Kelet-Magyarország, 2017. január (74. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-23 / 19. szám

2017. JANUÁR 23., HÉTFŐ KELET Sport 11 Már nincs is olyan messze Békéscsaba röplabda. A Fatum-Nyíregy- háza élvonalbeli női röplab­dacsapata a soros évadban harmadszor ütközött meg a Békéscsabával. Eleddig az volt a trend, hogy rendre a viharsarkiak kerekedtek fe­lül (mint mindenki más ellen a magyar színtéren idestova másfél éve...), azzal a nem el­hanyagolható különbséggel, hogy az őszi bajnoki vereség­hez képest a január elején le­tudott kupaelődöntőben még inkább megszenvedtek a dia­dalért. Nos, az itthon egyelőre egyeduralkodónak titulált bé­késiek nem vicceltek, mind­járt a mérkőzés elején I2:l-re megléptek, ezzel gyakorlati­lag rövidre zárták az első fel­vonást. A folytatásban ledob­ta a láncot magáról a nyírségi gárda, komoly erőfeszítésre késztette a címvédőt. Mert bár a második etap hajrájában elfogyott az öt pontos előny (15:20), helyén volt a nyír­egyházi lányok szíve: 25:24- nél játszmalabdát hárítva fordítottak - szettet nyertek az oroszlánbarlangban, ami az aktuális szezonban még senkinek nem sikerült a honi mezőnyben! Sőt, kis híján újabb csoda történt, A harmadik szakasz­ban 24:l9-es állásról csaknem visszakapaszkodott a Fatum, míg a negyedik szettben ugyancsak végig ott lihegett ellenfél nyakán. Mindenkép­pen a nyíregyháziak dicsére­tére szolgál, hogy a magyar színtéren nagyon régen iz­zadt meg ennyire a győzele­mért a Csaba. km-kt NBL.Nöi Békéscsabai RSE-Fat um-Ny íregyháza ________________3:1(10,-25,23,21) Békéscsaba, 1000 néző, v.: Újházi, Bát- kai-Katona. Békéscsaba: Matics, Bodnár D„ Soós N„ Szakmáry, Clement, Tálas. Csere: Molcsányi R„ Szpin (liberók), Petrenkó, Ludmán, Nazarenko. Edző: Szasa Nedeljkovics. Fatum: Szombathelyi Sz„ Vacsi, G. Fran­cesco, Fernandez, Leidgeb, Villám. Csere: I. Francesco, Tóth F. (liberók), Váldez, Kalotai, Andrejkovics. Edző: Horváth András. Horváth András: - Amit szerettünk volna, hogy szettet raboljunk és szoros meccset vívjunk, az első szett kivételével sikerült megvalósítanunk. A nyíregyháziak megdolgoztatták a csabai Tálas Zsuzsát FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Újabb légiós a várdai kézilabdázók keretében kézilabda. Krisztina Liscse- vics személyében újabb lé­gióst igazolt a jelenleg kieső­helyen álló Kisvárda Master Good SE. Az NB I-es női csa­pat a 27 éves szerb irányítóval fél plusz egy évre szóló szer­ződést kötött. A tavalyi bajnokságban a Vác színeiben is szereplő váloga­tott, az Európa-bajnokságot is megjárt kézilabdázó a mostani szezont még az orosz Kuban Krasznodarban kezdte, ám az EHF-kupában az Álba Fehér­várral azonos csoportban lévő orosz klubtól elengedték, így vált igazolhatóvá. km-bt Kézilabda: NB l.,nöi További eredmények: Álba Fehérvár-Budaörs 32-20 (10. forduló), Siófok—Győr 20-29 (12. forduló), Békéscsaba-Ferencváros 25-35 (13. forduló). ____________________________ A 11Á IHOftSÁfi VI Á5A* 1. Győr __________________12 12 - - 414-250 24 2. Ferencváros ]2^ 10 - 2 374-286 20 3. Érd 10 8 1 1 284-245 17 4. Dunaújváros ____________________10 7 - 3 300-246 14 5. Debrecen _______________________11 5 3 3 300-274 13 6. Vác ____________________________11 6 1 4 299-279 13 7. Álba Fehérvár ________________ 11 5 - 6 288-282 10 8. Siófok _____________________12 4 1 7 312-326 9 9. Mosonmagyaróvár ________________11 4 1 6 256-291 9 10. Budaörs __________________ 11 3 2 6 267-311 8 11. MTK ___________________________11 3 1 7 279-334 7 12. Békéscsaba _____________________12 2 1 9 277-333 5 13. Kisvárda __________________n 2 9 277-318 4 14. Kispest NKK 11 1 1 9 266-398 3 A száz pont azé** 'okkoló volt Fazekas Csaba (balra) a szálfatermetű Szabó Miklós mögött is megtalál­ta Emani Gantet fotó: pusztai Sándor Hiányzott a Kék Cápák játékából a bátorság, nagyon simán nyerte a keleti derbit a Debrece­ni EAC. KOSÁRLABDA. Néhány dolog kiderült a szombati férfi ko­sárlabda-bajnoki kapcsán. Az egyik, hogy a nyíregyházi férficsapat még mindig képes megmozgatni az embereket. Jól sikerült a szurkolótobor­zás, sokan jöttek Debrecenből is, szépen megteltek a lelátók, ilyen értelemben élvonalbeli meccsen érezhette magát az ember a DEAC elleni szom­szédvári rangadón. Nem a véletlen műve A másik, hogy a Debrecen ebben az összetételben a ke­leti ágon alighanem verhetet­len. Kiderült, nem a véletlen műve volt, hogy a Nagykőröst csaknem nyolcvanpontos ru­hával küldte haza a múlt hé­ten a DEAC, mert az amúgy jó formában lévő, a szombati fel­lépésre két győzelemmel me­legítő Kék Cápákon is átfutot­tak a cívisek. Kezdettől fogva vezettek, nem is kisebb, ha­nem egyenesen nagy erőde­monstrációt mutattak be a fe­kete mezesek. Ezzel a magyar maggal tényleg neki lehetne vágni az A csoportnak is, és az új légiós, Jahmal Jones is a minőséget képviseli. Mégis tehetnek némi szem­rehányást maguknak a nyír­egyházi kosarasok. Leginkább azért, mert nem volt bennük elég bátorság. Megértjük, hogy Szabó Miklós jelenléte tekintélyt parancsol a gyűrű alatt, de éppen akkor léptek meg először a debreceniek, amikor a korábbi válogatott center faultproblémák miatt a kispadon pihent. Egyedül a 17 éves Fazekas Csabán lehetett azt érezni, hogy ide nekem az oroszlánt is, az ifjú tehetség újfent igazolta, hogy mekkora értéke a nyíregyházi (és a ma­gyar) kosárlabdázásnak. A harmadik negyedben leg­alább volt egy kis tűz. Előbb Sitku Ernő szakmai igazgató kapott a hazai kispadon tech­nikait, majd Bus Iván és Er­dei Ádám akaszkodott össze, aminek következtében Mol­nár András kiabálta le Minár László játékvezető haját (ő bezzeg nem kapott technika­it). A motivált exnyíregyházi- ak közül Kosa Tamás a tripla­gyártásra ment rá, esélyt sem adva a hazaiaknak a felzárkó­zásra. Még egy tripla a végére is A végére ellaposodott a meccs, harmincról nem ug­rott negyvenre a különbség, illetve majdnem... Az utolsó támadás a Cápáké lehetett volna, de túlontúl hamar és messziről dobtak, minek kö­vetkeztében Pék Dávidnak két és fél másodperc is elég volt ahhoz, hogy triplával zárja le a meccset és százra kerekítse a debreceni pontok számát. Ez így a végére sok­koló volt! KM-BT NB I B Keleti csoport 13. forduló Nyíregyháza Blue Sharks-Debreceni EAC 64-100 (18-25,15-25,19-37,12-14) Continental Aréna, 800 néző, v.: Minár, Gaál L„JózsaA. Blue Sharks: Bus 1.15/3, Czura 9, Fazekas Cs. 14/6, Nagy K. 4, Gant 16. Csere: Varga M. 4, Sitku M., Oláh Z. 2, Demeter Á. Edző: Siska János. DEAC: J. Jones 19/3, Velkey 7/3, Molnár A. 8, Farkas A. 13/3, Szabó M. 15. Csere: Lajsz 8, Kósa T. 12/12, Erdei Á. 7/3, Kovács 1.3, Opre 2, Kozák, Pék 6/6. Edző: Berényi Sándor. Ha nincs átlövés, gólból sincs sok Az MTK-sok oly vehemensen védekeztek, hogy Szabó Valériáról a mezt is levették fotó: mtk.hu Az MTK elleni vereség­gel már biztos, hogy nem teljesülhet a há­rom meccsre előirány­zott hatpontos elvárás. KÉZILABDA. Amikor már azt hit­tük, hogy a kisvárdai hölgyek kinőtték a mérkőzést rosszul kezdeni nevű betegséget, ak­kor azt tapasztaltuk, hogy az MTK elleni, a vendégek által nagy jelentőségűnek tulajdo­nított szombat esti mérkőzé­sen hat perc eltelte után 5-1-re vezetnek a fővárosiak. Döntetlen a szünetben Pedig a KKC-nál kiadták a jel­szót, ezt is beleértve meg kell nyerni a következő három bajnoki mérkőzést. Ennek megfelelően össze is kapta magát a Kisvárda, Szabó Valé­ria és Samira Rocha góljainak köszönhetően 7-7-nél utolér­ték ellenfelüket, majd kezde­tét vette a húzd meg, ereszd meg játék. Eggyel rendre az MTK vezetett, ám amikor a brazil balszélső egymás után kétszer is betalált, végre a Kis- várdánál volt az előny (10-11). A szünetben döntetlen volt az állás, a második játékrész­ben pedig a másik szélső, Lea Vukojevic is elkapta a fonalat, így inkább a Kisvárda veze­tett. Kettővel is megléptek a vendégek, de nem érezhet­ték magukat biztonságban, mert az MTK-nak rendre volt válasza. Aztán 17-19-nél le­blokkolt a Várda, az átlövők sehogyan sem találták meg a kapuhoz vezető utat, a ha­zaiak részéről viszont Olha Nikolajenko átlövésekből, Termány Rita betörésekből volt eredményes, öt hazai gól maradt válasz nélkül. Nikola­jenko góljával 24-20 is volt az állás (és még egy hetest ki is hagyott a balkezes lövő), de Vukojevic továbbra is érezte a rövid sarkot a kilépő kapus­sal szemben, amikor pedig Tarjányi Szilvia értékesítette a kipattanót, három perccel a vége előtt egy gólra jött fel a Várda (25-24). A következő támadásnál heteshez jutott az MTK, Ma­rija Gedroit ráadásul begyűj­tötte harmadik kétperces kiállítását. Termány értéke­sítette a büntetőt, és ember- hátrányban már nem sikerült megmenteni az egy pontot. Megint közel volt a jó ered­ményhez a Kisvárda, de so­kadszor szalasztja el a lehető­séget. KM-BT NB I„ női: 11. forduló MTK Budapest-Kisvárda Master Good SE 27-25(13-13) Népfürdő u„ 350 néző, v.: Horváth P., Marton.__________________ MTK: Abramovics l - Slakta 2, Nikolajenko 6, Gorilska 4/2, Kovács G„ Termány 9/1, Szádvári 5. Csere: Hátra, Dakos, Tóth E. Edző: Golovin Vlagyimir. ______________________________________ Kisvárda: Puscas - Mihovics 1, Dmitrovics 3, Kucherova 5/1, Szabó V. 3, Gedroit, Rocha 5. Csere: Dzsukeva (kapus), Umanec 1, Bízik B„ Tarjányi 1, Héjjas, Vukojevic 6, Lévai. Edző: Dévényi János. _________ Az eredmény alakulása. 7. perc: 6-1, 12.: 6-5,15.: 7-7,22.: 10-11, 35.: 14-16,42.: 17-19,48J 22-19,53.: 24-20,57- 26-25. _________ Kiállítások: 4, illetve 10 perc. Hétméteresek: 6/3, illetve 2/1. Mesterszemmel Golovin Vlagyimir: - Az álomszerű kezdés után azt hihettük, hogy ez a meccs már megvan, és ezt remekül kihasználta a Kisvárda, amely lélektani előnybe is került. Hatvan percen át keményen dolgoztunk azért, hogy a miénk legyen a bennmaradás szempontjából fontos kékpont. Dévényi János: - Á rossz kezdés ellenére a szünetig sikerült kiegyenlítenünk, és a második félidőben vezettünk is. A vége előtt húsz perccel azonban elfogyott a tudomány, szerencsénk sem volt, az átlövők pedig gyenge napot fogtak ki, így sajnos vereség lett a vége. Minden viharon át: ezt nem szúrhatják el Nem lesz könnyű meg­valósítani, de nyerni kell a Gyöngyös ellen. futsal. Mivel az élvonalbeli futsalbajnokságban érintett Nyírgyulaj következő fellé­pése február 6-án esedékes, a szokásos hétfő esti fordulóban az NB II-ben szereplő Csenger- re vetül a ügyelem. Annál is in­kább, mivel a harmadik helyen táborozó szatmáriak ebben az esztendőben először mutatják meg magukat hazai pályán. Bármennyire acélos tel­jesítményre képes saját kö­A csengeri szurkolók hasonló pillanatokban reménykednek az év első hazai fellépésén fotó: kákos Dávid zegében a Szilágyi-alakulat, a gyöngyösi Energia SC el­leni mérkőzés (kezdés: 18 óra) nem ígérkezik könnyed babazsúrnak. A tabellán nyolcadik hevesiek hátránya mindössze négy pont a csen- geriekkel szemben, akik ha tartani akarják (márpedig na­gyon akarják...) jelenlegi elő­kelő pozíciójukat, nem szúr­hatják el a meccset. Amit persze leírni könnyű, megvalósítani viszont jóval nehezebb. Különösen, hogy a határ mentiek meglehetősen viharos időszakon estek túl, több játékos kivált a keretből, ráadásul a legutóbbi, berety- tyóúj falui túra során sem tün­dököltek. KM-KT Badak Jázmin Napsugárnak Nyíregyházára 7. születésnapodon szeretettel köszöntünk Márokpapiból. Badak mama és papa. HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom