dalokat, folyamatosan hallgatom az autóban. Mindenki beletett apait-anyait. Biztosan lesz­nek olyanok, akiknél kivágja a lemez a biztosítékot, de nem véletlenül lett az a le­mez címe, hogy Dolgozzátok fel!. Reméljük, ezzel a stílu­sok közötti átjárás megindul kicsit. FEJES TAMÁS: Az emberek ke­verik a jó és a rossz fogalmát a műfajok közötti különbség­gel. Könnyen legagyizzák a Wellhellót például, de azért színes a világ, mert valaki ilyen stílusú zenét szeret, a másik meg amolyant. A lemez mutatja, azért nem lehet leminősíteni egy dalt, mert lehet, hogy egy másik köntösbe bújtatva meg már tetszik. Van ebben egy elgondolkodtató tézis is, csak sokan nem gondolkoz­nak, hanem egy­ből véleményt formálnak. ajo Fejes Tamás, Lukács László és Sidlovics Gábor, azaz a Tankcsapda fotó: derencsényi istván Akinek kellő intelligenciá­ja és humorérzéke van, az felfogja, hogy miről szól ez a lemez. A Wellhellónak tényleg tetszik a zenéje, vagy csak a kornak akartatok megfelelni? FEJES TAMÁS: Én utálom a zenéjüket. Most nemrégen rúgtunk be velük, szóval ezzel tisztában is vannak, sőt ők is elmondták egy sajtó- tájékoztatón, hogy sosem voltak rockerek, nagyon messze áll tőlük a műfaj, de valahogy a Tankcsapda sosem volt nekik ciki, és pár dalunkat részegen éneklik ők is. A Fiúk ölébe lányokat azért stoppolták le, mert ezt sokat énekelték benyomva. A Wellhello baromi sikeres zenekar, hiába mondják, hogy egy-két esztendő múlva el fog tűnni. Emellett mi is több generációhoz el akarunk jutni, az ő rajongótáboruk teljesen másként szocializá­lódott fiatalokból áll, akik­nek nem sok fogalmuk van arról, mi az a Tankcsapda. Fontos volt, hogy hozzájuk is eljusson a brand. Ezáltal eléri őket a rockzene is, ami szintén fontos a műfaj egésze szempontjából. LUKÁCS LÁSZLÓ: Szeretnénk, ha tudnának arról, van egy ilyen stílus, hogy rockzene. Mondjuk egy Leander Kills- vagy egy Tankcsapda-nóta- kevés kivételtől eltekintve- nem szól a médiában. Tehát az is a reményteli feladata ennek az albumnak, hogy ismerjék meg minél többen a rockzenét. FEJES TAMÁS: Az volt a szándékunk, hogy falakat romboljunk, ne pedig újakat húzzunk fel. Magyarországon nemcsak a zenében, hanem egyéb téren is ez a falépítés és az acsarkodás a jellemző. Valahol misszió is számunk­ra, hogy ez ellen tegyünk. Ha jól tudom, minimum két évet még várni kell a következő sorlemezetekre. SIDLOVICS GÁBOR: A banda harmincadik születésnapjáig (2019) már nagyjából megvan a fejünkben, hogy mit fogunk csinálni. Most olyan időinter­vallumot akarunk hagyni a lemez megírására és elkészítésére, hogy ne kelljen kapkodnunk. Azt szeretnénk, hogy nyugodtan, felké­szülten, minden­féle görcs nélkül tudjuk megcsinálni ezt az albumot. Ezért céloztuk meg 2018 végét. LUKÁCS LÁSZLÓ: Közben pedig biztosan ki fogunk jönni új dallal is, lehet, hogy koncertki­advánnyal is, tehát olyan hosz- szú idő nem telik el nélkü­lünk. De munkához idő kell, a következő két évre szükségünk van, hogy írjunk egy nagyon jó lemezt, azt megfelelően rögzítsük, promóciózzuk. Bár nagyon előre szaladtunk, de azt mondom, az eddigi legjobb lemezünket akarjuk majd megcsinálni. TAMÁS NÁNDOR nandor.tamas@naplo.hu

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom